Csepeli MSZP: “Németh Szilárdnak mutyiztunk”

Csepel.info

Megvezettek, elaltattak – állítja Takács Krisztián, a csepeli MSZP frakcióvezetője. A politikus szerint a csepeli MSZP képviselői, a DK, a Momentum és az LMP csepeli képviselői múlt hét csütörtökön Németh Szilárdnak mutyiztak, amikor megszavazták a csepeli birkózócsarnok telekmegosztásáról szóló javaslatot. Ám most már belátja, hogy „csabdába” csalták.

Takács Krisztián helyesírási hibáktól hemzsegő beismerő vallomása a csepeli MSZP Facebook-oldalán olvasható. De nem csak a helyesírással akadnak problémák  – ami a szocialistáknál kötelező elem. A politikusnak már az első mondatban sem sikerült igazat írnia. A csepeli birkózó csarnok telkének két részre osztása ugyanis nem mutyi és nem vételi ajánlat, így elutasítani sem lehetett. Nagyon mélyen alhattak a szocialisták, DK-sok és a momentumosok, ha álmukban ezt olvasták. De mégis, mind az értékesítés megakadályozását ünnepelték a Facebookon addig, amíg „rá nem jöttek”, hogy valójában “együtt mutyiztak Németh Szilárddal” (a csepeli MSZP megvilágosodása itt, a DK-é itt).

A birkózók kérése

Bár az MSZP és az ellenzéki pártok korábban azt állították, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány mélyen az ára alatt megvásárolta a Hollandi út 8. szám alatti birkózócsarnok területét, valójában ilyen nem történt.

Az alapítvány földhasználati jogot kapott az önkormányzattól, a kerület vezetése pedig ragaszkodik az elmúlt tíz évben a telek más részein megvalósult fejlesztésekhez.

Ezért Borbély Lénárd polgármester és a csepeli vezetés nem támogatná a telek egyben történő eladását. Az alapítvány ezt tudomásul véve elfogadta, hogy az önkormányzat először megossza a telket, hogy később vételi ajánlatot tehessen az általuk használt részre.

A képviselők leszavazták az eredeti telekmegosztási javaslatot. Ugyanakkor Pákozdi József alpolgármester benyújtott egy másik javaslatot, mely szerint a telekmegosztás az eredetileg tervezettnél valamivel kisebb területet hagyna a birkózócsarnok oldalán. Az új javaslat a beépítettség növelésével biztosíthatná az alapítvány későbbi terveit is.

A kompromisszumos javaslatot ellenzéki (MSZP-DK-Momentum-LMP-függetlenek) és fideszes szavazatokkal, összesen 10 igen, 1 nem és 6 tartózkodással fogadták el.

Takács Krisztián verziója

Az MSZP politikusa a bevezető ordas hazugsága után arról ír, hogy a polgármester Pákozdi József ellenzéki alpolgármesteren keresztül kérte tőlük, hogy szavazzák meg Németh Szilárd kérését. Ha ugyanis Pákozdi javaslatát szavazzák meg a telekmegosztásra, „rést tudnak ütni a Borbély-Németh ingatlanmutyin” – fogalmazott a politikus.

Van némi logikai bukfenc abban, hogy a polgármester azt kéri, akadályozzák meg a saját mutyiját azzal, hogy megszavazzák. De most lépjünk túl ezen, és lássuk a megszavazott előterjesztést.

„Ami arról szólt, hogy felkéri a főépítészt, hogy ossza fel a területet, hogy csak kisebb jusson Némethnek (annyi, amennyire pont szüksége van).

Sajnos nem kételkedtünk eléggé, és nem szólalt meg bennem az a bizonyos kisördög sem.

Természetesen átgondolatlanul megszavaztuk, ahelyett hogy időt kértünk volna, hogy felfoghassuk mi is történik itt. Bár a területet nem adtuk el, de lehetőséget biztosítottunk a későbbi eladásra, amit Borbély majd úgy kommunikál, hogy az ellenzék megszavazta”

fogalmazott a politikus (a helyesírási hibákat az olvashatóság érdekében javítottuk).

És az a bizonyos kisördög

Ahogy a vallomásában írja, nem szólalt meg Takács Krisztián “kisördöge”, amikor a telekmegosztás került szóba. De a telekmegosztás nem bűncselekmény. Ellentétben Takács korábbi ügyeivel: őt – eddig – magánokirat-hamisítás, becsületsértés, és korrupciós bűncselekmény során hűtlen kezelés miatt ítélték el. A kisördög tehát nem alszik, érdemes rá vigyázni.

A csepeli MSZP is a legerősebb “csapatok” egyike, ha bűncselekményekről van szó. Az elmúlt években volt közöttük pedofil bűnöző és ügyfelét átverő ügyvéd is. A leghírhedtebb mind közül Deme Gábor, akit kettős emberölés miatt ítélték életfogytiglani börtönre. Szenteczky János, a csepeli MSZP szellemi vezére is októberben áll újra bíróság elé a csepeli lakásmutyi botrányban játszott szerepe miatt. Segítőiken is látszik, mennyire tartják fontosnak a törvények betartását és a közpénzt. Egyiküket szintén a közelmúltban ítélték el sikkasztás miatt, amit közös képviselőként követett el.

Csepel.info

4 hozzászólás “Csepeli MSZP: “Németh Szilárdnak mutyiztunk”” bejegyzésre

  1. Feketelistas szerint:

    A csepelinfo mszp hirportál????

  2. Horváth János szerint:

    Azért érdekes kérdés, hogy vajon miért akarja megvenni a területet Németh? S persze ezt is
    közpénzből. Ha ilyen jól áll az alapítvány, akkor az önkormányzat miért adott támogatást?

  3. Balos szerint:

    Aki ismer az tudja, hogy ritkán írok, és nem vagyok Szenteczky barátja. De. Hallottam, hogy Takács Krisztián már úgy érzi, hogy nem szorul tanácsra. Kár. Mert messze van Szenteczky értelmi szintjétől. Jó ha egy átlagos pitbull szellemi színvonalát eléri. Ilyen levelet valamire való politikus – ráadásul ilyen helyesírási hibákkal – soha nem adna ki a kezéből.

  4. Valdemar szerint:

    A Birkózócentrum nem csepeli érdek! Oda csepeli birkózó be nem teheti a lábát! A csepeli birkózók kínjukban azt kérték, szeretnének edzeni a felújításra váró Jedlik Gimnázium tornatermében, megfelelő helyiség híján!!!

    Németh kérje vissza Lehel Lászlótól a Szent István út 170. alatti iskolát, s rendezzen be ott KOLLÉGIUMOT a birkózóinak! Teljesen fel lett újítva a csepeliek adójából, mielőtt INGYEN átadták az Ökumenikus Szeretetszolgálatnak! Azt raktározásra használják, arra nem kell iskolának is megfelelő épület! Lehel Lászlónak nagy respektje van a miniszterelnök feleségénél illetve a köztársasági elnök feleségénél! Majd ők elintézik a megfelelő raktárbázis adását a szeretetszolgálatnak! Arra már nem emlékszem, hogy Németh vagy Borbély adta oda Lehel Lászlónak, mindegy is, KÉRJÉK VISSZA, MERT AZ A CSEPELIEK VAGYONA! Aztán kollégium céljára BÉRBE ADJÁK Németh alapítványának, megfelelő éves bérleti díj ellenében! Németh alapítványa jól ki van staffírozva az állam részéről, nem kell a csepelieket megrövidíteni!

Itt lehet hozzászólni !