Csendben tértek haza a malenkij robot névtelen áldozatai

Mandiner

A magyar Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává november 25-ét.

A magyar Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává november 25-ét. Azért ezt a napot, mert 1953-ban ezen a napon érkezett vissza Magyarországra a Gulag-lágerekből szabadon bocsátott rabok első csoportja.

A magyar történelmi emlékezet részévé vált mára a „malenkij robot”, amely kifejezést – hasonlóan a „davaj csaszihoz”– csupán informális keretek között használhattuk több évtizeden át. Hazánk „felszabadításának” sötét fejezeteiről szigorúan tilos volt beszélni. Az orosz megszállás része volt 1945-ben a széleskörű, szabad rablás. Innen jött a davaj csaszi, azaz „add oda a karórát” kifejezés. A polgári lakosság elleni attrocitások, emberrablások, erőszak metaforájává a „malenkij robot” azaz a „kicsi munka” vált.

Sztálin ugyanis parancsba adta, hogy mennyi hadifoglyot kell az egyes orosz egységeknek „leszállítani” a Szovjetunióba.

A direktíva elsődleges célja az oroszországi újjáépítés volt. A „Nagy Honvédő Háborúban” földig rombolt városok újjáépítéséhez sürgősen kellett pótolni a hiányzó munkerőt, ezért kellett a bolsevik vezérnek „élő hadizsákmány”. Az ésszerűséget mellőző parancs teljesítésére, részben a retorzióktól való félelmükben is, a fegyveres szovjet katonák a fogolylétszámot kipótolandó összefogdostak civileket is. Jóformán bárkit elvittek akit az utcákon, gyárakban vagy a kórházakban találtak, és úgy ítélték meg, hogy képes lesz az embertelen fizikai munkára.

A szétszakított családok többsége semmit sem tudott rokonairól, kapcsolatot sem tarthattak velük. Létezésük és hollétük szigorú titoknak számított.

1953. november 25-én nem szerepelt egyetlen újságban sem, hogy hazatértek azok a szerencsések, akik túlélték a Szovjetunióban, a GULAG táboraiban eltöltött éveiket. Többnyire Moszkva sztálinista felhőkarcolóinak építkezéseinél dolgoztak, vagy német aknamezők hatástalanítását, bányászati és romeltakarítási mukákat végeztettek velük, illetve egyszerű földmunkák során dolgoztattak őket, sok esetben halálra.

1953. november 25-én nem volt állami fogadóbizottság. Nem várta az érkezőket hivatalos delegáció. A pályaudvaron szeretteik sem fogadták őket virágokkal. Hazatérve nem beszélhették el, mi történt velük. Nem tüntették ki őket hősiességükért. Nem tudtak róluk. Aznap, november 25-én, a magyar válogatott a világklasszis angol csapattal játszott barátságos mérkőzést a Wembley-stadionban, melynek végeredménye, Hidegkúti 3, Puskás 2 és Bozsik 1 góljával 6:3 lett. Az ország ezen az este örömmámorban úszott. Az túlélők pedig csendben, titokban örültek a puszta életüknek.

 

Egy hozzászólás “Csendben tértek haza a malenkij robot névtelen áldozatai” bejegyzésre

  1. Máriaterézia szerint:

    Egy időben kollegám volt, na nem közvetlen, de láttam időnként. Majd közelébe költöztem, akkor ismét felsejlett bennem, hogy ismerős. Amikor az újságnak nyilatkozott Oszkár, akkor tudtam meg az igazi sorsát, az addig érthetetlen zárkózottságának okát. Sajnálom, nem erősíhettem és ő sem adott támpontot , hogy kikre legyek figyelemmel, s kikre ne, ha a társadalomba beilleszkedni szándékozom. Oszkár nyugodj békében.

Itt lehet hozzászólni !