Csepeli családok százait segítették ki a bajból

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat szeptemberi ülésén Borbély Lénárd polgármester javaslatára korlátozták az elmúlt hónapokban megemelkedett kamatokat az önkormányzati lakást vásárlók tartozása után, és megmentettek mintegy 250 embert – közöttük 50 gyereket – az utcára kerüléstől.

Szakértőkkel dolgoznak ki javaslatokat a parkolási problémák megoldására, fellépnek a megnövekedett repülőgépzaj ellen, és parkot neveztek el Wittner Máriáról, az 1956-os forradalom és szabadságharc közelmúltban elhunyt hőséről.

A képviselők az ülés elején egy perces néma csenddel emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Kardos József volt válogatott labdarúgóról, a Csepel Utánpótlás Sportegyesület edzőjéről, Liptai Istvánról, a Csepel SC korábbi válogatott kosárlabdázójáról és Wittner Máriáról, 1956-os szabadságharcosról.

A polgármester köszöntötte a kiemelkedő eredményeket elért csepelieket. Szemző Csillag, a Csepel DSE kapusa a júliusi prágai ifjúsági strandkézilabda-tornán szerzett Európa-bajnoki címet. Boros Bálint és Czinege Tamás, a Csepel Evezős Klub versenyzői – felkészítő edzőjük ifj. Pergel László – az U-19-es és U-23-as evezősök varesei világbajnokságán szereztek U-23-as Európa-bajnoki címet. Szabó Norbert, a siketek és nagyothallók első veterán futsal világbajnokságán lett világbajnok. Az idei Tájékozódási Búvárúszó Nyílt Európa-bajnokság legeredményesebb versenyzője Szász Tamás, a Csepel Barakuda Búvár SE sportolója lett, aki négy arannyal, egy ezüst és egy bronzéremmel zárta a kontinensviadalt.

Javítják a közterületek rendjét

Borbély Lénárd polgármester írásban tájékoztatta a képviselőket az energiaárak-emelkedéséről és annak várható hatásairól. A súlyos problémák ellenére Csepel a 2022-es évben a megnövekedett kiadásait fedezni tudja. A testület a 2014 óta változatlan közterület-használati díjakat az inflációnak megfelelően, 35 százalékkal korrigálta. Ezek továbbra is alacsonyabbak maradnak a szomszédos kerületek díjainál. A társasházaknak nem kell fizetniük a kihelyezett kukatárolókért. 2024. január elsejétől azonban csak azoknak marad ez ingyenes, akik nem tudják ingatlanon belül elhelyezni a kukatárolóikat, illetve azoknak, akik a kukákat zárható tárolókban helyezik el. A jövőben a hulladékgyűjtőkön fel kell tüntetni a használó címét. A cél, hogy kevesebb indokolatlan hulladéktároló legyen. A rendelet a kerület tisztaságát és rendezett állapotát igyekszik javítani. Az önkormányzat a zárható kukatárolók beszerzését 50 százalékkal támogatja. A rendelet a mikromobilitási eszközök (roller, elektromos kerékpárok) használatát is szabályozza. Csepelen erre olyan helyszíneket jelölnek ki, ahol a rollerek rendezetten rakhatók le. A szolgáltató feladata, hogy az eszközöket ezekre a pontokra szállítsa.

A képviselők elfogadták a kisállat-ivartalanítási programot. Korábban döntöttek egy állatmenedék létrehozásáról a II. Rákóczi Ferenc úton. A kóbor állatok miatt született a döntés, mely szerint az előírt határidő után sor kerülhet az ivartalanításukra. Az állatbefogó legkésőbb 2023 júliusától kezdi meg működését. A programra 3 millió forintot különített el a testület. Borbély Lénárd elmondta, hogy sikerült a Zászlós szálló lakóit megmenteni a kilakoltatástól. A polgármester sikeresen tárgyalt és megegyezett a szállót működtető Indotek Group vezetőjével, Jellinek Dániellel. A szállót nem zárják be, a testület döntése értelmében pedig a cégcsoport új munkásszállásokat hozhat létre a kerületben. Ám a kerület is jól jár ezzel: a jövőben kizárólag magas színvonalú, összkomfortos munkásszállásokat alakíthatnak ki, ahol csak a szerződéses munkavállalók lakhatnak– gyermekek már nem. Az előterjesztést ellenszavazat nélkül fogadták el.

