Feloszlatta a rendőrség a gárda csepeli toborzóját

Fél tízre helyreállt a rend Csepelen

Csepel.info, Index.hu, Hír TV, MTI, Mno.hu

“Parancsuralmi rendszer szerint működünk, hierarchikus katonai rendszerben”

Péntek este 18:40 perckor két rendőrkocsi és két rendőrségi kisbusz haladt végig a csepeli Erdősor utcában. Az Index híradása szerint a rendőrség a Tihanyi Sörözőhöz, a nyáron feloszlatott Magyar Gárda toborzójára igyekeztek.

Négy óra körül egy civil ruhás rendőr futott a sétáló utcai árkádok alatt, fegyverrel a kezében a pláza irányába – számolt be az esetről Attila fórumozónk. Úgy tudjuk, hogy ettől az esettől függetlenül már 16:30 perckor két rendőrségi kisbusz állt a Csepeli Rendőrkapitányság épülete előtt, mellettük tucatnyi rendőrrel, és rendőrautóból is több cirkált a környéken. Az Index.hu 19:25-kor arról számolt be, hogy a rendőrök megpróbálnak bejutni abba a csepeli sörözőbe, ahol a Magyar Gárda tart lakossági fórumot és toborzó gyűlést. Az alábbiakban az Index majd a többi lap érdemi beszámolóit olvashatják, folyamatos frissítéssel (a frissítéseket viszont nem egymás alá tesszük, hanem a korábbiakat felülírjuk).

Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!

Rendőrök a Magyar Gárda toborzóján

A rendőrség vetett véget a Magyar Gárda toborzójának a csepeli Tihanyi sörözőben. A résztvevők a Szent Imre térre akarnak vonulni.

Kisebb dulakodás után a rendőrök bejutottak abba a csepeli sörözőbe, ahol a Magyar Gárda tartott lakossági fórumot és toborzó gyűlést. A nol.hu szerint mindenkit igazoltattak, néhány embert elvittek, a többieket távozásra szólították fel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság este 9 óra előtt néhány perccel közleményt adott ki. Azt írták, “az ellenőrzésük alá akarták vonni” a helyet, mert “felmerült a gyanú, hogy ott bűncselekmény történik”. Megkíséreltek bemenni, de ezt az épület előtt állók megakadályozták. Később felszólításra félreálltak, így a rendőrök bejutottak a kocsmába.

Három embert állítottak elő. Két szervezővel szemben egyesülési joggal visszaélés vétség miatt indul eljárás. A harmadik férfit jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt állítottak elő.

A Szent Imre térre készülnek

Tudósítónk arról számolt be, hogy a környéken viszonylagos nyugalom van, 100-150 ember lehet a helyszínen, főleg szimpatizánsok és bámészkodók. Egy résztvevő elmondta, úgy tudja, öt embert vittek el, köztük “a Sanyit (Kormány Sándor budapesti kapitányt) bilincsben”. A gárdisták arra készülnek, hogy átvonulnak a Szent Imre térre, ahová több száz embert várnak.

Kiss Róbert, a gárda országos főkapitánya korábban a Független Hírügynökségnek azt mondta: körülbelül 50 gárdista volt a Tihanyi utcai sörözőben, de hamarosan 300-400 fős erősítés érkezik. A szervezet jogászai közölték a rendőrökkel, hogy szerintük törvénytelenül próbálnak véget vetni a magánterületen tartott rendezvénynek.

A rendőröknek intézkedniük kell a gyűlés résztvevőivel szemben, még akkor is, ha magánterületen tartják a rendezvényt – fejtette ki a Helsinki Bizottság még a gárda egy korábbi rendezvénye kapcsán. Jogértelmezésük szerint “az Új Magyar Gárda Mozgalom vezetése és a mozgalomban való részvétel a hatályos magyar jogszabályok szerint bűncselekménynek, illetve szabálysértésnek minősül.” Márpedig ha a rendőr ilyenről tudomást szerez, intézkednie kell, közterületen, magánterületen egyaránt.

A kormány a héten fogadott el egy rendeletet, amelynek értelmében önmagában az is szankcionálható, ha valaki betiltott társadalmi szervezet tevékenységében részt vesz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a rendőr akkor is intézkedhet, ha valaki a gárda egyenruhájában jelenik meg közterületen.

A kerületi szocialisták csütörtökön közleményben tiltakoztak a gárdatoborzó ellen. Emlékeztettek arra, hogy a csepeli képviselőtestület 2007. december 18-án nemkívánatos szervezetté nyilvánították a Magyar Gárdát.

A Fővárosi Ítélőtábla július 2-án jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet, de kilenc nappal később a Jobbik Szabadság téri demonstrációján közfelkiáltással újjáalakították.

(Erről, és a Fidesz választáról a Csepel.info itt számolt be.)

Forrás: Index

Fotó: Csepel.info

Előzmények

A nyáron feloszlatott Magyar Gárda ma délután öt órától nyolc óráig tartó tagtoborzót hirdetett a csepeli Tihanyi Sörözőbe. A tagtoborzásra reagálva a csepeli MSZP elnöksége sajtóközleményt adott ki “A Gárda Csepelen nemkívánatos” címmel. Ebben azonban egy olyan testületi határozatra hivatkozva kért a kormánypárt közös fellépést, amelyet a Fidesz szerint senki nem szavazott meg.

Az MSZP közleményét és a Fidesz válaszát itt olvashatják.

A Szent Imre tér este háromnegyed tízkor (fotó: Csepel.info)

Három embert előállítottak a feloszlatott Magyar Gárda tagtoborzójáról

Három embert állítottak elő a rendőrök pénteken este Csepelen, a feloszlatott Magyar Gárda tagtoborzóján megjelentek közül – közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A tájékoztatás szerint a késő délutáni órákban a BRFK munkatársai ellenőrzés alá akartak vonni egy csepeli szórakozóhelyet, mert ott a feloszlatott Magyar Gárda tartott tagtoborzó gyűlést. “Felmerült a gyanú, hogy ott bűncselekmény történik, ezért a rendőrök megkíséreltek bemenni a szórakozóhelyre.

Ezt az épület előtt állók megakadályozták, azonban a többszöri rendőri felszólításra elhagyták a szórakozóhely bejárata előtti területet, így az egyenruhások bejutottak az épületbe, ahol igazoltatták a bent tartózkodókat” – olvasható a közleményben.

A csepeli szórakozóhelyről három embert állítottak elő. Kettejükkel szemben, akik a toborzást szervezték, egyesülési joggal visszaélés vétség miatt indul eljárás. A harmadik férfit jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt állítottak elő.

Az MTI úgy tudja, hogy az egyik előállított a magát főkapitánynak nevező Kiss Róbert.

Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársai azt látták, hogy a rendőrség csapatszállító járművei este kilenc óra előtt néhány perccel elhagyták a helyszínt. A szórakozóhely előtt húsz-harminc ember maradt, akik nem sokkal azután átvonultak a kerületi rendőrkapitánysághoz, amely előtt rendőrök sorakoztak fel.

Forrás: Inforadio.hu

Fotó: Csepel.info

Helyreállt a rend Csepelen

Péntek este fél tíz után már teljes volt a csend a csepeli Tihanyi Söröző környékén, a “gárdásoknak” nyomuk sem volt – értesült a Csepel.info.

A sörözőtől a kerület központja felé vezető Szentmiklósi úton egy autó a szalagkorlátnak ütközött a Csóvonó útnál, de azt nem tudjuk, hogy az esetnek volt-e köze a gárdás toborzáshoz és az azt követő rendőri fellépéshez.

A csepeli Szent Imre téren rendőrautókból és rendőrségi kisbuszokból álló konvoj várakozott a Rendőrkapitányság előtt, gárdás-szimpatizánsokat nem lehetett látni, csak az eseményeket értetlenül bámuló járókelőket – értesült a Csepel.info.

Csepel.info

Fotó: Mno, Máté Péter

Igazoltatás, előállítás: toborzót tartott a gárda Csepelen + Képek + Videó

Rendőrök igazoltatták Csepelen az úgynevezett új magyar gárda mozgalom tagtoborzóján megjelent gárdatagokat és szimpatizánsaikat péntek este, három embert előállítottak – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

A XXI. kerület egyik sörözőjébe meghirdetett tagtoborzón mintegy ötvenen vettek részt, az épületet csaknem kétszáz rendőr vette körül, majd bementek a helyiségbe. A rendőrök igazoltatták a gárdatagokat és szimpatizánsaikat, és a magát főkapitánynak nevező Kiss Róbertet, valamint három egyenruhás gárdistát előállítottak.

A rendőrség péntek esti közleményéből kiderül, hogy „a késő délutáni órákban a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai ellenőrzés alá akartak vonni egy csepeli szórakozóhelyet, tekintettel arra, hogy ott a feloszlatott Magyar Gárda tartott tagtoborzó gyűlést.”

Mint írják, „felmerült a gyanú, hogy ott bűncselekmény történik”, ezért a rendőrök megkíséreltek bemenni a szórakozóhelyre. Ezt az épület előtt állók megakadályozták, azonban a többszöri rendőri felszólításra elhagyták a szórakozóhely bejárata előtti területet, így az egyenruhások bejutottak az épületbe, ahol igazoltatták a bent tartózkodókat.

A rendőrség szerint a csepeli szórakozóhelyről 3 embert előállítottak elő. Két fővel szemben, akik a toborzást szervezték, egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt indul eljárás. A harmadik férfit jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt állítottak elő. Az MTI úgy tudja, hogy az egyik előállított a magát főkapitánynak nevező Kiss Róbert.

Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársai azt látták, hogy a rendőrség csapatszállító járművei este kilenc óra előtt néhány perccel elhagyták a helyszínt. A szórakozóhely előtt húsz-harminc ember maradt, akik nem sokkal azután átvonultak a kerületi rendőrkapitánysághoz, amely előtt rendőrök sorakoztak fel. A rendőrség elől a tüntetők nem sokkal fél 10 után elvonultak. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója több embertől azt hallotta: azért mennek el a rendőrség épülete elöl, mert úgy tudják, hogy a három előállított nem a kerületi kapitányságon van.

Forrás: MTI, Police.hu, Mno.hu

281 hozzászólás “Feloszlatta a rendőrség a gárda csepeli toborzóját” bejegyzésre

  1. kontrolcé + kontrolvé szerint:

    Tudósítónk Csepelen van, ahol a Tihanyi utcában a Magyar Gárda tagjai ellen egy csapaterőt vezényeltek ki. Percről percre jelentkezünk a helyszínről.
    http://szentkoronaradio.com/belfold/2009_11_20_csepelen-fel-akarjak-oszlatni-a-gardistakat-percrol-percre?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+atisztamagyarhang+%28Szent+Korona+R%C3%A1di%C3%B3+%2B+Magyar+Jelen%29

  2. LB szerint:

    Rendőrök a Magyar Gárda toborzóján

    Kiss Róbert, a gárda országos főkapitánya a Független Hírügynökségnek elmondta: jelenleg körülbelül 50 gárdista van a helyszínen, de hamarosan 300-400 fős erősítés érkezik. A szervezet jogászai már beszéltek a rendőrökkel, és közölték velük, hogy törvénytelenül próbálnak véget vetni a magánterületen tartott rendezvénynek.

    http://index.hu/bulvar/2009/11/20/oszlatas_a_magyar_garda_toborzojan/?rnd=849

  3. miska72 szerint:

    ÉLJEN A GÁRDA!

  4. miska72 szerint:

    HAJRÁ JOBBIK!

  5. miska72 szerint:

    A kerületi szocialisták csütörtökön közleményben tiltakoztak a gárdatoborzó ellen. Emlékeztettek arra, hogy a csepeli képviselőtestület 2007. december 18-án nemkívánatos szervezetté nyilvánították a Magyar Gárdát.

    Én meg a Csepeli MSZP-t nyílvánítottan nem kívánatosnak!
    És szerintem ezzel vagyunk még így egy páran. 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  6. Cseplin szerint:

    20:13: Fodor Ferenc budapesti szakaszparancsnokot elvitték a rendőrök. “Bűne” annyi volt, hogy a kapuban állva próbálta a hatósági behatolást a lehető leghosszabb ideig megakadályozni. Kormány Sándor budapesti kapitány és Kiss Róbert országos főkapitány egymás mellett állnak, és “várnak a sorukra”… Hamarosan ők következnek. A rendőrség szinte taszigálja odébb a reklamáló embereket, köztük a jogvédőket is.

  7. Aradebil szerint:

    akkor hol voltak a rendőrök amikor pont egy hete onnan pár száz méterre leszúrtak egy embert???

  8. Cseplin szerint:

    20:25: A rendőrök bent igazoltatnak, majd egyenként engedik ki a gárdistákat, akik hangos “Adjon az Isten! Szebb jövőt!” kiáltással búcsúztatják társaikat – adta hírül portálunknak az SzKr szerkesztője.

  9. Cseplin szerint:

    20:27: Most vitték el bilincsbe verve Kiss Róbert főkapitányt a rendőrök. A tájékoztatás szerint a főkapitány körözött személyként volt nyilvántartva, s most elfogták. A BRFK hamarosan közleményt fog kiadni az ügyben.

  10. donquijote szerint:

    Gratulálok a “rendőrségnek”, éljen a demokrácia!!
    Nem is tudom mostmár megnézem hol vagyok csak nem Észak-Kóreában??
    Hajrá Jobbik!

  11. demokrata szerint:

    A cikket illusztráló fotó melyik évben készült? 1944 vagy 2009? Sajnos nem egyértelmű a válasz… Talán ezért intézkedtek a rendőrök. Nem akarom elhinni, hogy ti ezt az eszmét komolyan felvállaljátok és véditek…

  12. Papi szerint:

    Nem értelek benneteket hiszen nálunk “demokrácia” van, vagy lehet, hogy NEM!

  13. Papi szerint:

    Demokrata!
    Az a fotó 2009-es ezt még nem mocskolták be a szocik a zöld nyilas keresztel!

  14. Manitu szerint:

    Barikád:

    20:46: Kormány Sándor budapesti kapitányt is elfogták időközben öt másik emberrel együtt. Tudósítónk szerint Kormány kapitány “életnagyságú” fényképével rohangáltak a rendőrök az udvarban “Őt keressük, őt keressük” tanakodással. Burleszkbe illő jelenetek… Közben a Kiss Róbertet “elnyelő” rabomobil még mindig ott áll a helyszínen, “sünökkel” sűrűn körülvéve. A helyszínen tartózkodó szimpatizánsok szerint valamire várnak a rendőrök. Talán arra, hogy a tömeg megrohamozza a kocsit, s vissza lehessen verni a “támadást”…

    20:31: Kiss Róbertet a XXI. kerületi kapitányságra viszik. Legújabb, meg nem erősített információink szerint egy teljesen fals körözést (egy másik ügyben keresett személy adatait tartalmazó körözés) lobogtatva hurcolták el a Gárda főkapitányát a helyszínről, az intézkedésnek ugyanis megalapozott jogcíme nem volt. ”

    Kakastollas majomparádé lesz ma este a kapitányságon.

  15. Manitu szerint:

    Én megértem, hogy sok gárdás igazából jót akar, de ez olyan, mint lángszóróval teát melegíteni: lehet, hogy a tea meleg lesz, de leég a ház.

  16. loastman szerint:

    Bennem miért nem kelt félelmet a Gárda?

  17. LB szerint:

    Mondja már meg valaki, hogy ez a cirkusz kinek az érdekét szolgálja?
    Ha nem csinálnak ekkora felhajtást, akkor nincs sajtó, nincs nyilvánosság.
    Az egész “tagtoborzó” méla unalomba fulladt volna.
    Így megint lehet gárdistázni, jobbikozni!:( UNCSI!!!!

  18. Gordon szerint:

    Vasököllel lesújtani a söpredékre! Kíméletlenül érvényt szerezni a bíróság joegerős döntésének! Legyen végre rend, most!

  19. miska72 szerint:

    Gordon neked KUSS!

  20. LB szerint:

    A Szent Imre térre készülnek

    Tudósítónk arról számolt be, hogy a környéken viszonylagos nyugalom van, 100-150 ember lehet a helyszínen, főleg szimpatizánsok és bámészkodók. Egy résztvevő elmondta, úgy tudja, öt embert vittek el, köztük “a Sanyit (Kormány Sándor budapesti kapitányt) bilincsben”. A gárdisták arra készülnek, hogy átvonulnak a Szent Imre térre, ahová több száz embert várnak.

    A Szent Imre téren van a kerületi kapitányság épülete, amely előtt munkatársunk szerint 60-70 rohamrendőr sorakozott fel.

    http://index.hu/bulvar/2009/11/20/oszlatas_a_magyar_garda_toborzojan/

    Újra kérdezem: KINEK AZ ÉRDEKE?

  21. miska72 szerint:

    A szocialistákat mef fel……….. had ………….! Egytől egyig!
    RENDSZERVÁLTÁST!
    Mert csak módszerváltás volt!

  22. demokrata szerint:

    A magyar nemzet érdeke, hogy rend legyen. A törvényen kívüli, agreszív, félkatonai szervezet felszámolása minden törvénytisztelő állampolgár érdeke. Egy szélsőjobboldali párt belefér a demokráciába, de egy nem állami erőszakszervezet nem.

  23. loastman szerint:

    Mitől erőszakosak? Engem nem bántottak, és okom sincs ara, hogy féljek tőlük. Ellenben a sünöktől félnem kell, mert oszlatáskor pl nem az ember ládát célozzák…

  24. Valaki szerint:

    MEnnyi Ratyi van itt is sok geci gárdista abba belese gondolnak hány öidős ember és kisgyerek és még sorolhatnám kik laknak arra és most azoknak a nyugalmát zavarják a hangos hülye orditozással…szánalom ha télleg keménykedni akarnak valahol máshol tennék nem itt ahol NEMKIVÁNATOSAK!!

  25. Attila szerint:

    Valahogy bennem sem kelt félelmet. 40-50 fő kaszával, szamurájkarddal annál inkább.

    Adjon az Isten!

  26. loastman szerint:

    Nagyon sok ember nem kívánatos ebben az országban, a rendőrség mégsem velük foglalkozik.

  27. Attila szerint:

    Valaki!

    Ha rendőrség nem megy oda, hanem mondjuk Borsodban védi az embereket, akkor nincs hangoskodás.
    Ha nem tudsz értelmesen leírni egy mondatot, akkor inkább menj rajkodni te ratyi.

  28. LB szerint:

    Figyelj “demokrata”!
    Én ki nem álhatom a “gárdát”, Manituval értek egyet, hogy “kakastollas majmok”. Hogy pontosan mi történt a Tihanyi kocsmában, nem tudom.
    De az internetről összeszedett információk alapján semmiféle rendbontást, rendzavarást nem okoztak!
    Az elmúlt 20 év leggyalázatosabb, legerőszakosabb, legvéresebb cselekedetét a “rendőrség” követte el 2006 októberében.
    Én tőlük félek, mert ha néhány begőzölt agyalágyult úgy látja jónak, tőlük senki és semmi nem véd meg!

    Újra kérdezem: KINEK AZ ÉRDEKE ,hogy zavargások legyenek az utcán?

  29. codec szerint:

    Örömmel olvasom Gordont és a többi bölcs lángelme sorait. Ebben az országban rend lenne, korrupció-és mutyimentes gazdagság, a Gárda nélkül.
    Minden más problémánk eltörpül emellett. Ők tehetnek minden bajunkról.
    Igazatok van, holnaptól olcsóbb lesz a megélhetés,jön a jólét, csak ezt oldjuk meg!
    A világ hamarosan a lábaink előtt hever.
    Másért nem is érdemes tevékenykedni, csak ezért!
    Más témára kár az időtöket vesztegetni.

  30. Snow szerint:

    Vajon mennyire jogszerű az a rendőri fellépés, ahol 20 percenként változik a hivatalos álláspont, előbb körözött személyekre hivatkoznak, majd kiderül, hogy nem ez az indok, hanem “bűncselekmény gyanúja” merült fel? Ugyan mi? Deportálják a sörösüvegeket? Szánalmas, ahogy a rendőrség politikai megbízásból mindenféle kamu indokokkal próbál előállítani olyan embereket, akik semmi törvénysértőt nem követtek el.

  31. harcias szerint:

    21:40: Körülbelül 20 rendőr áll felsorakozva a Gyorskocsi utcában, és további erősítés várható. A gárdisták és szimpatizánsok folyamatosan érkeznek Csepelről a helyszínre.

    21:32: A Gyorskocsi utcába tart Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója, Schön Péter, gazdasági igazgató és természetesen Szegedi Csanád, EP-képviselő is.

  32. loastman szerint:

    Ha már félnem kell, és választhatok, akkor inkább a Gárdától félnék, mert náluk nincs fegyver.

  33. Gordon szerint:

    codec! Ha kezdetektől fogva olvasnád Gordont, akkor tudnád, hogy nem hisz a “jólét” gyors eljövetelében, sőt általában borús jóslatai vannak a jövőre nézve (ha egyes jelenlegi folyamatok folytatódnak). Sajnos csak nemrég csöppentél ide… felesleges támadnod a “régi motorosokat”.

    A jogerős bírósági döntésnek érvényt kell szerezni. Ez nem mérlegelés kérdése. A rendőrség végre végzi a dolgát. Konzervatív emberként csak a törvények uralmából tudok kiindulni. A bíróság ítélete jogerős. A kakastollasokat be kell gyűjteni.

  34. médi szerint:

    Jaj, csak nehogy Ernőnek baja essen! Ha hősi halott lesz, saját halottunknak kell tekintenünk.

  35. codec szerint:

    Ha a törvények uralma minden tekintetben fontos lenne számodra, akkor az országot jelenlegi helyzetébe sodrók felelősségéről legalább ennyit írnál. Hetek óta csak egy témával vagy elfoglalva.
    Miért?

  36. Gordon szerint:

    Van amikor Gordonnak olyan a hangulata, hogy egy hosszabb ideig csak egy-egy témával akar érdemben foglalkozni. Ha visszaolvasod az írásait, akkor a jelenlegi csepeli, fővárosi, és országos hatalomgyakorlókról (és az ő hibáikról) bőven írt már ezen a fórumon. Sőt a politikai elit általános hibáira is ki szokott térni. Ma is megtette, de gondolom azt a hozzászólás sem olvastad… Ha csak ennyire vagy tájékozott, akkor hogyan adhatnánk a szavadra egyéb kérdések (p.: balónégárda kapcsán)? Sehogy.

  37. Gordon szerint:

    p.: = pl.:

  38. Manitu szerint:

    Magyarországon két banda tör a törvényekre:

    Az első arról beszél, hogy visszaszorítják a korrupciót. A vezetőjük tönkretette az országot, elhazudta az gazdaság állapotát 2006-ban. A libás bábemberének az embereiről naponta derül ki, hogy milyen korruptak. Elég megnézni a csepeli igazságügyi államtitkárt. Minden bizonnyal tudott a Deme Gábor sikkasztásáról, ma is a gyilkossággal vádolt pasival pózol a honlapján, és falazott Gulyás Gábornak.

    A másik piszok agy rendet akar és nagyon nagy törvényt, de közben lesz@rja a Magyar Köztársaság törvényeit és bíróságát. A cigányozáson és zsidózáson kívül totálisan képtelen bármire, és a feloszlatott gárdájával pózol, és arra hivatkozva ígér rendet.

    Én nem őket támogatom. Nekem egyik sem tetszik. És punktum.

  39. Papi szerint:

    Manitu!
    Ezt mind magadtól találtad ki vagy sugtak neked! El mondtad a nagy szesztenciát és punktum! Csak egy a baj, hogy nem érdekel senkit!
    Punktum! 🙂

  40. CsepeliXXI szerint:

    “Vasököllel lesújtani a söpredékre! Kíméletlenül érvényt szerezni a bíróság joegerős döntésének! Legyen végre rend, most!”

    “Független biróság”?
    “rendet csináló rendőrök”? (akik bűnőrök tkp.)
    “törvény”?

    Ki az a hülye aki ezt elhiszi?

  41. Vincent Hanna szerint:

    A gárda és annak tagjai nem különbek a tanárt agyonrugdosó romáktól. A kettő közé egyenlőségjelet lehet húzni, mert mindkét fél törvényen kívülinek és felülinek érzi magát.
    Micsoda képmutatás az, hogy a tagtobozót megafonon hirdetik és abból szólnak a nagy magasztos szavak “magyar testvéreim, meg nemzet…. stb” És az autó amelyik a megafont szállítja szlovák, hangsúlyozom SZLOVÁK rendszámmal van ellátva! Macskajancsik.

  42. Csepel-sziget szerint:

    Minél inkább tiltják, annál erősebb lesz!

  43. Snow szerint:

    Manitu: tipikusan agymosott szöveg, már bocs. Olvasd el a Jobbik programját, addig ne állíts olyanokat, hogy csak zsidózik és cigányozik. Ja persze, a “mérvadó” médiában csak akkor van szó a Jobbikról, akkor is ferdítésekkel és féligazságokkal tele… hát igen. Megjegyzem, Érpatakon, ahol jobbikos polgármester van, 70%-kal javult a bűnügyek felderítési aránya és 60%-kal csökkent a törvénybe ütköző tettek száma, a terménylopások például teljesen megszűntek. És a hazug riogatással szemben, hogy mi lenne, ha valahol jobbikos vezetés lenne: a cigányok nem lettek deportálva, elgázosítva, stb. Így az az állításod is valótlan, hogy képtelen lenne bármire. Tény, hogy eddig nem sok alkalmuk volt bizonyítani pozíciók híján, de ahol volt, ott megtették. Ezért én úgy gondolom több lehetőséget kell nekik adni erre.

  44. Snow szerint:

    Vincent Hanna: épp csak annyi a különbség, mint a tűz és a víz között.
    A szlovák rendszámra: hát igen, ez nem épp jól jön ki, való igaz 🙂 Mondjuk, ha nem lennének olyan szar törvényeink, hogy a fél ország Szlovákiában regisztrálja az autóját, hogy megspóroljon pár százezret a közpénztolvajok zsebéből, akkor lehet ez se így lenne 🙂

  45. CsepeliXXI szerint:

    >A gárda és annak tagjai nem különbek a tanárt agyonrugdosó romáktól. A kettő közé egyenlőségjelet lehet húzni, mert mindkét fél törvényen kívülinek és felülinek érzi magát.<

    Húúúúú,elvtárs,ez nem semmi duma!
    Magadtól találtad ki?Tehát egy ártatlan embert halálra rugdosó cigámycsürhe,és egy senkit nem bántó masirozó gárda az szerinted ugyanaz?Azannya!
    Nem akarsz “független” birónak jelentkezni,ebbe a bolsevik csürhébe?
    Csak a süket duma és a felülről jött utasitások végrehajtása a követelmény.Ennek pontosan megfelelsz.Csak megsúgom: az elvtársaid rettegnek.És van rá okuk.

  46. Csepelke szerint:

    Mi is kimentünk este, merő kíváncsiságból és szolidaritásból… Nem volt (akkor már) semmi balhé, a rendőrök levonulóban voltak, de voltak akkor még (20:35 körül) gárdások, de láttam civil ruhás embereket. Ők is (és mi is) szolidaritást tettünk ezzel, hogy “beálltunk” abba a sorba amit a gárdások “képviselnek”…
    Azért megbüntetik az embert ha gárdaruhához hasonlót viselek, de azokat akik a mi pénzünkből vett segélyen vastag fuxal, és méregdrága autókkal eltipornak, meggyilkolnak, kirabolnak azokat le se merik állítani még igazoltatni se…

  47. lilike szerint:

    Én nem örülök, és nem is értek egyet hogy a Gárdát működtetni kell! De az is igaz, hogy a rendőrség csak verni, oszlatni, büntetni tud! Ebben a rendőrségben egy csöppet sem bízok meg. Az a csepeli rendőrkapitány aki azt állítja, hogy javult a közbiztonság Csepelen és rögtön utána két napon belül 3 késelés történik az vagy nem itt él velünk vagy az a dolga, hogy ezt hangoztassa, hátha el is hisszük. Sajnos lakótelepi házban lakunk és lassan már nekünk kell integrálódni a kisebbséghez! Erről ki tehet? Majd a rendőrség megvéd? Egyáltalán nem hiszem el!

  48. demokrata szerint:

    Úgy látom, a csepeli fidesz lapját is több jobbikos kommentája már, mint fideszes. Ahol csak hozzá lehet szólni a neten (fórumok, kommentek, vendégkönyvek) mindenhol ömlik az agresszív jobbikos/gárdista propaganda. A normális többség azért remélem, megmarad, és elmegy szavazni jövőre.

  49. codec szerint:

    Az ingyenreklám tegnap is megvolt.
    Szerintem, a sörözőben jártak hálásak mindenkinek, aki ebben közreműködött.
    A hozzászólók egy részének is.
    Mert a tényleges társadalmi és gazdasági problémák megoldási javaslatai helyett a Gárdával foglalkoztak.

  50. Demeter J. szerint:

    T. Vincent Hanna!

    1./Mennyi színesfémet és csatornafedelet láttál náluk?
    2./ Mennyi szamurájkard volt náluk?
    3./ Kiknek a megölésére szólítottak fel?

