“Ne adassátok be” – az oltás ellen buzdít a csepeli MSZP-s

Csepel.info

Oltásellenes bejegyzést jelentetett meg Csaba Péter csepeli MSZP-s képviselő. Facebook-oldalán a cigányok is megkapják a magukét, nem is beszélve a birka Fidesz-szavazókról, akiket jól megb… az illegális bevándorlók. Azt is mutatja, hogyan.

Az oltásellenes poszt egy meg nem nevezett – gyaníthatóan nem létező – magyar egészségügyi dolgozó beszámolója, aki állítása szerint rosszul lett a Pfizer vakcinájától. A bejegyzést pedig egy – állítása szerint – Bécsben élő nő jelentette meg, aki jó eséllyel nem valamelyik magyarországi kórházba jár át dolgozni – vagyis a bejegyzés szinte biztosan hamis:

Vigyázat, kamu!

Csaba Péter azt is tudni véli, hogy a magyar határon csak lefizetett cigányok játszották el évekig, hogy illegális bevándorlók, de erre már ők sem hajlandók:

A szocialista politikus, aki ellen nyáron ittas vezetés miatt indult eljárás korábban is “merész” bejegyzéseket közölt az oldalán. A választási kampányban például birkaként jellemezte a fideszes szavazókat, és azon viccelődött a Facebookon, hogy majd arab migránsok erőszakolják meg őket. A választási ígéretei ennyiben ki is merültek, így felmutatni sem kell semmit a megvalósításukból: ő az egyik legcsöndesebb a csepeli képviselő testületben.

Csepel.info

28 hozzászólás ““Ne adassátok be” – az oltás ellen buzdít a csepeli MSZP-s” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Hülye!

  2. Sase szerint:

    Én inkább örülők ennek , mert jobboldaliak biztos nem hallgatnak rá. Tudjuk hogy hazudnak éjjel nappal!
    A baloldaliak ha hallgatnak rájuk majd hullanak mint ősszel a legyek

  3. Fest Ékes szerint:

    Olvasom a plakátot ‘Csaba Péter Aljas’ közbe neem hanem ‘Alajos’ ez azért máás…

  4. kormánypárti szerint:

    Az alkohol elpusztítja az agysejteket.

  5. Werthan szerint:

    Ez az ember vállalhatatlan. Ugyanakkor én is tudok nem egy kórházi fenyegetésről, ahol az oltást nem kérő illetővel “elbeszélgetett” a felettese… Sőt, a beoltottak közül nagyon sok embernél jelentkezett mellékhatás, és ezekről valóban nem hallani semmit ( tök mindegy, hogy RTL vagy Hírtv… egyik sem hozza le.. )

  6. Horváth János szerint:

    kormánypárti!
    Ezt beszéld meg a Borbéllyal!

  7. kormánypárti szerint:

    Azt gyanítottam eddig is, hogy a Kunfalvi Ágica rendszeresen szokott tütükézni. Gondolod, hogy azért olyan jó barinők Borbély Ildikóval, mert a közös érdeklődési kör összetartja őket? Bizony a közös ügy egységbe kovácsolja az embereket!

  8. Horváth János szerint:

    Látom rühelld a tényeket!

  9. kormánypárti szerint:

    Mert szerinted tény, hogy a koronavakcinának súlyos mellékhatásai vannak? Azon lehet vitatkozni, hogy hatásos e, meddig hatásos, valamint kiállni amellett, hogy az egyének maguk dönthessék el, beadatják e maguknak. Csakhogy itt arról szól a történet, hogy egy közszereplő valótlan információk alapján az oltás elutasítása mellett foglal állást .

  10. pitypang szerint:

    A vicc az egészben, hogy a baloldal riogat az orosz és a kínai vakcina mellékhatásaival, de nálunk eddig csak az amerikaival oltottak. Akkor ha igaz lenne az a poszt, a Pfizer vakcináról írják ezeket a súlyos mellékhatásokat. Most már azt sem szeretnék?

  11. Horváth János szerint:

    Na, akkor kezdjük.
    Pontosan tudod, hogy Borbély Lénárdra gondoltam az ivással kapcsolatban, mert ő ugyan úgy
    megbukott a szondán, mint Csaba Péter. Az, hogy lazán átsasszézol Borbély Ildikó és a
    Kunhalmi személyére, és ebben a stílusban, a Te minősítésed. Az, hogy Borbély Lénárd megbukott : TÉNY.
    Egy szót sem szóltam a vakcináról, de ha már felhoztad, ám legyen. Amíg az eredeti posztot
    nem olvastam, addig csak annyit hiszek el, hogy megosztott egy olyan írást, ahol valaki pórul
    járt, minden hozzáfűzött mondat kitaláció. Sem a DK, sem az MSZP nem azt mondja, hogy ne
    oltass, hanem azt, hogy csak az EU által elfogadott vakcinával. És ha már elismered, hogy lehet
    rajta vitatkozni, akkor áruld el, miért éri meg nekünk gyengébb minőségű vakcinát venni? A
    következő oltandó tömeg a nyugdíjasok, talán értük nem kár? Az OGYÉI igazgatója elismerte,
    hogy az orosz vakcina 3. fázisát nem vizsgálták, elfogadták bemondásra, jó az nekünk?

  12. Horváth János szerint:

    pitypang!
    Megismétlem, nem riogatnak, csak az EU által elfogadott anyagot akarnak. Tudod ezek ilyenek,
    képesek a legjobbat akarni. Kínai vakcina esetén szívesen előre engedem a fideszes szavazókat.

  13. kormánypárti szerint:

    Borbély valóban ittasan vezetett egy alkalommal és elismerte a felelősségét. Nem tudok arról, hogy alkoholista volna, ami egyébként mindenkinek a magánügye. A magam részéről éppen hogy mentegetni próbáltam az MSZP-s képviselőt, hiszen ha valaki nem józan állapotában fogalmaz meg hülyeségeket, azt meg lehet érteni. Ugyancsak mentő körülmény lehet, ha az alany a kemény piálástól annyira leépül szellemileg, hogy már befolyásoltságtól mentesen sincsenek értelmes megnyilvánulásai. Az alkoholizmus egy betegség, mint egészségi állapottal összefüggő kényes téma, csak a betegre és a kezelőorvosára tartozó ügy. Ugyanakkor ha egy megválasztott politikus bármely betegsége miatt alkalmatlanná válik a közszereplői tisztsége betöltésére, amit képtelen belátni, az már egy szélesebb nyilvánosságot érintő kérdés. Amennyiben ilyen alapos gyanú merül fel, azt közérdekből szükséges megvizsgálni.

  14. Hozzászóló szerint:

    János, Borbély Lénárd magasan az általad rajongásig szeretett politikusaid felett áll, minden értelemben. Csaba Lászlód elsunnyogott a felelősség elől, most meg tovább szemtelenkedik a közéletben, mintha mi sem történt volna. Kunhalmi viszont aranyos mikor iszik, mert utána csak titeket vezet. Te viszont mindig annyira hülye vagy, mint aki állandóan részeg.

  15. Horváth János szerint:

    kormánypárti!
    Nem emlékszem, hogy bárhol megjelent volna valami bizonyítékféle arról, hogy Csaba Péter
    alkoholista lenne. Amíg ilyen nincs a tarsolyodba, addig sima lejáratás amit írsz. Nem elegáns,
    de nem vagyunk egyformák.

  16. Horváth János szerint:

    Hozzászóló!
    Minden nézőpont kérdése. A Te szintedről lehet Borbély Lénárd kiváló politikus, magánügy.
    Ha vitázni akarsz, akkor először próbálj vitaképes lenni, mert így csak egy egyszerű tahó vagy!

  17. Tóth kati szerint:

    Hát akkor ne adatassa be.Én beadatom,szeretnék már újra felszabaduotan élni.Különben az ilyenek szoktak aztán soronkívül előre verekedni.
    Főelvtársatok,Gyurcsány és Gyurcsányné már rég megkapták az oltást a csókos brüsszeli haverjaiktól.Csak szólok.

  18. kormánypárti szerint:

    Bizonyíték arra, hogy valaki alkoholista? Diagnózis vagy micsoda kéne? A jogalkotónak kellene előírnia, hogy csak az vállalhasson közmegbízatást, viselhessen közhivatalt, aki rendszeres foglalkozás-egészségügyi illetve pszichológiai szűrővizsgálatokon esik át és a független szakemberekből álló bizottság alkalmasnak minősíti. Vannak bizonyos szenvedélybetegségek (pl. kábítószerfüggőség), amelyek idővel visszafordíthatatlan pszichés elváltozásokat, személyiségtorzulást okoznak és akár a cselekvőképesség elvesztését eredményezik. Létezik olyan addikció (pl. játékszenvedély), amely például egy politikus esetében hajlamosító tényezője lehet a korrumpálódásnak, kenőpénz elfogadásának.

  19. Horváth János szerint:

    TK!
    Emlékszel arra az esetre amikor Orbán a várakozókat simán kikerülve ment be az orvosi
    rendelőbe?

  20. Horváth János szerint:

    kormánypárti!
    Ne tégy úgy, mintha nem értenéd! Megrágalmazol valakit, aztán sunyi módon mellédumálsz?
    Hát hol a gerinc?

  21. Hozzászóló szerint:

    János, olyan vicces hogy kormánypártin kéred számon a te régen elveszített gerinced. Ne hagyd senkinél megőrzésre!
    Tudd meg, ezzel az állandó kesergéseddel olyan vagy, mint a megboldogult Szomszédok sorozat egynémely szereplője az aktuális epizódok végén. Soha semminek nem tudtak örülni, ahogyan te sem.

  22. Nagyapó szerint:

    A zellenzéknek a napi ~100 elhunyt kevés, több kell a kormánybuktatáshoz. Az emberélet nem számít, ezért csúsztatnak, hazudnak!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  23. Horváth János szerint:

    Hozzászóló!
    Írj néhány dolgot, aminek szerinted örülni kellene!

  24. Horváth János szerint:

    Nagyapó már megint pofátlanul hazudik.

  25. csak úgy szerint:

    A Szputnyik V vakcinát kifejlesztő Gamaleja Intézet az oltóanyag módosított alkalmazási útmutatásában óvatosságra intett a készítmény rosszindulatú daganatos betegek esetében való alkalmazásával kapcsolatban. Az orosz hírügynökségek által hétfőn ismertetett figyelmeztetés arra hivatkozott, hogy a vakcinának az ilyen páciensekre gyakorolt hatását még nem mérték fel maradéktalanul. A Gamaleja korábban azt ígérte, hogy vezető onkológiai intézetekkel összefogva el fogja végezni ezt a vizsgálatot.

    Az alkalmazási útmutatás óvatosságra int az oltásnak a krónikus máj- és vesebetegségek, endokrin betegségek (kifejezett pajzsmirigy-diszfunkció és dekompenzált szakaszban lévő cukorbetegség), a vérképzőrendszer súlyos betegségei, epilepszia és a központi idegrendszer egyéb betegségei, akut koszorúérbetegség és akut agyi vérkeringési, szívizomgyulladás, szívbelhártya- és szívburokgyulladás esetén való alkalmazásával kapcsolatban.

    A Gamaleja korábban, ugyancsak információ hiányára hivatkozva, arra figyelmeztetett, hogy az oltás kockázatos lehet autoimmun betegségek esetén, mert az immunrendszer stimulálása a betegség súlyosbodásához vezethet. Az intézet szerint különösen körültekintően kell kezelni azokat az autoimmun patológiás betegeket, akiknél hajlam mutatkozik a súlyos és életveszélyes állapot kialakulására.

    porfolio

  26. Horváth János szerint:

    Ha hozzávesszük, hogy Kásler tegnap már azt pedzegette, hogy a vakcina választhatóság
    nem jó, akkor bizony szarban lesznek a 60 felettiek.

  27. Horváth János szerint:

    Friss hír: az Astra vakcina 60 fölött nem ajánlott. Akkor mi a q..va anyátokra adtatok engedélyt?
    Ez már a szándékos emberölés kategória.

  28. […] Csaba Péter MSZP-s csepeli képviselő a Pfizer vakcina ellen kampányolt […]

Itt lehet hozzászólni !