Blikk
Ferro, krómos vagy metál? 60 és 90 perces? TDK, BASF, Maxell? A huszonéves generációnak már semmit nem mondanak ezek a szavak. Az idősebbek számára azonban alapfogalomnak számítottak a nyolcvanas évektől, amikor szinte mindenkinek volt valamilyen magnója otthon, a kazettát pedig összegyűjtött zsebpénzből is ki lehetett fizetni. Pláne nem kellett nagyon agyalni rajta sokat, mit vegyünk születésnapra, vagy a iskolai karácsonyi ajándékozáskor, a kazetta volt a jolly joker.
Kis helyen elfért, egyáltalán nem volt kényes jószág, szemben a bakelit hanglemezzel, amit elég volt egyszer elejteni, vagy meglökni a lemezjátszót, hogy a megcsúszó tű sercegősre, hallgathatatlanná karcolja a tartalmát. A kazettára egyszerűen átmásoltuk a lemezeket, vagy más kazetták tartalmát, csak össze kellett dugni a lemezjátszót a magnóval a Keravillban vásárolt zsinórra.
Sokaknak pedig kötelező program volt ülni a magnó előtt valamelyik rádiós kívánságműsort hallgatva, és felkonferálás után megnyomni a piros színű “rec” gombot. Az adott pillanatban nagyon értékesnek, fontosnak számító zenét a kazetta oldalán lévő kis pöcök kitörésével óvhattuk meg attól, hogy véletlenül töröljük az előzőt. Ha pedig mégis kellett másra a kazetta celluxszal, szigszalaggal lehetett beragasztani a kis lyukat a pöcök helyén és újra lehetett felvenni a szalagra.
Hatvan éves idén a magnókazetta, a Philips 1963-ban mutatta be saját fejlesztését, ami aztán kiszorította a korábbi nehézkes orsós magnót, és csírájában elfojtotta a más formátumú konkurens kazettákat is. A cég az akkori legnagyobb szórakoztató elektronikai gyárral, a Sonyval szerződött először, de nem adott számukra kizárólagos jogot, hanem bárki számára ingyenessé tette a gyártást.
A Philips egy évvel a beutaló után kezdte gyártani az ekkor már “Compact Cassette” néven védjegyzett saját kazettáit, ami aztán az egész világon elég gyorsan elterjedt.
Voltak, akik attól tartottak, hogy a túlságosan olcsó és könnyen kezelhető technika megöli a szórakoztatóipart, hiszen ingyen lehet másolatokat készíteni a legújabb albumokról. Pont az ellenkezője történt: soha nem hallgattak azelőtt annyian zenét. Sokan műsoros kazettát, mert egyszerűbb volt kezelni a lemeznél, és amikor megjelentek a walkmanek, már ugyanúgy magunkkal vihettük utazás közben, mint később az MP3-lejátszókat, vagy most a telefonon a fájlokat.
A nyolcvanas években szinte minden lakásban bömbölt a Boney M, az Abba, a Modern Talking. Meg a diszkókban is. B. Tóth László DJ, vagy ahogy akkoriban hívták, “lemezlovas”, hamar lecserélte az orsós magnót és a szalagokat a vidéki diszkós munkákban.
– A kazetta kisebb helyen elfért, sokkal több zenét tudtunk magunkkal vinni és a Philips keverőt is könnyebb volt szállítani, egy táska elég volt egy esti bulihoz. A hangminőség persze gyengébb volt a hanglemeznél vagy a klasszikus orsós magnónál, a krómos kazetták és a Dolby zajszűrő rendszerek megjelenése ami javított rajta – idézte fel a hőskort B. Tóth László. Kazettáiból nem sok van már meg, a digitalizáció nála is felülírta az életet. – A magnókazettákat nem sajnálom, de azt az időszakot, amikor használtuk, amikor éltünk, azt nagyon – nosztalgiázott a DJ.
Forrás: Blikk
Kazettán is megjelennek új kiadású albumok. Valaki még lát benne fantáziát.
A jenkiknél újra divat.
Bevallom, hogy én az mp3-at 320kb/s felett áttolom szalagra, – orsós – kicsit szebben szól ám.
Az igaz, hogy a szalag ára nem piti. 😫 De még mindig olcsóbb, mint bakelitet készíttetni.
MP3-at már veszteségmentesre cserélem, 24-96 vagy 24bit-192kHz. Még akkor is jobban szól ha nincs ami megszólaltassa. Kazetta 15-18 kHz, nem tudom miért erőltetik. Persze az orsós attól jobb.😛
Revox B77-em van, 110000 üzemóra! 👍
20Hz-30kHz, na ez veszteségmentes. 19 cm/s-nál van sávszél.
