Más hazai városok is a csepeli mintát követik

Csepel.hu, Csepel.info

Az elmúlt öt év csepeli példája követendő mintaként szolgál más városok számára is, így hamarosan a csepelihez hasonló, új METRANS-terminálok nyílhatnak Magyarország több pontján. Kiss Pétert, a METRANS Csoport elnök-vezérigazgatóját kérdeztük a tervekről és tapasztalatokról.

A nemzetközi METRANS Csoport csepeli konténertermináljának 2017- es megnyitásával a konténeres vasúti áruszállítás új formáját honosította meg hazánkban. A beruházás több területen is előrelépést hozott a kerületben élők számára, és segítségével Csepel ismét felkerült a világgazdaság térképére.

A METRANS Európa sok országában jelen van, kiterjedt vasúti járműparkkal és konténerterminálok egész hálózatával rendelkezik, minek köszönhető a növekedés? A vasút a jövő áruszállítási formája, amit a vállalatok egyre inkább kezdenek felismerni. Megrendelőinknek, akik általában nagy cégek, sokkal gazdaságosabb a konténereiket vasúton mozgatni, mint ha közúton tennék ugyanezt. Ami pedig legalább ennyire fontos, hogy a vasút az egyik legkörnyezetkímélőbb szállítási mód. Célkitűzésünk, hogy az általunk végzett konténerszállítások széndioxid-kibocsátását nullára csökkentsük, ezzel segítsük a föld klímáját és élővilágát megvédeni.

Mégis vannak olyanok, aki pont a kamionforgalmat vetik az önök szemére. Természetesen egy konténerterminállal és a fejlődéssel, amit ez a kerületnek jelent, a teherforgalom is együtt jár. A sínek a terminálon véget érnek, onnan külső fuvarozócégek kamionjai viszik tovább a konténereket megbízóik telephelyére. Fontos tudni azonban, hogy a METRANS-hoz a csepeli vasúti és kamionforgalomnak csak egy része kötődik. A kerület más részeibe is érkeznek vonatok és kamionok rendszeresen, amelyek tőlünk teljesen függetlenek. Mi pont azért építettük a terminálunkat az M0-s gyorsforgalmi úthoz közel eső Salak utcába, hogy a hozzánk érkező kamionok a lehető legrövidebb idő alatt elhagyják a kerületet, és ne terheljék Csepel belvárosát.

Közben bejelentették a METRANS következő terminálberuházását Nyugat-Magyarországon, és a hírek szerint további hazai fejlesztésekben is gondolkodnak. Mit lehet ezekről tudni? A METRANS elkötelezett Magyarország jövője mellett, szeretnénk az ország nemzetközi pozícióját tovább erősíteni. A csepeli minta alapján, második hazai konténerterminálunkat Zalaegerszegen építjük fel, amely Európa egyik legmodernebb intermodális konténerterminálja lesz. Emellett további beruházásokat is tervezünk Magyarországon a következő években. Biztosak vagyunk benne, hogy a vasút jelenti a megbízható és tiszta jövőt az áruszállításban, ami tökéletes alternatíva lehet a közúti fuvarozás kiváltására a hosszabb útvonalakon.

Egy ilyen beruházás a lakosság támogatása nélkül nem lenne lehetséges. Mitől lett Zalaegerszegen, és ezek szerint más városokban is, ennyire népszerű a csepeli METRANS-modell? A METRANS több mint harminc éve stabilan működő, német hátterű nemzetközi vállalat. A vasúti iparág, amiben dolgozunk, további masszív növekedés előtt áll. A visszajelzések, amelyeket kapunk, arról szólnak, hogy a METRANS megbízható, felelős partner minden település és az ott élők számára egyaránt. Ez így van Csepelen és máshol is. Bárhol Európában, ahol a csepelihez hasonló, jelentős konténerterminált építünk, ott sok új, hosszú távú munkahely jön létre, lendületet kap a gazdaság, és a helyi közösség is jelentős adóbevételhez jut, amiből a kerületet, a várost fejleszteni lehet.

A más városokban történő új terminálépítések mellett Csepelre is marad idejük? A Salak utcai terminálon az elmúlt években számos fejlesztést hajtottunk végre, növeltük a létszámot, és 2023-ra is megvannak a terveink. Csepel számunkra mindig az egyik legfontosabb helyszín marad. Itt nyitottuk meg első magyarországi terminálunkat, itt értük el azt a fejlődést, ami mára más városoknak is mintaként szolgál. Ezt csak a Csepelen élők nyitottságával és támogatásával, a nálunk dolgozó csepeliek szorgalmával és szakértelmével, a csepeli önkormányzat korrekt és tisztességes hozzáállásával tudtuk elérni. A METRANS sikere a csepeliek sikere, amire nagyon büszkék vagyunk és ezúton is szívből köszönjük!

Forrás: Csepel.hu

13 hozzászólás “Más hazai városok is a csepeli mintát követik” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Minden város erről álmodik. Az gondoltam eddig hogy a kormány dönt róla.

  2. Gary Ridgway szerint:

    Más városokban is beköltöznek a magba, 2X1 sávos utak mellett?
    Gondolom, hogy ki a prérire, a vasút mellé.

  3. Nagyapó szerint:

    Ha jól tudom az iparűzési adót a Főváros szedi be és visszaossza a kerületek között.

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. László szerint:

    2021-es cikk, persze azóta a helyzet sokat javulhatott…
    “A Belügyminisztériumban ma a tiltakozás ellenére közölték az önkormányzati szövetségekkel, hogy jövőre is megfelezik a főváros egyedüli jelentős saját bevételét jelentő iparűzési adót – közölte Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán szerdán este.”

  5. Horváth János szerint:

    A Rákóczin minden 3. 4. jármű kamion vagy konténerszállító. Ezt az utat valószínűleg nem erre méretezték, aminek a jelei már mutatkoznak. Ugyan kapott a kerület 500 milliót /ki tudja mire ment el/, de az út fenntartásához a visszaosztott iparűzési adóval is kevés, arról nem is beszélve, hogy kié a fenntartás kötelezettsége.

  6. Gary Ridgway szerint:

    Nem volt még:

  7. László szerint:

    3,8 milliót keresnek átlag a focisták, persze nem egynek a fizetése a 10 milliót is eléri. Kedvezményes adózás mellett. Indoklás: Na és? Miért is ne? Külföldön még nagyobbak a pénzek!

  8. Gary Ridgway szerint:

    Főleg ahol egy cent állami pénz nincs a fociban! Mert nem is lehet! 👍🤣

  9. Nagyapó szerint:

    Vigyori ismét hazudik!!! Az iparűzési adóbevétel 2019-ben 163,97 milliárt Ft volt, 2012-ben pedig várhatóan 170,4 milliárd lesz. (VG Világgazdaság)!

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. László szerint:

    Elég annyi, írja be a gugliba: “iparűzési adó elvonása” – megkapja a választ, mi a baja vigyorinak. Arra is választ kap miért nem jönnek uniós pénzek, miért nem kell jönnie uniós pénznek. Hadházy fészbok oldalát látogassa meg. Teli van a fenti stadionos esettel hasonló pénzlenyúlós történettel. Szét van lopva az ország fater.

  11. Gary Ridgway szerint:

    Hagyjad, hazudik, csúsztat, egy fidernyák. 🙂

  12. Gary Ridgway szerint:

    Ma oda-vissza vonat.
    A faxom tele van!
    Ennyi.

  13. László szerint:

    Csepelnek ebből van bevétele! Az üldözési adó.

Itt lehet hozzászólni !