Kamatstop az önkormányzati lakást vásárlóknak

Akiknek nincs lehetőségük egy összegben kifizetni az önkormányzati lakás vételárát, az önkormányzat részletfizetési lehetőséget biztosít. A megnövekedett jegybanki alapkamat miatt azonban a törlesztőrészletek akár hússzoros többlet terhet is jelentenek a tulajdonosoknak. Ezért polgármesteri előterjesztésre a testület úgy döntött, hogy kamatstopot vezet be. A rendelet a kamat mértékét hat százalékban maximalizálja. Ezzel jelentősen csökkennek a törlesztőrészletek. Módosultak a gyermekétkeztetés díjai. A közétkeztetési cég 2023. január elsejétől az élelmiszerek és az energiaköltségek emelkedése miatt árai 35 százalékos emelését kezdeményezte, de az önkormányzatnak sikerült az áremelés mértékét 32 százalékra mérsékelni.

Módosították a szociális rászorultság alapján megállapítható pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló rendeletet is, amelynek legfontosabb eleme, hogy a nyílászárócsere-támogatás számlával igazolt anyagköltségének mértéke 30 százalékról 40 százalékra, a támogatás összege pedig 200 ezer forintról 250 ezer forintra emelkedik.

A képviselők döntöttek arról, melyik cég végezze el a vizsgálatot a parkolási rendszer komplex javítása érdekében. A parkolás súlyos problémát okoz Csepelen, kerületünk az agglomeráció P+R parkolójává vált. Dr. Vincze Anikó jegyző megjegyezte: a fővárosi szabályozás szerint – amelytől a kerültek nem térhetnek el – lakossági várakozási kedvezmény csak annak adható, akinek az adott várakozási övezetben van a lakóhelye, és lakásonként csak két autóra jár kedvezmény. Borbély Lénárd ugyanakkor kiemelte, hogy a csepeliek részére mindenképpen biztosítani akarja a teljes és ingyenes parkolást. A testület ezért a vizsgálati eredmény birtokában dönt majd a továbbiakról.

Közösen a repülőgépek zajszennyezése ellen

A városatyák döntése alapján az energiaválság miatt a téli időszakban a Csepeli Strandfürdő most zárva marad. Egyúttal megszavazták az új fedősátor beszerzését, mert a régi, tíz éve használatban lévő sátor hőszigetelése és fedőfóliája elhasználódott. A testület indokoltnak tartja a „Közösség a csendesebb dél-budapesti légtérért” Facebook-csoport által megfogalmazott panaszokat. Csepelen a zajterheléssel kapcsolatos lakossági panaszok jelentős része a légi közlekedésből származik.

A Facebook-csoport szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről felszálló gépek többsége nyugati és észak-nyugati célállomással rendelkezik, a gépek 80%-a mégis a dél-budapesti nyomvonalon repül. Ez folyamatos zajterhelést jelent az itt élőknek. A csoport célja a korrekt és méltányos légiútvonalkiosztás elérése.

A képviselők megszavazták, hogy a volt Görgey Artúr Általános Iskola helyén létesített név nélküli közparkot Csepel díszpolgáráról, Wittner Máriáról, 1956-os szabadságharcosról és halálraítéltről nevezzék el.

Forrás: Csepel.hu

3 hozzászólás “Csepeli családok százait segítették ki a bajból” bejegyzésre

  1. László szerint:

    A testület a 2014 óta változatlan közterület-használati díjakat az inflációnak megfelelően, 35 százalékkal korrigálta. “Korrigálta” – szebben is hangzik, netán csökkentette? A felszálló repülők még a Parlament előtt elfordulnak Csepel felé. Pár hete néztem a Margitszigetről. Átmenjenek Budára, ott hangoskodjanak?

  2. Gyula ↸⨌ szerint:

    László! Vannak bérleti díjak, amit 250%-al is emeltek 5 év alatt, ja akkor még háború sem volt.

  3. László szerint:

    Tavaly ősszel is történtek dolgok. Meglódult infláció, áremelkedések. A háború a kanyarban sem volt.

Itt lehet hozzászólni !