    Válaszod várom!!!

  51. demokrata szerint:

    codec, ebben igazad van…

  52. baniko21 szerint:

    Emberek!
    Kiveszett a józan ész? Vitatkoztok, hogy kell-e a jobbik és a gárda?
    Kell a fenének! Gondolkozzatok: ha az a legföbb gondunk, hogy micso-
    da dolog, ha a rendőrség helyt áll, nem engedi elszabadulni az indula-
    tokat, akkor itt velünk van a baj. Ne mondjátok, hogy 20 éven keresz-
    tűl nem láttátok, hogy itt mi folyik. A munkások annak idején miért
    nem védték meg a kiprivatizálandó munkahelyeiket? Rendet akarunk,
    csak éppen mindig olyanokra szavazunk akik korruptak, hazudnak,
    a becsületet hírből sem ismerik. Tehát kik is a hibásak?

  53. kispajtás szerint:

    Ahogy elnézem, nem volt fele ennyi rendőr sem akkor, amikor lövöldözés és két gyilkosság volt szociéknál.
    A legfőbb bizonyítékot, a szervert tuti, hogy megtalálták, csak jegelik.
    A szoci elvtársak teljesen elveszítették az önkontrolljukat és egyre többször hibát hibára halmoznak. Szoci erődemonstráció volt tegnap este.

  54. bolemann lajos szerint:

    A Tihanyi söröző bezárása lehetne az első lépés. Ez úgy tudom jegyzői hatáskör.
    Betiltott szervezet gyűlésének adott helyet, akadályozták a rendőri munkát. Ennél kevesebbért is függesztettek már fel működési engedélyeket.
    Sok kár nem érne senkit. Oda úgyis csak kopasz majmok jártak a kombájnjaikkal. Legalább normálisan lehet majd közlekedni az utcában.

  55. Snow szerint:

    @bolemann lajos: gondolom akkor nem kapálództál ennyire, mikor a vörös csillaggal ékesített csepeli söröző vígan és zavartalanul működött. Na, pedig az tényleg törvénysértő volt!

    A rendőri “munkát” pedig még szép, hogy akadályozták: nem volt házkutatási parancsuk és semmi joguk arra ezáltal, hogy bemenjenek oda.

  56. Manitu szerint:

    Ne viccelődjünk egymással!

    A gárdások hivatalos szövegben valóban nem tartanak mindenkit bűnöző állatnak, aki cigánynak született. Valóban nem zsidóznak, ha a gárda nevében hivatalos szövegben az interneten nyilatkoznak meg.

    Na de ha élőben találkozol velük, akkor mi is van? Először is cigánybűnözés tíz percen belül ezerötszázszor, hogy zsibbadjon az agy. Ha egy mondatban legkevesebb egyszer nincs benne ez a szó, az nem gárdás, az selejt. Nem érdekes, hogy ez még a cigányság nagyobbik részére sem igaz, nem érdekes, hogy a legnehezebb fizikai munkákat Magyarországon tízből kilencszer cigányok végzik el, nekik a cigányok mind semmirekellő, nem dolgozó, bűnöző nép.

    Hogy nincs zsidózás? Csak arról beszélnek, hogy a zsidók Izrael helyett ide települnek be, és rabszolgáknak szánnak bennünket, de közülönk is csak hatmilliót, mert a többit kiirtják, nincs rájuk szükség. Ja kérem, ez nem zsidózás. De akkor mi?

    Ne szivassuk itt egymást a butaságokkal:

    1. A bűnözés terjedését lefékezni csak segélyek helyett több munkalehetőséggel, iskoláztatással és a rendőrség megerősítésével lehet.

    2. A bűnözés terjedését nem lehet felvonulással, etnikai bűnözéssel, az egyesülési törvény megsértésével lefékezni. Sőt, akik a törvény betartása ellen buzdítanak, azok a törvény tiszteletének nem jót, hanem rosszat tesznek.

    3. A gárda soha egyetlen egy bűncselekményt nem akadályozott még meg, viszont amerre jár, ott etnikai alapú bűncselekmények jelennek meg. Azaz nem csökkenti a bűncselekményeket, hanem növeli azok számát.

    Minden, amit a gárda állít, az egyszerűen fordítva igaz.
    Mellékesen pedig túl sokba kerül, hogy az ország megengedhesse, hogy kakastollas majmok trappoljanak az utcákon.

  57. bolemann lajos szerint:

    Így születnek a városi legendák. Nem volt vörös csillag. Nem volt törvénysértés. De a tények cseppet se zavarjanak.

    http://dehogyis-ciki.blogzona.hu/archives/2007/12/06/Diktator_a_palackon/

    “A rendőri “munkát” pedig még szép, hogy akadályozták: nem volt házkutatási parancsuk”
    Hát azt már látom, jogi egyetemre biztos nem jártál. Hülyeségeket ne írjál. Kicsit tájékozódj önállóan, én nem fárasztom magam a képzéseddel.

  58. Manitu szerint:

    Tudod Lajos, te attól vagy hiteltelen, hogy egyoldalú vagy. Ha Hitler képes kocsma nyílna Csepelen te visítoznál itt a leghangosabban.

  59. Csepel-sziget szerint:

    Bolemann! Elárulom neked, hogy valódi jogállamban nem tiltanának be egy a Magyar Gárdához hasonló szervezetet sem, ugyanis egyetlen bűncselekményt sem valósítottak meg fennállásuk során.
    Elárulom neked, hogy a liberalizmus fellegvárának tartott USA-ban a nyíltan neonáci szervezetek is bátran működhetnek, gyűlésezhetnek, senki nem korlátozza ezt a jogukat.

    A Tihanyi Sörözőre rátérve, magánterületen zajlott egy rendezvény, amit akár te, akár bárki tarthatott volna a saját lakásában is. Erre föl megérkezett az ilyenkor furcsa módon rendkívül aktív és “nagggyon kemmééény” rendőrség, hogy egy magánterületen zajló rendezvényt feloszlasson. Milyen jog alapján? Volt nálunk házkutatási parancs? Vagy bármi, ami feljogosította őket a behatolásra?

    Bár a putrik környékén, meg a hétköznapokban tenne ilyen nagyfokú hatékonyságról tanúbizonyságot ez a rendőrségnek nevezett társulat. Érdekes módon ott, akkor sokkal fontosabb, hogy még be kell menni a Sparba kóláért, meg a Mekibe sültkrumpliért és különben is, amíg nem látja a főnök, ki nem szarja le? Eljött az ideje már, hogy végre valaki megtisztítsa a mocsoktól a rendőrséget!

  60. Csepel-sziget szerint:

    Manitu! A degenerált exhibicionisták Andrássy úti vonulgatása nem került sokba?

  61. spam szerint:

    Kovács Ernő, te normális vagy??? Megnéztem a videódat, ahol elmondják, hogy a gárda parancsuralmi rendszerben működik, katonai szervezetként, közelharcot tanulnak, meg egyéb mást, de az maszlag.

    remélem qva gyorsan felszámolják az egész bandát. aztán mesélje már el valaki, hogy ha ez a szervezet felduzzad és megerősödik, akkor az országban rezsim lesz, vagy mi? ugyan olyan banda ez az egész, mint az MSZP, csak azt hiszik, mert ők Himnuszt énekelnek és a Nagy Magyarországot hirdetik, attól jobb emberek. egy nagy frászt. nem ezen múlik.

    és még valami Ernő: attól, hogy idős, szimpatikus “bácsikat” teszel ki a kezdőlapodra, azzal a szöveggel, hogy Félelemkeltő?, azzal kitörölheted…

    nem ő a félelemkeltő. hanem az, hogy katonai szervezet szerveződik Magyarországon, és egyértelmű céljuk a hatalom megszerzése.

    nagyon elítélem a rendőri brutalitást, de nagyon bízom abban, hogy a hatóság a lehető legnagyobb szigorral és határozottsággal fogja megszüntetni a gárdát. valószínűleg ehhez új kormány is kell majd, de remélem, hogy vasszigor lesz.

    Ernő, és majd ha te mondasz valami nem tetszőt valamelyik főparancsnoknak, akkor valószínűleg nem az öreg bácsi fog elbeszélgetni veled, hanem valaki mások a gárdából.

  62. Manitu szerint:

    Az USA-ban nem volt sem nácizmus sem kommunizmus. Ott valóban működhetnek náci és kommunista szervezetek, de itt nagyon sok ember érzéseit zavarná, sok embert háborítana fel.

    Csepel-sziget, rátapintottál a lényegre!

    És se színes ruhában magukat kellető buzikat, se trppoló, fekete ruhás kakastollas majmokat nem szeretek látni az utcákon!

  63. Manitu szerint:

    “Parancsuralmi rendszer szerint működünk, hierarchikus katonai rendszerben…”

    http://www.youtube.com/watch?v=WCtBg5f0yic

    Ezek nem demokraták, a harci felkészítés is sokkal fontosabb nekik, mint bármi más. Csak egy hülye nem veszi érszre, hogy a homokzsák-pakolás már csak az alibi…

  64. Manitu szerint:

    Spam, megelőztél, de nálam a pont. Miért ne tettél be linket a youtube-hoz?

  65. Csepel-sziget szerint:

    Manitu, ennek tükrében elfogadom a válaszodat.

  66. bolemann lajos szerint:

    Tudod, Németh Szilárd attól hiteltelen, hogy egyoldalú. Rinyált a Vörös Csepel dizájnja miatt, de kussol, ha egy csepeli sörözőben egy betiltott párthadsereg (Magyar Gárda, Munkásőrség, SA) gyűlést tart.

    Ha törvénysértés történik, akkor nincs magánterület. Úgy gondolod, hogy otthon bárki véresre verheti pl. a feleségét? Ne beszéljünk már hülyeségeket. Ilyen erővel minden bűnözőt csak a nyílt utcán lehetne letartóztatni. A hócipőm teli van már ezzel a sok hülyével, aki jogásznak képzeli magát.

  67. Csepel-sziget szerint:

    Bolemann! Milyen törvényt olvastál te arról, hogy nem lehet egy sörözőben lakossági fórumot tartani? Nem tudok ilyen törvényről, te nagy jogász!

  68. Manitu szerint:

    Lajos, legalább olvasd el Németh Szilárd a nyilatkozatát, mielőtt letagadod.

    http://csepel.info/?p=7114

    Lajos, te olyan egyszerű vagy!
    🙂

  69. bolemann lajos szerint:

    Elolvastam. Nincs benne szó a Tihanyi sörözőről.

    Lakossági fórum?
    Ja értem, a feleségverés meg családterápia.

  70. Csepel-sziget szerint:

    Bolemann! Idézz jogszabályt, amely tiltja a lakosság fórumot!

  71. bolemann lajos szerint:

    Egyébként Németh Szilárd nyilatkozata álszent maszatolás. Amikor minden demokratikus erőnek határozottan és egységes fel kéne lépni egy létező veszéllyel szemben, ő akkor is a szocikba rúg. Olyan mint Móriczka, akinek minderről a pina jut eszébe.

    elutasítja a szélsőségeket. Ja, de azért együtt gyűjtötték az aláírásokat anno a kádárista Munkáspárttal. Számtalan önkormányzatban együtt mutyiznak a Jobbikkal.

  72. bolemann lajos szerint:

    Tessék!

    A Büntető Törvénykönyv 212/A. §-a szerint aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) kormányrendelet 10/C. § (1) bekezdése kimondja: aki a bíróság által társadalmi szervezet feloszlatásáról hozott döntésében jogellenesnek nyilvánított tevékenységet végez, százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

    A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (rendőrségi törvény) 13. § (1) bekezdése értelmében a rendőr köteles intézkedni, ha a közrendet sértő vagy veszélyeztető tényt, körülményt vagy cselekményt észlel, illetve ilyet a tudomására hoznak. E rendelkezést konkretizálja a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 62/2007. (XII. 23.) IRM rendelet 3. § (1) bekezdése, amely kimondja: bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén, illetőleg ha ilyet hoznak tudomására, a rendőrt intézkedési kötelezettség terheli.

    Az intézkedési kötelezettség nemcsak közterületen, hanem magánterületen is fennáll. A rendőrségi törvény 39. § (1) bekezdése bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, megszakítása, illetve a szabálysértést felszólítás ellenére folytató személy előállítása céljából még magánlakásba is engedélyezi a bebocsátás vagy hatósági határozat nélküli rendőri behatolást, a 40. § pedig kimondja: a rendőr a feladata ellátása során – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – beléphet a magánlakásnak nem minősülő egyéb helyre, és ott az intézmény rendjének lehetőség szerinti tiszteletben tartásával intézkedhet.

  73. Csepel-sziget szerint:

    Bolemann! Németh Szilárd nem fog az egész Fidesz nevében beszélni, maximum a csepeli nevében. Itt tudtommal nem működnek együtt a Jobbikkal.

  74. Csepel-sziget szerint:

    Bolemann! És az Új Magyar Gárda Mozgalomra ez hol vonatkozik? Egyesületet, társadalmi szervezetet be lehet tiltani, őket viszont bajosan.

  75. Hugi szerint:

    Bolemann, olvasd már el a fideszesesek nyilatkozatát, mielõtt hülyeséget beszélsz! Mire jó, hogy hazudsz? Itt csak nevetségessé teszed magad!

  76. bolemann lajos szerint:

    A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésével feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet és annak részeként a Magyar Gárda Mozgalmat is. Nyilvánvalóan nem lehet komolyan venni azt az érvelést, hogy az „Új Magyar Gárda Mozgalom” nem azonos a feloszlatott mozgalommal. Ennek ellenkezőjét maguk a vezetők és résztvevők teszik teljesen egyértelművé többek között a névválasztással és azzal, hogy „új” mozgalmi tevékenységüket a „régi” gárdaegyenruhában folytatják.

  77. bolemann lajos szerint:

    “Mire jó, hogy hazudsz?”
    Mit is?

    Itt csak a fidesz teszi nevetségessé magát, amikor pl. Molnár Oszkárral egy frakcióban ülő Németh Szilárd Radnótit koszorúz.

  78. csepike szerint:

    Bolemann!

    “Ha törvénysértés történik, akkor nincs magánterület. Úgy gondolod, hogy otthon bárki véresre verheti pl. a feleségét? ”
    A rendőrség csak akkor megy ki, ha vér folyik, egyébként CsB (családi balhéként) kezelik az esetet. Legtöbb esetben a “vérfolyás” után a családfőt egy picit elviszik, de ki is engedik, aztán folytatódhat a dolog, amíg a gyereket/gyerekeket ki nem emelik a veszélyes közegből, az asszony meg marad, ha eszébe nem jut elmenekülni.
    Miről is beszélünk akkor?

