Az ünnepre hangolódva

Csepel.hu

Kreatív karácsonyra hangoló programot szerveztek a Rákóczi Kertben: belépőjegyek árából befolyt összeg egy részét az Agenor Civil Állatvédő Egyesületnek ajánlották fel.

A programra regisztráló családok többek között bejglit süthettek, mézeskalácsot díszíthettek, karácsonyfadíszeket készíthettek. Két családot kérdeztünk arról, hogyan töltik a karácsonyt.

Szitás-Hohl Ágnes: „Advent első vasárnapjától már készülünk a karácsonyra. Van egy szép mesénk, ami ezt az időszakot öleli körül, a történet szerint advent minden vasárnapján eljön hozzánk egy-egy angyal, akik szeretetet hoznak, segítenek nekünk. Ilyenkor is sokat mesélünk a gyerekeknek, kézműveskedünk, zenét hallgatunk. Lélekben a december már a karácsonyra hangolódásról, a lecsendesedésről szól. Az ünnepi készülődés jegyében meggyújtjuk az adventi koszorú gyertyáit, mézeskalácsot sütünk, díszbe öltöztetjük az otthonunkat. A hagyományok fontosak számunkra. Megnézzük a templomban és a Szent Imre téren is a betlehemet. Szentestét négyen, szűk családi körben töltjük, 25-26-án pedig találkozik a rokonság. Szentestén általában mindig ugyanaz a menü kerül az asztalra: halászlé, töltött káposzta, rántott vagy sült hal, majonézes burgonyasaláta, a gyerekeknek rántott hús krumplipürével, saláták, bejgli, mákos guba. Karácsony napján, illetve másnapján pedig mindig igyekszem valami különlegességgel készülni, meglepni a rokonainkat.” Suller-Szemők Tímea: „Nagyon fontosak a gyökereink, vidékről kerültünk Pestre. Mindazt az útravalót, amit szüleinktől, nagyszüleinktől kaptunk, próbáljuk átadni a gyermekeinknek. Vallásos családban nőttünk fel, a férjem és én is. Nálunk az adventi időszak valóban a várakozásról, a szeretetben együtt töltött időről szól. Hét éve költöztünk Csepelre, szeretünk itt élni. Rendszeresen járunk misére a Béke téri templomba. A gyerekek szívesen részt vesznek a cserkészeten, karácsonykor a betlehemezésben is. Férjem Máriapócsról származik, ott különleges, élő betlehem van szentestén. Amíg a gyerekek kisebbek voltak, hazamentünk megnézni, hisz egyedi, különleges hangulata van. Szentestét általában szűk családi körben töltjük, vacsorázunk, várjuk a Jézuskát, elmegyünk az éjféli misére. Amikor elutazunk Szabolcs vármegyébe a szüleinkhez, meglátogatjuk a rég nem látott rokonainkat is, és felidézzük a régi szép emlékeinket.”

Mi a jó bejgli titka? Dulcz Gábor cukrászmester, a La Panna Cukrászda tulajdonosa, a bejglisütés rejtelmeibe avatta be a családokat. Elmondta, a jó bejglibe hidegen keverjük össze az alapanyagokat. Az élesztőt nem kell felfuttatni, hisz nem kelt tészta, viszont sok vajjal vagy zsírral készül. A lisztet a zsiradékkal összekeverjük, majd külön a tejet, a tojást, az élesztőt és az ízesítőket. Ha a vajat a liszttel összedolgozzuk, morzsalékos tésztát kapunk, ebbe öntjük bele a folyékony alapanyagokat és alaposan ös – szegyúrjuk. Majd darabokra adagoljuk, meggömbölyítjük és hagyjuk pihenni, a hűtőbe is betehetjük. Ha kinyújtottuk a tésztát, rákerülhet a töltelék. „Cukrászdánkban hagyományosan mákos, diós, illetve gesztenyés és szilvás bejglit készítünk. A diósba fahéjat, citromot, vaníliát, a mákosba pedig citromot és vaníliát teszünk. A töltelékekbe tej és mazsola, illetve méz is kerül, emiatt az állaga sűrűbb lesz. Ügyeljünk arra, hogy a tésztára szoba-hőmérsékletű töltelék kerüljön. A bejgli két végét felhajtjuk, majd feltekerjük. Egy egész tojást és két tojássárgáját összekeverünk, ezzel kenjük le a bejglit kétszer, így kerül be a sütőbe. Fontos figyelni a töltelék és a tészta, illetve a szárazanyag és nedvességtartalom arányára is, mert ezzel előzhető meg, hogy a bejgli kirepedjen.”

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !