Maszkot le! – Elérte a beoltottak száma az 5,5 milliót

Mandiner

Szombattól a legtöbb helyen nem kell maszk. A szociális intézmények és a kórházak kivételével nem lesz kötelező a maszkviselés.

Mint Magyarország kormányának Facebook-oldalán olvasható, megvan az 5,5 millió koronavírus ellen beoltott fő Magyarországon, ami azt jelenti, hogy újabb enyhítő intézkedések következnek.

A magyar miniszterelnök pénteki rádióinterjújában beszélt ezekről: a szociális intézmények és a kórházak kivételével nem lesz kötelező a maszkviselés, sem az üzletekben, sem a tömegközlekedési eszközökön.

Ismertette azt is: védettségi igazolvány nélkül lehet belépni a vendéglátóhelyiségekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe és az előre váltott ülőhelyes nézőtéren tartott kulturális rendezvényekre. Az üzletekre vonatkozó korlátozások megszűnnek, magánrendezvényeken 50 helyett 100-an vehetnek részt, lakodalomban pedig 200-ról 400-ra emelkedik az engedélyezett létszám. Orbán Viktor közölte: három helyen tartják fenn szigorúan a belépés védettségi igazolványhoz kötöttségét: a sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott „koncertszerű rendezvények” esetén.

Forrás: Mandiner.hu

5 hozzászólás “Maszkot le! – Elérte a beoltottak száma az 5,5 milliót” bejegyzésre

  1. V. P. szerint:

    Köszönjük a nép Nagy Tanitójának.

  2. Gary Ridgeway szerint:

    Aki így, vagy úgy de hordozza, most kiprüszkölheti. Igaz, oltathattak is volna. 😜
    Mindegy… Elvben egy kis szünet lesz, a III. hullám aratott, mert ügyesek voltatok.

  3. Feketelistas szerint:

    Ha vége az EB-nek és kiköltekeztetek nyaralás címén szeptembertől pont kezdhetjük ismét.
    4.-8. hullám.
    Azután menjetek nyaralni a szállodába költekezzetek és jövő szeptemberben kezdjük 9. Stb
    Ez a vírus furcsán terjed.
    Mindig focizni kellene.
    Ne épitessünk néhány stadiont?

  4. Gary Ridgeway szerint:

    Azér’ máshol beindult ám, ahol focizgattak. De mindig azt hiszik, hogy minden hülye a túloldalon sétál? 😜👏

  5. V. P. szerint:

    Igen, ez egy igazi NERvirus, mindig akkor jön, amikor a Viktátornak szüksége van rá.

Itt lehet hozzászólni !