  79. Mátrix szerint:

    A demokrácia fogalma

    A demokrácia az ógörög δημοκρατία (demokratia) származéka. Ez az ógörög szó a δημος (démosz) nép és a κρατειν (kratein) uralkodni szavakból alkotott öszetétel. Az összetétel jelentése: népuralom (a szóvégi ία (ia) egy képző).

    A demokrácia célja

    A politika és az államformák célja a gazdasági hatalom megszerzése és birtoklása. A demokráciáknak (ha esetükben valóban a nép uralmáról lenne szó) a néptömegek érdekeit, az anyagi és egyéb javakból való megfelelő részesedésüket kellene biztosítania. A valódi demokráciák létjogosultságát az isteni törvények adják. Ezek lényege az, hogy a természet és a társadalmi fejlődés által adott életlehetőségeket optimálisan és igazságosan kell elosztani az emberek között, mert minden derék embernek Istentől származó joga van az emberi élethez. Az optimum és az igazságosság megítélése azonban eltérő lehet, ezért a demokrácia fogalma és gyakorlata szerzőnként és koronként eltérő, a demokráciák története pedig vargabetűkkel terhes.

    A demokrácia ellentéte a diktatúra; azonban érdemes emlékeztetni rá, hogy a különböző államforma-típusok a gyakorlatban nem fordulnak elő kristálytisztán, így éteri tisztaságú demokráciák sincsenek. A diktatúrákban demokratikus intézmények működnek; a demokráciákban pedig diktatórikus elemek is érvényesülnek. A valóságban a különböző nyílt, vagy leplezett törekvések és elvek egymás mellett léteznek, az őket képviselő csoportok érdekérvényesítő képességétől függően. A demokrácia mindenkori állapota a nemzetek külső és belső gazdasági-hatalmi helyzetétől, történelmi hagyományaitól és szellemi színvonalától függ.

    Magyarország népi demokratikus időszakát ma már pártállami diktatúrának nevezzük, pedig akkor is nagyjából ugyanolyan feltételek mellett működött az Országgyűlés, mint ma. Választások akkor is voltak és az átlagember akkor sem tudta érdemben befolyásolni az állam ügyeit. Magyarország sorsáról akkor is külföldön döntöttek, a magyar nép által megtermelt javak jó részét pedig – egy áruló rétegnek köszönhetően – akkor is külföldre vitték.

    Magyarország jelenlegi államformája papíron köztársaság, a valóságban azonban neoliberális demokratúra. Ma is vannak választások és ma is működik az Országgyűlés, valójában azonban most is a magyarság kirablása folyik titkosszolgálati és egyéb eszközökkel, külföldi hatalmak érdekében. Most ugyan többpártrendszer van, azonban ez csak a módszerek finomodását jelenti. A tömegek szemébe hintett por megváltozott; de a cél (Magyarország kifosztása, elnéptelenítése és felszámolása), az árulók csoportja és az elért eredmény nagyjából most is ugyanaz.

    A demokrácia kritikája

    A demokráciák története igen különös jelenségeket produkált már. Ezek mindennél világosabban bizonyítják, hogy a demokrácia szó és a demokratikus intézményrendszer fügefalevélszerű használata nem garantálja a nemzet boldogulását, a nép uralmát és érdekeinek érvényesülését.

    Például köztudott, hogy Hitler Adolf formailag demokratikus választások útján jutott hatalomra. E „demokratikus” választás eredménye azonban a népek számára világméretű pusztulást hozott; a Hitlert gazdasági számítások alapján tervszerűen hatalomra segítő bankok számára pedig – a háborús romok olcsó felvásárlásából következően – Európa alávetettségét eredményezte.

    A közkeletűen emlegetett kritika szerint a demokrácia korlátainak belátásához elegendő öt perc beszélgetés egy átlagos szavazópolgárral.

    Platón szerint – és ezzel a véleményével az ókori szerzők között sem állt egyedül – a demokrácia a csőcselék uralma, azoké, akik a szabadságot megfelelő erények (például mértékletesség) hiányában a szélsőségességig fokozzák, s így a szabadságból szabadosság lesz. Platón és társainak álláspontja a demokráciák egyik hibájára, állandóan jelenlévő veszélyforrására mutat rá.

    Arisztotelész a demokráciát az egyenlőség iránti (olykor túlzott) igény szülöttjének tartotta. Politika című művében a demokráciát az oligarchia ellentéteként fogalmazza meg, anélkül, hogy bármelyik mellett letette volna a garast. Sőt – helyesen – mindkettőnek kiemeli azon lehetséges túlzásait, amelyek forrongáshoz és az „alkotmány” megdőléséhez vezetnek.

    „A demokrácia például úgy keletkezett, hogy az egy bizonyos szempontból egyenlőeket általában egyenlőknek vették (azért, mert valamennyien egyformán szabadok, azt gondolják, hogy most már minden tekintetben egyenlőek); az oligarchia pedig abból, hogy azokat, akik csak egyvalamely szempontból nem egyenlőek, általában is egyenlőtleneknek tartják (mivel vagyoni szempontból egyenlőtlenek, általában véve is olyanoknak képzelik őket.)”

    W inston Churchill szerint: „A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél.” Sokat levon a „jobb” jelző értékéből, hogy Churchill nem a népek, hanem a népeket kifosztó nyertesek álláspontját fogalmazta meg.

    Kevesekben merül fel, hogy egy demokratikus megoldás elvileg sem lehet sikeres. Ha ugyanis a demokrácia és a közember akarata érvényesülne, akkor nem a legjobb álláspont, hanem csak a középszer irányítaná az országot. Valójában azonban még erről sincs szó, hiszen ebben a létező rendszerben csupán egy politikai és gazdasági egyeduralomra törő, idegen titkosszolgálatok által irányított nemzetellenes klikk érdekei érvényesülhetnek.

    Ezzel csak az a baj hogy nem a nép szavazata a döntő a Magyar demokráciában.Sajnos a Politika mindent behálóz,még a józan észt is.

  80. Hugi szerint:

    Attól, hogy Molnár Oszkár nevét mondod, semmi rosszat nem mondasz 🙂

    Olvasni se tudsz, a füled is rossz, Bolemann, nevetségessé teszed magad!

  81. bolemann lajos szerint:

    Hugi!
    Olyan vagy mint egy óvodás. Durcásan ismételgeted azt a két három tőmondatodat.
    Tájékozódj kicsit, olvasgass, tanulj érvelni.

    Csepike!
    Akkor neked mégegyszer:

    Az intézkedési kötelezettség nemcsak közterületen, hanem magánterületen is fennáll. A rendőrségi törvény 39. § (1) bekezdése bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, megszakítása, illetve a szabálysértést felszólítás ellenére folytató személy előállítása céljából még magánlakásba is engedélyezi a bebocsátás vagy hatósági határozat nélküli rendőri behatolást, a 40. § pedig kimondja: a rendőr a feladata ellátása során – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – beléphet a magánlakásnak nem minősülő egyéb helyre, és ott az intézmény rendjének lehetőség szerinti tiszteletben tartásával intézkedhet.

    Ha így sem érted, akkor feladom.

  82. csepike szerint:

    Én értem Bolemann, de talán azt hiszem, ezt a törvényt a rendőrség nem ismeri, csak olyan esetekben, mint a tegnapi csepeli.
    És engedelmeddel ajd továbbítom a bejegyzésedet pár véresrevert feleségnek is.

    Egyébként pedig add fel nyugodtan. 🙂

  83. ... szerint:

    Ernő: a videó végén feltűnő srácnak említetted, hogy mszp-s megfigyelőként veszel részt a rendezvényen?

  84. Attila szerint:

    Vincent Hanna!
    “És az autó amelyik a megafont szállítja szlovák, hangsúlyozom SZLOVÁK rendszámmal van ellátva! Macskajancsik.”
    Még egyszer mondom, van egy felvidéki tagjuk. Menj inkább a jueszéj-be fagyit nyalni.

    Bolemann!

    Ne játszd az agyad. Csepeli rendőrségen ott virít a vörös csillag. Azt is be kellene zárni?
    Molnár Oszkárról úgy rémlik, hogy nem lőtte fejbe egy képviselőtársát sem, és még nem is biztatott erre senkit. Németh Szilárdnak nem kell olyan emberekkel egy frakcióban ülni, mint deme, gulyás,cuslág, hunvald, gyurcsány, bajnai, dávid, vagy fodor. Egy ideje ettől már lendvainak is kezd lefonnyadni a pofájáról a bőr, de trükkök százaival még tudják az arcát pumpálni.

  85. bolemann lajos szerint:

    “csak olyan esetekben, mint a tegnapi csepeli.”
    Ez megint egy ordas nagy csúsztatás. A letartóztatások zöme nem közterületen történik. Amíg a hozzád hasonlók a jogszerű rendőri intézkedéseket is fikázzák ezerrel, addig nem lesz jogbiztonság Magyarországon.

  86. csepike szerint:

    Bolemann, milyenek is a hozzám hasonlók? Világosíts már fel egy kicsit. 🙂

  87. miska72 szerint:

    ROHADT MOCSKOK!
    RENDŐRÁLLAM!

  88. vermes szerint:

    Tóth Mihály, oszolj! 🙂

  89. bolemann lajos szerint:

    A Tihanyi söröző működési engedélyét fel kell függeszteni. Valószínű ez meg is fog történni. A tulajdonosok törvényt sértettek, amikor egy betiltott szervezet tagtoborzójának helyet biztosítottak.
    Hogy ez néhány gárdaszimpatizáns náci majomnak nem tetszik az teljesen irreleváns.

  90. miska72 szerint:

    ÉLJEN A GÁRDA!
    SZEBB JÖVŐT!

  91. miska72 szerint:

    Bolemann menj a pokolba!

  92. bolemann lajos szerint:

    csepike!
    Olyanok akik állandóan a jog- és közbiztonságról papolnak, de ha rendőség jogszerűen és törvényesen elvégzi a munkáját, akkor meg rendőrállamoznak, meg rinyálnak, hogy miért csak ott és akkor.

  93. P szerint:

    A cigányságot integrálni kellene és nem száműzni, megölni stb…

    Ahhoz, hogy integrálni lehessen Őket, PÉNZ kell, magyarországi termelés- munkahelyek és NEM GÁRDA!

    De mindannyian tudjuk, hogy jelen időkben a legkisebb gond is nagyobb annál, hogy a cigányság integrálásáról beszéljünk.

    Teremtsük meg a MAGYAR gazdaságot, termeljünk, legyenek munkahelyek, legyen költségvetésbe jóval több bevétel. Ezzel már az integrálás nagy része automatikusan elindul.

    ÉS ami a legfontosabb, fizessük be az adót és NE csaljuk el, ahogy azt a gárda legtöbb tagja teszi. Ők is csak sírnak, hogy milyen roszz, de meg kellene mérni, hogy hány gárdatag vállalkozó, és azok az életükben mennyi adót fizettek be.

    A gárda, és a többi tüntető, ellenkező semmirekellő a szememben és őket kellene kergetni. Mire volt jó pl. felgyújtani a tv székházat anno? Lett eredménye? – semmi!

    És el kellene gondolkozni azon is, hogy kik ezek a Fideszesek ill. hogy kik ezek az MSZP-sek, akik esküt tettek, hogy az ország érdekeit szolgálják.

    Gusztustalan mind a kettő és az összes többi is.

    ajánlom mindenki figyelmébe Seres Máriát.

    üdvözlettel egy csepeli, aki k. sok adót fizet, mert a legtöbben semennyit.

  94. DFK szerint:

    Bolemann: Jobb ha tudod, Csepelen a Jobbik és a Fidesz nem éppen barátok.

  95. csepike szerint:

    Bolemann! Majd akkor beszélj, ha tudsz is valamit. Én a saját bőrömön tapasztaltam, milyen is véresrevert feleségnek lenni. A rendőri intézkedéseket is ismerem. Ugyanis édesapám, nyugodjon békében, rendőrtiszt volt.
    Azt hiszem, jobb ha innentől csendben maradsz.

  96. bolemann lajos szerint:

    Nem igen látszik. Biztos jól titkolják.
    A szimpatizánsai együtt zsidóznak és cigányoznak. Ez személyes tapasztalat, ennek ellenkezőjéről nehezen győzől meg.
    Ha Németh Szilárd ugyanolyan vehemenciával csépelné a Jobbikot, mint a szocikat még tán el is hinném.
    Orbán is csak egy zárt fórumon mert arról beszélni mit kéne a gárdával csinálni (felpofozni őket, oszt hazazavarni). Nyilvánosan már nem merte megismételni.

  97. bolemann lajos szerint:

    Csepike!
    A rendőr nem alkotja a jogot, hanem érvényesíti. A családi erőszak elleni törvényt megszavazta a parlament (távoltartási törvény, fidesz-kdnp tartózkodott), de ez az elcseszett marabú továbbította a vének tanácsának.

    Úgyhogy ne a rendőrséget szídd, hanem Sólyomot, meg az AB-t.

  98. bolemann lajos szerint:

    na már megint kapkodtam. 🙂
    jogot:=törvényt
    itt meg lemaradt a lényeg:
    az elcseszett marabú továbbította a vének tanácsának, amely azután megsemmísitette azt.

  99. a rezsim bukik szerint:

    Csepel dolgozó népe inkább a Magyar Gárda oldalán áll, mint a népnyúzó kapitalista MSZP-rezsim oldalán.

  100. Kovács Ernős szerint:

    http://www.youtube.com/watch?v=EUQNb7GM3zI&feature=player_embedded Nemsokára kaptok egy tutit, ami felborzolja a kedélyeket! Egyébként itt lehet mazsolázni, akinek van ideje! http://www.kommentalok.hu/news.php

  101. bolemann lajos szerint:

    “Csepel dolgozó népe inkább a Magyar Gárda oldalán áll, mint a népnyúzó kapitalista MSZP-rezsim oldalán.”

    Kapard elő a munkásőr gúnyádat és fesd át feketére. Sálnak meg jó lesz az úttörő nyakkendőd, csak rá kell varrni néhány fehér csíkot.
    Most majd gárdistaként döntöd a tőkét.

  102. demokrata szerint:

    Én a Gárda kapcsán már csak a Fideszben bízom. Orbán azt ígérte, két pofonnal hazaküldi őket. Várom.

  103. a rezsim bukik szerint:

    bolemann lajos: 2009. november 21. 12:48-kor

    Nem tudom előkaparni, mert soha nem volt.

  104. vermes szerint:

    Ernő, te már annyira hülye vagy, hogy a nevedet sem tudod leírni!
    😀 😀 😀 😀

  105. vermes szerint:

    Ernő, ezt nem te rendezted?
    http://www.youtube.com/watch?v=nHP2VlA35ZA&feature=related
    Nem lepne meg…

  106. donquijote szerint:

    Most lehet egyet érteni vagy nem érteni a gárdával, de az intézkedés módja egy állítólag demokratikus országban felháborító, talán ezért vált itthon szitokszóvá a liberális, mert csak próbálj egy liberálist bírálni egyből antiszemita rasszista sőt tán maga az ördög vagy.

  107. Kovács Ernő szerint:

    Köszi, sajnos rossz a szemem!

  108. bolemann lajos szerint:

    Az intézkedés törvényes volt a tagtoborzó nem. Ennyi!
    Az a felháborító, hogy ilyen szervezetek alakulhatnak, illetve alakulhatnak újjá. Aki ezzel a söpredékkel szimpatizál az ne hivatkozzon a demokráciára. Mert ezek köszönő viszonyban sincsenek vele.
    Jó lenne ha az ügyészség a Jobbik szerepét is vizsgálná. Hiszen nyíltan támogatnak egy betiltott szervezetet, sőt a Jobbik az MG politikai szervezete és fordítva. Mint az SA és az NSDAP.
    Amíg a fejét nem vágjuk le a kígyónak, addig mozog a farka.
    Ne csak a Magyar Gárdát, a Jobbikot is oszlassák fel!

  109. Manitu szerint:

    1. Éppen a gárda az, amely hiányolta az erélyes fellépést a törvényt megsértőkkel szemben.

    2. Megkapták. Erélyes fellépés volt a törvényt megsértőkkel szemben, senkit nem vágtak pofán, nem voltak erőszakosak a rendőrök, csak határozottak.

    Akkor most mi van, nem ezt akarta a gárda? Megkapták, oszolj!

  110. donquijote szerint:

    Egy kicsit inkább azt kéne megnézni miért jött létre, és mondja már meg valaki hogy mi rosszat tettek, azt hiszem nem ők verődtek csürhébe és kaszával szamurájkarddal fenyegettek mindenkit.
    Szerintem itthon ne beszéljünk demokráciáról, akkor amikor nők és gyerekek közé lő 1956 50. évfordulóján a rendőrség, és amikor 56-osok elmondják hogy az összes gyilkos meg leszármazottai nyugodtan élnek kiemelt nyugdíjjal v. fizetéssel, sőt elmennek koszorúzni az általuk meggyilkoltakat.
    Számomra ez nem demokrácia (népidemokratikusköztársaság inkább)
    Érdekes hogy ilyenkor hirtelen mennyi államvédelmis van a tarsolyban, bezzeg gyilkosságok és lincselések esetén ezek lapítanak mint az a bizonyos a fűben.

  111. Manitu szerint:

    Miért jött létre a gárda? Azért, hogy a Jobbiknak legyen egy magánhadserege. El is mondták, ott van a videón is, amit Ernő belinkelt nekünk.

    A munkásőrség vagy az SA is pont ugyanezért jött létre. Csakhogy Magyarország 1989-ben, egy népszavazáson azt akarta, hogy ne legyenek pártoknak munkahelyi szervezetük és magánhadseregük.

  112. donquijote szerint:

    csak számomra érdekes hogy “dicső nagy vezérünk (fletó)”
    véresszájú beszéde után milyen félnivaló a gárda a jobbik vagy aki egyszerűen nem ért egyet az ország tönkretételével.
    és ki törődik a falun élő emberek meggyilkolásával vagy rettegésben tartásával, és pont ezért jött létre ha már a “rendőrség” nem tesz semmit.
    csak ezek nem hírek a népbutító kereskedelmieken.

  113. Manitu szerint:

    A mai helyzetnek kétségtelenül van egy abszurditása, hiszen azok közül, akik ma az országot irányítják, sokaknak börtönben lenne a helyük.

    Csakhogy a szélsőséget csak józansággal lehet legyőzni, nem egy másik szélsőséggel.

  114. donquijote szerint:

    na végre egy értelmes hangsúlyozva vitapartner!!!

  115. vermes szerint:

    Ernő! Ezt neked küldöm, biztosan tetszeni fog neked!
    http://www.youtube.com/watch?v=GgqmmB1aRUA&feature=related

    Ha ezt nézem, mindig te jutsz eszembe!

    Rakd már fel a honlapodra légyszi!

  116. miska72 szerint:

    vermes ez borzalom.

  117. vermes szerint:

    Szerintem jó. 😀

  118. Kovács Ernő szerint:

    vermes: Nem előszőr bizonyítod, hogy nincs humorod! Tudom kerékpározni szeretsz főleg a “független” indexen, és itt! A fidesznél nincs parancsuralmi hierarhia? Dehogynem! Ahogy Viktor fütyül, úgy fütyüll a többi papagáj!

  119. Kovács Ernő szerint:

    http://www.youtube.com/watch?v=Hpcp8fBPhss
    Itt a vége, most már jöhet egy kis jó magyar borocska! Csá mindenkinek!

  120. vermes szerint:

    Ernő!

    Hihetetlen, hogy mindenből ki tudod a Fideszt hozni…
    Tényleg inkább igyál!

    De előtte nézd meg ezt:
    http://www.keptelenseg.hu/keptelenseg/olvas/madam-x-otic-saint-tropezi-randevu/

  121. Jeniszej szerint:

    Egyre csak erősödik ajobbik.

  122. Jeniszej szerint:

    Egyre csak erősödik a jobbik.

  123. Jeniszej szerint:

    Országos ingyen reklám a hírekben. (he-he)

  124. Jeniszej szerint:

    Mivel foglalkoznak a rendőrök, miközben a bűnözők aratnak Csepelen.

  125. Jeniszej szerint:

    (He-he) – rendes kocsmába járó embereket molesztálnak a hatalom emberei.
    Demokrácia ez?

  126. bolemann lajos szerint:

    Nem unod magad?

  127. CsepeliXXI szerint:

    Adjon az Isten! Már napokkal előtte harsogott az internetes média, hogy „A Gárda Csepelen nemkívánatos” címmel adott ki közleményt a csepeli MSZP elnöksége, kiegészítve a Fidesz-KDNP reagálásával.

    A csepel.info honlapján „érdekfeszítő” enyelgés folyt a kommentelők közt, melyben megemlítették, hogy Csepel békés, munkásemberek lakta sziget volt mindig, maradjon is az, az Új Magyar Gárda Mozgalom megjelenése félelmet kelt az ott lakókban, egyébként is, mire ez a nagy felhajtás a hun-szkíta…s egyéb rokonkodással, és különben is, csak megy a cigányozás, a zsidózás.

    Az Új Magyar Gárdát egy kalap alá vették a Lenin-fiúkkal. Mit akar a Gárda, ami nincs is, mert feloszlatták, a kakastollasok már a spájzban vannak, stb., és simán lehurrogták azokat, akik észérvekkel próbálták elmagyarázni, hogy ez mind ökörség.

    Ha egy picit felütnék a magyar történelem Nagykönyvét, megtalálhatnák, hogy Csepel bizony Árpád vezér Csepel kun lovászmesteréről kapta nevét, „Egyszersmind elhatározták, hogy ez lesz a vezéri sziget, s a nemes személyek mindegyike ott udvart meg majort kap…Árpád vezér azonnal mesterembereket fogadott, és velük pompás vezéri házakat építtetett. Aztán meghagyta, hogy a napok hosszú során át elcsigázott minden lovát vigyék oda és ott legeltessék. Lovászai fölé mesterül egy igen okos kun embert tett, név szerint Csepelt. Minthogy Csepel lovászmester ott lakott, azért nevezték el azt a szigetet Csepelnek egészen a mai napig…Onnan aztán Attila király városába jöttek, majd Csepel szigetére vonultak, ahol a vezérné meg a többi nemesek feleségei voltak…” (Anonymus: Gesta Hungarorum).

    Csepel „békés munkásemberei” egyébként minden zríben benne voltak, legyen az Vörös Csepel, vagy 1956-os forradalom.

    No de elkanyarodtam a tegnap este történtektől. A Csepeli Jobbik egyszerűen lakossági fórumot tartott. Megjelent az Új Magyar Gárda Mozgalom vezetősége is, hogy eloszlassák a tévhiteket az embereke között. Azok között, akik nézik a butító média adásait, hírportáljait olvassák.
    Elénekeltük a Himnuszt, Lehmann Viktor, a Csepeli Jobbik elnöke megnyitotta a fórumot és köszöntötte a vendégeket, majd Kiss Róbert, a gárda országos főkapitánya, Kormány Sándor budapesti kapitány és Nagy Ferencné (Csikó Erika) csepeli jobbikos tag mondott beszédet, utánuk Potyka bácsi is felszólalt, aki méltóságteljesen megtagadta a mikrofon használatát: – Édes fiam, vidd innen a csudába! –, majd régi Himnuszunk, Boldogasszony anyánk, a Szózat és a Székely Himnusz hangjai után Kiss Róbert megkérdezte az összegyűlteket, kinek lenne kérdése, mit szeretnének tudni a Gárdáról, de a kérdések elmaradtak.

    Eddig tartott ugyanis a hatalmas bűncselekmény elkövetése, amit tetéztünk azzal, hogy kávéztunk, jól éreztük magunkat, sőt, volt aki bubisvizet, vagy alkoholos/alkoholmentes sört is legurított. Mindezt egy vendéglátóipari egységben! És akkor felhangzott a mondat:

    – Itt vannak a sünök!

    A Gárdisták azonnal kirohantak a bejárati kapuhoz, amit a rendőrök már nyomtak volna befelé. Az előzőleg levegőzni kiment emberek kint rekedtek, körbeállták őket, „seki-sebe” helyzet alakult ki. Majd jött a hír kintről, hogy a rend őrei elindultak házkutatási parancsért. A kint rekedtek a kerítés résein adták a bent lévőknek az infókat:

    – Megjöttek a rabomobilok, több mentőautó is van már, a droidok öltözködnek. – Én pedig le-fel a kerítésről adtam tovább a híreket a gárdistáknak, civileknek.

    A gárdisták álltak a kapunál, a lányokat, civileket visszaküldték a helységbe, én csüngtem a kerítés tetején, onnan adtam ki a bögre forró teát egy idős néninek, láttam az összegyűlt embereket, azt, ahogy a droidok élőlánccal, összekapaszkodva kiszorították társainkat az utca végére, s később hallottam, hogy Erika három éves kislánya odabújva az anyjához azt mondta: – Anya, én ezektől félek!

    – A rendőrök a szomszédos ház kertjében vannak, onnan és a vendéglő hátsó kapuján akarnak bemenni! Add tovább! – hangzott felém ez a két mondat. (Nem tudom ki volt az a magas, idősebb férfi, de most, innen megköszönöm neki a segítséget.) És tényleg, jöttek mindenfelől… Nekem pedig eszembe jutott – Kik is vannak akkor a spájzban?

    Közben összegyűjtöttük a papírzsebkendőket, hátha megint fújnak, vagy dobnak, kendőket vizeztünk, de egyetlen uszító, provokáló szó sem hangzott el kifelé. Rend volt, és készülődés.

    Kintről négyszer-ötször hangosbeszélőn felszólítottak minket, hogy hagyjuk el a helyiséget, a beszélő bemutatkozott, hivatkozott paragrafusokra, mindezt (a saját nevét és rangját is) papírról olvasta. Egy fiatal gárdista közben hozzám fordult:

    – A parancsnok azt mondta, lányok, asszonyok befelé!

    – Az egri nőket is leküldtétek volna anno a falakról? – kérdeztem, mire elmosolyodott. Párom replikázott:

    – Persze hogy! Etettétek őket jó finom gulyással! – A feszült hangulatba legalább loptunk egy kis nevetést is.

    19.45-kor a vendéglő tulajdonosa végül kinyitotta a kapukat, nem akarta, hogy nagyobb atrocitás történjen. A civilek elmehettek. Csak páran voltak. A többiek maradtak. – Ki itt a civil? Mi mind gárdisták vagyunk!

    A droidok bejöttek, elkezdődött az igazoltatás. Közben szórakoztató számháború vette kezdetét. Papírok kerültek elő és röpködtek az azonosítók. A gárdisták előszedegették az okmányaikat, majd egyenként távoztak, elköszönve a bent maradóktól. – Adjon az Isten! Szebb jövőt!

    Az igazoltatók kipakoltatták a civilek zsebeit, megmotozták őket, de érdekes módon válogatva. A mellettem ülő csepeli jobbikosoktól és egy gárdistától megkérdezték van-e náluk szúró-vágó-ütő szerszám. Üres zsebekkel találták magukat szemben, pár kulcscsomó, öngyújtó, cigaretta került az asztalokra. Nekem meg eszembe jutott, hogy nálam bizony van egy háromszögletű vonalzó, vajon az nem számít-e fegyvernek? Mivel női droidok nem voltak közöttük, nálunk a motozás elmaradt. Visszakaptuk az igazolványokat, amiket előtte hátraadtak, mindezt nyugalomban, csendben. Talán bennük is felvetődött a kérdés, hogy mit is keresnek ők itt? Többen beszélgetni próbáltak velük. Válaszaik kitérőek voltak. Majd felszólítottak minket, hogy igazoltatás után hagyjuk el a helyiséget. A jelenlévő jogvédő azonnal felpattant és tájékoztatta őket, hogy a helyiség elhagyására csak a tulajdonos szólíthat fel minket. Maradtunk. Potyka bácsit négy droid kísérte hátra a táskájához, hogy az igazolványát előkeresse. Talán féltek tőle, hogy nekik támad?

    Közben megtudtuk, hogy Kiss Róbertet és Kormány Sándort kiemelték. Felcihelődtünk és elindultunk mi is a Szent Imre térre, a Csepeli Rendőrkapitányság felé. Ki busszal, ki gyalog, aki kocsival volt, nem nézte ismerős vagy ismeretlen, vitte aki menni akart. A Szent Imre téren tudtuk meg, hogy elterelő hadmozdulatként áll annyi rendőr a kapitányság előtt, irány tehát a Gyorskocsi utca.

    Ott már gyülekeztek a Tihanyi utcából érkezettek, a szimpatizánsok, Ismerősként üdvözöltem a „teásnénit”, Potyka bácsit, majd Szegedi Csanád is megérkezett. Csendben várakoztunk, esett valami nyálkás esőféleség, de mi maradtunk. Amikor Szegedi Csanád kijött az épületből, megnyugtatott minket: egy óra múlva mindenkit elengednek, addig várjunk, ugyanolyan csendben, mint eddig, és minden Magyar Gárdával, Jobbikkal és a cigányterror áldozataival szolidáris magyar ember hétfőtől fehér ingben és fekete mellényben vegye fel a munkát, menjen iskolába és járjon az utcán!

    Ciceregtek a lábaim a zizgellőben, fáztam, a láz is rázott, kishelység is kellett volna, így elindultunk hazafelé. Nem, nem menekültem, nem futottam el, csak éreztem, rendben mennek innentől a dolgok… Hazafelé, Csepelre tartva arra gondoltam, hogy a jelentkezési lapom, ami a nagy kavarodás közben íródott meg, a vendéglő asztalánál, ott van összehajtogatva egy gárdista lány zsebében.

    Ez történt tehát 2009. november 20-án Csepelen… csak az igazságot írtam le, mert úgy éreztem, tartozom ezzel mindazoknak, akik nem voltak ott.

    Pálinkás Krisztina, a Csepeli Jobbik sajtófőnöke

  128. Manitu szerint:

    Adjon az Isten törvénytiszteletet Magyarországon! Adjon az Isten a cigányoknak, adjon az Isten a gárdistáknak!

    Ne adjon az Isten olyan Magyarországot, ahol katonai rendben vonulhatnak fel az utcákon munkásőrök vagy neonácik. Váltsuk le a gazember-kormányt, de örvendezzünk azokkal, akik nem sötét bunkó, törvénytiszteletből elégtelen kakastollas gárdafőkapitány-majmokat akarnak a nyakunkra ültetni!

  129. donquijote szerint:

    Csak azt nem értem, hogy a tegnapi esemény miért bántott volna bárkit is,
    egy zárt körű rendezvény volt kihangsúlyozva magánterületen!!
    csak nem az volt a baj hogy “kedves” polgármesterünk úgy tudom a közelben lakik.

  130. CsepeliXXI szerint:

    <Adjon az Isten törvénytiszteletet Magyarországon!<

    Adjon!
    De hol lehet “törvényről” beszélni egy olyan országban,ahol ez a “törvény” képes arra,hogy óriási csalásokat,sikkasztásokat 90 évre letitkositson?

  131. CsepeliXXI szerint:

    Manitu!
    Van Magyar Gárda utca Csepelen?
    És van Munkásőr utca Csepelen?

  132. Manitu szerint:

    1. Döntsétek már el, hogy zártkörű rendezvény volt vagy lakossági fórum vagy ahogy hirdettétek, gárdatoborzó!

    2. Nálatok még Gyurcsány igyesebben hazudozott.

    3. Munkásőrség = Gárda, ha én nem szeretem a munkásőrséget = nem szeretem a gárdát = nem szeretek párthadsereget

    4. Egy demokráciában azért nem lehet egyetlen pártnak sem parancsuralmi rendszer szerinti katonasága, mert egy demokráciában a katonaság csak az állam irányítása alatt lehet!

  133. CsepeliXXI szerint:

    És az In -Kalt hová sorolod Manitu?

  134. LB szerint:

    Sajóbábony! Kinek mit mond ez a név?

    Egy riport 2008-ból:
    http://webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=374159

    Mi történt az elmúlt egy évben?

    Amíg a “hatalom” képteleb kezelni a jelenlegi helyzetet, a lakosok megpróbálnak onnan segítséget kérni, ahonnan úgy gondolják, hogy kapnak is.
    Nem a gárdát kell megszüntetni, hanem azt a szituációt, ami létre hívta!

  135. LB szerint:

    Csúnyán nézett Marian Cozma, emiatt robbant ki a végzetes verekedés – ezt mondta a Fókusz Plusznak Sztojka Iván, az egyik férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett a román kézilabdázó meggyilkolásában.

    „Azt vettem észre, hogy Győző közelebb lép hozzám és mondja, hogy őt figyeli az a magas srác. És rámutatott, most már tudom a nevét, Cosmára. Én ránéztem Cosmára, hogy ki ez a magas ember és láttam, hogy csókolózik a barátnőjével és Győzőt nézi.”

    http://www.rtlklub.hu/cikk/291911

    Ezek ellen ki véd meg minket?????????????????????????????????????

  136. Manitu szerint:

    Az biztos, hogy a gárda nem.

    LB! Maximum Bolemann vitatja itt, hogy a magyar közbiztonság a nulla alá süllyedt. De ezt nem további törvénysértésekkel kell megszüntetni, hanem a rendőrség megerősítésével.

  137. Huba szerint:

    Lehet, hogy a szemüvegem cserére szorul, de én törvénysértést nem látok. Ha csak nem a rendőrség mondvacsinált alapon történő tevékenységében. Egyebekben osztható LB és Manitu (legutóbbi) hozzászólása.
    De ez a Bolemann……………nem lesz demokratikus szalonna.

  138. Vátesz szerint:

    Aki megnézi Kovács Ernő fotóalbumában a Magyar Gárda toborzót, az láthatja, semmi fenyegető nem volt a rendezvényen a rendőrség fellépésétől eltekintve. Köszönöm neki a képeket, egyet tőle és egyet innen is elmentettem, mert én is rajta vagyok. Szégyellje mindenki magát, aki a saját pártérdeke miatt hazugságokat terjeszt a Magyar Gárdáról és a Jobbikról. Én nem vagyok érdekelt egyikben sem, de gusztustalan, hogy akik az elmúlt húsz évben tönkretették Magyarországot, még hozzá közösen, azok egy új szereplőben találták meg a bűnbakot. A nép azért nem ennyire vak, csak az előbbiek ennyire elkötelezettek más országok hatalmi elitjének fényezésében, hadd ne írjam le, melyik testtájukon. Gordon meg eljöhetett volna, ha egy kicsit is kíváncsi lenne a más véleményére is a sajátján kívül. Uraim a jövő évi választás nem lefutott dolog, ha azt hiszik a Gárda illetve a Jobbik betiltásával elérhetik céljukat, hát nagyon tévednek. Magukról állítják ki a bizonyítványt, hogy félnek egy új, egyenlőre parlamentenkívüli párttól. A nép fog ítéletet mondani, kit fogad el érdekei megtestesítőiként, s egy hajszálnyit sem fogja érdekelni, mit szól hozzá a külföld. Emlékezzenek csak, a római birodalomban minél jobban irtották a keresztényeket, annál többen lettek, és ki a fene emlékezik ma már a Róma isteneire. A vasat is minél jobban verik, annál szívósabb lesz.
    Amúgy pedig csókoltatom a csepeli politikai elitet, Magyar Gárda volt, Új Magyar Gárda van, és a jövőben is lesz. Eljön az idő, amikor meg belőle lesz a Nemzeti Gárda, hivatalosan és törvényesen, mint Amerikában is.
    Apropó, kedves Polgármester úr, milyen tanácsokat adott Glatz Ferenc és Medgyessy Péter, mint a Stratégiai Tanácsadó Testület tagjai, és mennyiért? Én és a többi csepeli polgár is kíváncsi, mire tetszenek költeni a közpénzt. Hány csatát vívott Csepel, hogy Önnek stratégiai tanácsokra volt szüksége, s az említett urak történész és közgazda képesítéssel bizonyára a Hadvezérek Nemzetközi Szövetsége legfényesebb csillagai.
    Csak azt ne tessék mondani, hogy szóban adtak tanácsot, hogy mit, azt már el tetszett felejteni. Talán valami olyat, Miska átutaltattad már a tiszteletdíjunkat? Tetszik tudni ugye, Medgyessy már adott tanácsot Kocsis Istvánnak, a paksi atomerőmű vezetőjének, s amikor ki akarták kérni az iratokat, Kocsis úr azt mondta, hogy a tanácsokat szóban kapta. Bravó!

  139. nem jani szerint:

    Szerintem ez a k. nagy probléma, hogy ilyen toborzóra kivonul a fél rendőrség, de amikor kőkemény nehézfiúkhoz kellene kivonulni, akkor sehol egy zsernyák. Nesze neked személy-, vagyon-, és jogbiztonság.

  140. Manitu szerint:

    Ha megnézitek a mukásőrség vagy az SA felvonulásait, ott sem láttok semmi kirívó törvénysértést vagy erkölcsökbe ütköző cselekedeteket.

  141. Kovács Ernő szerint:

    Csepeli rendőrkapitány nem ismeri a törvényeket!Egyenruhás gárdisták nem alakzatban vonultak!
    http://www.kommentalok.hu/news.php

  142. demokrata szerint:

    Kár ezen ennyit rugózni, Manitu, az itt írogató pár ember csak a hangos, szemellenzős kisebbség. Vitatkozni sem érdemes velük. A Rosszabbik pártutasítását követik, ellepik a fórumokat, hogy azt higyje a csendes többség, hogy ez a primitív eszmerendszer elfogadható, mert sokan elfogadják.

  143. bendegúz szerint:

    Rend nélkül a társadalom egy csürhe!!! Mondta csendőr nagyapám, aki ezek szerint jósnak sem volt utolsó!

  144. vermes szerint:

    Ernő, hát mégsem mentél el a krampuszképzőbe?

  145. Kuruc szerint:

    A rendőrség továbbra sem a bűnelkövetők elfogásával, hanem a politikai megrendelések teljesítésével foglalkozik

    Államilag fizetett terroristák hatoltak magánterületre – így kellett volna kezdenie a hazánkban ténykedő, az ország lakosságának döntő többségét elérő médiumoknak a ma reggeli híradást.

    Ennek ellenére a Hír Tv például továbbra is sajóbábonyi tömegverekedésről beszél, bár hozzátették, hogy az egy héttel ezelőtt történtek miatt újabb hat (figyelem!!!) helybelit vettek őrizetbe. Hát kérem, így kell manipulálni! Gárdisták őrizetbe vételéről egy szó sincs, nem is lehet, hiszen egyetlen egy gárdista sem verekedett, no és persze tömegverekedés sem volt, hiszen az történt, hogy cigányszemélyek támadtak meg és vertek szét egy gárdisták által vezetett személyautót. Ezt semmiképpen sem lehet tömegverekedésnek nevezni, annál inkább garázdaságnak, de még gyilkossági kísérletnek is, hiszen a cigányok által használt balta vagy fejsze a sofőr feje mellett landolt, és valóban csupán a Jóistennek köszönhető, hogy nem történt tragédia. Arról egyetlen médium sem beszél, hogy gárdisták megalakulásuk óta, soha, sehol senkit nem bántottak, őket viszont annál inkább, amit lényegében akár államilag elrendelt gárdistaüldözésnek is hívhatunk.

    Ezt bizonyítják a tegnap esti csepeli események is, amikor államilag fizetett terroristák hatoltak be magánterületre és bilincsbe verve hurcolták el az Új Magyar Gárda főkapitányát Kiss Róbertet, a budapesti főkapitányt Kormány Sándort és Fodor Ferenc budapesti szakaszparancsnokot.

    A ma már csupán politikai céllal működő rendőrség az egyesülési joggal való visszaélésre hivatkozva hurcolta el a gárdistákat. A Hír Tv ma reggeli híradásaiban természetesen csak az egyesülési joggal való visszaélés szerepel, a politikai megrendelés azonban teljesen nyilvánvaló. Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a csintalanos Hír Tv anyagait is fenntartással kezeljék, hiszen itt, a Nemzeti InternetFigyelő lapjain erről már megbizonyosodhattak az Ami a Hír Tv-ből kimaradt” című videóanyagból.

    Újra megállapíthatjuk tehát, hogy az Új Magyar Gárda és a Jobbik alulról szerveződő nemzeti közössége a négy-öt párti hatalom legfélelmetesebb ellensége, mely potenciális veszélyt jelent a hazánkban regnáló cionista társaságra, ezért az mindent megtesz a nemzeti erők elnyomásáért, Magyarország gazdasági és politikai leigázásának elősegítéséért.

  146. bolemann lajos szerint:

    Kedves Manitu!
    Előbb talán tájékozódj. A közbiztonság nem azon múlik, hogy te mit akarsz hinni, hanem a számokon.

    Tavaly az első negyedévben csaknem 113 ezer ilyen bűncselekményt regisztráltak, míg idén ez a szám nem éri el a 81 ezret. Az embereket leginkább irritáló bűncselekmények közül például a lopások száma jelentősen csökkent idén, a tavalyi 37297-tel szemben 31071 ilyen bűntett fordult elő. Ezen belül sokkal kevesebb volt a gépkocsi-lopás, a tavalyi 1528 autó-lopással ellentétben idén 821 ilyen bűncselekményt követtek el. Ugyanilyen drasztikus csökkenés volt a gépkocsi feltörések esetében is. (4592-ről 2756-ra.)
    A betöréses lopások száma a 2008-as 13761-ről idén 12284-re mérséklődött, ezen belül a lakásbetörések száma a tavalyi 5735-ről 5345-re csökkent. Kevesebb csalás történt idén, a múlt év első negyedévében elkövetett 4105-tel ellentétben, ebben az évben 2287 ilyen bűntettet követtek el. A gyilkosságok száma a tavalyi első negyedéves adathoz képest 10 százalékos csökkenést mutat, 2008. első három hónapjában 63, idén ugyanebben az időszakban 57 emberölést követtek el.
    Az életveszélyt okozó testi sértések száma csaknem a felével kevesebb, tavaly március 31-ig 126, idén pedig 68 ilyen bűncselekmény történt. Alapvetően csökkent a könnyű testi sértések száma, 2008. első három hónapjában 1410, az idei év ugyanezen időszakában 555 ilyen eset következett be.

    A közlekedésbiztonság ennél drasztikusabban javult.

  147. bolemann lajos szerint:

    “Ezek ellen ki véd meg minket?????????????????????????????????????”

    Cosmát egy magyar ölte meg. Úgy hívják: Németh Győző!!!!!
    http://habostorta.hu/images/upload/asset/1/cozma-g3.jpg

  148. Manitu szerint:

    Lajos te hol élsz? Nem is regisztrálják már a lopásokat, be sem jelentik, mert a rendőrség nem foglalkozik velük. Azért csökken a bűncselekmények száma, mert vidéken mindenki tudja, hogy értelmetlen a rendőrséghez fordulni a kisebb ügyekkel.

    Kuruc, a gárdisták is bűncselekmény elkövetői, természetes, ha őrizetbe veszik őket, hiszen törvényszegők. A gárda a legrosszabb válasz a létező problémákra hiszen a náci és kommunista korszak reflexe, amely soha nem oldatt meg semmit, csak még több ember halálához vezetett.

  149. Manitu szerint:

    A linkedről meg annyit hogy nem csak lüke vagy de vak is.

  150. LB szerint:

    Lajos!
    Hiányzik a kép másik fele!
    http://habostorta.hu/images/upload/asset/1/cozma-g5.jpg

    Egyébkénmt honnan tudod, hogy ki ölte meg Cozmat?
    Ott voltál és láttad? Ha igen, miért nem tanúskodsz?
    Ha nem, miért rágalmazol?

  151. Kovács Ernő szerint:

    VÉGJÁTÉK – A világ leigázásának forgatókönyve
    http://www.kommentalok.hu/news.php

  152. Screepy szerint:

    Ez az egész a JOBBIK-ot erősíti! Mégtöbb szimpatizánsa lesz!Lehull a lepel a rendőreinkről,politikusainkról!Hajrá JOBBIK!

  153. Manitu szerint:

    Most még valóban a Jobbikot erősíti, hogy sorozatosan áthágják a törvényt. Csakhogy ez vissza fekete hamuként fog hullani vissza rájuk.

    Ha egy párt a rendről beszél, akkor nem sz@rhatja le a törvényeket. Ha egy párt a demokrácia szabályait akarja betartani, és tagadja, hogy náci párt lenne, amely tönkreteszi az országot és viszályt szít, nem toborozhat magánhadsereget.

    A Jobbik csak az MSZP-nek a Jobbik, mert hitelt ad arra a cél nélküli kampányra, amely nem az elmúlt nyolc év kormányzati okádásról szól, az ország tönkretételéről, szétlopásáról, hanem arról, hogy küzdeni kell a szélsőség ellen.

    Kakastollas majmok ébresztő, hülyék vagytok!

  154. Gordon szerint:

    Ennék egy jó kakaspörköltet. Kukkurikú! Kukkurikú!

  155. vermes szerint:

    bolemann!

    Te szélsőségesen magyarellenes vagy, mint a kedvenc pártod.

  156. Che szerint:

    Bolemenn,Gordon! Gusztustalan férgek vagytok,menjetek el innen addig,amíg lehet…. Van mitől félnetek?

  157. Manitu szerint:

    Folyamatosan leleplezitek magatokat. Zártkörű rendezvény – lakossági fórum, nincs cigányozás, zsidózás – másról nem is tudtok beszélni, emberi jogok dögivel – féreg, aki nem jobbikos.

    Kakastollas majomfesztivál.

  158. bolemann lajos szerint:

    vermes!
    “Te szélsőségesen magyarellenes vagy, mint a kedvenc pártod.”
    Miért is?
    Mert nem terjesztem azt a hazugságot, hogy Marián Cosmát egy roma ölte meg?
    Az első számú gyanúsított Németh Győző. Az első perctől kezdve ő az első számú gyanúsított, ő szúrta szíven a sportolót. A média csak a sokadrendű szökésben lévő Sztojka képét mutogatta, mert őt körözték.
    Ha az magyarellenesség, hogy egy emberről kijelentjük hogy magyar, akkor magyarellenes itt mindenki aki nem vak.
    Németh Győző nem roma, hanem magyar. Ezt anno az enyingi polgármester is elmondta. A cigánygyűlölők erről mélyen hallgatnak.

    Manitu!
    Várom az adataidat!
    Állítottál valamit, de semmivel sem tudod alátámasztani. Így a legegyszerűbb, csakhát így teljesen hiteltelen vagy. Mondhatnám azt is hogy hazudsz, mert amit állítottál nem igaz.

  159. baniko21 szerint:

    Kedvess Che!
    Na látod! Nem is tudod, hogy Bolemann és Gordon egyáltalán húz-e vala-
    melyik párthoz, de mi is a Te reakciód? “Gusztustalan férgek vagytok,
    menjetek el innen addig, amíg lehet…”
    Szerinted ez mi a fene, ha nem fenyegetés, ha nem ért veletek jobbiko-
    sokkal-gárdával egyet valaki, akkor azoknak már nincs is itt helye a saját
    országunkban. Akkor most szerinted miért is nem akarják az emberek
    a gárdát? Szégyelni pedig az szégyelje magát, aki fenyegeti másik em-
    bertársát, mert az mer normálisan gondolkozni. Csak törvényes kereteken belül lehet majd elszámoltatni az összes csalót, rablót .
    Persze pártállástól függetlenül. Mert a gazember, tolvaj, csaló az akkor is
    az ha jobbikos, vagy balos.

  160. zed szerint:

    A Jobbiknak és a gárdának nem titkolt célja, hogy visszahozza a Horthy-fasizmust annak irredenta, revizionista szemléletével együtt. Ezek a nézetek ma már nem időszerűek.

  161. CsepeliXXI szerint:

    Zed! (alias 3G)
    Te hülyébb vagy állva,mint Rákosi volt nekifutásból.
    Üljél csak a becsomagolt bőröndödön,és várjál.

  162. bolemann lajos szerint:

    CsepeliXXI!
    Mert te aztán világítasz. Üljél csak a gyorskocsi előtt oszt várjad a szarházydat. Vigyél magaddal öt évnyi hidegélelmet.

  163. Demeter J. szerint:

    T. Zed! Mai politikusaink és egyéb ügyeskedők védelmében javaslom, ne nyissunk vitát, ki mekkora hazafi( volt)?
    Ne vizsgáljuk, kiket milyen célok vezéreltek, mert nem biztos, hogy az összehasonlítás hízelgő lehet a Horthyt ócsárolók számára!
    A hatvanas években nagyanyám sokszor a védelmébe vette Horthyt: szerinte igaz ügyért, az elveszett területek visszaszerzéséért harcolt.
    Nyilván az elhibázott lépéseiről keveset hallhattam tőle.
    Az ország termelőkapacitásának és feldolgozóiparának teljes értékesítését ( nagy részének felszámolását) követően, egy évvel a földmoratórium feloldása előtt nem biztos, hogy korunk hőseit mindenki az ő személye elé helyezi.

  164. CsepeliXXI szerint:

    Bolemann!
    Vegyétek már észre,hogy a “felszabaditó” szovjet csapataitok nincsenek sehol sem.Anélkül meg ti egy nagy nullák vagytok.És erkölcsi hullák.

  165. bolemann lajos szerint:

    A Wehrmacht sem állomásozik már kishazánkban.
    Két pofon aztán húzhattok haza!

  166. bolemann lajos szerint:

    Demeter!
    Nehéz feladat Horthyt mosdatni.
    A fehér terror áldozatainak száma mintegy húszezer ember.
    A Donnál 120 ezer ember halt értelmetlen halált.
    Újvidéki mészárlás többezer áldozata, amit aztán az ottmaradt szerencsétlen magyarokon bosszultak meg a csetnikek.
    A vidéki zsidóság Auswitzba deportálása is az ő kormányzósága idején kezdődött el.
    Öröksége egy porig rombolt ország, és sok százezer halott.

  167. Vátesz szerint:

    Horthy-fasizmus nincs és nem is volt soha. Nem ő, hanem Vásárhelyi Miklós lelkesedett annyira az olasz fasizmus korporációs rendszeréért, hogy több évre kiutazott Olaszországba azt tanulmányozni. Tapasztalatait a velejéig romlott, fasiszta és náci Rákosi-rendszerben kamatoztathatta, meg a Soros Alapítvány elnökeként a Horn-fasiszta, a Medgyessy-fasiszta, Gyurcsány-fasiszta kormányok alatt. Kár hogy megtért Ábrahám kebelére, így a Bajnai-fasiszta kormányt már nem tudja támogatni olaszországi tapasztalataival.
    CsepeliXXI meg egy vagány csaj, ha jól olvastam a részvételét a Tihanyi sörözőben történt Gárdatoborzón. Kétly Annáról írták: ” a magyar parlamentben egy igazi férfi van, de az is nő”.

  168. bolemann lajos szerint:

    Vagány csaj? Inkább egy frusztrált nyilas rivnya.

  169. Demeter J. szerint:

    bolemann!
    -Tudod-e mi volt a fehérterror előtt?
    -Tudod-e, hogy Trianon után egy leült országot örökölt? Az extra korrupciót az a világ aligha bírta volna el.

  170. bolemann lajos szerint:

    Vörös terror ötezer áldozattal.

    Halottál te pl. az orgoványi mészárlásról. Szociáldemokrata újságírók meggyilkolásáról, mert írni mertek a különítményesek vérengzéseiről? Az újvidéki hideg napokról, ahol civileket családostúl lőttek a Drávába. Arról a végtelen nyomorról amely a vidéki lakosságot súlytotta? Olvastál te Móriczot, Mórát, Illyést? Ez a Horthy rendszer, ezt mosdatod. Ez nem kenhető trianonra.

    Nálunk vagy Kádár-kultusz, vagy Horthy-kultusz. Ennek a népnek nincsenek demokratikus hagyományai. Irigylem a cseheket.

  171. Kuruc szerint:

    bolemann lajos: .
    ötezer. adóemelés nélkül …

  172. laci0214 szerint:

    Érdekes egyesek komunista emberek hozzászólása,igenis kell a gárda,mert ez szemét rendőrség nem véd meg minket MAGYAROKAT!!!De hála istenek vége lesz a rezsimnek jövöre.

  173. Demeter J. szerint:

    A vidéki lakosság jelentős része ma sincs messze a nyomortól.
    A demokratikus alapok letétele az elmúlt 20 évben megtörtént.
    Jobb, ha nem részletezzük, milyenre sikerült.
    2010-ben úgy is minősítik majd a szavazók- ha más módon nem, akkor a távolmaradásukkal.

  174. Vátesz szerint:

    Bolemann, te meg hallottál a kommunizmus 100 Millió áldozatáról, hogy a kommunista elvtársaid Kambodzsában kapával verték agyon a lakosság felét, mert még a puskagolyót is sajnálták rá? A nácizmus (nemzeti szocializmus) és a kommunizmus édestestvérek, mindkettőt a faji előítélet mozgatta, a németeké meg a kiválasztott népé. Az lett volna a legjobb, ha a világ többi népét kihagyták volna ebből a meccsből, s egymás között intézték volna el, melyik nép a kiválóbb. A többi nép számára az lett volna a legjobb, ha döntetlen maradt volna az eredmény, mert elfogytak a kakaskodók. Köszönjük, mi magyarok nem vagyunk sem felsőbb, sem alsóbbrendűek másoknál, mi szeretnénk a saját szokásaink szerint élni, akinek ez nem tetszik, lehet visszamenni Amerikába, Németországba, Izraelbe, Oroszországba, Indiába, Arábiába, Kínába, stb.
    “Én nem megyek hozzájuk, ők se jöjjenek ide.” “Semmi bajom a Seychelle-szigetiekkel, igaz hogy még egyet sem láttam közülük, így negatív tapasztalataim sincsenek.” Copyright Vátesz.
    http://www.bumm.sk/35437/szobrot-emeltek-a-szarnak-egy-pragai-teren.html
    Ez a cseh hősiesség szobra, állni és bámulni a bevonuló német tankokat 38-ban, a szovjet tankokat 68-ban, és inni a sört.
    Ez a szobor egyben egy cseh közmondást is megjelenít! “Muszáj rendnek lenni, mondta a nagymama, és berúgta a szart az ágy alá.”

  175. vermes szerint:

    bolemann.

    Az összes hozzászólásod tükrözi a magyarellenességedet, nemcsak a cigányokról írt hozzászólás.
    Erőlködj csak tovább, míg teheted.

  176. bolemann lajos szerint:

    “A vidéki lakosság jelentős része ma sincs messze a nyomortól.”
    Te tényleg nem olvastál egyetlen egy szociográfiát sem arról a korról. Fingod sincs arról mi volt a nyomor akkor, különben nem neveznéd a mait annak.

    Vátesz!
    Magyarországról volt szó, nem pl. az indiánokról. Ne csúsztass, ezzel nem lesz tisztább hortyd.

    “a cseh hősiesség szobra, állni és bámulni a bevonuló német tankokat 38-ban”
    Nagyobb hőstett utolsó náci csatlósnak lenni. Ugye?
    A kommunizmus és a faji előítélet? Te tényleg nagyon ostoba vagy.

    És mik azok a magyar szokások? Amit te annak tartasz?

  177. vermes szerint:

    bolemann.

    Vegyél be vérnyomáscsökkentőt.

  178. zed szerint:

    LB! Tartok tőle, hogy nem egy dicsőséges korszak veszi kezdetét…
    http://fideszfigyelo.blog.hu/2009/11/20/hazudott_a_miep_tagsagarol_a_fidesz_polgarmester_jeloltje

    Csepel vörös marad!!!!!

  179. bolemann lajos szerint:

    Vermes!
    Én rühellem a te fajtádat ez kétségtelen, de ez nem magyarellenesség. A magyarellenesség az amit ti csináltok itt pl. Csepelen a sváb jobbikos vezéretekkel együtt.

  180. Demeter J. szerint:

    Zed! Most, hogy egy iszonyatosan dicsőséges múlton vagyunk túl, abban bízol, amiben akarsz. Aztán meg elbúcsúzhatsz az állam által garantált megélhetéstől és irány a versenyszféra.
    Őszintén mondom: sok sikert.

  181. vermes szerint:

    bolemann.

    “rühellem a te fajtádat”
    “sváb jobbikos”

    Na, és még te ugatsz toleranciáról, te kozmobolsevik.

  182. LB szerint:

    zed!
    Mit szólsz hozzá, hogy Csornán is pofára estetek!

    Csorna nem marad parlamenti képviselet nélkül
    Hajszálon múlt a csornai időközi parlamenti választás érvényessége. 25,19 százalékos részvétel mellett a fideszes Gyopáros Albert nyerte a csornai időközi választást, és lett parlamenti képviselő. A 79,71 százalékot szerzett Gyopáros az Indexnek elmondta: a választás világos üzenet az MSZP-nek és az SZDSZ-nek. Az embereknek elegük van abból, amit a szocialisták csinálnak, változást akarnak.

  183. bolemann lajos szerint:

    Nem tolerálom az intoleranciát, ezért rühellek benneteket.
    Így már világos?

  184. bolemann lajos szerint:

    A választó korú lakosság egynegyedének háromnegyede (három tizenhatoda), egy tét nélküli választáson. Erre azért ne legyetek olyan büszkék.

  185. vermes szerint:

    Miért bír jelentőséggel számodra, ha bármilyen vezető sváb származású?
    Miért kell ezt megemlíteni?
    Ha egy magyar említette volna meg egy neki nem tetsző vezető származását, te kántálnál a legjobban emiatt rasszistát kiáltva!
    Pedig te vagy az.

    Más nem említhet etnikumot/nemzetiséget, te igen??? Kettős mérce, te bolsevonáci!

  186. Huba szerint:

    Zed, inkább fizessd vissza amit elcsaltál, utánna dugd az egyik kezed Bolemann seggébe, a másikat a szádba, amit cserélj percenként. Minden órában cseréljetek feladatot.

  187. bolemann lajos szerint:

    Kissé nevetséges, amikor egy sváb játssza a turbómagyart.
    Egy kívülálló a kirekesztők élén. Szánalmasak vagytok.

