Az Országgyűlés elfogadta a koronavírus-törvényt

Az Országgyűlés megszavazta a vírus elleni védekezésről szóló törtvényt, amit a köztársasági elnök ki is hirdetett. Orbán Viktor miniszterelnök pedig bejelentette Magyarország történetének a legnagyobb gazdaságvédelmi akciótervét, amit jövő héten fog bemutatni.

Bár a múlt héten az ellenzék Európában egyedülálló módon még abba sem ment bele, hogy tárgyalja a Tisztelt Ház a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvénytervezetet, hétfőn az Országgyűlés bő kétharmados támogatottsággal, 137 igen és 53 nem ellenében elfogadta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, amely magánban foglalja a veszélyhelyzet meghosszabbítását egészen addig ameddig tart a járvány, továbbá lehetővé teszi, hogy a kormány jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozzon az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében.

A Varga Judit igazságügyi miniszter által előterjesztett és a parlament által megszavazott törvényt pár óra múlva Áder János köztársasági elnök kihirdette, ami azt jelenti, hogy éjféltől hatályba is léphet.

Forrás: Origo

11 hozzászólás “Az Országgyűlés elfogadta a koronavírus-törvényt” bejegyzésre

  1. pl szerint:

    “Tisztelt Ház”… LOL! FIDESZ módra.

  2. Qqriq szerint:

    Gyurcsányiék ismét szembementek az ország és a hazai társadalom érdekeivel. Szerencse, hogy jelenleg nem ezek a magyarellenes kártevők vannak hatalmon.

  3. Tóth kati szerint:

    Köszönet a Mi hazánknak az összefogásért!☺

  4. pl szerint:

    Mi, a polgári demokratikus ellenzék hívei, akik a rendszerváltozás idején közösen küzdöttünk a diktatúra hazugságai ellen, és sokakkal együtt kivívtuk Magyarország függetlenségét és szabadságát, most, hogy a politikai hazugságok újra felütötték fejüket hazánkban, közös kiáltványt fogalmazunk meg;
    – mi, a kiáltvány aláírói tudomásul vesszük, hogy a modern politika nem mentes a tömegkommunikációs és reklám eszközök használatától, ugyanakkor hangsúlyozni kívánjuk, hogy ezek a jelenségek az európai demokráciákban sehol nem léphetik át a hazugság határait;
    – 2006-ban, a rendszerváltoztatás óta először Magyarországon szervezett és nyílt politikai hazugság történt;
    – nyíltan hazudtak az embereknek megint, eltitkolták az ország valós helyzetét, korlátozták az igazság megismeréséhez való jogot, a tájékozódás szabadságát, ezzel pedig az állampolgárok demokratikus jogát a döntés szabadságához;
    – mi, a kiáltvány aláírói elítéljük a politikai hazugságokat és felhívjuk a figyelmet arra, hogy Európában politikai hazugságokra nem épülhetnek demokratikus kormányzatok;
    – mi, a kiáltvány aláírói elítéljük továbbá, hogy a politikai hazugságok árát a családokkal, és különösképpen a magyar fiatalokkal fizettetik meg;
    – ezért felszólítunk mindenkit, aki szabad és őszinte országban akar élni, hogy tegyünk a politikai hazugságok és az emberek igazságtalan megsarcolása ellen;
    – felhívunk minden magyar embert, hogy éljen az Alkotmány adta jogaival, ne engedje, hogy ismét megfosszák a döntés szabadságától, ne engedje, hogy vele fizettessék meg a politikai hazugságok árát;
    – felhívunk mindenkit; ne törődjünk bele, hogy a rendszerváltozáskor kivívott jogainktól 16 év után megfosszanak bennünket;
    – arra kérünk mindenkit, akinek fontos a döntés szabadsága, hogy aláírásával csatlakozzon a “Jó reggelt, Magyarország!” kiáltványhoz;
    – a politikai hazugságokra épülő egypártrendszer 1989-ben az 56-os forradalom kivégzett áldozatainak búcsúztatásával a Hősök terén bukott meg, amikor Magyarország polgárai hitet tettek a nemzeti függetlenség, a szabadság és a demokrácia mellett. Ma, 50 évvel a forradalom után a szabadság magyar híveinek ismét bátorításra van szükségük, hogy érezhessék, nincsenek egyedül, millió szám vannak sors- és eszmetársaik;
    – hívunk hát mindenkit, találkozzunk szeptember 23-án, a magyar szabadság születésének helyszínén, a Hősök terén.

    Gál Kinga
    Orbán Viktor
    Németh Zsolt
    Varga Mihály
    Navracsics Tibor
    Schöpflin György
    Szájer József
    Gyürk András

  5. pusssh szerint:

    pl!
    Elárulnád a szöveg dátumát? Csak nem volt akkor is világméretű összeomlás, pandémia és vészhelyzet karanténokkal és lezárásokkal? Én ilyenre nem emlékszem, csak egészen másféle gyalázatokra. Amikor nem a coronavírustól köhögött az ember, hanem valami mástól…

  6. Nagyapó szerint:

    pusssh! Igaza van, de emlékezzünk: ” Hazudtunk reggel este, meg éjjel”! (Délben tele volt a szánk).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  7. Horváth János szerint:

    Szerencsétlen hülye! A mostaniak legalább úgy hazudnak!

  8. pl szerint:

    pusssh tudsz-e olvasn?

  9. Betke szerint:

    Pusssh, segítek ” ma, 50 évvel a forradalom után” 😉

  10. pusssh szerint:

    Betke,
    dícséretes, hogy el bírtad olvasni idáig és kiszámoltad. De épp erre vonatkozott a kérdésem: mi is volt a nagy helyzet 50 évvel a forradalom után? – és mi a helyzet ma?

  11. Lili Züllig szerint:

    20.10.20
    ❤ DUBAI ❤

Itt lehet hozzászólni !