Éjszakai kijárási tilalom, ingyenes parkolás, szórakozóhelystop – Orbán Viktor rendkívüli bejelentéseket tett

Infostart

A kórházak a jelenlegi tendenciák mellett decemberre elérnék teljesítőképességük határát, ezért a kormány rendkívüli jogrendet vezet be, amelynek 90 napos meghosszabbítására felkéri az Országgyűlést.

Napról napra ezres nagyságrendben növekszik az új koronavírusos esetszám Magyarországon, ezért a kormány szigorító járványügyi intézkedésekről döntött az e heti kétnapos kormányülés első napján, ezekről tett bejelentést kedd esti rövid Facebook-videójában Orbán Viktor miniszterelnök.

“A járvány terjedése felgyorsult, Ausztriában már másfélszer annyi az egymillió főre jutó fertőzött, mint Magyarországon. Ez azért fontos, mert tapasztalataink szerint Magyarország 5-7 nap késéssel követi Ausztriát. Ha ez most is így lesz,

kórházaink decemberre elérik teljesítőképességük határát”

– fogalmazott Orbán Viktor.

Eljött szerinte tehát az ideje, hogy megvédjük a kórházakat és az időseket, a politikai vitákat félre kell tenni és gyorsan kell cselekedni.

“Ha a vírus terjedése gyors, nekünk is gyorsnak kell lennünk” – mondta.

Bejelentette,

szerda 0 órától újra él a rendkívüli jogrend.

A kormány arról is döntött, hogy felkéri az Országgyűlést, hogy ezt a korlátozott idejű rendkívüli jogrendet hosszabbítsa meg 90 nappal.

További intézkedések:

  • rendezvényeken csak minden harmadik széken lehet ülni, a maszk kötelező
  • a hatóságok minden rendezvényt ellenőriznek, és ahol kell, azonnal bezárják az adott helyet
  • a szórakozóhelyeket bezárják
  • éjfél és reggel 5 órakor kijárási korlátozás (éjfélig mindenkinek haza kell érni)
  • a tömegközlekedésben a reggeli és délutáni csúcsban járatsűrítés
  • ingyenes parkolás országszerte.

Közölte, kórházi ágyszámban a világon a harmadik, lélegeztetőgépek számában világelső Magyarország, az egészségügyi szolgálattevők pedig világszínvonalon végzik a munkájukat.

“A végső megoldás a vakcina, addig kell kitartani, amíg meg nem érkezik. Tárgyalunk az EU-val, Oroszországgal, Kínával és Izraellel”

– mondta még.

Befejezésül elmondta, a helyzet komoly, de tavasszal egyszer már sikerült a védekezés, “együtt újra sikerülni fog” – zárta szavait Orbán Viktor.

Forrás: Infostart

3 hozzászólás “Éjszakai kijárási tilalom, ingyenes parkolás, szórakozóhelystop – Orbán Viktor rendkívüli bejelentéseket tett” bejegyzésre

  1. Tóth Ervin szerint:

    Én csak kérdezem. Az éjszakai kijárási tilalomnak mi értelme van? Olyan sokan vannak az utcán, hogy meg kell tiltani?

  2. Mérnök szerint:

    Kijárási korlátozás!

  3. apostolos szerint:

    Nem rossz, de ez kevés. A kocsma nem szórakozóhely, viszont a maszkban ivás még ott sem megy. A középiskolások és felsős általános iskolások bejárása tovább fogja növelni a számokat. Már augusztus végén látható volt, hogy az iskolakezdés után bő két héttel a számok növekedni fognak, úgy is lett. A múltkor elnézegettem egy velencei szanadtéri esemény képeit. Az emberek zömén nem volt vagy szabálytalanul volt maszk, beleértve az étel kiadóját is(!). Most is hirdetnek rendezvényeket, sőt a pokol majd a két ünnep után szabadul majd el, amikor visszajönnek a polgártársak a vellnesszből.

Itt lehet hozzászólni !