Családmentő Gyermekvédelmi Program Csepelen

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat kezdeményezésére Családmentő Gyermekvédelmi Program indul, melynek célja a családok digitális védelme.

A szülőket előadások, workshopok segíti abban, miként csökkenthetik gyermekeik okos eszközhasználatát, miként akadályozhatják meg a káros tartalmak beszivárgását.

A program részleteiről Borbély Lénárd polgármester, Pöltl Ákossal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) vezető oktatójával, családbiztonsági szakértővel és Székely Leventével, az Ifjúságkutató Intézet igazgatójával tartott közös sajtótájékoztatót.

Borbély Lénárd polgármester kiemelte, néhány hónapja egy Csepelen élő négy gyermekes édesapa, Szász Máté kereste meg azzal a felvetéssel, hogy egyre nagyobb problémának látja a digitális eszközök térnyerését, melynek komoly veszélyei vannak a gyermekek életében. „Olyan társadalmi kérdés ez, amivel elengedhetetlen foglalkozni” – hangsúlyozta a polgármester. Kiemelte, a probléma megoldására még nem született kezdeményezés, ezért a csepeli önkormányzat úgy döntött, hogy az MCC vezető oktatójával és az Ifjúsági kutatóintézet igazgatójával összefogva egy minta projektet indítanak, melynek célja, hogy megoldást, javaslatot nyújtsanak a digitális védelem témakörében. „A projekt részeként egy kisfilm is készült, amivel szeretnék bemutatni e jelenséget. Az okos eszközök túlzott használata nagyon sok családot érint, gyakorlatilag kisbabakortól elérhetőek ezek az eszközök a családban. Próbáljuk elősegíteni, hogy a csepeli gyermekek felelősen és tudatosan élhessenek a digitális technológia adta lehetőségekkel” – mondta a polgármester. Egyúttal hozzátette a programhoz kapcsolódó előadások, workshopok időpontjairól hamarosan tájékoztatni fogják a lakosságot.

Pöltl Ákossal, a Mathias Corvinus Collegium vezető oktatója, családbiztonsági szakértő megköszönte, hogy csepeli önkormányzat felvállalta ezt a fontos témát és széleskörű kampánnyal láthatóvá is teszi azt. Jelenleg a probléma fókuszában a gyerekek állnak, a megoldás viszont a felnőttek kezében van. „Kampányunk alapvetően arra koncentrál, hogy a csepeli szülőket, pedagógusokat, gyermekvédelmi szakembereket két szinten lássuk el ismeretekkel. Tudományos, kutatási alapon mutatjuk be a problémát, ismeretterjesztő előadásokat, erre épülve pedig workshopokat tartunk. Két oldalra összpontosítunk, egyfelől arra, ahol még nem kapott a gyermek telefont és arra is, ahol már van készülék. Mindkettőre gyakorlati megoldásokat kínálunk. Mikor, milyen formában, milyen szabályok mentén vezessük be a telefonhasználatot, hogyan kezeljük azt, hogy ne okozzon problémát. Ahol pedig már van telefon, arról beszélgetünk, hogyan tudjuk a családi kohéziót erősítve a megfelelő módon használni azt. Pöltl Ákos hozzátette, bízik benne, hogy ez a kampány átfogó, valós megoldásokat kínál a családok számára.

Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet igazgatója kiemelte, a technológia nagy mértékben jelen van az életünkben. Rengeteg előnye, de árnyoldala is van. Kutatásaik azt mutatják az ifjúsági közösségek a koronavírus-járvány óta válságban vannak, a családi kapcsolatok erősek és fontosak a gyerekek számára, de az okos eszközök is szükségesek ahhoz, hogy a személyesen megélt, együtt töltött idő továbbra is lehetővé váljon. Az Ifjúság Kutatóintézet a projekthez tudományos, szakmai hátteret nyújt, a program várhatóan sok tapasztalatot nyújt, mind tudományos és szakmai, mind gyakorlati értelemben.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !