Figyelem: február 12-től lomtalanítás!

Csepel.info

Idén is februárban kezdődik a lomtalanítás: február 12-én, vasárnap lehet 18.00 órától az első körzetben kihelyezni a nagydarabos hulladékot. A lomok elszállítása másnaptól indul és február 24-ig tart – tájékoztatta a lakosságot Borbély Lénárd, Csepel polgármestere.

“Kérjük, hogy csak az FKF által meghatározott hulladékot tegyék ki, ellenkező esetben azt nem szállítják el. A csepeli közterület-felügyelet folyamatosan a helyszíneken lesz és megkettőzött erővel, új kamerákkal kíséri figyelemmel a lomtalanítást.

Az illegális szemetelést – ahogy eddig is – súlyosan büntetik: akár 150 ezer forint is lehet a bírság. Az FKF ígérte, hogy a lomtalanítást követően elvégzi az úttest takarítását. Az ingatlan előtti terület és járdaszakasz megtisztítása az ingatlan tulajdonosának, üzemeltetőjének, használójának a kötelessége.
Az térképen tájékozódhatnak a lakcímükre vonatkozó pontos lomkikészítési dátumról.

Arra kérem a lakosságot, hogy segítsék a munkánkat! Számunkra kiemelten fontos a közterületeink tisztasága, de ehhez összefogásra is szükség van.”

– fogalmazott közleményében Borbély Lénárd polgármester.

A térképet itt lehet megtekinteni.

Csepel.info

14 hozzászólás “Figyelem: február 12-től lomtalanítás!” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    HA ÍGY MEHET TOVÁBB ORBÁNSÁGBAN, AKKOR FÖLDÜNK SEM LESZ NEM HOGY LOMTALANÍTANI VALÓNK!!!
    NINCS MESE!!! A KOLLABORÁNS ROTHSCHILD-CSICSKÁK és ANYAFÖLD MÉRGEZŐK LIKVIDÁLÁSA NÉLKÜL NEM LESZÜNK SZABADOK a SAJÁT HAZÁNKBAN!!!
    Ha ennyi elfojtott düh és tenni akarás van országszerte az éhbérért agyondolgoztatott és kirabolt magyarokba, mint ami ezen az eseményen is kézzel volt tapintható, akkor bizton állítom, hogy nem lesz menekvés a zsarnokoknak és kollaboráns uzsorásaiknak!!!

  2. PáLoS TReND szerint:

    ORBÁN a SZŰZANYAFÖLD-GYILKOS MIGRÁNS IVADÉK!!!
    “Tudtad?
    Ezzel jár itthon egy akkumulátor gyár:
    · Lítium és n-metil-pirrolidon nevű oldószer a levegőben és a környékbeli kutak vizében. (Megtörtént, bizonyított eset: Göd, Samsung gyár) A lítium nehézfém-mérgezést, az NMP oldószer, pedig magzatkárosodást okoz és bőrön keresztül felszívódik.
    · Napi 15 500 000 liter vízfelhasználás! “A telephely ivóvíz igénye max. 15500 m3 /nap és ~1500 m3 /h értékek közötti tartománnyal jellemezhető, a szolgáltató a Debreceni Vízmű Zrt.” – ez szerepel a hivatalos biztonsági jelentésben. A CATL korábban kijelentette, hogy kizárólag kristálytiszta, ivóvíz minőségű rétegvizet hajlandó felhasználni a gyártáshoz. A gödi Samsung gyár jelenleg 27000 liter vizet használ fel naponta, ami egy Kecskemét méretű város vízfelhasználása!
    · A CATL kínai vállalat, a megtermelt profitot kivinné az országból.
    “· Az itthoni akkumulátor gyárakban a munkavállalók több, mint fele külföldi vendégmunkás. Jellemzően ők sem dolgoznak néhány hónapnál többet a gyárban uralkodó körülmények miatt. Az ott dolgozók vérében havonta ellenőrzik a nehézfém koncentrációt.
    · Az akkumulátor gyártás kiemelt veszélyességi fokú tevékenység, az itthoni akkumulátorgyárakban többször is volt mérgezés, vagy tűzeset, több tucat ember súlyosan megsérült. A tervezett CATL gyár baleseti hatásövezetébe Debrecen is beletartozik !
    · A Magyar Állam 250 milliárd forinttal támogatja a CATL-t az adófizetők pénzéből, hogy elindítsa a gyártást.
    · A CATL szén-dioxiddal terhelné a környezetet: “az évente kibocsátásra kerülő CO2 becsült mennyisége 288 000 t/év” írja a környezeti engedélyezési dokumentáció. Azaz 288 000 000 kg/év. Az akkumulátor gyártás Gödön több, mint 12 millió kg szén-dioxid kibocsájtásával járt 2020-ban. (pontosan 12 690 745 kg)
    A CATL már évek óta próbálja ezt a gyárat elhelyezni Kelet-Európában, de a környékbeli országok mind visszautasították (nem véletlenül)….”
    (A kép illusztráció egy környezetszennyezéséről elhíresült eset kapcsán – a cikk az EcoAmericas oldalán olvasható. Itt: https://www.ecoamericas.com/issues/article/2020/10/37E6DF73-6AC8-4D83-B41D-88DB78669270?fbclid=IwAR0aAo9wV7DU2fXCCzrSHla2AfsplLh3rSm_vez1cSQ8vViMoyCDLX5A0tA

  3. Walter szerint:

    lajdonosa Mészáros Lőrinc a budai Naphegyen működő Oxygen Wellnessnek.

  4. Janipapa szerint:

    A körzeteket jó lett volna beszámozni ! Vagy majd kitaláluk mikor melyik körzrtbe
    jönnek !!

  5. László szerint:

    A lomizók így összezavarodnak, céltalanul bolyonganak…

  6. Gary Ridgway szerint:

    Tegnap kirakta a tábláját két brigád is, én meg levágtam. 🤣👍

  7. László szerint:

    Mi volt ráírva, az enyém, az enyimé?

  8. Nagyapó szerint:

    Folyik a lomtalanítás Brüsszelben is. Sorra buknak le a szocik.
    Gyurcseva , az árnyékkormány árnyék-miniszterelnöke árnyékba vonult! (Igaz, akinek vaj van a fején, ne menjen napra!😀)
    Az árnyékkormány vezetését Kálmán Olga vette át?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. László szerint:

    Hogy is volt az Brüsszelben Nagyapó? Sáskaevésre buzditják az embereket? Botrány! A magyar agrárminiszter persze kijelentette, hogy “rovart egyáltalán nem eszik a magyar ember…” Ehhez képest: Fűszerezett sáskát is kóstoltattak gyerekekkel a NER-közeli MCC rendezvényén. A NER utónpótlásképzőjének felépített Mathias Corvinus Collegium (MCC) székesfehérvári rendezvényén nagyszabású rovarkóstolás volt. Az MCC egészségtudatossági kurzusán rovarlisztes palacsintát, tücsök proteinszeletet és különböző fűszerezésű szárított sáskákat kóstoltattak a gyerekekkel. 🤣🤣🤣

    Furcsa és nagyon szokatlan dolog. Bűncselekményt követ el valaki és annak következménye van ugye? Na ezt hívják demokráciának. Betűzzem?

  10. Nagyapó szerint:

    Semmi gond, Dobreva Keili barátnőjével elintézi, ha kijön az árnyékból!😀😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. László szerint:

    Egyen tücsök proteinszeletet. Látja tényleg úgy van. “Ne arra figyeljenek amit mondok, hanem amit csinálok” Hát nem gúnyolódtak a hívek, Brüsszelben ezek már bogarat esznek. Hamar honosították…

  12. Nagyapó szerint:

    Milyen érdekes, a magyarokat szívató szoci politikusok sorra buknak le Brüsszelben. A brüsszeli magyar szocik még csak nem is ismerik őket, ja látásból ismerik, ja egy brancsban fotózkodtak, ja akkor hallgatnak!😀😀
    Mikor fog közbelépni az EU ügyészség, amelyikhez a moslékkoalíció oly nagyon szeretne csatlakozni? Ja ez nem fontos!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. Gary Ridgway szerint:

    Amikor fordítva volt, akkor ti is trollkodtatok mindent, öreg ratymák.
    Most is trollkodtok mindent, de ezt te nem veszed észre, mert nem engedik. 😜

  14. László szerint:

    Bolond öreg! Orbán pár napja egy brancsban fotózkodott valami Zelenszkij nevűvel meg a korrupt brüsszeli vezetőkkel. Merre járt akkor?

Itt lehet hozzászólni !