Homoszexország Csepelen nem költözik az óvodákba

Csepel.info

Napok alatt tízezrek álltak Bagdy Emőke pszichológusprofesszor – és közvetve Borbély Lénárd csepeli polgármester döntése – mellett. Csepel polgármestere ugyanis a gyermekvédőkkel egyetértve nem engedi, hogy homoszexuális történetekkel érzékenyítsék a kerület óvodásait.

Borbély Lénárd az elmúlt napokban több televíziós adásban mondta el döntésének okait: ezeket az alábbiakban megtekinthetik.

Óvodás és kisiskolás korban is csak a fejlődés megzavarására alkalmas a gyermekek úgynevezett érzékenyítése – fejtette ki a Karc FM-en a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének tanszékvezetője. Dr. F. Földi Rita szerint teljesen helytálló Bagdy Emőke Magyar Nemzetben megjelent érvelése arról, hogy három- és hatéves kor között a szülők és pedagógusok azzal segítik a gyermekek egészséges fejlődését, ha a biológiai nemükkel kapcsolatos társadalmi sajátosságokat mutatják és erősítik bennük.

F. Földi Rita ehhez azt is hozzáteszi, hogy a kisgyermekkorban alapvetően az érzelmek dominálnak, vagyis a racionalizálás, ami az érzékenyítő mesekönyvben megjelenik, nem befogadható számukra, ezek csak félelmeket, bizonytalanságot szülhetnek.

A klinikai szakpszichológus szerint a Meseország mindenkié című könyv szerzőinek másik célcsoportja, az alsó tagozatos kisiskolások egészséges fejlődését ugyancsak megzavarhatják a normálistól eltérő nemi szerepekről szóló mesék. A neuropszichológus ezt azzal magyarázza, hogy ebben az életszakaszban a kisfiúk és a kislányok is leginkább a saját nemükkel barátkoznak. Ha ebbe a „bandázós” időszakba bármilyen extra érzelemmel zavarják meg őket, mint amit a fejlődéslélektani sajátosságok indokolnak, azzal ugyancsak bizonytalanságot válthatnak ki a gyerekekből.

A Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének tanszékvezetője szerint az az állásfoglalás, amelyet a Pszichológiai Társaság LMBTQ-szekciója kezdeményezett, és amelyhez több mint ezer pszichológus az aláírásával csatlakozott, nem kritikát fogalmaz meg, hiszen szakmai érveket nem vonultatnak fel, amelyekkel vitatkozni lehetne. Dr. F. Földi Rita szerint a támadás csak minősít, szakmai szempontokról viszont nem szól.

Időközben csaknem 25 ezren írták alá azt a petíciót, amelyet az interneten indított a Bagdy Emőkét ért támadásokat követően egy szolnoki civil. (A petíció IDE kattintva tölthető ki – a szerk.) Pocsai Tamás evangélikus presbiter rádiónknak azt mondta: csak azt szerette volna elérni, hogy a pszichológus lássa, mennyien állnak ki mellette, és mennyien utasítják el az őt ért támadásokat. A petíció kezdeményezője azt is hozzátette: rengeteg szakember csatlakozott a kezdeményezéséhez, és általánosságban azt szűrte le a véleményekből, hogy az aláírók nem az eltérő nemi identitású embereket utasítják el vagy rekesztik ki, hanem azt, hogy a mesekönyvvel a gyermekek gondolkodását akarják befolyásolni.

Forrás: Magyar Nemzet

A témához kapcsolódó cikkek:

A csepeli ovikba nem engedik be a gender-homoszex propagandát

Kell-e szex, pia és cigi az ovisoknak?

Csak az elvakult ballib politikusok vinnék a homoszexualitást az óvodákba

 

Itt lehet hozzászólni !