Semmelweis napi ünnepség a Dél-Pesti Kórházban

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat idén anyagi hozzájárulással is támogatta a Semmelweis napi ünnepség megrendezését.

Az eseményen a legkiválóbb szakmai teljesítményt nyújtó dolgozók munkáját ismerték el. A rendezvényen részt vett Borbély Lénárd polgármester és Morovik Attila alpolgármester is.

Dr. Dobosi Zsolt főigazgató ünnepi köszöntőjében kiemelte: A magyar egészségügy legjelentősebb napja Semmelweis nap, mely lehetőséget ad arra, hogy az egyik legelismertebb magyar orvos szellemi örökségéből erőt merítsünk. Mérlegre tegyük az elmúlt évi teljesítményünket, átgondoljuk az eddigi erőfeszítéseinket, kudarcainkat ugyanúgy, mint sikereinket. Semmelweis sem tett másként, amikor korát megelőző tudományos szemlélettel egyedülálló életművet hagyott hátra a következő generációk számára. Bár nézeteit a XIX. század tudósai, orvosai élesen bírálták, de ő hajthatatlan maradt kétségek és kételyek nélkül, ellentmondásokat nem ismerve hitt igazában. Következetessége és kitartása példaként állhat mindannyiunk előtt. Az elmúlt években nekünk is számtalan kihívással kellett szembenéznünk. Örömmel mondhatom, hogy együttesen úrrá lettünk a nehézségeken, ami nem sikerült volna az Önök együttműködése és erőn felüli teljesítménye nélkül.” A főigazgató kiemelte, büszkeséggel tölti el, hogy számos fejlesztés és pozitív változás is létrejött a kórházban. A cél a lehető leghatékonyabb betegellátás, a modern komfortos körülmények biztosítsa a betegnek és dolgozóknak egyaránt. Ahogy fogalmazott egy ilyen léptékű intézményben mindig lesznek fejlesztésre váró területek és kihívás, az előrelépés azonban nem működne, ha a dolgozók nem lennének partnerek ebben a folyamatban.

Ünnepi beszédet tartott Lénárt Éva ápolási igazgató, aki Semmelweis Ignác életét, munkásságát idézte fel. Az ünnepi beszédeket követően elismeréseket adtak át.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !