Közlemény: A Munkásotthon a csepelieké!

Csepeli Munkásotthon

Tisztelt Látogatóink!Kedves Csepeliek!

2020. december 28-án a Csepeli Munkásotthon Alapítvány kuratóriumi ülést tartott, melynek két fő napirendi pontja a következő volt:

1. Tájékoztató a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és a Csepeli Munkásotthon Alapítvány között kialakítandó együttműködésről valamint új struktúra kialakításáról.

2. Személyi kérdések.

Ez év közepén, az előző kuratóriumi ülésen a tagok felhatalmazták a kuratóriumi elnököt és az intézményvezetőt, hogy mielőbb vegye fel a kapcsolatot kerület polgármesterével és az alapítói jogok gyakorlójával. A közeledési és együttműködési szándék a felek részéről egyaránt fennállt, amit az alapítvány már tapasztalt a 100 éves évfordulóhoz nyújtott támogatás és közös ünneplés kapcsán, majd a kerületi augusztus 20-i ünnepségre is közösen készültünk, amit a pandémia sajnos felülírt.

Továbbá az alapítói jogok gyakorlója december első felében az intézmény működési költségeire is folyósított támogatást, ami jelen helyzetben életmentő volt a művelődési ház számára. Nyilvánvaló, hogy egy méreteiben ilyen nagy intézménynek nem elegendőek az egyszeri támogatások, folyamatos, biztos háttérre is szüksége van.

Kerületi és alapítványi érdek egyaránt, hogy szoros együttműködésben, kiegészítve az önkormányzat által működtetett művelődési házak munkáját, programjait, kihasználva a ház lehetőségeit, újból teljes kapacitással dolgozzunk, az itt élő lakosság fizikai és lelki szebbítése érdekében.

Természetesen mindezekre a veszélyhelyzet elmúltával kerülhet sor, de addig is az előkészítő munkálatokat el kell végezni.

A kuratóriumi ülésen részt vett Borbély Lénárd polgármester úr és Vida István úr az alapítói jogok gyakorlójának képviseletében. A polgármester úr biztosította az alapítványt,

– hogy a kulturális élet fellendítéséhez segítséget fog adni az önkormányzat.

– Az intézményben működő művészeti-, és szabadidős csoportok tovább dolgozhatnak, a meglévő működési rendszer kiegészítéséhez szeretnének hozzájárulni.

– Hazakerülnek azok a művészeti együttesek, melyek a Csepeli Munkásotthon falai között jöttek létre és évtizedeken át itt tevékenykedtek.

– Politikamentességet kért és ígért,

– és az intézmény állagának javításához való hozzájárulást. Mindezek fontosak és elengedhetetlenek a jövőre nézve.

Az elmúlt egy éves időszakot tekintve polgármester úr jószándékot sugárzott felénk és ami a legfontosabb, betartotta minden ígéretét.

A bajban feltételek nélkül, egyedüliként, segítő kezet nyújtott, azonban azt el kell fogadni, hogy aki a legtöbb segítséget adja a működéshez, az idővel nagyobb mértékben szeretne rálátással és hatással lenni az intézményi munkára.

Támogatási kérelmet nyújtottunk be a fővárosi önkormányzathoz is, de azt különböző okokra hivatkozva elutasították, és írásbeli kérelmünket elutasította a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete is.

Az egyeztetéseken felmerült, hogy egy kuratóriumi helyet kér az önkormányzat, végül a kuratóriumi ülésen két tag nyújtotta be 2020. december 31-i hatállyal lemondását: Dr. Kiss Bálint Mihály és Kosik György. A leköszönő kuratóriumi tagoknak nem lehetünk eléggé hálásak az eddigi munkájukért, szívből köszönjük a sok-sok segítséget, kitartást, teherbírást. Bízunk benne, hogy továbbra is az intézmény barátai maradnak.

Bölcsességüket igazolja, hogy belátták, a jelenlegi helyzetben a kuratóriumnak olyan összetétel kell, akik személye a működés és a külső-belső megújulás biztosítására, garancia.

A vészjósló hangokra megnyugtatva közöljük, hogy nem politikusok kerülnek a kuratóriumba, hanem saját hivatással bíró, a Munkásotthon feladataihoz kapcsolható, köztiszteletben álló csepeli szakemberek.

Név szerint Hierholczné Faragó Tünde a Csepeli Csodakút Egyesített Óvodák intézményvezetője és Molnár Krisztián a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója. A két jelöltet a kuratórium 5 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta.

Az intézmény vezetése és munkatársi közössége változatlan, reményeink szerint idővel bővülhet a jelenlegi létszám, mivel szükségünk lesz jó szakemberekre.

Az elkövetkező időszakban nagy szerepe lesz azoknak a szervezeteknek, melyek kulturális és közösségi munkát végeznek, hiszen az ember társas lény, most viszont hosszú ideje bezártságban kell élnie. Ha eljön az idő és újból kinyílnak a kapuk és a szívek, türelmes munkával, biztonságot sugározva közösen legyőzzük a pandémia okozta „rombolást”. Jelenleg ez a jövőnk legnagyobb kihívása és készen állunk rá.

Befejezésül megköszönjük mindazon magánszemélyek, szervezetek és cégek erkölcsi és anyagi támogatását, melyek segítséget nyújtottak a nehéz időkben. Szeretettel várjuk a jövőben is kedves látogatóinkat!

Budapest, 2020. december 30.

Nagy József
a Csepeli Munkásotthon Alapítvány kuratóriumának elnöke

Takács Mónika
intézményvezető

A témához kapcsolódó cikk:

Rendeződött a Csepeli Munkásotthon sorsa

8 hozzászólás “Közlemény: A Munkásotthon a csepelieké!” bejegyzésre

  1. zsák krumpli szerint:

    Aggódom Hierholczné Faragó Tünde a Csepeli Csodakút Egyesített Óvodák intézményvezetője egészségéért! Hogy lehet egyszerre ennyi pozíciót betölteni!

  2. kormánypárti szerint:

    Szerintem megfelelő személy került a pozícióba. A csepeli oviktól sikerült távol tartani az LMBTQ propagandát. Most az a feladat, hogy kultúrát, a kulturális intézményeket is megóvjuk Soros szabotőreitől.

  3. concept szerint:

    #kormánypárti# “Döntött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal, jogsértő a mezőkövesdi önkormányzat rendelete, amely a település óvodáiban betiltotta a Meseország mindenkié című, kisebbségek elfogadására tanító mesekönyv használatát.
    A TASZ-nak hasonló beadványa van még folyamatban a csepeli polgármester, Borbély Lénárd Meseország-könyvet betiltó intézkedésével kapcsolatban. ”

    Mivel valszeg nem hozhatnak kétféle ítéletet ugyanabban az ügyben a Lénárd rendeletét is el fogják kaszálni,ha így lesz itt is megírják majd ugyanannyiszor mint amikor a rendeletet hozta?

  4. kormánypárti szerint:

    A kormányablak nem bíróság. A kormányhivatal nem csinál egyebet, mint a települési szintű rendeletet megvizsgálja olyan szempontból, hogy nem ütközik e magasabb szintű jogszabályok rendelkezéseivel majd ez alapján hoz határozatot. A hatósági szerv előtt előtt nincs lehetőség érveket ütköztetni, ugyanakkor a bíróságon megtámadható a határozata. Az Alaptörvény értelmében alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében korlátozható. Márpedig az Alaptörvényben az is benne foglaltatik, hogy Magyarország védi a családokat, a gyermekeket, továbbá “Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”

  5. Andersen szerint:

    Az a nagy gond , hogy ebben a fura , gáncsoskodó világban már semminek sem tudunk és akarunk /?/ örülni !
    Helyette inkább a ” kiforgatás ” , a ” csak azért is ” a fontos ! Jelen témában is : úgy látszik csak a józanul gondolkodókat érdekli az , amit a Munkásotthon kuratóriumi elnöke és igazgatója írt facebook oldalukon .
    Néhány ember számára nem érdekes , hogy talán felfelé is vezethet az út , a csepeliek örömére . Nem , keverjünk még rajta , hátha nem sikerül ! Őszintén kérdezem , kinek az érdeke ? Csepelé , a csepelieké biztosan nem ! Szándékosan rosszul és hamisan értelmeznek dolgokat ! Pedig “csak” figyelmesen el kell/ene olvasni Nagy József és Takács Mónika közleményét !e Annak minden betűjét , és a közlemény feletti ábrát . Hogy azután ki és mit vesz át ebből ? Ki kit gyanúsít ? “Elképesztő” , írja gyakran az egyik blogoldal. Igen , elképesztő , hogy vannak , akik igaztalanul tovább keverik a . . . Valóban nem érdemel meg egy komoly esélyt a Munkásotthon , a csepeli ember ? Elolvasva a kommenteket , azért szerencsére sokan vannak akiknek nem a politika a fontos , hanem a kultúra , a színház , az értékek további ápolása . Vajon sikerülhet -e ? Itt most csak egy irány lehetséges , az előre ! Az , hogy a 101. évben visszaálljon a rend , a nyugalom minden tekintetben a ház munkatársai és az odalátogatók számára !

  6. kormánypárti szerint:

    A közlemény alatt van ábra, nem felette. Azt jelképezi, útelágazódáshoz értünk. Nem felfelé és lefelé megy út, hanem jobbra és balra. Egy közúti útjelző tábla látható, amelynek feliratai és szimbólumai szerint a baloldali irány a múltba vezet, a jobboldali irány a jövőbe visz. Na most ha már a nemzeti kultúránk megóvására, ápolására akarunk törekedni, az elangolosodás jelensége szerintem nem kívánatos trend a szép magyar nyelvünk értékeinek megőrzése szempontjából.
    Az ‘Andersen’ nicknév választása mögött tudatosságot sejtek. Tudható, hogy az egykori dán költő és nagy meseíró homoszexuális volt. ‘Andersen’ gondolatmenete szerint pedig ebből annak kell következnie, hogy a másság megjelenítése az irodalomban, művészeti alkotásokban helyénvaló, ez is az egyetemes emberi kultúra alkotója. Nekem van egy olyan érzésem, hogy a kuratórium tagjai ritkán fognak egyhangúan dönteni.

  7. Andersen szerint:

    Igen , az ábra a közlemény alatt van .Ebben tévedtem , bár ez az ügy szempontjából lényegtelen . Ami a táblát illeti : igen , ez egy a haladási irányt segítő tábla . Talán nem pontosan passzol a közlemény lényegéhez . A közleményben írtak alapján nagyon közel volt a csőd , a lecsúszás . Ebből a helyzetből – néhány rosszakarót kivéve – csak
    csak felfelé vezet út . Ez a következő esztendők reménye . A közleményben burkoltan írták le, hogy segítség nélkül jön csőd , a csőddel a vagyon elvesztése .
    Na , ez jó lett volna bárkinek is ? “Kormánypárti” mit szólt volna hozzá ? Egy bírósági döntést követően Csepel /alapítvány/ elvesztette volna a Munkásotthont . Feketén – fehéren ez a helyzet . Akkor pedig teljesen mindegy , hogy mi van nyelvezetileg a táblán !
    Az “Andersen” választása valóban nem véletlen , de azért az érdekes , hogy a világhírű
    íróról azonnal a mássága jut az eszedbe .Több , mint érdekes . . .
    Ami pedig a kuratóriumot illeti . Szerintem nem az arány a lényeg ! A közös gondolkodás , a cselekvés a fontos a döntések után . Persze “súgók és jóakarók”
    lehetnek – lesznek is – akik ismét megpróbálkozhatnak a kavarással . Nekem van egy olyan érzésem , hogy a kuratórium , a megfelelő támogatás mellett jól betölti a szerepét . Ez is közös érdekünk .

  8. […] Közlemény: A Munkásotthon a csepelieké! […]

Itt lehet hozzászólni !