Tízezrek háborodtak fel Budapesten Karácsonyék döntése miatt

Origo

A szerda reggel beigazolta, hogy a BKK rossz döntést hozott a szombati menetrendek gondolkodás nélküli bevezetésével – írta Vitézy Dávid Facebook-oldalán. Közölte, az utasok véleménye jól követhető a Facebookon is. Számos olyan járaton, melyen az emberek dolgozni járnak, az elmúlt napokhoz képest a járványhelyzethez mérten kényelmetlen zsúfoltság alakult ki, ráadásul a buszok eleje nagyon helyesen a járművezetők védelmében le van zárva – tette hozzá.

Fürjes Balázs szerint a fővárosi vezetésnek vissza kell vonnia a hétvégi menetrendet. 

Szombati menetrenddel közlekednek a BKK járatai, a járatok zsúfoltabbak, mint korábban, ez pedig nem segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést – erre hívta fel a figyelmet Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, valamint Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Óriási felháborodás

Sok tízezer ember háborodott fel szerda reggel, amikor szembesült azzal, hogy a BKK mától a szombati menetrend szerint közlekedteti a járatait. Amióta bejelentették, világos volt, hogy itt valami nem stimmel: egy rendkívüli járványhelyzeti munkanapi menetrend helyett, talán lustaságból, talán nemtörődömségből, de egyszerűen megpróbálták a szombati menetrendeket ráhúzni a mostani helyzetre

– írta szerda reggel Facebook-oldalán Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezetője, aki jelenleg a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Hozzáteszi, nincs viszont szombat, így pont azok maradtak a buszokon és azok járnak dolgozni, akik műszakos munkarendben dolgoznak: azaz ebben a helyzetben is helytállnak, kórházakba, áruházakba, üzemekbe, a közüzemeket biztosító munkahelyekre tartanak reggel 5 és 7 között.

Ilyenkor az utasforgalom lényegesen magasabb, mint a szombati. Míg a reggeli órákban később, az iskolai és irodai munkába járási csúcs idején nyilvánvalóan töredék az utasszáma a normálisnak. Ráadásul nem is lehet a korábbi módon mérni az utasszámot: a járványhelyzet és a tömeges megbetegedések küszöbén a még most is munkába járó emberek joggal várják el, hogy tarthassanak legalább 2 méter távolságot utastársaiktól. Ez azt jelenti, hogy egy buszon már az is zsúfolt érzetet kelt, ami máskor akár alig kihasznált terheltségnek tűnhet

– magyarázta.

Rossz döntés

Arról is írt, nem akart előre beleszólni a Fővárosi operatív törzs munkájába, de sajnos az első, mai reggel beigazolta, hogy a BKK rossz döntést hozott a szombati menetrendek gondolkodás nélküli bevezetésével.

Az utasok véleménye jól követhető a Facebookon is. Számos olyan járaton, melyen az emberek dolgozni járnak, az elmúlt napokhoz képest a járványhelyzethez mérten kényelmetlen zsúfoltság alakult ki, ráadásul a buszok eleje nagyon helyesen a járművezetők védelmében le van zárva

– folytatta.

Nagy felháborodást okozott a fővárosiak körében a szombati menetrend bevezetése FORRÁS: VITÉZY DÁVID/FACEEBOK

Mint fogalmazott, a szombati menetrendet úgy sikerült bevezetni, hogy a csak hétvégén járó járatok minden nap közlekednek, mint az amúgy is értelmetlen, de máskor munkanapokon legalább nem közlekedő belvárosi City-troli vagy a Normafáig hosszabbított 212-es. Eközben a munkanapokon a munkába járást segítő 85E, 98E, 101B, 122-es, 282E, 284E stb., azaz épp a kórházak, ipari negyedek dolgozóit szállító járatok egyáltalán nem járnak, pont ezeket állították le.

Az állam által megrendelt elővárosi kék buszjáratokon (melyek a BKK szervezésébe tartoznak, de menetrendjükről már a minisztérium dönt 2017, az agglomerációs járatok átvétele óta) nem követték el ezt a hibát: a Volánbusz a legritkább, de munkanapokra kitalált, máskor december végén a két ünnep között alkalmazott menetrendet vezette be. Ez lett volna a helyes lépés a budapesti helyi közlekedésben is – és ismét megmutatja, miért kellene regionális logikában együtt tervezni Budapest és környéke menetrendjeit

– indokolt Vitézy Dávid, aki egyúttal arra kérte a Fővárosi Önkormányzatot és a BKK-t, hogy korrigáljanak és a szombati menetrend helyett sürgősen vezessenek be egy, a járványügyi veszélyhelyzethez igazodó rendkívüli munkanapi menetrendet.

Kérés Karácsonyék felé

Megkértük Karácsony Gergelyt, intézkedjen,ne szombati menetrenddel közlekedjenek a budapesti tömegközlekedési járatok – írta Fürjes Balázs a Twitter-oldalán. Ez rontja a járványhelyzetet,mert így lehetetlen a távolságtartás reggelente, joggal akadtak ki az utasok – tette hozzá. Felkérte Vitézy Dávidot álljon rendelkezésre,segítse a munkát.

Forrás: Origo

7 hozzászólás “Tízezrek háborodtak fel Budapesten Karácsonyék döntése miatt” bejegyzésre

  1. pl szerint:

    A “Stop Polgármester öt napig” c. Semjén törvényetek majd megoldja… , mint ahogy kiegyeztetek most már a Városligeti építkezésekről is, ahogy gazdátok ígérte… ELEGÁNSAN!
    Nyilván, ha gazdátok nem várhat két percet s ezért kellett neki a korlátlan felhatalmazás, most örvend Csepel vezetése, h a kerületi azonnali intézkedések várhatnak öt napot!
    Írjátok Hozsannát törvényeitek kapcsán, ne késlekedjetek, ne hallgassatok!!!

  2. Nagyapó szerint:

    Vigyori teljhatalmat kapott – élt is vele. Látszik a zellenzéki szakértelem!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. pl szerint:

    Elloptatok minden pénzét, gúzsba kötitek a kezét, és van pofátok BÁRMIT számonkérni?
    És persze, megint nem arról írsz, amiről kellene…

  4. Qqriq szerint:

    A főpolgi és helyettesei – leginkább demszky és gyurcsányi köreihez köthető – lelkes tanácsadói és “szakértő” munkatársai éves szinten százmilliókért adják az “értékes” tanácsaikat, javaslataikat. Ugyanakkor képtelenek voltak előre felmérni, milyen következményekkel jár a hétvégi menetrend bevezetése a hétköznapok tömegközlekedésében. Vajon miféle hatástanulmányok alapján döntött Karácsony, hogy végül egy tömegnyomor, közlekedési káosz és a fertőződések sokszorozódása lett a döntés eredménye? Miért nem kérte ki Vitézy Dávid és más kompetens közlekedési szakemberek véleményét?

  5. Tóth Kati szerint:

    Pl ki lopta el kinek a pénzét?Micsoda baromság ez?Azért az “ellopott pénzből” telik 41 tanácsadóra havi átlag,fejenként 700ezerért,plusz 5 alpolgi havi per koponya 1,3 millióért ,Kálmán Olgika is kap havi 1 millát.Soroljam még?

  6. Tóth Kati szerint:

    Karigeri egy takony hazaáruló.

  7. Aggastyán szerint:

    Bezzeg amikor a Tarlós-féle Budapestet szidták az emberek arról bezzeg sose tettetek ki egy képet sem! 🙂

Itt lehet hozzászólni !