Karácsony Gergely lemondását követelik a budapestiek

Karácsony Gergelynek nem sikerül a helyzeten felülkerekedni, lassan elnyeli a káosz Budapestet. A koronavírus-járvány közepén sikerült meghoznia azt a döntést, hogy ritkábban járjanak a tömegközlekedési eszközök a fővárosban (bár a tömegfelháborodás miatt visszakozott később), a parkolási díjakhoz pedig foggal-körömmel ragaszkodik – írja a Ripost.

Az emberek természetesen fel is háborodtak és a főpolgármester Facebookján kérik számon: mégis miért játszik még mindig emberéletekkel?

„Szívből örülök mélyen tisztelt Főpolgármester Úr, hogy a Főváros pénztárcája fontosabb önnek, önöknek, mint az emberek egészsége, élete” – írta az egyik kommentelő.

Tökéletesen „világos, hogy nem lehet torlódás a BKK járatain.” Ez volt az oka, annak is, hogy ma reggel az M3-as metrón, és a 14-es villamoson is, nemhogy másfél méter távolságot, de még fél métert sem tudtunk tartani. Pont annyira állt a T. Polgármester úr a helyzet magaslatán, mint amikor leesett az a pár centis hó. Csakhogy most sokkal nagyobb a gond, mert az életünkkel játszik!

Reggel 5 órakor kellett volna felszállnia a 168E járatra. A Kossuth nyomdánál az emberek már nem férnek fel a buszra. Mint a heringek úgy állunk a buszon. Tessék, kötelező távolságtartás.

Miközben az ország összefogott az egészségügyi dolgozók megsegítésére, Karácsony akkurátusan a homokba dugja a fejét…

„Lehet ingyenessé kellene tenni a parkolást, sokan nem dolgoznak. Így is meg lehetne oldani” – írta egy újabb polgár a Facebookon.

Minden nagyvárosban rájöttek mar, hogy ingyenessé kell tenni a parkolást. Itt meg nem sikerült, nyilván mert nincs meg egy olyan város, ahol ennyire jó biznisz lenne a parkolás.

Mások már egyenesen megmondják: “Alkalmatlan vagy!”

“Nagyon nevetségesnek tetszik lenni a főpolgármester bácsinak.”

Sokan bocsánatkérést és lemondást várnak.

Reméljük a fejében is lassan világosság lesz, és talán még Ön is megérti, hogy a járványveszély az nem valami trükk. Még mindig várjuk az őszinte bocsánat kérését. Menjen be az ATV-be nézzen bele a kamerába, és kérjen bocsánatot a budapestiektől a „bölcs” intézkedései miatt. Utána pedig mint egy igazi demokrata és rátermett vezető hozza meg az egyetlen lehetséges döntést, és mondjon le – írta az egyik kommentelő.

Forrás: Bors.hu

30 hozzászólás “Karácsony Gergely lemondását követelik a budapestiek” bejegyzésre

  1. Aladin szerint:

    Csak rá kell nézni…egy f@szfej!!! Okoskodó népművészeti agyagedény!!!

  2. Nagyoroszi Zsigmond szerint:

    Na végre egy jó hír. Hol lehet hitelesen olvasni róla?

  3. Qqriq szerint:

    Azért használják olyan sokan a tömegközlekedést, mert drága a parkolás. A klímavészhelyzet kihirdetése nem engedi meg a parkolás díjmentessé tételét vagyis először azt kéne visszavonni.

  4. Betke szerint:

    Nagyoroszi, blikk, amennyiben hiteles!

  5. Aggastyán szerint:

    Forrás: bors.hu. Nincs több mondanivalóm, aki hisz ennek meg az ehhez hasonló oldalaknak annak csak gratulálni tudok illetve sajnálni, hogy mennyire buta! 😀

  6. Gary Ridgway szerint:

    #maradjotthon van és kijárási korlátozás. Tehát kit érint a parkolás ennyire? Másfél hete alig volt 1-1 autó az utakon! Tegnap és ma is olyan forgalom volt, mintha semmi nem lenne?! Nem, nem a bevásárlás miatt. Egy ideig szinte mindenki be tudta tartani mindenki az intézkedéseket, de eddig bírták. Lehetne szigorítani is, mert az lesz, mint a olaszoknál, vagy a spanyoloknál… Kell az?

  7. pl szerint:

    Már megint az aranyhalaknak…
    Na ugye! Csak tudtok ti aljasok lenni…
    Minden nap keresték a megfelelő járat mennyiséget, keresték a megfelelő időpontokat.
    Igen! kísérleteztek, h megoldják azt a (sosemvolt)helyzetet, ami kialakult. És ismétlem, ehhez eddig az a kormány nem adott semmit, még annyit sem, a tesztek elhagyása miatt, h tkp hol tart itthon a járvány?! Az a kormány, amelyik azt ismétli unos untalan, mennyibe kerül, mennyi a dolga…
    Ba..k meg! Vészhelyzet van, szálljon be a kormányotok, ne csak hazudozzon.

  8. Nagyoroszi Zsigmond szerint:

    Akkor a Csepel. Info ennyire hiteles. Megdöbbentő!

  9. Bagoly szerint:

    pl !

    Még mindig alkoholizálsz ?

  10. pusssh szerint:

    Ez most már hanyadik sztárcsináló cikk erről a pitiáner(ség)ről?

  11. Nagyapó szerint:

    Vigyori és tsai szakértelme megkérdőjelezhetetlen!😉
    A zetásak őt választottákK!!😉

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. abc123 szerint:

    Jól látom hogy a Lénárd nem írta alá a Budapesti polgármesterek a gépjárműadó elvonása miatti tiltakozó közleményét?
    Egyetért az elvonással és nem fog hiányozni a költségvetésből az összeg vagy csak a Németh Szilárd nem engedte neki?

  13. Qqriq szerint:

    Baromság, amit az ellenzéki polgármesterek állítanak, hogy szociális kiadásokra megy el a súlyadó bevétel, ugyanis ez a fajta helyi adónem azért illeti meg az önkormányzatokat, hogy ebből tartsák karban az utakat (pl. kátyúzás, útburkolati jelek újrafestése), telepítsenek fekvőrendőröket, ilyesmi. Azért a jármű tömege alapján kell fizetni, mert a nehezebb járművek jobban igénybe veszik az utakat. Na és miért mindjárt nyílt levélben kell tiltakozni, követelőzni? Bizonyára gyurcsányi ötlete volt ez az akció kicsinyes politikai haszon reményében.

  14. pusssh szerint:

    Szerintem inkább ne mondjon le, mert az csak újabb pénzszóró hajcihővel járna. Inkább példamutatóan maradjon otthon és tartózkodjon mindentől két méter távolságra. Így legalább nem venni észre.

  15. pusssh szerint:

    Nota bene: hétfőtől nélküle is ingyenes a köztéri parkolás az országban…

  16. Horváth János szerint:

    A súlyadónak már régóta semmi köze az utak állapotához.

  17. abc123 szerint:

    Kíváncsi leszek hogyha az ingyenes parkolás nem hozza azt amit elvárnak tőle vagy még közlekedési problémákat okoz stb.akkor vajon ugyanolyan hangnemben fogják-e emlegetni az Orbánt mint eddig a Karácsonyt amiért ő nem vezette be…

  18. pusssh szerint:

    abc123!
    Az ellenzék egészen biztosan. Akkor is ha beválik.
    (És akkor is, ha fordítva. Meg akkor is, ha ez is ellenkezőleg. Sőt: ha igen és ha nem.)

  19. Nagyapó szerint:

    A 14 komcsi polgármester tiltakozik. Szerintük jogosan, mert miből biztosítják csókosaik évi 100 mFt-os jövedelmét (L. Kispest)?
    Persze nem kell őket sajnálni, mert majd eladják a kerület vagyonát (L. Andrássy úti házak, vagy É-Csepel, stb.).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. Horváth János szerint:

    Az ugye nem zavarja, hogy a felcsúti örült játékszereire hány milliárd ment el?

  21. Nagyapó szerint:

    Horváth János! Mennyi, hova és miből?😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. János szerint:

    Karácsony Budapest szégyene. Semmit nem tett a járvány ügyében. Sülne ki a szeme.

  23. Horváth János szerint:

    Maga is pontosan tudja! És azt is tudja, hogyha nem véreztették volna ki az egészségügyet
    ma sokkal könnyebb lenne. Éveken át élcelődtek a lélegeztetőgépe /maga különösen/, most
    vehetjük a kínai szart, mert az, az országos tisztifőorvos is elismerte. Bár igaz, meg lehetett
    hozzá rendelni a “Hajrá magyarok!” címkét!

  24. Jobban szerint:

    A balliberális oldal kampányolt a lélegeztető gépekkel, viszont a kórházbezárásokon, megszorításokon kívül némi széfek bevezetését kezdeményezte. Mit oldottak meg a széfek?
    Szóval az egészségügyet jól “elintézték”, a sok, sok ígérgetés ellenére.

  25. Nagyapó szerint:

    Horváth János ismét jön a dk-s hazudozással, mert a A G7 kiszámolta és a következő sorrend alakult ki: a 100 ezer főre jutó lélegeztetőgépek számában
    Ausztria 27.8; Németország 23,9; Magyarország 22,8; Svájc 12,7; Kanada 8,5; Franciaország 7,7; Ausztrália 5,4; Belgium 4,3. Ekkor még nem érkezett be a szombati kínai szállítmány!
    Horváth János felhívnám figyelmét, hogy 3 év börtön járhat ál- és rémhírekért a koronavírussal kapcsolatban!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  26. János szerint:

    Másik János !.
    Korábban már írtam hogy valaki az én nevemen amit már több éve használok ír kommenteket!! Kértem hogy változtasson a nevén !
    Nem mindenben egyezik a véleményünk !

  27. Horváth János szerint:

    Igen, a baloldal kampányolt vele, s mint az élet bebizonyította, igazuk volt. Voltam bent lakó
    a csepeli, a Szabolcs utcai és a Rókus kórházban, egyikért se kár.Mellesleg, ha megcsinálják
    a szuperkórházat, újabb bezárás várható, mert nem lesz elég személyzet.

  28. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Ha esetleg sikerülne értelmeznie is a G7 cikkét, rájöhetne, az adatokat alapvetően az
    újságokból ollózták össze. DE, fogadjuk el, és utána térdre-imához, mert személyzet nincs!
    Bár Orbánék képesek közmunkásokat átképezni.
    Ami a fenyegetőzését illeti nyugodtan jelentsen fel, jogi ismeretekben legalább olyan hülye,
    mint a volt főnöke!

  29. Betke szerint:

    Nagyapó, É-Csepelről a jelenlegi polg.mester és testülete (az előző) lemondott az állam javára, mert értéktelen! A sportlétesitmények megépitéséhez és fenntartásához pedig maximálisan kihasználták a taot is, ami, mint köztudott közpénz, mivel a befizetett adót csökkenti!

Itt lehet hozzászólni !