A sztereó rádióadásnál minden jobb, ott 15kHz-nél megy a vágás. 😎
Kazettát a retro és a kompakt mivolta miatt.
Én nem bánom hogy vége a kazettának. Néhány hallgatás után már keresztbe csíkok voltak a szalagon, valamiért megsérült. Aiwa “pultos” deckem volt. Mindig volt valami baja, a Gelkát jártam vele. Aztán mérgemben levittem a lomizóknak pedig még a gyári fólia is rajta volt. 😛
Az a 250-es volt, a 220-as előddel semmi gond nem volt, igaz nálam Pioneer-ok és Denon-ok forogtak. Bakelitre meg értelem szerint Technics. 👍
Csak megtaláltam. Aiwa AD-F640 bronz szinű, szép darab volt.
Pedig az Aiwa sok újítással próbálkozott, h a kazettás magnó jobb legyen. Valamelyik modelljénél elsőként vezette be, h a szalagot a gép letesztelte, és pontosan ahhoz állította be az előmágnesezést, aztán a dual capstan hajtással is az elsők között volt. Persze reménytelen volt azzal a szalag vastagsággal, hellyel, és lendkerék tömeggel versenyeztetni pl. a Revox-al. Akinek nem maranz, denon ill. akkoriban Spendor b1-se se volt, azért el volt vele… Szerintem nagy peched volt…
A Revox az mindenkinek az álma volt, de azért már több m 50 éves történet. A B77-es nem tudom milyen öreg, de 2023-ban tetszik nem tetszik, már történelem, ill. a HI-FI-t vallássá tévő hívők imádatának tárgya a csöves erősítőkkel együtt.
“én az mp3-at 320kb/s felett áttolom szalagra” hát a hifistáknál, meg általában is alap, h a másolat SOHA nem jobb az eredetinél. Persze tisztelem véleményedet. 🙂
’82 körül figyeltem meg egy kísérletet Keravillba jöttek mérni az akkor új (Magyarországon) AKAI Gx4000-st. Hoztak komoly műszereket. Bár viszonylag jól szerepelt a magnó, de arra emlékszem, h a futásidők rettentő rosszak voltak. Ez olyan, mintha egy vonatra felülteted a 100Hz-t, és a 18Khz-t, és Kelenföldre 8:00-ra beérkezik a mélyhang, majd 8:20-ra a magas…
Szerintem ebben minden szalagos magnó elvérzik, mert csodák nincsenek…
Ebben is volt előmágnesezés. Sok volt benne a mozgó alkatrész (szerintem). Olvasgatva fórumokat írják hogy szinte mission impossible működőképest találni.🙂
Az előmágnesezés az egy kötelező dolog a magnóknál. Az újítás, újdonság abban rejlett, h az Aiwa megoldotta, h kimérje az adott szalagot, és mindegyik a neki megfelelő előmágnesezést kapja. Normal, a Crom, és a Metal szalagokra ugyan lehetett a magnók előmágnesezését kapcsolgatni, de a szalagok bemérése jóval pontosabb eredményt adott.
Ez persze csak a drágább modellekben, és nem tudom, h egzakt javulást hozott-e. Viszont ugyebár a hifinél a szubjektivitás, és a meggyőződés számít… 🙂
A “tudat” hogy ezt csinálja értem. Nekem az tetszett hogy rá volt írva “3HEAD meg a “Full Logic Control System” 🙂
Hát igen… tartom, h neked hatalmas peched, volt, mert anno dicsérték az Aiwát, bár én csak a HI-FI Magazinból ismertem meg. Szia 🙂
1986-ban jött ki. Hozzám is használt állapotban került. A 2000-es évek elején már gondok voltak vele. Ennyit bírt. Szia 🙂
Az Akai GX 4000 egy széria magnó volt, szíjhajtással, de ennek ellenére nem volt egy rossz darab, hosszú-hosszú üzemórákat bírtak, egy etalon darab ma 3 kilo. Természetesen annak idején a Revoxom 4-szer annyiba került, – már nem emlékszem vissza 80-81-re – használtan, még német márkában. A gyári szám alapján 77-es, utolsó szériás darab, nemrég olvastam, hogy egyedileg legyártják, de 13.000 USD. Volt csöves erősítőm, de megváltam tőle, mikor bejött az 5.1 DD, egy 20 éves MOs-FET végfokos (nem hybrid) Technics teszi a dolgát.
