Magyar Népmese Napja

Csepel.hu

Az Összetartozás Háza – Trianon Emlékkiállítás e jeles napon idén már harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Népmese Napját.

A magyar mesék gazdagsága, sokszínűsége megjelent a változatosan összeállított programokban is.

Az Összetartozás Házának udvara megtelt vidáman ugrándozó gyermekekkel, akik egész délután mesébe illő játékokkal szórakozhattak. Voltak olyan játékok, ahol a mozgásé (gólyaláb) az ügyességé (célbadobás) volt a főszerep, de olyanok is, amelyek a kicsik logikáját vagy tudását tesztelték (akasztófa-játék). A szervezők készültek egy 14 kérdésből álló mesekvízzel is, a helyesen válaszolók mézeskalácsot kaptak ajándékba.

A mesékhez kapcsolódó kézműves foglalkozásokat Joó Jánosné Marika néni tartotta, akivel mesebeli textilfigurákat készíthettek a gyerekek. Az Összetartozás Háza belül is megtelt gyermekekkel, akik Marika néni saját készítésű, népviseletes babáit csodálhatták meg, illetve kivetítőn nézhették az önkormányzat által készített Mesesziget-videókat.

Természetesen a színpadi programok is a magyar mesék jegyében teltek. A Mende Műhely Három kívánság című néphagyományra épülő meséjét interaktív módon adták elő, azaz a történetformálásban a gyerekek is szerepet kaptak. Ezután Balatoni Imre és Kiss László tartott zenés időutazást, több olyan hangszert is megszólaltatva, mint például a tilinkó és a doromb, amelyek a Magyar népmesék című animációs filmsorozatban is felcsendülnek. Mialatt Bakos Erika néptáncpedagógus hívta táncba a gyerekeket, a zenészek a zenélés, majd a hangszerkészítés rejtelmeibe is bevonták az érdeklődőket: egy népi hangszert, a zuzulót lehetett elkészíteni. A közös játék, zenélés és az együttnevetés maradandó élményt nyújtott nemcsak a gyerekeknek és a szülőknek, hanem a programokban résztvevő színészeknek, zenészeknek is.

Az udvaron megtekinthető, tíz tablóból álló kiállítás a Magyar népmesék történetét, alkotóit, a mesékben megjelenő népi motívumokat mutatta be. A sorozat, amelyen generációk nőttek fel, ma is népszerű a gyermekek körében, sőt – tudhattuk meg a kiállításból – nemcsak Magyarországon, hanem Indiában is nagy népszerűségnek örvend, és a vetítési jogokat a Vatikán is megvette. A kiállítás anyagához segítséget nyújtott a kecskeméti rajzfilmstúdió, Rubovszky Éva, Jankovics Marcell özvegye és a Kaláka együttes is.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !