Kisiklott egy tehervonat három vagonja Csepelen

MTI, Csepel.hu, Csepel.info

Kisiklott egy tehervonat három, gázolajat tartalmazó tartálykocsija hétfő délután Csepelen, a szabadkikötői vasúti átjáróban; a baleset miatt áll a közúti forgalom – közölte Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese az MTI-vel.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a tartályok megsérültek-e, és folyt-e ki üzemanyag – mondta el Both Ferenc. Közölte, a vegyvédelmi szakemberek úton vannak a baleset helyszínére. A tartálykocsik visszaemelése előreláthatóan három-négy órát is igénybe vehet. Ez az a kereszteződés, melynek kétszintűvé fejlesztéséről hosszú évek óta folyik a vita, de Avarkeszi Dezső és Podolák György MSZP-s politikusok sajnos most sem támogatták, és nemmel szavaztak rá.

A helyszín a Norc.hu-n

A Csepel.hu úgy értesült, hogy a Szabadkikötő és a Védgát utcai szakaszon egy tartálykocsi szaladt le a vágányokról ismeretlen okok miatt. Az eddigi jelzések szerint személyi sérülés nem történt, semmilyen szennyező, környezetre veszélyes anyag sem ömlött ki, de percek alatt óriási torlódás alakult ki. A rendőrség a Kvassay és a Gubacsi hídnál is megkezdte a forgalom elterelését, de aki tudja, kerülje el a környéket. A közlekedési rend helyreállításához várhatóan hosszabb időre lesz szükség, mert a kisiklott tartálykocsi sínre állításához vagy elszállításához darus kocsit kell majd igénybe venni.

52 hozzászólás “Kisiklott egy tehervonat három vagonja Csepelen” bejegyzésre

  1. loastman szerint:

    A “H” betű jelentése a rendszámokon:
    – hazugország

  2. Papi szerint:

    Zed, csepeli, Gold, Borka-Szász úr!
    Mi a véleményük a Csepel országgyűlés képviselőinek aljasságáró? Ezt mivel magyarázzák?

  3. VV szerint:

    Nem feltétlenül ide tartozik, de elég bosszantó tud az is lenni, amikor reggel a legnagyobb forgalomban állítja meg a Csepeli közlekedést a tehervonat. Ekkor bedugul az egész Kossuth Lajos utca több kereszteződésig visszafelé. Szerintem meg kellene fontolni, hogy az átjáró csak éjjel 22-06 óra között legyen nyitva a tehervonatok számára. Ha összeadjuk, hogy hány kocsi áll ilyenkor a kereszteződésben, és hogy összesen hány egyéni percet kell ott vesztegelni, akkor szvsz bőven megéri annak a két-három embernek a túlórapénzét, aki a szerelvényt éjszaka kénytelen beirányítani.

    Épp most is megszívtam, de szerencsére most nem siettem sehova. Sőt, érdekesnek találtam a kikötői-gyári kerülőutat, de nem hinném hogy legközelebb erre mennék megint 🙂

  4. Gordon szerint:

    Röhejes hogy fél Csepel közlekedése beáll, mikor jön egy szállítmány. Régen meg kellett volna oldani, hogy az egyébként hasznos teherszállítási tevékenység ne akadályozza az egyéb forgalmat. Nem a tehervonat a hibás, hanem azok, akik nem hajlandóak fejleszteni az infrastruktúrát (inkább hülyeségekere pazarolják a forrásokat, vagy ellopják).

  5. másik én szerint:

    2 szintű csomópont kéne, főleg a szabadkikötő fejlesztésével. Ez benne van a gerincút tervében, de abból nem lesz semmi 5 éven belül. Tolják még, mert valószínűleg arra, amit terveznek két hónap is elég, úgyhogy 02.10-04-10 között zajlanak majd az ‘előkészítő munkálatok’.

  6. Jeniszej szerint:

    Miért siklik ki valami. Mert valaki vagy valakik nem tartják rendben a szállító eszközöket, valamint a síneket, a pályatestet.
    Kié az iparvágány?
    Következő baleseti hely lehet az elhanyagolt átrozsdásodott Gubacsi híd.

  7. codec szerint:

    A Határ útról 1 óra nem volt elég a Gubacsi hídra jutáshoz.
    Remélem, senki nem feledi, kik protestáltak Demszkyért 1993-ban,- meg az azóta eltelt 16 évben-amikor a kerület leválása volt a tét.
    Hogy mit kaptunk cserébe, mindnyájan tudjuk.

  8. hollósi szerint:

    Utoljára az átkosban volt rá pénz, tudás és szándék, hogy ezeket a lepusztult sz@rokat rendszeresen karbantartsák.
    A mai, felsőbbrendű társadalom egyszerűen megoldja a kérdést: ellopják a rá valót- meg az adóra valót, meg a bérre valót…..

  9. zed szerint:

    Találjátok ki még azt is, hogy Avarkeszi és Podolák siklatták ki a vonatot, hogy keresztbe tegyen a csepelieknek, ugyanis a képviselő urak állandóan azok törik a fejüket, hogyan ártsanak a választóiknak.

  10. malacka szerint:

    zed nem sokat lőtt mellé az előbb

  11. csepeli szerint:

    Tévedsz, zed, a vonatot Gyurcsány siklatta ki!

  12. másik én szerint:

    Nem, egyébként előfordul, hogy vmi kisiklik, nem is ezzel van gond. De a gerincútra szükség van, ez ott többszintű csomópontot jelentene, és ugyanez van a Rákóczi út – HÉV sínnél, ahol reggel 6 percenként torlódnak – csak emiatt – az autók. Biztos, hogy nem lesz belőle megint semmi.

  13. Papi szerint:

    Zed!
    Senki nem mondott ilyen! De azért azt viszont el kell ismerned, hogy többek között ők is a felüljáró ellen szavaztak és nem álltak ki mellette! Nézd meg a Gubacsi hiddat gyakorlatilag csak egy egy sáv van mellette a másik két sávot megszüntették. Át addták a Kvassayn az új hídat de at út két végén gyakorlatilag ott a dugó álandó jelleggel! Nem is kell vonat baleset elég egy 16-18 óra közötti hazajővetel! Ezt az Avarkeszi – Podolák duónak is köszönhető mert nem álltak ki a felüljáró érdekében! Peddig nekik kötelességük lett volna hisszen Csepelt kellene képviselniük!

  14. Papi szerint:

    csepeli hülyeségére meg reagálni sem érdemes!

  15. zed szerint:

    Jó éjszakát Papi, álmodj szépeket! 🙂

  16. hollósi szerint:

    Zed! Ha valakiknek, akkor a csepeli szociknak nem kéne Szigetszentmiklóst a szájukra venni!
    Csepel mögött 20 éve egy putris falu volt.
    Menj ki és nézz körül: az évtizedek alatt rengeteget fejlődött.
    Csepelen nincs munkahely: a baráti kör anno fillérekért rátenyerelt a gyári ingatlanokra, búsás haszon reményében.
    Befektetők nincsenek, a gyár rohad. Az “ügyeskedők” elintézték, hogy befektető a környékre se jöjjön, nem fog 300 tulajjal tárgyalni!
    Szentmiklós az MO-al hatalmasat szakított. Inkább azon gondolkozzatok, hogy miért nem profitáltunk a körgyűrűből.
    Meg azon törjétek a fejeteket, hogy tavasszal mit ígértek as megmaradt választóitoknak- az elért “eredmények” fényezése mellett.

  17. Vátesz szerint:

    A Csepel Művek privatizációjának magam is tanúja voltam, a Csőgyárban dolgoztam öt évet, még a kisebb főnökök is kaptak valamit, ha másképp nem résztulajdont. Egy-egy csarnok főnöke rendszerint megkaparintotta, ami felett addig vezetőként tevékenykedett. A “rendszerváltás” után egy jó darabig kussoltak, lapultak. Azután 1992 körül elkezdtek szaporodni a nyugati kocsik a csarnokok mellett. 95-ben gőzerővel ment a lenyúlás, hála Horn Gyulának, vették fel a milliárdokat a reorganizációra, amely pénzt persze magánzsebbe tették, majd szélnek eresztették a munkásokat, s raktárakat csináltak a gyártócsarnokokból. Röhejes volt bemenni oda, minden csarnok külön cég, mindegyik küülföldi csövet árul, néhány ember lézeng rakodóként, számlázóként, illetve kint áll az ajtóban s próbálja az arra járókat becsalogatni, nálunk tessék csövet venni. A tulaj (A gróf úr) ki tudja merre, talán épp agarász.

  18. malacka szerint:

    A becsületes, hiteles és tetőtől talpig művelt Szabó Zoltán (MSZP) elénk tárja a Fidesz gyalázatos önkormányzati szereplését.

    1. Hasonlítsátok össze Szigetszentmiklós és Csepel elmúlt három évét!

    2. Olvassátok el és nézzétek meg az alábbi linkeket:

    http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=9357

    http://www.mno.hu/portal/678276

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Tr%C3%A1g%C3%A1r_besz%C3%A9d_a_magyar_politik%C3%A1ban#cite_note-auto_3WxQUMhX.2FR8uQ0Yntyl8XA-0

  19. zed szerint:

    Hollósi! Nem tudom, hogy az őslakos miklósiak mit szólnak a “putris falu” minősítésedhez, Szentmiklósnak lassan 25 éve van városi rangja, megjegyzem ezidő alatt nemcsak előnyére változott a település. Egykor volt a közelében számos üzem, ipari és katonai létesítmény, autó-, repülő-, acélgyár, laktanya és repülőtér, ecet, a térség kiemelt fontosságú része volt szocialista hazánknak. Mint más, Budapest vonzáskörzetéhez tartozó városok, Miklós is elsősorban a főváros közelségének köszönheti a fejlődését. Környezete, elhelyezkedése miatt kitelepülők kedvelt célpontja, akik aztán ingáznak, ezek főként az aktív korban lévő középosztálybeliek, Csepelen meg itt van a nyakunkon egy rakás csóró nyugdíjas.

  20. Öreg halász szerint:

    Zed, megint nagyon szoci voltál! A nyugdíjasok nélkül be sem jutnátok a Parlamentbe, és itt sem lenne már pár éve MSZP-s vezetés!

    Amúgy meg 25 év alatt Csepel csak veszített és veszített, egyre csak visszafejlődött. Ma ott tartunk, hogy nemcsak uszoda vagy kórház és gerincút, de már mozi sincs. Katasztrófahelyzet, veszélyes hulladék, kettős gyilkosság, na az van!

  21. VV szerint:

    Hm… uraim, három kisiklott tehervagonról volt szó a cikkben. Ne öljük már egymást mindenáron..
    Mi köze van ennek a nyugdíjasokhoz, Szigetszentmiklóshoz, MSZP-hez, Fideszhez, privatizációhoz, stb?

  22. Lexon szerint:

    Természetesen a jövôre hatalomra kerülô párton számon fogjuk kérni (mi csepeliek) mindazt, ami miatt eddig kampányoltak, köztük az említett szintbeli keresztezôdést is. Sajnos, már elôre látom, hogy emlékezetvesztés miatt nem kerülnek szóba ezek a dolgok 2010 után.
    De szerencsére itt van nekünk az internet, ahol minden archiválva van…
    😀

  23. Manitu szerint:

    Lexon, ahogy én látom, jövő tavasszal az új kormánynak azzal kell majd előállnia, hogy a mostani hazudott reggel, éjjel meg este, és rosszabb helyzetben van az ország, mint ahogy bármikor korábban, és most is mondják. 🙁

  24. Lexon szerint:

    Tudom, Manitu, ezzel el is lesznek foglalva kb. 1 évig.
    És utána? Utána a növekvô népharaggal kell szembesülniük, ha nem váltják be mindazt, amit ígérnek. Én errôl az idôszakról beszéltem. 😀

  25. zed szerint:

    Na igen, úgy látszik, mi is kisiklottunk… 🙂
    Na most, játsszunk el a gondolattal, hogy kétszintű lenne a kereszteződés, és az üzemanyagot szállító vagonok nemcsak kisiklanak, de fel is robbantak volna. Emellett a nulla megtérülésű kivitelezési beruházás költségeit figyelmen kívül hagyva, a jelenlegi ráfordításoknál jelentősebb karbantartási költségeket igényel egy kétszintű csomópont. Ráadásul a munkálatok ideje alatt használni sem lehetne.

  26. Manitu szerint:

    Talán tagadod, hogy szükség van rá?

    1. A csepeli MSZP-SZDSZ 1993 óta ígéri a gerincutat és a teljes csatornázottságot és a teljes aszfaltozott úthálózatot.
    2. Csepelen felépült a Szennyvíztisztító, amiért cserébe ezt 1996-ra be kellett volna fejezni.
    3. Bármi is van, a fővárosnak kutya kötelessége ezeket a beruházásokat megkezdeni és befejezni.
    4. Az MSZP-vel vagy az SZDSZ-szel erre nincs esély sem. Ez nyilvánvaló, hiszen eszük ágaban sem volt teljesíteni az ígéreteiket, akkor sem, amikor ezt megtehették volna.
    5. Akkor nem maradt más, mint a Fidesz. Tudtommal Tarlós nem egyszer fejtette ki, hogy prioritást kap majd pl. a csepeli gerincút.

  27. Manitu szerint:

    Zed, egymilliárdot kaszál a Szabadkikötő a Duna ág betemetéséért. De amúgy is bőven volna pénze a cégnek.

  28. Lexon szerint:

    Manitu: Tarlóstól ugyanazt fogjuk kapni, mint Demszky-tôl. Azzal a különbséggel, hogy ô mindezek után a képünkbe fog röhögni… Demszky is elég távol áll az úriember fogalmától, de Tarlós sokkal nagyobb paraszt… 🙁

  29. Földhözragadva szerint:

    Lexon, kemény vagy. Sokaknak Tarlós ronda és finom…:)

  30. tibor szerint:

    A Szabadkikötőt nem is lett volna szabad, értékesíteni ilyen közlekedési viszonyok között. A közúti közlekedésre gyakorolt következményei beláthatatlanok. Mi lesz, ha beindul az élet a Kikötőben?
    Tudom, közbeszólt a pénz…..

  31. codec szerint:

    Zed! már megint nagyot szóltál!!

    Számnalmas, olyan csepeliszocialista az a mondatrészed, hogy idézlek:
    “Csepelen meg itt van a nyakunkon egy rakás csóró nyugdíjas”

    1./ Nem tartozom közéjük, így nem zavar, hogyan vélekedtek az egyetlen szavazó rétegetekről, de kivülről nézve ízléstelen.

    2./ Ki tehet arról, hogy Csepelre kevesen kívánkoztak az elmúlt 15 évben? Úgy gondolom, akik vezették a kerületet!!
    Egy fejlődő település, városrész vonzza az aktív korúakat.
    A ti szegénységi bizonyítványotok, – senki másé – hogy nem épült gerincút, a régi káderek ülnek a gyári romon, befektetők sehol.
    A munkahely teremtéshez nem tudtatok hozzájárulni.
    Eszembe jut a 6-7 éves történet: a külföldi érdeklődő a belvárosi szállodából nap közben Csepelre készült: közel egy óra alatt ért ki a zsúfolt utakon. Visszafordult, máshová vitte cégét.

    A település arcán a vezetőik szorgalma, tehetsége tükröződik.

  32. Nagyapó szerint:

    Trágár csepeli proletárok (zed, csepeli, kovács, stb.)!
    Ne a Fidesszel foglalkozzanak! A Polgári Szövetségnek megvan a gazdasági, politikai programja. Végre fogja hajtani, korupció nélkül, mint a Horn-Bokros károkozás után.
    Megvan a Budapest program, azt is megcsinálják.
    Vigyázó szemüket inkább Bulgáriára vessék! Ez lesz a korupt baloldali vezetés sorsa. Inkább ez aggassza önöket.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  33. LB szerint:

    Lexon!

    Tisztában vagy vele, mit írtál le?
    A magyar paraszt tisztességes és becsületes!
    Számára az adott szó szent és sérthetetlen!

    Azt hiszem, Tarlós számára nem lehet nagyobb dícséret, mint hogy ilyennek mondják!

    Köszönet érte! 🙂

  34. Huba szerint:

    Bizony Lenox, LB fejeden találta a szöget.
    Ha a paraszt nem szarna, nem volna mit enned!

  35. Vátesz szerint:

    Én is parasztgyerek vagyok, és büszke vagyok rá. Megmentettem 3.8Mrd-ot Csepelnek a Wallis elől, Gyurcsánytól köszönőlevelet kaptam. Meg is bukott miatta, mint pártelnök. Avarkeszi, Podolák meg csak hallgatnak, ezzel miért nem dicsekedtek?

  36. zed szerint:

    Codec! Valóban nyersen fogalmaztam, de csak azért, hogy nyomatékosítsam a mondanivalómat. Nem az volt a szándékom, hogy megsértsem a nyugdíjasokat, és ez a szövegkörnyezetből is kitűnik. Minél több a nyugdíjas, annál nagyobb anyagi terhet jelentenek a társadalom számára, és minél alacsonyabb jövedelemből él egy nyugdíjas személy, annál kevesebbet költ fogyasztási cikkekre, tehát nem termel, így nem is adózik, és keveset fogyaszt, azaz nem generál keresletet.

    Csepel nem volt mindig a főváros része. A 19. század második felében a területen zajló iparosítás részeként munkás-lakótelepek jöttek létre, majd jött Weiss Manfréd, stb., egyre duzzadt a település, mígnem 1950-ben Budapesthez csatolták. Mára Csepel kinőtte magát. Milyen érdekes ugye, hogy a városok a központjuktól kifelé terjeszkednek. A főváros lakossága csökkenőfélben van, de ez egy természetes folyamat, a városlakók az agglomerációba költöznek, és onnan járnak be dolgozni. A “feltelepülő vidékiek” is előszeretettel költöznek a főváros vonzáskörzetébe, és szintén ingáznak. Egy idő után a főváros előrenyomul, bekebelezi a környező településeket, újabb agglomeráció keletkezik.

  37. Elyza szerint:

    ZED!

    Ismét “nagyot alkottál” és a hovatartozásodat kinyilvánítottad! BRAVO!
    Idézlek. “Csepelen meg itt van a nyakunkon egy rakás csóró nyugdijas ”
    Javaslom, tarts önvizsgálatot,és ha van rá módod ,anyagilag ,vagy másként tégy valami jót az említett szegény emberekért,mert nem tudhatod, a következő életedben nem -e Te leszel hasonló helyzetben és Neked is jól fog esni az önzetlen segítség. Biztos hallottál már a karmáról,érdemes tanulmányozni ezt a témát -talán ha többet tudunk róla jobb emberek leszünk.

  38. Huba szerint:

    Elyza!
    Most jót mosolyogtam rajtad. Nem azon amit írtál, hanem azon, akinek.

  39. Micimackó szerint:

    Gerincutra most még égetőbb szükség lenne , a hiper víztisztító megépülésével, és ha elkezdik szállítani a tisztítás melléktermékét a közutakon…napi 10 kamion kb…a Dunán való úsztatást meg nem sikerült megoldani…ha nem jön EU-s pénz valamire, tuti h Demszky egy forintot se ad semmire…csak a vigyorgó képét a fotókhoz…ja elvileg kaptunk Gerincútra 3.7 milliárdot köbö

  40. Papi szerint:

    Micimackó!
    A szenyvíztisztító építésénél az EU. elég komoly bírságot vetett ki a fővárosra amire ez a tetű Demszky azt mondta az nem pénz!
    Egyébként remekkül lehet rá célbadobni a szargyár melléktermékével! 🙂

  41. Micimackó szerint:

    Zed, a település fejlődés folyamatai nem ilyen egysíkűak….okosok pl. Szelényi Iván, kitalálta h középrétegek vissza is költöznek a város centrumába egy idő után, részben mert külvárosban nem sokat lehet csinálni, főleg bejutni dolgozni nem:)

  42. Micimackó szerint:

    Papi! ez jó ötlet 🙂 bár tojást már tilos dobálni de tudtommal szarral még nem próbálkoztak…lDemszkynek nem pénz + kibulizták h visszaadják sőt mégtöbbe kerül mert még valamit hozzáépítenek…nemtom konkrétan mit:S …mondjuk egy mszp-szdsz emléktábát : szart csinálunk

  43. kispajtás szerint:

    zed:
    Már többen lerágták a csontot erről a mondatodról:
    “Csepelen meg itt van a nyakunkon egy rakás csóró nyugdíjas.”
    A korrektség kedvéért tegyük hozzá, hogy itt van a nyakunkon egy rakás idetelepített cigány a VIII.-IX. ker-ből. Köszönjük zed, köszönjük mszp!!!

  44. zed szerint:

    Látod, pajti, ez sem rasszista megjegyzés volt, mindössze utalás a cigányproblémára. Szerencsére nem a nyugdíjasok az egyetlen szavazó rétegünk, ahogyan Codec írta. Egyébként egy új post épp a cigányokról szól. Kíváncsi vagyok, hányan szólnak hozzá.

  45. hlajos szerint:

    nincs azért ott akkora forgalom, hogy ahhoz milliárdos kereszteződés kellene, de tény, hogy felújított sínekkel, villamosított vonallal, és villamos tolatómozdonyokkal előbb átérne a szállítmány. (ez azért is hasznos lenne, mert amúgy is villamosított fővonalba torkollik bele a szabadkikötői oldalág) na meg persze nem a reggel csúcsforgalomban, hanem délelőtt, mikor úgyis pangás van.

  46. islander szerint:

    kb. 70 perc alatt értem haza a Boráros tértől aznap este.
    semmi tájékoztatás, semmi használható információ, hogy merre lehessen menni.
    a Szabadkikötő területén kellett áthaladni, kerülgetve az öblöket. nagy volt. a gerincút valamit javított volna a helyzeten, ha lenne.

    megjegyzem kb. 15 éve tervezik a Munkáskörutat, ami egy új híd
    megépítését jis elentené a Kis-Duna felett, ami folytatódna Buda felé. a 3-as villamos is ezen járna. na erről elég nagy csönd van pedig több fejlesztési koncepcióban is olvastam.

  47. Hulk Hogan szerint:

    Zed. copikázd le a képviselő uraidat, na meg engem is !

  48. Papi szerint:

    hlajos!
    Azt elfelejtetted hozzá tenni, hogy a HÉV-re igaz amit leírtál! Kocsival olyat szívsz mint egy torkosborz!

  49. hlajos szerint:

    Papi: amennyit én pesten autóztam… a fene se gondolta volna, hogy arrafele egész nap csúcsforgalom van. Akkor viszont tényleg ki kéne találni valamit. Mert a sok autó nem jó, a sok dugóba álló autó meg nagyon rossz.
    Vagy, ha már a HÉV-nél vagyunk, olyan töme– bocsánat, KÖZÖSSÉGI közlekedést kitalálni, hogy az autósoknak legyen kedvük HÉV-re ülni. Mint pl. egy 21. századi villamosvonal a HÉV helyett (a sín nyomtáva azonos a kettőnél, a 41-es villamos pl. HÉV pályán jár), ami be lenne kötve a 2-24-es vonalba, felmenne a Lágymányosi hídra, bele az 1-es villamosba, ami átmenne Kelenföldig, valamint a jelenlegi HÉV vonalon tovább menne, Boráros téren le a föld alá a 4-es metróig, vagy a Blaháig, valamint, amelyik megy a 2-24-es vonalán, az becsatlakozhatna a nagykörúti hálózatba. Így most nagyon idiótán hangzik de az Indóház nevű vasúti magazinnak (http://iho.hu) van erről egy nagyon jó tanulmánya, érdemes egyszer beleolvasni.

  50. Cseh Balázs szerint:

    sínekkel kapcsolatban egy észrevétel: lassan a belső sávban kocsival is “kisiklás” lesz 🙂 Akkorát dob a sínpár és az utáni aszfalt csík a kocsin, hogy elszáll a verda, mint a győzedelmi zászló… Nem, nem 50-nél… 10-nél is…

Itt lehet hozzászólni !