Kollek Bálint sikerei a U23-as kajak-kenu világbajnokságon

Csepel.hu

A Csepelen, Királyerdőben élő fiatalember megnyerte a kajak egyes 1000 méteres és a kajak négyes 500 méteres távját, valamint kajak egyesben 500 méteren második lett.

Kollek Bálint tízéves korától kajakozik. Előtte úszott édesanyja, Kollek Ágnes irányításával a Csepeli strandon működő AquaLife Szabadidő Sportegyesületben, ahol az úszás mellett vízitornát is oktatnak.

Hamarosan mégis a kajakozás mellett kötött ki, és a Csepeli Kajak-Kenu Egyesületben tréningezett. Később klubot váltott: előbb az MTK, jelenleg Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia versenyzője. Edzéseit ugyanakkor a Csepelen található Kolonics György evezőstelepen végzi Balázs Péter tréner irányításával.

Lapunknak a következőket nyilatkozta: „Az úszás nem maradt el az életemből, mert a téli alapozás idején sokat úszom. A mostani világbajnokságra rengeteget készültem, mert szerettem volna megnyerni. Két hét múlva Európa-bajnokságot rendeznek, ahol az a célom, hogy három aranyéremmel térjek haza. Később a felnőtteknél is jó eredményeket akarok elérni, s mivel a magyarok nagyon sikeresek a kajak-kenu sportágban, akár az olimpiai bajnoki cím megszerzése sem lesz lehetetlen. Két olimpiai bajnok kajakozóra különösen felnézek: Kőbán Ritára és Kovács Katalinra. A Budapest Baptista Sportiskolában idén érettségiztem, és felvételiztem a Testnevelési Egyetem sportszervező és rekreáció szakára. A felvételi eredményét csak július végén fogom megtudni. Mindenképpen a sport területén képzelem el a jövőmet.”

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !