HÃr TV
Ismét a legfÅ‘bb ügyészhez fordul a fÅ‘városi KDNP, hogy vizsgálja meg a fÅ‘városi önkormányzat jogi képviseletét a csepeli szennyvÃztisztÃtó kivitelezÅ‘jének kártérÃtési ügyében. Wertán Zsolt Zoltán, a párt képviselÅ‘je hétfÅ‘i sajtótájékoztatóján azt mondta: ha a fÅ‘város ügyvédje nem kezd „erÅ‘sebb” érvelésbe, akkor Budapest 5 milliárd forintot, vagyis megfogalmazása szerint 330 Nokia-doboznyi pénzt veszÃthet.
Wertán Zsolt Zoltán szerint a BKV- és a hasonló botrányok „hangosabban” folynak, mint a csepeli szennyvÃztisztÃtó beruházás, pedig sokkal nagyobb pénzügyi problémák vannak körülötte. A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett: a projekt kivitelezÅ‘je 5 milliárd forint kártérÃtést kér a fÅ‘várostól, mivel a régészeti feltárások miatt késÅ‘bb kezdhették el a munkálatokat. A politikus szerint ez a pénz nem jár a társaságnak, mert csak a terület kis részét érintette a feltárás, a többin dolgozhattak.
Az ellenzéki képviselő elmondta: a perben eleinte egy Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyetteshez köthető ügyvédi iroda képviselte a fővárost, majd Lakos Imre SZDSZ-es politikus felesége. Hozzátette: sem ők, sem a jelenlegi ügyvéd nem adott be érdemi védekezést és nem tesz meg mindent, hogy a fővárosnál maradjon a pénz. Wertán Zsolt Zoltán szerint hétvégén kiderült, hogy egy Nokia-dobozba 15 millió forint fér el, ezért szemléltetésképpen elmondta: a főváros várható vesztesége 330 darab doboz.
A politikus azt kéri a legfÅ‘bb ügyésztÅ‘l, hogy vizsgálja meg a fÅ‘város ügyvédi képviseletének tevékenységét, a választott bÃróság elnökétÅ‘l pedig a tárgyalás elnapolását várja. Hozzátette: a BKV esetében már „kiment a pénz az ajtón”, a szennyvÃztisztÃtó esetében viszont még megmenthetÅ‘ a pénz a fÅ‘város számláján.


Na ezzel kampányoljon meseházi attila.
miért nem az oda temetkező kora-bronzkori emberek leszármazottait perlik be
Nagyon unalmas már ez a “botrány” szó. Ezek bűncselekmények nem, botrányok! Érdekes, hogy mostanában mennyi “botrány” látott napvilágot a pénz már régóta fogy…
Innentől legyen a sikkasztott pénzek mértékegysége az 1 Nokia