H1N1: újabb 4 halott, 4 kismama életveszélyben

A rosszindulat a vezérlő elv Csepelen?

Tények, Csepel.info

Négyen meghaltak a H1N1-vírus miatt. Egy 18 éves fiú, két 52 éves és egy 83 éves férfi szervezetében is kimutatták boncoláskor a fertőzést. Így már összesen 13-an haltak meg az újinfluenzában. Négy kismama pedig életveszélyben van szintén a H1N1 miatt. Az országos tisztifőorvos szerint felelőtlen az a terhes nő, aki nem oltatja be magát. Összesen körülbelül 20 embert kezelnek intenzív osztályon H1N1-fertőzéssel Magyarországon.

A Csepel.info úgy tudja, hogy bár régóta letelt a határidő, nem teljesítette a csepeli MSZP-s városvezetés azokat a határozatokat sem, melyekről az egészségügyi bizottság augusztus 31-én döntött. A bizottsági döntések értelmében a csepeli iskolák, óvodák, oktatási intézmények tanárai, de még a rendőrök is idejében kaphattak volna ingyenes védőoltást. De nem kaphattak. Az illetékes bizottság ugyanis fideszes vezetésű, ami miatt a bizottsági határozatnak – immáron három hónapja és teljesen törvénytelenül – esélye nincs a megvalósulásra.

A karcagi kórházban halt meg egy fogyatékkal élő 18 éves fiú 9 napja. Boncoláskor a szervezetében kimutatták a H1N1 fertőzést. Ő a tizedik magyar áldozata a járványnak. A kórház igazgatója azt mondta: elég rossz állapotban volt a fiú, amikor bekerült hozzájuk. A fiú egy tiszafüredi szociális otthonban lakott. Nem volt beoltva. A szociális otthon vezetője azt mondta: a dolgozók és a lakók 90 %-a kapott oltást.

Az országos tiszti főorvos elmondta, hogy a fiún kívül még három férfi halt meg H1N1 fertőzésben. Például egy 52 éves krónikus betegségben szenvedő férfi halt meg Esztergomban, akit szintén nem oltottak be. A tisztifőorvos szerint biztos, hogy a H1N1 miatt halt meg.

A budapesti kútvölgyi kórház intenziv osztályán fekvő két kismama közül az egyik jobban van. A másik viszont, akinek pénteken úgy mentették meg az életét, hogy egy készüléken keresztül dúsították a vérét oxigénnel, rosszabbul van. Orvosa szerint bármikor meghalhat. Orvosa azt is mondta: bár a tüdeje javult, az állapota válságos, a vírus megtámadta a veséjét és a szívét is, tehát több szervi elégtelenség alakult ki.

A győri kórházban is válságos állapotban van egy 21 éves kismama, valószínűleg a H1N1 miatt. Ő sem kapott oltást. 6 hónapos terhes, az intenzív osztályon kezelik. Vírusos tüdőgyulladása van, még vizsgálják , hogy ezt a H1N1 fertőzés okozta-e. Orvosa szerint a kismama későn kért orvosi segítséget. A Szegedi kórházban is fekszik egy kismama, aki továbbra is életveszélyben van.

Az országos tisztifőorvos szerint minden terhest be kell oltani. Aki nem oltatja be magát, az – ahogy ő fogalmazott – felelőtlen.

Az országban összesen körülbelül 20 beteg van intenzív osztályon a H1N1 fertőzés miatt.

Forrás: TV2 Tények

A rosszindulat a vezérlő elv Csepelen?

A Csepel.info úgy tudja, hogy három hónappal az illetékes bizottság döntése után sem teljesítette a csepeli MSZP-s városvezetés azokat a határozatokat, melyek értelmében a csepeli iskolák, óvodák, oktatási intézmények tanárai, de még a rendőrök is idejében kaphattak volna ingyenes védőoltást.

A határozati javaslatokat Szuhai Erika terjesztette a bizottság elé, aki a Fidesz-KDNP frakció tagja. Bár Ábel Attila, a bizottság elnöke a határozatokkal kapcsolatban október 2-án hivatalos levélben kereste meg a polgármestert és a jegyzőt, hivatalos kérdéseit is két hónapja válasz nélkül hagyják.

Ugyanez a sorsa annak a néhány más határozatnak is, amelyet a helyi MSZP frakció nem mert nyíltan leszavazni. Lapunk úgy tudja, hogy az MSZP így akarja megmutatni, hogy Csepelen még a legjobb javaslatokat sem hajlandók teljesíteni, ha azok a Fideszhez köthetők. Ez természetesen nem gátolja meg őket abban, hogy a választási kampányban ismét az összefogásról beszéljenek majd.

Ábel Attila Fideszes bizottsági elnök válasz nélkül maradt 2009. október 2-i levele az Tóth Mihály polgármesternek a bizottsági határozatokról:

Tisztelt Polgármester Úr!

A Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság 2009. augusztus 31-i ülésén kettő olyan egyhangúan elfogadott határozatot hozott, amelyek közül az elsőt véleményem szerint a szeptemberi KT-ülésen kellett volna tárgyalnunk. Ez nem történt meg, holott a javaslat igencsak aktuális. A második SZLEB határozattal kapcsolatban pedig még nem értesültünk arról, hogy megtörtént-e a határozat teljesítése.

Kérem Polgármester Urat, hogy tájékoztasson az alábbi határozatok teljesítéséről!

Köszönettel

Ábel Attila

elnök

Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság

330/2009.(VIII.31.)SZLEB H A T Á R O Z A T

A Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság – Szuhai Erika indítványára – javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a H1N1 vírus által okozott járvány kialakulásának megelőzése érdekében biztosítson ingyenes védőoltást a céltartalék terhére a kerületben dolgozó egészségügyi dolgozók, pedagógusok, rendőrök, tűzoltók, közétkeztetésben dolgozók, a Csepeli Szociális Szolgálat munkatársai, élelmiszer, hús-hentesáru boltok alkalmazottai részére.

Határidő: elfogadásra:                  azonnal

végrehajtásra:               azonnal

Felelős: elfogadásért:     Ábel Attila elnök

végrehajtásért:   Tóth Mihály polgármester

5 igen

0 nem

0 tartózkodás                            e l f o g a d v a

331/2009.(VIII.31.)SZLEB H A T Á R O Z A T

A Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság – Szuhai Erika indítványára – felkéri a polgármestert, kezdeményezzen tárgyalásokat a H1N1 vírus által okozott járvány kialakulásának megelőzése érdekében a Csepelen tevékenykedő áruházláncok vezetőivel abból a célból, hogy a dolgozóik számára ingyenesen biztosítsák a védőoltást.

Határidő: elfogadásra:                  azonnal

végrehajtásra:               azonnal

Felelős: elfogadásért:     Ábel Attila elnök

végrehajtásért:   Tóth Mihály polgármester

5 igen

0 nem

0 tartózkodás                            e l f o g a d v a

9 hozzászólás “H1N1: újabb 4 halott, 4 kismama életveszélyben” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Ha jól rémlik a Fidesz saját pénzén hirdetett itt Csepelen a H1N1 influenzáról, mert a helyi MSZP tájékoztatást sem akart. Aztán azt mondták, hogy felkészültünk, és az ADU-nál kiderült, hogy dehogy. Mi lesz, ha egy csepeli tanár vagy rendőr belehal?

  2. ... szerint:

    ha mszp-s párttag volt, akkor díszpolgár lesz, egyébként semmi.
    A szoci vezetés lesz@rja azokat, akiket képviselnie kéne.

  3. Földhözragadva szerint:

    Hm, én fogtam magam, bementem a körzetihez, aki ingyen beoltott H1N1 ellen, vmit mondott, hogy az ANTSZ fizeti. No, erről ennyit. Hja, egyedül voltam, semmi tolongás…Amúgy értem nem lenne kár…:) Persze én nem szereplek az önkori felsorolásában, mint oltandó-védendő bárki…

  4. zed szerint:

    Húha, a Fidesz már azzal jön, hogy a gonosz MSZP célja legyilkolászni a polgárokat! Nem lehet, hogy az új infulenza vírust is a szocialisták szabadították a lakosságra? Komolyan kell venni az infulenzajárványt, azonban nem kellene pánikot sem kelteni! Csepelen alacsony a fertőzöttség, és a veszélyeztetett kategóriába tartozó személyek itt is ingyenesen oltathatják be magukat. A megjelölt -egyébként némileg ésszerűtlenül meghatározott- célcsoportokban eddig nem merült fel jelentős igény a védőoltásra, és az egyének oltásigénye szempontjából az ingyenesség nem élvez prioritást. Az a kevés ember, aki amúgy is igényli közülük, azoknak adjuk ingyér? Miért ne biztosítsuk mindjárt az egész csepeli lakosságnak? Senki nem fog meghalni, a csepeli emberek a legszívósabbak!

  5. Vátesz szerint:

    “A csepeli emberek a legszívósabbak!” Tényleg, van olyan akit állandóan emlegetnek, mert aki arra járt, mindenkit becsapott, és mégsem csuklik állandóan!

  6. pepe szerint:

    Igazad van Zed. Egyszer ilyen is történhet.

    Tényleg biztosítani kéne az összes csepeli lakosnak az ingyenes védőoltást az önkormányzat számlájára. Ha úgy van, ahogy mondod, hogy nem nagyon tolonganak érte, akkor nincs nagy kockázat, hogy ettől becsődöl az önkormányzat! És legalább akkor azok is megkapnák, akiknek nincs rá pénzük!

  7. zed szerint:

    A Fidesz képviselői közül mindenki beoltatta már magát, vagy csak a jónépet oltják?

  8. Papi szerint:

    Zed!
    Mi az ördög bajod van oltasd be magad és kész. Mindenkinek magának kell eldönteni, hogy kell-e a védőoltás vagy nem legalább ebben ne keres már politikát! Egyébként a FIDESZ soha nem azt mondta, hogy ne oltassa be magát senki hanem az oltóanyag gyártás árának a titkosítását oldják fel és az üzleti hátteret hozzák nyílvánosságra!
    Ha már írsz írjál valós dolgot írjál különben olyan lesszel mint a csepeli aki súlyos Pinokió szindrómában szenved akárcsak Gyurcsány és Bajnai meg a söpredéke! 🙂

  9. bendegúz szerint:

    Egy igazi vérmagyarnak nem kell a komcsik vakcinája! Inkább a halál! Szebb jövőt!!!

Itt lehet hozzászólni !