Kölyöknapok a csepeli strandon

Csepel.hu

Nagyszerű kezdeményezés indult ezzel útjára, hiszen a meghatározott napokon a 14 éven aluli, csepeli lakcímkártyával rendelkező gyerekeknek ingyenes a belépés.

Az akció egy felnőtt kíséretével maximum három gyerekre érvényes, csoportos belépésre nem vonatkozik.

A szervezők a strandszezonban négyalkalmas, akcióhoz kötődő programsorozattal kedveskednek a gyermekeknek, hogy az ingyenes belépésen túl ne csak a strandolás élményét tapasztalják meg, hanem színes programokkal is gazdagodjanak. Varga Zita szervező és diákcsapata segítették az egész napos műsorszámok lebonyolítását, amelyek a kismedence mellett kaptak helyet. Elsőként a csillámtetoválás csalogatta a kicsiket, majd kis hajót építhettek az ügyeskezűek. A vitorlásokat meg is lehetett úsztatni a vízen. A vízi játékok közül a színes labdák gyűjtögetése aratott nagy sikert, amiket merítőháló segítségével halásztak ki a gyerekek.

A homokvárépítő versenyre hét csapat nevezett. Az alkotások olyan szépek lettek, hogy a zsűrizők inkább kisorsolták a nyerteseket. Két család kapott ötezer forintos ajándékkupont az Ábel büfé felajánlásával.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !