A csepeli MIÉP jelöltje volt a szkíta összeesküvés egyik tagja

Csepel.info

Ő eskette a “kormányzót”. Sz. Ödön a közösségi oldalán úgy határozza meg magát, mint “nemes vitéz, lovag, tábornok, író, költő 4300 vers-dal, dalszerző, előadóművész, országgyűlési képviselőjelölt, filozófus”.

Kedden hajnalban, majd azt követően összesen 10 helyszínen tartott házkutatásokat a rendőrség az ügyben, ezek során a nyomozók feltehetően éles maroklőfegyvert, lőszereket, AK gépkarabélyt találtak, továbbá gáz- és riasztófegyvert, valamint gumilövedékes fegyvereket és légfegyvereket foglaltak le.

„Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület” miatt a Zala Vármegyei Főügyészség indítványozta egy 53 éves zalai, egy 68 éves veszprémi és egy 88 éves váci férfi letartóztatását” – írja az ügyészség közleménye. A gyanúsítottak Magyarország alkotmányos rendjének megdöntését és a hatalom átvételét tervezték, erről pedig videót is megosztottak. A „Szkíta Nemzetőrség” – terveik szerint – külföldi fegyveres csoportok bevonását, illetve a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek elleni erőszakos fellépést tervezte. A bíróság még csütörtökön dönt az ügyészség indítványáról.

Azt nem tudjuk, hogy Sz. Ödön – aki a videón az eskü szövegét olvassa előre a “kormányzónak” -, a letartóztatottak között van-e. De azt igen, hogy a “költő-politikus” 2010-ig Németh Szilárd környezetében mozgott, majd 2010 után eltávolodott a Fidesztől. 2014-ben már ő lett volna a MIÉP csepeli-soroksári országgyűlési képviselő-jelöltje, ám nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges ajánlásokat.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !