Niedermüller és a kettős beszéd

„A gyűlölet-bűncselekmények és a gyűlöletbeszéd rémisztő méreteket öltött.”
„Semmi nem tesz annyi kárt Európában, mint a félelem- és gyűlöletkeltés.”
„Azt kívánom az ott élő embereknek, hogy képesek legyenek felülemelkedni a megosztottságon, mert a további gyűlöletkeltés és ellenségkeresés nem fogja begyógyítani a keletkezett sebeket.”

„Úgy kell alakítanunk Európát, hogy abban ne legyen helye a gyűlöletnek, a megbélyegzésnek, a diszkriminációnak.”
„Mérhetetlen felelőtlenség, szégyenletes, erkölcstelen és embertelen politika ez, aminek a következményei mindannyiunkat sújtani fogják. Éppen ezért kell felemelnünk a hangunkat – a közös felelősségvállalás mellett – a gyűlölet- és félelemkeltő politika ellen.”

Ezek az idézetek Niedermüller Pétertől származnak. Igen, attól a Niedermüller Pétertől, aki rémisztő képződményeknek nevezte a fehér, heteró, keresztény férfiakat és nőket. A különbség mindössze csupán annyi, hogy a fenti gondolatok Brüsszelben, az Európai Parlamentben hangzottak el a DK-s politikus különböző megszólalásaikor. A rémisztő képződményekről pedig Budapesten beszélt. Mit látunk tehát? A balliberális politikusok által sokat emlegetett kettős beszéd iskolapéldáját. És mit látunk a nyugati fősodratú médiá­ban? Semmit. Láthatóan nem érte el az ingerküszöböt. Minden bizonnyal ennek köszönhető az is, hogy a baloldali és liberális politikusok többnapos késéssel reagáltak csak Niedermüller megnyilvánulására. Kivártak, hogy lássák, nyugaton hogyan értékelik ezeket a szavakat.

Sajnos azt látjuk, sehogyan. Vezető nyugati politikus nem nyilvánult meg a kérdésben. S ezen a ponton lép be egy másik kettősség: a kettős mérce. Képzeljük el, mi lett volna, ha ugyanezen mondatok egy konzervatív politikus vagy véleményalkotó száját hagyták volna el! Minden bizonnyal tele lenne a nyugat-európai sajtó azzal, hogy Magyarországon rasszizmus, kirekesztés van, tombolnak a szélsőségek, azonnali vizsgálatokra van szükség. Mire következtethetünk mindebből? Túl a kettős kommunikáció és a kettős mérce gyakorlati megvalósulásán, ha a nagyobb képet nézzük, ezek mögött két stratégiai megfontolást is felfedezhetünk.
Az elsőt nevezzük helyzetbe hozásnak.

Ez a kettős mércéből következik, ugyanis a fősodratú sajtó az elmúlt években folyamatosan azt sulykolta, hogy Magyarországon rasszizmus, antiszemitizmus, kirekesztés és populizmus van, a magyar kormány pedig nem csupán teret enged ennek, hanem asszisztál is ehhez. Sikerült felépíteni egy olyan önműködő képzettársítási rendszert, amely – az aktuá­lis sajtótermék vérmérsékletének megfele­lően – automatikusan rendeli hozzá Magyarországhoz és a politikai vezetéshez az autoriter, xenofób, antiszemita, nem demokratikus és még sorolhatnánk, milyen jelzőket. Bizonyos sajtótermékeknél ezek már eposzi jelzőknek számítanak, a magyar kormány minden egyes említésekor automatikusan belekerülnek a szövegbe. Az külön megérne egy vizsgálódást, hogy ezeket az újságírók maguk írják bele vagy a cikkek publikálása előtt a szerkesztők teszik hozzá, de a végeredmény szempontjából mindegy is.

Ami viszont lényeges, az az, hogy ezzel párhuzamosan felépült a politikát fekete-fehérnek bemutatni igyekvő sémák alapján az a képzettársítás, hogy a magyar ellenzéki oldal, különösen a baloldali és liberális politikusok a jók, a demokratikusak, akik harcolnak a rasszizmus, a kirekesztés minden formája ellen. Ennek egyébként láthatóan ügyesen feleltek és felelnek meg a balliberális európai parlamenti képviselők, akik magukra öltötték ezt a védelmező és bátor elnyomott szerepet. Érdemes a cikk elején a Niedermüller Pétertől származó idézetekre gondolni. Ez az egész egy mesterségesen felépített kép: egy vagy-vagy. Éppen ezért nem fér bele az, ha a jóknak beállított szereplők bizonyulnak rasszistának, kirekesztőnek vagy uszítónak. Nem illik a képbe, csak zavart okoz, ezért el kell hallgatni – ez az, amit látunk most a nyugati főáramú sajtóban.

S hogy miért használtam ezzel kapcsolatban a helyzetbe hozás kifejezést? Azért, mert ezzel tudatosan hátrányban igyekeznek tartani a konzervatív oldalt és folyamatosan felértékelni a balliberális oldalt. Azért is használtam minden esetben a nyugati főáramú sajtó kifejezést, mert ez a mesterséges kép építésében és fenntartásában való aktív közreműködés ugyanúgy igaz a magukat baloldali, „független” vagy éppen konzervatív médiu­moknak tartók esetében is.

A második stratégiai megfontolást nevezhetjük a szélsőbalos kommunikáció és viselkedésminták meghonosításának is. Sokat idézett tény, hogy baloldali pártok támogatottságában az elmúlt évtizedben negatív trend figyelhető meg, egyre kevesebb szavazójuk van. Ennek számos oka van, az azonban egyértelmű, hogy minden érintett párt ezt meg szeretné fordítani. Egyre többen próbálkoznak egyfajta szélsőbalos stratégiával. Ennek lényege az, hogy szélsőséges viselkedéssel, extrém kommunikációval igyekeznek felhívni magukra a választók figyelmét – bízva abban, hogy ettől ők megbízhatóbb és cselekvőképesebb erőnek bizonyulnak majd a választók szemében.

Az amerikai elnökjelöltségre áhítozó Bernie Sanderstől kezdve a brit munkáspárti Jeremy Corbynon át egészen a két éve a német politikában szerencsét próbáló Martin Schulzig igen hosszú listát tudnánk összeállítani azokról a politikusokról, akik szélsőséges kommunikációs vagy viselkedési elemeket alkalmazva igyekeztek és igyekeznek nagyobb támogatottságra szert tenni több-kevesebb – de csak a felsorolt nevek alapján inkább kevesebb – sikerrel. Ennek a szélsőbalos stratégiának bizonyos elemeit már láthattuk Budapesten: érdemes az MTVA-székházban történt eseményekre gondolni, amikor is az agresszív, botrányos viselkedésnek egyértelműen a figyelemfelkeltés, új támogatók szerzése és tüntetések elindítása volt a célja.

Végezetül elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahol a két említett stratégia összeér. Ezt pedig úgy foglalhatnánk össze, hogy minden, ami igazán konzervatív, az radikális, de minden, ami baloldali, még ha baloldali radikális is, az nem radikális, sőt az teljesen rendben van. Ha mégis átlépne egy határt, akkor egyszerűen nem szabad beszélni róla – s ezzel minden meg is van oldva. Stílszerűen ismét egy Niedermüller-idézettel élnék: „A valóság persze nem érdekli azokat, akik gyűlölet- és félelemkeltéssel akarnak hatalmat szerezni vagy azt megtartani. Megoldásaik nincsenek, de mindent megtesznek, hogy másokat is megakadályozzanak a megoldások végrehajtásában. A hazug demagógok azonban vereségre vannak ítélve.” Hát így legyen!

De mit tehetünk ennek érdekében? Niedermüller Péternek megvolt a lehetősége, hogy ugyanazon a platformon, az ATV nézői előtt bocsánatot kérjen a szavaiért. Ezt ő elutasította. Tartja magát az eredeti állításához. Sőt ebben támogatókra lelt Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely személyében, akik nyilatkozataik­kal igyekeztek mentegetni a DK-s politikust.

Ebben az esetben nem a megbocsátás és feledés a megfelelő viselkedés azoktól, akiket a kerületi polgármester a szavaival megsértett. Hanem az emlékeztetés és a téma folyamatos szinten tartása nyilvánosan és baráti beszélgetésekben egyaránt.

Nem szabad, hogy az egyébként fontos és láthatóan sikeres demonstráció érzelmi feloldódást hozzon, és ezzel magunkban pontot tegyünk az ügy végére. De nem szabad szélsőségre szélsőséggel reagálni sem, mert az azt a látszatot kelthetné, mintha az ellenoldalnak igaza lenne. Ezután is írni, beszélni és beszélgetni kell erről. Kimérten, megfontoltan, tényszerűen, de az igazság mellett kíméletlenül elkötelezetten.

Nem szeretek ilyen témákkal foglalkozni. Írni sem szeretek róluk. Ki szeret? Mégis szükséges. Ugyanis, ha Niedermüller és az őt mentegetők egy egységes és egészséges társadalmi reakcióval szembesülnek, akkor talán nem mernek továbbmenni azon az úton, amelyen elindultak.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője

Forrás: Magyar Nemzet

11 hozzászólás “Niedermüller és a kettős beszéd” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Gyurcsányi, mán nagyon elegem van belőled!!!!
    Hol a pénz?!!?

  2. Jobban szerint:

    “Több mint egymilliárd forint útja tisztázatlan Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének vagyonnyilatkozataiban” origo

  3. Jobban szerint:

    “Várjuk és elvárjuk a helyreigazítást Erzsébetváros polgármesterétől
    A keresztények ugyanakkor nem méricskélik Krisztus követésében, ki közöttük a fehér, a heteroszexuális, a férfi, hiszen ezek nem választott adottságai az embernek, így semmiféle értékelésre nem adnak alapot. Ezért kijelentjük, hogy ezeknek a jellemzőknek a minősítésként való használata még egy ideológiai divat jegyében, pongyola, felületes fogalmazásban sem fogadható el egy választott politikai tisztségviselőtől. Ennek belátását és az egyértelmű helyreigazítást továbbra is várjuk és elvárjuk Budapest-Erzsébetváros polgármesterétől, aki keresztények, fehérek, heteroszexuálisok és férfiak képviseletét is ellátja a közbizalom révén.

    Elvárjuk ugyanakkor minden közszereplőtől, hogy az erzsébetvárosi polgármester által mondottak jelentőségét, az emiatti felháborodás jogosságát ne vonja kétségbe, így is elejét véve további hasonló kijelentéseknek bárki részéről.”evangelikus.hu

  4. Jobban szerint:

    “A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjait megdöbbentette, hogy 2020-ban Magyarországon keresztény embereket bélyegeznek meg a hitük miatt – olvasható a testület állandó tanácsának szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében”

  5. Jobban szerint:

    “Tiltakozik a Magyar Református Presbiteri Szövetség Niedermüller Péter kijelentése ellen
    A szövetség közleményében Niedermüller Péter közelmúltban elhangzott nyilatkozatára reagálva azt írta, hogy a református presbiterek a helyi közösségek önkéntes tisztségviselői, akik felvállalva keresztyén identitásukat a társadalom építő tagjai, és nem “rémisztő képződmények”.PS

  6. Jobban szerint:

    “Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a duplájára emelkedett a villamos energia ára, miközben a saját cégének kedvezményt adott az áram árából – mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

    A fideszes politikus hangsúlyozta: amikor Gyurcsány Ferenc volt hatalmon, 15-ször emelték a rezsi árát, ugyanakkor a saját cégének, a Magyaróvári Timföldgyárnak hatóságilag biztosított áramvásárlási kedvezményt.

    Ezzel Gyurcsány Ferenc évente 1-2 milliárd forinttal növelte a saját cége bevételét és ugyanennyi veszteséget okozott a Magyar Villamos Műveknek. A hiányt pedig “a magyar embereknek kellett kifizetni sorozatos rezsiemelések formájában” – mondta Böröcz László.

    A politikus kitért arra is: Gyurcsány Ferenc a 90-es években zajlott “rablóprivatizáció alatt több állami gyárhoz is hozzájutott áron alul”. Ilyen volt a Magyaróvári Timföldgyár is, amelyet szocialista befolyással bíró anyósa segítségével szerzett meg. Apró Piroska – aki akkoriban lett a Magyar Hitelbank igazgatótanácsának tagja – intézte el Gyurcsány Ferencnek, hogy 700 millió forintos állami hitelt kapjon egy állami vállalat megvásárlásához, úgy, hogy ehhez mindössze 5 millió forint saját tőkével rendelkezett – mondta Böröcz László.

    A fideszes képviselő szerint Gyurcsány Ferenc 2009-es bukása után “minden jó érzésű ember arra számított”, hogy ámokfutása után önkritikát gyakorol, és szakmát vált….” atv.hu

  7. Horváth János szerint:

    Ez az a Böröcz László, aki életében nem dolgozott, csak parazitaként élt!

  8. Horváth János szerint:

    Baromarcú! Mit gondolsz Orbán apja mikor és hogy szerezte a bányáit?

  9. pl szerint:

    Jobban: Minden hozzászólásod idézet… Mondjuk megértem, h nincs saját véleményed (öt hozzászólásodban), ezért használsz általad megbízhatónak tartott “sorvezetőt”, megelőzendő, h eltévedj…
    Azt továbbra sem értem, mit akartál kezdeni egy olyan bonyolult szöveggel, mint Niedermülleré… Javaslom, hagyd a picsába, mert megfájdul a fejed!
    Sejtem, a 2006-os szöveggel sem tudtál mit kezdeni, azóta is az idézeteket gyűjtöd…

  10. Jobban szerint:

    “A keresztények elleni gyűlöletkeltés sem a VII. kerületben, sem Budapesten, sem Brüsszelben nem elfogadható.” Balogh Zoltán

  11. Jobban szerint:

    pl nem eléggé figyelmesen olvas, de nem ez a legnagyobb probléma.
    Vannak fontos mondatok amelyeket nem lehet elégszer elmondani….valakiknek ennyi ismétlés sem elég, hogy befogadják. Lelkük rajta. Horváth Jánossal karöltve sok mindent nem értenek arról én speciel nem tehetek. Ez van. Nyilván nem rajtam múlik, ha nem fogadják el.
    Ezzel együtt ha tetszik, ha nem, fontos tartalmakat továbbra is idézni fogok. A demokrácia jegyében. Már létezik vélemény és szólásszabadság. Sokukat ez nagyon zavar, a várakozástól eltérően a balliberális beállítottságúakat, de most már nem olyan időket élünk, hogy holmi fenyegetésekkel, piszkálódásokkal, stb. belénk lehetne fojtani (nem úgy mint MSZP-s hölgyek helyesírása szerint….) a szót. Tehát próbálják meg gyakorolni a toleranciát. Egyszer lehet, hogy majd sikerül is.

Itt lehet hozzászólni !