Folytatódik a Csepeli Gerincút tervezése

csepel.hu

A Csepeli Gerincút továbbtervezéséről tartott projektmegbeszélésen elhangzott, a fejlesztés célja a csepeliek közlekedésének élhetőbbé tétele. A terv várhatóan 2023-ra készül el, a kivitelezés pedig 2024-ben kezdődhet.

Az érintett önkormányzatok (Csepel, Szigetszentmiklós, Halásztelek), valamint a BKK Zrt., a Magyar Közút Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. részvételével projektmegbeszélést tartottak a Csepeli Gerincút folytatásáról.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a projektmegbeszélésen elmondta, a Csepeli Gerincút megvalósításának igénye már 1993-ban napirendre került, melynek első szakasza, a Teller Ede út 2012-ben el is készült. A gerincút meghosszabbításának megvalósítása az M0-s autóútig nagymértékben segítené a csepeli lakosok élhetőbb közlekedését, mivel jelenleg csúcsidőben hatalmas dugók terhelik az utakat, főként az agglomeráció átvonulása miatt, valamint nagy problémát okoz az áthaladó tehergépjármű forgalom is. Megemlítette, az érintett útvonalon a lakosságot az is hátrányosan érinti, hogy e miatt a lakóingatlanok értéke itt alacsony.

 

A megbeszélésen felszólaló Gyulai István, Csepel főépítésze lapunknak elmondta, a gerincút teljes szakaszát a BKK Zrt. fogja megterveztetni, a kivitelezést pedig vélhetően a NIF Zrt. fogja végezni. – Elsődleges szempont, hogy a 40 tonnás kamionok ne a II. Rákóczi Ferenc úton haladva közelítsék meg a csepeli ipari és logisztikai területeket, illetve az M0-s körgyűrűt, hanem lakatlan útvonalon. Év végére elkészül a döntéselőkészítő tanulmány, amely alapján az érintettek kiválasztják az optimális nyomvonalat, meghatározzák a tervezett útszélességet – mondta a főépítész. Hozzátette, a Gerincút a Posztógyár utcától folytatódna az M0-s körgyűrűig.

 

Az egyik legvalószínűbb forgatókönyv szerint a kamionforgalmat a Dunához közelebbi nyomvonalra terelnék, amely a Cseresznyefa utcánál csatlakozna a II. Rákóczi Ferenc útra, majd onnan egy 2X2 sávos út haladna az M0-s felé. Gyulai István kiemelte, a tervezés során számos tényezőt kell figyelembe venni: például megvizsgálják a káros környezeti hatásokat és ahol szükséges, zajvédelmi falat építenek. Az érintett Nagy-Duna mentén lévő terület ivóvízbázis hidrogeológiai védőövezete, továbbá az új nyomvonal árvízvédelmi védmű is egyben, ezért a tervezés során figyelembe kell venni és betartani az ide vonatkozó szabályzatokat és előírásokat. A tanulmányterv az autóbuszsáv forgalmának vizsgálatára is ki fog térni.

 

Jelenleg tehát az előkészítő munka folyik, a terv várhatóan 2023-ra készülhet el, a kivitelezés pedig 2024-ben kezdődhet. A cél a csepeliek élhetőbb közlekedése, ezért mintegy 12 közlekedési csomópontot és intelligens közlekedési rendszert is kialakítanak. A BKK Zrt. kérte az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, hogy a Csepeli Gerincút fejlesztése kerüljön be a nemzetgazdaságilag kiemelt projektek közé.

csepel.hu

35 hozzászólás “Folytatódik a Csepeli Gerincút tervezése” bejegyzésre

  1. telepi szerint:

    2024, ez valami félreértés lehet.
    Zajvédő fal pedig a nyomvonal teljes szakaszán szükséges.
    A buszsáv új információ, az nagyon kellene a Gerincútra!

  2. telepi szerint:

    Szeretnék érdeklődni, hogyan áll a buszvégállomás kialakítása és a régi végállomás területének tervezése. Köszönöm!

  3. abc123 szerint:

    Már látom előre hogy a Lénárd mivel fog kampányolni a következő önkormányzati választásra 2024/25- ben:
    -véget ért az elkerülő út tervezése-hamarosan el is kezdődik az évekig tartó építés,ezért szavazzanak rá,különben…

  4. csak úgy szerint:

    Hát nem kapkodják el! Még a következő választáson, is csak ígéret lesz. De addig meglátjuk mi lesz a HÉV-vel!? Észak-Csepel felfejlesztésével? Már ha marad pénz? Azért a HÉV-ről nagy a csend, azon kívül, hogy nem fog járni. Ideiglenes végállomásról is írtak, de nem derült ki, hogy busz, vagy HÉV, az OBI-nál.

  5. concept szerint:

    csak úgy#A HÉV-nek építenek ideiglenes végállomást a híd csepeli oldalán amíg javítják a hidat mert nem akarják a buszpótlást még a Szabadkikötőig sem járatni hanem valahol a benzinkút lehajtóján fognak megfordulni a buszok,tehát az ideiglenes végállomás is annak a közelében lesz.

  6. csak úgy szerint:

    concept#
    Tehát a HÉV “kiegészítő” busz, még a szigetről indul?! De a “fáma” szerint, fél évig egyáltalán nem jár majd a HÉV. Ez alatt meg lehetne javítani a hidat. Akkor miért van szükség erre az “ideiglenes” végállomásra. Lehet, hogy itt a vége, fuss el véle – a HÉV-nek?! A HÉV csatllakozásokat, csak 10-20 évi távlatra ígérik.
    Ezzel megoldódik Csepel P+R problémája. De persze, lesz helyette más, súlyosabb.

  7. Betke szerint:

    Ez várható volt, hogy a hév végállomásának vége, nem fog bejárni a Borárosig! Erről polgármesterünk és stábja mélyen hallgatott, csak az atlétikai stadion megépitését mantrázta az atv-n is!

  8. Nondroid szerint:

    Addig esz ideiglenes végállomása a HÉV-nek a Kvassay-hídnál, míg felújítják azt meg megépítik az új aluljárókat a stadionhoz. Onnan fog menni busz a Borársora. Erre kell fél év. Ha kész a híd, ismét végig lesz HÉV.

  9. csak úgy szerint:

    Van némi ellentmondás. Az alábbiakban a Gerincút tervezése idén májusban, már be is fejeződik, és nem 2023-ban ????

    https://infostart.hu/belfold/2019/09/26/nagy-bejelentes-erkezett-a-csepeli-hev-rol

    “Csepel most azt hiszem, nagyon komoly beruházások előtt áll, számtalan olyan beruházás fog megvalósulni, ami a kormány nélkül nem lenne lehetséges, és a HÉV csak az egyik” – folytatta Borbély Lénárd. “Zajlik a csepeli gerincút tervezése, májusban véget is ér, ugyanígy a Gubacsi híd vagy a Corvin csomópont áttervezése is zajlik.”

    A sínfelújítás a jövő évi nyári iskolai szünetben kezdődhet, (vagyis idén)
    addig meg kell oldani a HÉV kiváltását, és a lakosság türelmére szükség lesz.

  10. csak úgy szerint:

    Kedves Admin! – illetve aki tudja a választ!

    Az eddigi infók számomra nem egyértelműek, kérem, hogy pontosítsa.
    A HÉV:
    2020. iskola zárástól az év végéig nem közlekedik, sínfelújítás miatt. HÉV pótlás busszal Szt. Imre tértől a Borárosig. Ezalatt elkészül az “ideiglenes” végállomás, a sziget végén a benzinkút környékén. Közben valamikor felújítják a hidat.
    Ezután a HÉV a csepeli végállomástól, az ideiglenes végállomásig megy a Boráros helyett. Innen buszok, mennek a Borárosra. De miért? Mikortól fog újra végig menni a HÉV a Borárosig, a felújított sínpályán és a felújított hídon?
    Gerincút:
    Akkor, most mikorra készül el a terv? És mikor kezdődik a kivitelezés?

  11. concept szerint:

    Itt van a hivatalos irat a buszjáratról a hídjavitás idejéről,tehát 15.6.2020-től 30.12.2020-ig részlegesen nem jár a hév a hídon keresztül-ez időtartam előtt-után amikor megépítik majd elbontják az ideiglenes végállomást abszolút nem fog járni a hév de a pótlás akkor sem megy végig a teljes vonalon hanem csak a Szent Imre térig tehát át kell szállni a többi buszjáratra ami elvisz a hévpótlóig.

    https://ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:598771-2019:TEXT:HU:HTML&src=0

  12. Betke szerint:

    Akkor még pontosabban, ha lehet! 2021. január 1-től, ha minden flottul megy és tartják a határidőt, hogy jutunk be a Boráros térre?

  13. concept szerint:

    Még pontosabban,dec 31-ig a hídi ideiglenes végállomásig jár a HÉV,majd elkezdik visszaalakítani a pályát és elbontják a váltókat,peronokat pár napig/hétig amikor abszolút nem jár a hév de erről nincs fix dátum.
    Tehát jan.1-től valameddig hévpótló busszal a Boráros tér és Szent Imre tér között.

  14. csak úgy szerint:

    Köszönöm a tájékoztatást, kár, hogy az Admin hallgat.

  15. Betke szerint:

    Concept, és, ha majd mindent elbontanak, helyreállitanak a hév a régi útvonalon bemegy a Borárosig? Az atlétikai stadion miatt nem lesz változás? Vagy rossz helyen érdeklődöm?

  16. Nagyapó szerint:

    Nem igazán értem, hogy mi köze a Csepeli Gerincút folytatásának a Gyorsvasúthoz. Hacsak az nem, hogy a gerincúton beáramló tömegnek fontos a H7 hév, mert Csepelen parkolnak, továbbutaznak. Szép jövő!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. csak úgy szerint:

    Nagyapó!

    Maga csak üljön otthon a fotelében, és ne gondolkodjon. Magát már úgysem érinti Csepel közlekedése.
    De ha véletlenül tudja, hogy mi ez az összevissza információ, illetve a “dolgok” elhallgatása, akkor bátran tegye közzé.
    Azt például, hogy Ábel, miért nem reagál, a neki címzett kérdésekre?!

  18. Gyula szerint:

    A gerincút tervéről, terveztetésérő már volt itt több cikk, de én vissza nem keresem, mert józan ésszel egyelőre úgy sincs hol megépíteni… Addigra meg a Rákóczit is porrá törik a kamionok.
    A HÉV-nél nem értek valamit, persze Magyarország, miért lenne logika? 🙂
    Amikor felújítják a hidat, vele együtt a vágányokat is és máris jöhetnek az új szerelvények. 🙂

  19. concept szerint:

    Betke#A HÉV vonalának megváltoztatása-beásása-összekötése stb. a Vitézy szerint 7-10év,addig a Borárosig jár a HÉV.

  20. csak úgy szerint:

    Megnyugodtam, hogy nem csak nekem zavaros a HÉV.

  21. Tóth kati szerint:

    Ez komoly?Még 3 évig kell tervezni egy pát kilóméteres utat?Ne vicceljünk.Ez felháborító!

  22. Tóth kati szerint:

    Szerintem ez csak elírás lehet.Tavaly,mikor rákérdeztünk a polgármesternél,azt mondta idén májusra készülnek el a tervek.Én utáltam a Demszkáj érát,de ez még náluk se tartott ennxi ideig.Az első szakaszt rövidebb idő alatt tervezték meg.Mi tart egy tervezésen,egy pár km-s út tervezésén majdbem 4!évig

  23. csak úgy szerint:

    Köszi, Tóth kati, végre egyetértünk!

    “Csepel most azt hiszem, nagyon komoly beruházások előtt áll, számtalan olyan beruházás fog megvalósulni, ami a kormány nélkül nem lenne lehetséges, és a HÉV csak az egyik” – folytatta Borbély Lénárd. “Zajlik a csepeli gerincút tervezése, májusban véget is ér, ugyanígy a Gubacsi híd vagy a Corvin csomópont áttervezése is zajlik.”

    2019. október – még a választások előtt.

  24. csak úgy szerint:

    Úgy tűnik, hiába szavaztak Lénárdkára a II. Rákóczi, Posztógyár, Betű utcai lakosok, a gerincút folytatása nem az érdeke.

  25. pusssh szerint:

    “Az érintett önkormányzatok (Csepel, Szigetszentmiklós, Halásztelek), valamint a BKK Zrt., a Magyar Közút Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. részvételével…” Mégis mit gondolnak a háborgók? Mit tehet itt egy Lénárdka? Vagy akár az összes érintett polgármesterke? A másik három cég egyenként is úgy pöcköli le őket az asztalról, minr a morzsát. A kerületekkel és a lakosokkal együtt. Meg a Gerikét is, ha épp őt kell.

  26. Tóth kati szerint:

    Na,most ennyi önkormányzat,a Magyar Közút zrt…stb ezeknek egy pár kilóméteres út megépítéséhez cirka 15 év kell,ha egyáltalán 2024-25-ben elkezdik.Ez nonszensz,ez csak azt jelzi,hogyceszük ágában sincs megépíteniva Gerincutat,csak egy az egyben,őszintén nem mondják ki.Kiváncsi vagyok miért nem negy ennek a nyamvadt pár km-Gerincútnak a megépítése.Demszkáj 1993-ban igérte meg.Mostv2020 van ,még mindig nincs kész.És ezek szerint nem is lesz.

  27. Gyula szerint:

    Azért tegyük hozzá, hogy Szigetszentmiklós pár év alatt kisírta az elkerülőket, az M0-nál, a felújításkor a halásztelki le-felhajtót bővíthették volna… Hátha, egyszer a Rákóczit kiszélesítik. De inkább soha? 🙂 Lehet itt bármit csinálni, egyszerűen az agglomerácót ránövesztették Budapestre, ennyi… Ott keletkeztek a telkekből zsíros bevételek, amiből elfelejtett a fővárosnak jutni, ennyi…

  28. Nagyapó szerint:

    csak úgy (péntek – 17:16 )A szokásos ellenzéki gyűlölködései nem érdekelnek. De! Jó lenne, ha időnként írna értelmes dolgokat, nem csak marhaságokat!! Pl.2020. január 30., csütörtök
    “Nagyapó!Feladat: 10 kísérő utazik a vonaton. Nem tudni, hogy induláskor lappang-e valakiben korona.(sic) Mi az esélye (a statisztikák alapján), hogy mind, egészségesen érkeznek Csepelre?!”
    Pubika! A koronavírus lappangási ideje 5-6 nap, a biztonsági idő 2 hét (gy.k. 14 nap 🙂) A Kina-Csepel vasút 15 napos ideje alatt mi történik okos “csak úgy” szerint??🙂
    A többi beírása is hasonló, ellenzéki gyűlöletes marhaság!
    Uff

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  29. csak úgy szerint:

    Nagyapó!

    Felébredt? Vagy eddig számolt? Olvasson figyelmesen. Állítólag határonként váltják a személyzetet (én is csak olvastam) Ha 5-6 napon belül van a váltás, folyamatos lehet a fertőzés.

    Mitől borult ki? Attól, hogy Lénárdka idén májusra ígérte a választások előtt, a Gerincút terveit, most meg 2024-re?

    Vagy attól, hogy a 2 éve felújított tüdőgondozó, most újra a tervek közt szerepel. Hova lett a 30 milla?

    Vagy attól, hogy a HÉV-ről semmi pontos info nincs.
    Úgy tűnik, hogy ez csak “ellenzékiként” tűnik fel, és persze mind marhaság!

  30. Gyula szerint:

    Nagyapó már felülbírálta a WHO-t is…
    Beszarok az öregen… 🙂
    Mekkora egy mellénye van mindig. 😛

  31. Betke szerint:

    Gyula kimaradt a MÉG! 😉

  32. Gyula szerint:

    Köszönöm! 🙂

  33. tothrobert szerint:

    Anyátok picsáját!

  34. Gary Ridgway szerint:

    Gerincút…
    Ma befelé 3 piros…
    Visszafelé 4 piros…

    A Kossuth csúcsidőn kívül gyorsabb.

Itt lehet hozzászólni !