Állampolgársági eskütétel a Polgármesteri Hivatalban

Csepel.hu

2022. október 3-án magyar állampolgári esküt tettek a csepeli polgármesteri hivatal nagytanácstermében.

A Himnuszt és az eskütételt követően Morovik Attila alpolgármester egy Szent Istvánt ábrázoló dossziéban adta át a magyar állampolgárságot igazoló kártyát.

Ezt követően Wass Albert Üzenet haza című versét és a Szózatot hallgatták meg a jelenlévők.

A Magyar Országgyűlés 2010. május 26-án fogadta el az Orbán Viktor, Semjén Zsolt, illetve Kövér László, Németh Zsolt és Kósa Lajos által benyújtott törvényjavaslatot, az egyszerűsített honosítási eljárást, közkeletű nevén a kettős állampolgárságot. A törvénymódosítás anélkül ad lehetőséget a határon túli magyarok kedvezményes honosítására, hogy a kérvényezők Magyarországra költöznének. A jogszabály 2010. augusztus 20-án lépett hatályba és a 2011. január 1. óta alkalmazzák.

A honosítást azok kérhetik, akiknek a szülei, nagyszülei 1918 vagy 1945 előtt magyar állampolgárok voltak vagy vélelmezik magyarországi származásukat. Feltétele, hogy a kérelmező beszéljen magyarul, illetve ne jelentsen veszélyt Magyarország nemzet- és közbiztonságára.

„Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését”. (Magyarország alaptörvénye).

Forrás: Csepel.hu

7 hozzászólás “Állampolgársági eskütétel a Polgármesteri Hivatalban” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Kiváncsi lennék a honosítási kritériumnak pl. a szerecsenbaba a 2 gyerekkel hogyan felelt meg?
    “A honosítást azok kérhetik, akiknek a szülei, nagyszülei 1918 vagy 1945 előtt magyar állampolgárok voltak vagy vélelmezik magyarországi származásukat.” Netán határontúli magyarok?

  2. Hozzászóló szerint:

    László, akit kérdezel, úgy felelhetett meg, hogy a felesége a Haspók étterem tulajdonosának. Mondjuk a tulaj inkább tűnik rabszolgatartónak, főként amikor a vendégek füle hallatára anyázva beszél az alkalmazottaival.

  3. László szerint:

    Szemből nézve, a babától nekünk balra a 2.ember fekete felsőben aki a kislány mellett áll. Ő is rajta van a Haspók étterem egyik videóján. Valakinek innentől kezdve ingyé lesz házhozszállítás.

  4. PáLoS TReND szerint:

    …PEDIG ORBÁNIA=MAGYARMAT NEM is FÜGGETLEN ÁLLAM!!!
    “Az államiságnak főismérve a szuverenitás, az állam önrendelkezése, akarat elhatározásának korlátlansága. Amely terület más ország akaratának van alávetve, az állam elnevezésre nem tarthat igényt. A szuverenitás állami felségjog vagy államhatalom természete szerint egységes, föltétlen és oszthatatlan….”

    Polgáraival szemben az államhatalom jogilag korlátlan, mert maga az állami akarat képezi a jogot; eszerint az állam egészen az egyéni, gazdasági és fizikai lét megsemmisítéséig mehet…”
    Nos, a definíció szerint, alig létezik ma “államiság” a Föld nevű serpenyőben.
    Ezért is hangoztatja annyit a felcsúti barna-varangy, hogy szuvenyírok vagyunk, mert lópaszt…- és ha eztet felfogják a népek, megérthetnék, hogy az állam, az az, amit a szabadkőműves cionisták simogatni szoktak egy kiadósabb üzletük után.
    Látom pörgetik ezt az “ember”, vagy “személy”, polgár, vagy “állam” kérdéskörét is. Aktuális, már csak azért mert az eddiginek vélt fizikai határok megváltoztatása csak úgy lehetséges, hogy valahogy becsempészik a tudatba a birodalmiságot, amit viszont senki nem szüntethetett meg. Fura, nem? Führer, nem?
    Feltűnt, hogy mostanában, minden ótokrata szabadkőműves vállalkozót, aki államot képvisel, valahogy Hitlerhez tesznek hason-lóvá?
    Láttatok már lovat háton úszni?

    Akié a terület, azé a vallás! Na, Béláim, kié a “terület”? Strómanoké?
    Államadósság most 94%!!!…- de kinek tartozik az “állam” és mit jelentene a “csőd”, vagy mi van!?
    Miért Horthyznak annyit mostanában szobrokat avatárogatva a mazsihisz nyomijainak hisztijét szítva, miközben a mazsök hallgat, mirha ő lenne a titkos B’naiB’irt chabad lubavich?
    Még szerencse, hogy van nekünk saját államunk és annak saját tik tok szolgálatja, így nem kell aggódni, mindenki szépen most is össze lesz számolva, vagyona besilózva…
    Rossz ómen lenne?
    Így utólag azért meg lehetne kérdezni a gén-gnómokat, hogy előzőleg csak nem ilyen üzleti vállalkozásról ábrándoztak…!?
    Ördögűzős könyvben a pap mondja a démonnak, hogy menjen ki… menjen vissza a pokolba, amit Isten készített nekik.
    Erre a démon mondja, hogy nem készített ő semmit, ők maguk csinálták és mindenki dolgozott rajta!!!
    http://web.t-online.hu/apuska/media/12/04__Lelki_terror_mix.mp3

  5. Szégyen szerint:

    Mivel is különb a marha nagy jobboldali, Konzervatív-Keresztény Fidesz a baloldaltól? Semmivel sem, SŐT! A fideszre igaz a leginkább, hogy bort iszik de vizet prédikál! Szégyen, hogy ezt mi magyarok meg hagyjuk! Meddig fog még ez menni, hogy a képünkbe tolják, hogy ők márpedig nyugodtan hazudhatnak?! A MAGYAROK ISTENE SEGÍTSEN MÁR MEG MINKET VÉGRE!!!

  6. László szerint:

    A miniszterelnök szerint az internacionalista baloldal csele, hogy Európában eleve kevert népesség él. Orbán azt mondta, ez szemfényvesztés. Van, ahol európai és Európán kívüli népek keverednek, és ahol európai népek keverednek, mint a Kárpát-medence.
    „Mi nem vagyunk kevert fajúak” – mondta, és nem is akarunk azok lenni. Tusványos 2022nyara

  7. Gyula ↸⨌ szerint:

    Egy, a Magyar Kormány által valamikor elismert Koszovó, – most Vucic és a gáz miatt már nem annyira – mint független állam polgára, aki itt céggel rendelkezik, munkát ad, adózik, még egy kibaszott tartózkodási engedélyt sem kap meg fél éve! Erről ennyit.

Itt lehet hozzászólni !