Nem vagyok maximalista, pusztán kedveltem akkor a technikát, megvettem és ami hozzám nőtt, nem válok meg tőlük. 😉
A 640-es Aiwa az volt talán a legvége? Ették a szíjat és nem volt kraft a motorokban, ha jól emlékszem?! Anno még a HI-FI magazinban voltak ezekre tuning tippek. A Piomeer CT-F 900 megvan? Megfizethetetlen volt.
https://i.redd.it/93ze7do96p341.jpg
De szép emlékek, amikor még csak az volt a gondunk milyen hifit vegyünk. Az AKAI-t 15000 forintért vettem, és mivel szocializmus volt, Zalaegerszegen tettek félre nekem egy darabot.’71, ’72 körül, még középiskolásként buzultam bele HiFi-be, meg (később) a magazinjába, de én nem voltam eleresztve annyira, meg nem is forogtam olyan körökben, de azért így is sokba tudott kerülni, pedig pl. a QUAD 405-öst magam építettem meg, a hangfalra az Orion HS400 telt. Kazettással nem foglalkoztam, ill. csak egy ct600-om volt. Üdv 🙂
A Quad 405 nem volt egy rossz végfok, csak a 741-es előerősítőből nemlehetett zajmentest szerezni és a 2N3055-ös tranyókat sem ártott valami 2S-es szériával kiváltani. Sokan a BEAG ATX-100-as csöves végfokját építették még át, elég jó eredménnyel! A kimenő trafóik mondjuk eléggé szórtak, de börzéken lehetett itt bármit szerezni.
:))
Hangládákról vannak még emlékeim, mert Videoton párti voltam, mégpedig azért, mert a HS-500-as “mélynyomói” (bulgár gitárerősítő mély-közép nyomó) már első blikkre karistoltak, mikor cseréltettem volna másodikra is. Akkor vissza, ez még a Bajcsyn a HI-FI áruházban volt, majd a DC-4014-es Vidi ládákat a Kossuth Lajos utcai Keravillból cipeltem haza Trabanttal. 🙂
Igen, nekem szép idők voltak, bevallom.
A távírányítós-hangszóróbolt a Bajcsyn?
Annyira szocializmus volt, én meg annyira katona ’79-ben, h nekem a MOM-ból mentettek 4 db 2n3055-öst… A 741-re nem emlékszem, lehet, h én csak a végerősítőt építettem meg, talán bc301 meghajtókkal, (vagy nem tudom…) toroid trafóval amit én tekercseltem kézzel (!), kis célszerszám segítségével. A kapcsolás nekem a “Rádiótechnikából” volt, a panelt alkoholos filccel rajzoltam, persze több rétegben, majd vasklorid. Szerintem már akkor is voltt modernebb panelmaratás 🙂 Én HS 400-ra emlékszem, a magazin dicsérte. Talán a mérete miatt volt jó, zárt, és arányaiban hátrafelé vékony. Szegény ember vízzel főzött akkor is.
László: hát az a bolt volt már minden… 🙂 én például utoljára alkatrész boltként ismertem. Nagymező Bajcsy sarok talán.
Ha ugyanarról beszélünk, Bajcsy-Zsilinszky u.41. aztán onnan elköltöztek. Az jó bolt volt. Vittem a rossz távírányítót, ránézésre adtak helyette egy másikat. A 70 plusszos mami tartotta az oktatást hogyan forrasszam a hangszórókat, ellenállást, keresztváltót. Mindent tudott (helyettem). 🙂
Ez a pl. által leírt üzlet és nem is biztos, hogy Keravill volt, László amit említ, az visszább volt az Ó utca felé, de alkatrészesek voltak máshol is.
Volt, igen a HS-400-as is, a HS-280 3 utas “nagytestvére”. A HS-500-as nem tudom, hogy miért nem volt elérhető? A Videoton cuccokból volt inkább hiány. Azt, hogy hova exportáltak nem tudom, mert volt a Tesla, az RFT, az Unitra, meg ki tudja így hirtelen. Egy biztos, hogy képcsövet nem tudtunk gyártani. Ha már képcső… A minap egy Super Color TV-t láttam egy kégliben, ahol melóztunk, az öreg bekapcsolta és még relatív nézhető képet is adott, 1988-as, Hitachi képcsővel. Én egy MiniVidi-t akartam 10 éve restaurálni, azon már semmi nem segített. 🙁