7 szuper kirándulóhely a pesti oldalon

Nem csak szerintünk szép a csepeli és soroksári Kis-Duna

Welovebudapest.com, Toplista

A Kolonics sétány Csepelen (fotó: Welovebudapest.com)

Buda meredeken vezet Pesttel szemben a kirándulóhelyek számában, amit földrajzi helyzetének, dombjainak, hegyeinek köszönhet. Ennek ellenére a pesti oldal sem szenved hiányt olyan zöldterületekben, amelyek jelentős természeti értékeket képviselnek. Mivel olvasóink már többször számon kérték tőlünk ezt az összeállítást, lássuk hát, melyek ezek! – írja a Welovebudapest.com.

És bizony Csepel, valamint a csepeli, soroksári Kis-Duna part fontos szerepet kap az összeállításban.

Naplás-tó

Ideális biciklis célpont a Szilas-pataki árvízvédelmi tározó a XVI. kerületben, Cinkota mellett, főleg mióta a szép látnivalókat ígérő, 5 km-es bringaúton is lehet tekerni a Szilas-patak partján egészen a tóig, útba ejtve madármegfigyelő helyeket és játszótereket. A Naplás-tó a főváros legnagyobb kiterjedésű állóvize és egyik leggazdagabb élővilágú természetvédelmi területe, ahol a természet az úr: nem találunk büféket, épített bódékat, rétesest és más mesterséges körítést, ellenben találunk közel 150 madárfajt az őszapótól az erdei fülesbagolyig, védett növényeket a struccpáfránytól a gyapjúsásig, nemes és védett halakat a vízben (strandolni tilos), továbbá a tó mellett mocsaras részen a mocsári teknősbékákat. Legutóbb kerékpárral kirándultunk ide, de aki túl fáradt a biciklizéshez, autóval vagy tömegközlekedéssel is érkezhet (46, 146-os buszok). Hamarosan felülnézetből is csodálhatjuk meg a vidéket, mert kilátót tervez építtetni a Pilisi Parkerdő Zrt.

Fotó: Hartyányi Norbert – We Love Budapest

Merzse-mocsár

Szintén Budapest keleti részén, de már a XVII. kerületben fekszik a Merzse-mocsár. 27 hektáron terül el a természetvédelmi terület, amely egyike a főváros területén megmaradt néhány vizes élőhelynek, sőt, igazából a repülőtér közelében fekvő Merzse az utolsó igazi mocsara Budapestnek. Száraz időben a nádas és sás jelenlétéből jöhetünk rá, merre járunk; igazi arcát tavaszi, őszi és csapadékos időben mutatja igazi a lápos, madárcsicsergős, békakuruttyulós vidék, amelyet egy hat kilométeres tanösvényen ismerhetjük meg. Fácánok, őzek, nyulak és őzek sem ritkák errefelé, no meg a mocsári teknőcök és a védett madárfajok, köztük a barna rétihéja és a bölömbika. Vonattal vagy autóval lehet megérkezni Rákoskert vasúti megállóhoz, majd földúton besétálni a mocsárhoz.

Fotó: Szabó Gábor – We Love Budapest

Molnár-sziget

Számunkra az idei év legkellemesebb meglepetése volt a pesti oldalon a Molnár-sziget, ami nevét a Soroksáron működő 50 vízimalom miatt kapta. Az 1960-as évek közepétől kezdték el üdülőingatlanok benépesíteni a vadregényes szigetet, amely rövid sétára található Soroksár központjától – és vannak olyan szerencsés emberek, akik nemcsak üdülni járnak ide, hanem egyenesen itt laknak. Olyan, mintha valahol a Kis-Balaton környékén járnánk: nádasokkal sűrűn benőtt folyóágak, csendes földutak és fás-bokros részek, nyugalom meg rengeteg vízimadár várja az ide kirándulókat. A szigetet kis vasbeton gerendahíd köti össze a soroksári szárazfölddel, de akár komppal is megközelíthetjük. Egyébként a Határ úttól a 66-os, Csepelről pedig a 36-os busszal érhető el, vagy HÉV-vel a Közvágóhídtól.

Fotó: Hartyányi Norbert – We Love Budapest

Soroksári arborétum

Nem a természet alkotta kirándulóhelyek közé tartozik, és bizony belépőt is kell fizetni, de 60 hektáros, vadregényes területe pompás felüdülést nyújthat az ide látogató számára, aki nemcsak különleges növényeket, hanem rókát, őzet vagy mezei nyulat is megfigyelhet itt. 20 kilométerre vagyunk a belvárostól, a délpesti síkság szélén, a Duna egykori árterén, ahol 1962-ben létesített kertet oktatási és kutatási célokra a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Tanácsa. A kezdetektől nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megőrizzék az itt élő ritka és védett növények élőhelyeit, valamint az eredeti, kiszáradó láprétre, zsombékosra, homokpusztagyepre jellemző növénytársulásokat. Az arborétumban egy tavat is találunk, mellette padokkal és egy füves placcal tűzrakóhellyel. A botanikai vizsgálódást érdemes a kijelölt túraútvonalon és a tanösvénytáblákat követve megejteni, de akár túravezetőt is kérhetünk.

Fotó: Jász Annamária – We Love Budapest

Farkaserdő

A káposztásmegyeri lakótelep szomszédságában terül el az 51,7 hektáros Farkaserdő, ami nem véletlenül a helyiek népszerű kirándulóhelye. Bár nem természetvédelmi terület, és védett fajok terén sem jeleskedik, a betondzsungelben tagadhatatlan értéket képvisel – ha az Amazonas a Föld, akkor a Farkaserdő Újpest „tüdeje”. A méretes tölgyekkel teli erdőt keresztül-kasul behálózzák a puha földdel borított ösvények, amelyeken a kocogás is jól esik, nem véletlenül futóparadicsom a környék. Streetworkout-pálya, tűzrakóhely és tanösvény is akad: az Út az egészségért elnevezésűt a szív- és érrendszeri problémákkal, magas vérnyomással küzdők és cukorbetegetek számára alakítottak ki, és kis piros szívecskével jelölik. A közelben van a Rex Állatsziget, ahova szeretettel várják az önkéntes kutyasétáltatókat szombatonként. A nem messze elterülő Homoktövis természetvédelmi területet is érdemes megnézni, de tartsuk szem előtt, hogy bejárása engedélyhez kötött.

Fotó: Szabó Gábor – We Love Budapest

Népsziget

A IV. és a XIII. kerület határán, a Római-parttal szemben találjuk a „Szúnyog-szigetet”. Bár a szolgáltatók egyre inkább felfedezik maguknak, és megjelent itt az utóbbi években pár újvonalas vendéglátóhely, továbbra is őrzi kopottas és elvadult báját, ami a modern fejlesztések irányvonalát ismerve igenis jó dolog. Az élet szép csöndben, de zajlik a maga medrében: az egykori Mahart ipartelepen ma is szakik dolgoznak, működik a szigeten lovarda, kutyaiskola és kecskefarm is, nem beszélve a vízisport-egyesületekről. Mindennek ellenére nyugodtan sétálhat, bringázhat, futhat, kutyázhat vagy napozhat az ide látogató, az újpesti belvárostól egy köpésre háborítatlan zöldben találja magát.

Fotó: Csudai Sándor – We Love Budapest

Kolonics sétány, Csepel

Nemrég fedeztük fel csepeli Kolonics György sétányt is, amely 5 kilométer hosszan húzódik a Gubacsi hídtól dél felé, a Ráckevei-Duna partján. A fiatalon elhunyt sportolóról, Kolonics György kenusról elnevezett partszakasz úgy vadregényes és burjánzó, hogy közben látszik rajta, hogy azért kertészetileg rendben tartják. Leginkább a Római-partra emlékeztet, csak vendéglátóhelyek nélkül, és ez abszolút rendben van így: intim, nyugis, kutyások, evezősök, horgászok, futók és kerékpárosok által látogatott, természetközeli sétaútvonal. Csepel méltatlanul alulértékelt pontja a városnak, pedig a HÉV-vel és egy igencsak jó állapotú bringaúton is ki lehet jönni ide – ha pedig rászánjuk magunkat, kezdjük a Kolonics sétánnyal az ismerkedést.

Forrás: Welovebudapest.com

Itt lehet hozzászólni !