Óvodás vetélkedő a Tamariska-dombon

Csepel.hu

Hirholczné Faragó Tünde, a Csodakút Egyesített Óvoda igazgatója köszöntőjében kiemelte, a csepeli óvodák számára nagyon fontos a természetvédelem, a természetkultúra. Mindez pedig a Tamariska-domb közelében a legjobban átélhető a gyerekek számára ‒ tette hozzá.

Borbély Lénárd polgármester hangsúlyozta, nagy öröm, hogy idén is sor kerül a környezetvédelmi programra. A Fenyves Tagóvoda a Tamariska-domb közelsége miatt a legkedvezőbb, legszebb természeti adottságokkal bír.

Ismerkedés a védett állat- és növényfajokkal

„A csepeli óvodások környezetvédelmi találkozója 2010 óta valósul meg. Korábban minden évben a Kis-Duna-parton, a Föld napján tartottuk meg a rendezvényt, idén először az állatok világnapja köré szerveződik a program, melynek új helyszíne a Tamariska-domb lett. A kerület összes tagóvodája részt vett a programon, de meghívást kapott a baptista óvoda is” ‒ mondta el lapunknak Szántó Tiborné, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda szakmai tanácsadója, a Gyermekláncfű Oktatóközpont vezetője. Kiemelte, idén nyolc állomás fogadta a gyerekeket, legfőképp a növény- és állatvédelem fontosságára próbálták felhívni a figyelmet. A Gyermekláncfű Oktatóközpont három tagóvodája: a Csalitos, a Fenyves és a Repkény szervezésében, illetve a zöld óvodák segítségével valósult meg a rendezvény. „Oktatóközpontunk már régóta szervez terepfoglalkozásokat a Tamariska-dombon, ennek köszönhetően már sok kisgyerek megismerkedett a fokozottan védett állat- és növényfajokkal. A vetélkedő állomásai is ezekre az ismeretekre épültek. A játékos megmérettetés nem igényelt külön felkészülést, a meglévő ismereteket pontosítottuk, bővítettük, a fenntartó pedig kisebb ajándékkal kedveskedett a résztvevőknek. Pozitív visszajelzéseket kapunk, mind a gyerekek, mind az óvópedagógusok részéről. Többen megfogalmazták, milyen mély ismeretekkel rendelkeznek a gyerekek ezekben a témakörökben, mindeközben az óvodapedagógusok tudása, tapasztalata is gyarapodhat” ‒ tette hozzá.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !