Jó hír a hallgatóknak: olcsóbbak az albérletek

Ingatlannet.hu

Idén szeptembertől az elmúlt években megszokottnál jóval kevesebben kezdhetik meg az egyetemi tanulmányaikat. A tavalyi adatokhoz képest csaknem 14%-os csökkenést figyelhetünk meg.

Ez a visszaesés a koronavírus okozta bizonytalan évkezdéssel együtt alacsonyabb árakat, valamint megnövekedett kínálatot eredményezett, már ami az albérleteket illeti.

Kevesebb gólya kezd idén szeptemberben

Az Oktatási Hivatal adatai szerint országos szinten több mint 68 ezer leendő hallgatóval bővült idén a hazai felsőoktatás. A rövid távra, turisztikai célból kiadott ingatlanokról, vagyis az AirBnB-ről szóló szabályozás július eleji életbe lépése óta megfigyelhető kínálat-növekedés mindenképpen jó hír a gólyáknak: nemcsak kedvezőbb áron, de több kiadó lakás közül is válogathatnak. Ráadásul az idei évtől megnövelik a hallgatói normatíva értékét is, azaz magasabb összegű szociális és tanulmányi ösztöndíjakra pályázhatnak a diákok.

Nehezebb bejutni a kollégiumokba

Mindez a nemrégiben történt változásokkal együttesen váratlan helyzet elé állítja a leendő hallgatókat. Idén különösen igaz, hogy az albérlet mellett dönteni nem kényelmi kérdés. Amellett, hogy

a koronavírus által előidézett veszélyhelyzet következtében a főváros több egyetemének kollégiumaiban is férőhely-csökkentést eszközöltek,

a határon túli hallgatók helyzete még ennél is bizonytalanabb.

Az albérlet-keresletet mérséklendő, jellemzően sokan várnak a lakáskereséssel, mivel a szeptemberi tanévkezdés módja szinte az utolsó pillanatig előre nem látható maradt.

Eközben a fővárosban

Az országszerte az ingatlanpiacon visszaesést okozó koronavírus-járvány Budapestet sem hagyta érintetlenül.

A kritikus március-áprilisi időszakban egyik hónapról a másikra 1,82%-kal olcsóbban lehetett ingatlant bérelni a fővárosban – az átlagos négyzetméterárak tanúsága szerint.

Drágulás-csökkenés: szétváltak a kerületek

Ha az albérletek átlagos négyzetméter árait vizsgáljuk június végétől a 2020-as év elejéig visszatekintve, akkor megállapíthatjuk, hogy a XX., a XXI. és a XXII. kerületekben egyaránt nagy, 17% feletti változás volt tapasztalható.

Míg Pesterzsébet és Csepel városrészekben januárhoz képest rendre átlagosan csaknem 22,5, illetve 17,8 százalékkal olcsóbban lehetett júniusban lakást bérbe venni az év eleji árakhoz viszonyítva, addig Budafok-Tétényben kb. 31,7%-kal drágultak az albérletek ugyanezen időtáv alatt. A XXII. kerületben az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest 2020 júniusára kb. 60%-os átlagár-emelkedés figyelhető meg.

Az észak-keleti XV. kerületben is jelentős csökkenés volt jellemző, itt csaknem ötödével olcsóbban lehetett albérletet találni. A többi városrész közül csupán az I., a XVI. és XVIII. kerületekben emelkedtek az átlag bérleti díjak, de jellemzően ezeknek mértéke is legfeljebb 2 százalék körüli.

Budapest albérletpiacának árszínvonala átlagosan kb. 5,5%-kal csökkent, 2020 első félévét tekintve.

Mi a helyzet a központban?

Míg a város szélén található kerületekre alacsonyabb bérleti díjak jellemzőek, Budapest szíve felé haladva, az I., V., illetve VI. kerületekben meglehetősen borsos árakkal találkozhatunk, ha albérletet keresünk. Az elmúlt 12 hónapban kivétel nélkül a legmagasabb átlagárak ezen városrészekből kerültek ki.

Tavaly júniusban a budavári kerületben majdnem 5300 Ft-ért lehetett átlagosan egy négyzetmétert bérelni. Idén január után szintén az I. kerületi ingatlanok voltak a legdrágábbak az átlagárakat tekintve, de a legmagasabb érték is csaknem 9%-kal alacsonyabb volt a tavaly júniusi átlagos négyzetméter árnál.

Szintén a négyzetméter-átlagárak alapján a bérelhető csepeli lakások ára az idei első félévben átlagosan a harmadik legolcsóbb, míg a tavalyi év második félévében átlagosan 5 olyan kerület volt, ahol alacsonyabb díjak mellett lehetett kiadó lakást találni.

A fenti diagram Csepel, valamint az adott hónapban legolcsóbb és legdrágább kerület kiadó ingatlanjainak átlagos négyzetméter árait hasonlítja össze 2020 első félévére vonatkozóan.

Ingatlannet.hu

Itt lehet hozzászólni !