  188. Vátesz szerint:

    Bolemann: Miért nem végig idéztél, az általad csodált csehek egy gyáva nép, a husziták óta semmit sem tettek a saját meggyőződésükből, a cseh knédli nem robban, a tót haluska sem, de még a román puliszka sem.
    http://www.bumm.sk/35437/szobrot-emeltek-a-szarnak-egy-pragai-teren.html
    Ez a cseh hősiesség szobra, állni és bámulni a bevonuló német tankokat 38-ban, a szovjet tankokat 68-ban, és inni a sört.
    Ez a szobor egyben egy cseh közmondást is megjelenít! “Muszáj rendnek lenni, mondta a nagymama, és berúgta a szart az ágy alá.”
    Mivel nem vagyok sváb, semmi közöm a 38-ban Csehországba bevonuló németekhez, sem a magyarországi 44-es bevonuláshoz. Megjegyzem a koncentrációs táborokat Goethe dicső nemzete működtette, a német nép legnagyobb dicsőségére. Az általad irigyelt csehek mindkét bevonulásnál álltak, bámultak és itták a sört, azaz nem csináltak semmit. Ez a cseh hősiesség. Ha jól emlékszem Braun Ferenc (Szálasi) sem az én fajtám.

  189. bolemann lajos szerint:

    Huba!
    Szedegess hangyákat. Eszed is meg van hozzá, meg is nyugszol tőle.

  190. vermes szerint:

    Mit svábozol? Egy sváb nem tarthatja magát magyarnak?

    Náci, kirekesztő és rasszista vagy!

    Vizet prédikálsz, bort iszol! Hazudsz, te ez a bolsevikoknak velejárója…

    Álságos módon szeretetet hirdetsz, de lelked sötét bugyraiban gyűlölködsz.

    Kirekesztő rasszista bolsevik vagy!

  191. Hulk Hogan szerint:

    Lehet tudni,hogy a beöltözött droidok magyar emberek voltak ? Na látjátok ez a nem semmi,ha magyarok voltak ( Sajnos volt már rá példa,hogy magyar rendőrruhában öltöztetett szláv nyelven beszélő közel-keleti állampolgárok verték a magyart 2006-ban ) akkor havi 100 000-150 000-ft fizetésért elérték,hogy magyar veri a magyart , nem kell itt a cigányt uszitani ! Szégyeljék magukat a “magyar” rendőrök,meg a vezetőik is,eladták a magyarságukat egy tál maceszért !

  192. zed szerint:

    LB! Tudod Csorna messze van a fővárostól, ezért nem igazán foglalkoztat, mi folyik ott. Amúgy meg a siralmas részvételi arány önmagáért beszél: lehet, hogy ha újraszámolnák a szavazatokat, érvénytelennek kellene nyilvánítani a választást. Gyopáros helyében nem a mellemet döngetném, hanem új választás kiírását sürgetném, annyira szánalmas ez az eredmény. Ellenszavazatok nélkül most nem nyomhatná a süket dumáját, nem beszélve arról, hogy az otthonmaradó választók sem kértek belőle.

  193. bolemann lajos szerint:

    vermes!
    Te nem érted a lényeget. Mondjuk egy hozzád hasonló egybitestől nem is várom el. Szövegértésed nulla, a szavak jelentésével sem vagy tisztába. Nem fárasztom magam veled tovább.
    Úgyis itt hemzseg már az egész csepeli gárda-jobbik söpredék. Dumálgass velük, én lépek.

  194. Vátesz szerint:

    Bolemann te sváb vagy kiválasztott vagy? Vannak öngyűlölő svábok és kiválasztottak is. Lényeg, a magyarokat utálni kell, de akkor miért nem alijázol vagy költözöl a Reichbe?

  195. Gordon szerint:

    Bolemann! Tévedsz. Nem voltunk utolsó náci csatlós. A németek utolsó csatlosósa a horvátok voltak.

    Tévedsz abban is, hogy Vona sváb lenne. Nem sváb származású, hanem szlovák.

  196. Gordon szerint:

    Huba! Azt írod: “Lehet, hogy a szemüvegem cserére szorul, de én törvénysértést nem látok.”

    Már maga a gárda létezése is törvénysértő (pláne a toborzás, és az ami az első videón tényként elhangzik), hisz joegerős bírósági ítélet szól a feloszlatásukról. A hatóságok feladata, hogy érvényt szerezzennek a bíróság jogerős döntésének. Ez ilyen egyszerű.

  197. Gordon szerint:

    zed! Azt írod: “Tudod Csorna messze van a fővárostól, ezért nem igazán foglalkoztat, mi folyik ott.”

    He-he. 🙂 Dehogynem…

  198. vermes szerint:

    bolemann!

    Amíg nem tudsz helyesen írni, nekem te ne papolj szövegértésről.

    tisztába – tisztában

    “rühellem a te fajtádat”
    “sváb jobbikos”

    Te pedig egy rasszista bolsevik maradsz. Egy gyűlölködő baloldali.

  199. Vátesz szerint:

    Vona nem szlovák, hanem magyar származású, heves megyei parasztcsalád leszármazottja. “Mind anyai, mind apai ágról kisparaszti családból származik, ennek tulajdonítja a föld szeretetét és antikommunista elveit. Édesapja húgának családja ma is gazdálkodik Hevesen. Másik meghatározó családi élménye apai nagyapja (szintén Vona Gábor) halála volt, aki Erdélyben esett el a szovjet csapatok elleni harcok során. Apai nagyanyja ezután feleségül ment Zázrivecz Józsefhez, aki nevére vette Vona Gábor apját, így születhetett meg Zázrivecz Gábor néven 1978. augusztus 20-án a Heves megyei Gyöngyösön. „Vér szerinti” családi nevét csak egyetemista korában „vette vissza”, valamikor 2000 után.” (Wikipédia)

  200. vermes szerint:

    Radnóti zsidónak született, mégis az egyik legnagyobb magyar vált belőle. A szabadságharcban is sok nemzetiségi katona harcolt a magyar ügyért, magyar hazafiként.

    A mostani bolsevikok jó része magyar származású, mégis kozmopolita és hazátlan hazaáruló.

  201. LB szerint:

    zed-Bolemann!
    Nem csalódtam, ezt vártam tőletek!
    Tudjátok, van egy régi mondás:
    Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát!
    A pártjaitok mindent elkövettek, hogy Csornán érvénytelen legyen a választás. Nem jött össze! 🙂

    “lehet, hogy ha újraszámolnák a szavazatokat, érvénytelennek kellene nyilvánítani a választást” – ezt a megjeygzést inkább nem minősítem! 🙁

    Ugyanakkor a józsefvárosi polgármesterválasztás eredményéről hallgattok mint a sír! Józsefváros is messze van?

  202. LB szerint:

    zed! Azt írod: “az otthonmaradó választók sem kértek belőle.”

    És belőletek?
    “van egy párt, amelyik 4,64 százalékot ért el, és ezt úgy hívják, hogy Magyar Szocialista Párt” – a te gondolatmeneted alapján ez azt jelenti, hogy az MSZP-ból a csornai körzet lakosainak több mint 95%-a nem kért!

    Ne ezért nem meritek lemondatni az “ügyvéd urat”, mert akkor újra kiderülne, hogy már a csepeliek se kérnek belőletek!

  203. LB szerint:

    vermes!

    Radnóti magyarnak született és nem azzá vált!
    Teljességgel lényegtelen, hogy mi volt a valllása.

  204. Huba szerint:

    LB!
    Én úgy tudom, hogy Radnóti zsidónak született és átkeresztelkedett. Ezzel elismerve származását, de nyílvánvalóvá téve magyarságát. Így magyar-ként halt meg. (ölték meg)

  205. Huba szerint:

    Gordon!
    Az Új Magyar Gárda ellen semmi ítélet nincs. Van viszont arról, hogy az öltözék – legyen az egyenruha – használata a vélemény kinyilvánítására használható.
    Magyar Gárda betiltva. Ha az Új ………..-t is betílja a bíróság, igazat adok neked. Ez ennyire egyszerű.

  206. zed szerint:

    LB! Őszintén szólva valóban nem érdekel, mi van Csornán, életemben nem jártam még ott. Bizonyára ott is szépek a lányok, és talán az emberek inkább dolgoznak, mint politizálnak, mert rájöttek, hogy azzal viszik a legtöbbre. Ismereteim szerint időközi választáskor csak személyekre lehet szavazni, nincsen pártlista, éppen ezért én csak a jelöltről mondtam véleményt.

    A Józsefvárosban szintén nem pártokra voksolhattak a szavazók, tehát a szavazatokat nem pártok, hanem személyek kapták. Ránézésre Kocsis Máté rokonszenves fiatalember -nyilván kevesek fülébe jutott el, hogy korábban tevékeny tagja volt a MIÉP-nek. Mielőbbi jobbulást kívánok Csécsei polgármester úrnak, egyúttal nagyon sajnálom, hogy egészségi állapotának megromlása nem engedte, hogy végigvigye a ciklust. Felelős politikusra valló döntést hozott meg a lemondásával, remélhetőleg az új polgármester képes lesz a nyomába érni, és gyakran fordul majd az elődjéhez tanácsért. Az ezredforduló óta óriási fejlődésen megy át Józsefváros. Lebontják a százéves ócska bérházakat és modern lakó- és irodaépületeket húznak fel helyettük, a házak között parkokkal, sétányokkal. Megszűnnek a fénytelen, kutyapiszkos utcák, a gettónegyedek. A főváros szíve megszépül.

    Gulyás doktor úr független önkormányzati képviselő és felnőtt ember. Ha úgy gondolja, hogy túl nagy terhet jelent a számára a képviselői munka és az ezzel járó feladatok, majd lemond. Ne hozzuk már meg helyette ezt a döntést!

  207. vermes szerint:

    “Gulyás doktor úr”

    Hirtelen nem tudtam, kiről van szó…
    A nyugdíjasokat meglopó GGG-ről, ugye?

  208. Gordon szerint:

    Huba! Tehát akkor elfogadod Kiss B. Mihály azon érvelését, hogy Gulyás G. Gábor nincs, csak Dr. Gulyás Gábor, ezért a Gulyás által elkövetett cselekmények nem vonatkoznak saját magára… tehát Magyar Gárda nincs, csak Új Magyar Gárda,m ezért a Magyar Gárdára vonatkozó bírói döntéseknek nincs alanyuk. Azzal meg ne foglalkozzunk, hogy az Új Magyar Gárda gyakorlatilag a “régi” Magyar Gárda (jelképeikben, öltözékében, pártkötődésében).

    Mivel Magyar Gárda nincs, csak Új Magyar Gárda (ez a neve?, a videón nem nagyon mondják, hogy “új” lennének) ezért a múltat is sikerült “végképp eltörölni”, nemde? Anno ezt csinálta a FIB, majd FIBISZ, majd Societas.

    Én komoly emberként nem szeretem az ilyen bújocskát… nagyon nem.

    Megjegyzem (és a fentiekben is már említettem), hogy nem csupán a betiltás ténye miatt kell a hatóságoknak közbeavatkozni, hanem amitt is ami a videón elhangzik. Erőszakszervezet fenntartása állami monopólium, a civil szférában nincs “parancsuralmi rendszer”. Ezt a bagázst nagyon gyorsan kezelésbe kell venni.

    A hétvégi felvonulásuk is “csodálatos” volt.

  209. Gordon szerint:

    Huba írja: “Én úgy tudom, hogy Radnóti zsidónak született és átkeresztelkedett. Ezzel elismerve származását, de nyílvánvalóvá téve magyarságát. Így magyar-ként halt meg.”

    A végével egyetértek, de az elejével kapcsolatban felmerül bennem a kérdés, hogy magyar-e, aki nincs megkeresztelve (zsidó, muszlim, vagy egyéb, esetleg nem vallásos kereszteletlen – magyarul és egyszerűen: “pogány”), de születésétől fogva itt él köztünk, beszéli és ismeri a magyar nyelvet (nem Radnóti szintjén, csak úgy “átlagosan”), magyarán ide szocializálódik, ennek a társadalomnak tagja, itt él, itt képzeli el a jövőjét, ezt az országot tekinti hazájának.

    Nos, magyar-e? Ha igen, miért? Ha nem, miért? Várom a válaszokat!

  210. Vátesz szerint:

    Gordon nem szereti a bújocskát, kivéve ha elhagy egy témát, mint eb a szaharát.
    “Felhőkarcolókat álmodnak Csepelre” http://csepel.info/?p=7083#comments

  211. munkásököl szerint:

    bolemann!

    “Nem tolerálom az intoleranciát, ezért rühellek benneteket.”
    Tudnám, magadat hogy vagy képes tolerálni…

    “Kissé nevetséges, amikor egy sváb játssza a turbómagyart.”
    Remélem, az aradi tizenhármon is jót kacagtál, te suttyó…

  212. Attila szerint:

    zed!

    “Ránézésre Kocsis Máté rokonszenves fiatalember -nyilván kevesek fülébe jutott el, hogy korábban tevékeny tagja volt a MIÉP-nek. ”

    Miért is olyan nagy probléma, hogy esetleg MIÉP-es volt? Fejtsd már ki légyszíves. De mellőzd a kirekesztő, rasszista és náci jelzőt.

  213. Huba szerint:

    Gordon!
    Az én felfogásom szerint kevés az, ha ide születik. Az is kevés, ha állampolgárságot kap, itt él és itt hal meg.
    Hazánkban vannak magyarok és magyar állampolgárok. Radnóti az előbbiek közzé tartozott.
    “itt él, itt képzeli el a jövőjét, ide szocializálódott, ennek a társadalomnak a tagja…”
    Nem! Ettől még nem biztos, hogy magyar. Magyar állampolgár.
    A kirekesztett és elüldözött, metagadottak ugyan a maszop jóvoltából nem magyar állampolgárok, de m a g y a r o k.

  214. zed szerint:

    Alapvetően nincs ezzel gond. Pl. Vona Gábor tizenhatodmagával Orbán Viktorral egy polgári körben kezdte politikai pályafutását. De említhetném akár, hogy a Fidesz sem volt mindig jobboldali párt -bár az utóbbi időben mintha a teljes jobboldal mellett a baloldalt is szeretné lefedni. Az MSZP világosan szakított a kádári örökséggel, ettől függetlenül előszeretettel kommunistázzák a politikai riválisai, már Thürmer Gyula is kikérte magának, hogy “A kommunisták mi vagyunk!”.
    Kocsis Mátéval kapcsolatban (figyelem, ismét a személyről beszélek!) azt tudom elmondani, valóban nem rasszista, pláne nem náci, mindössze amolyan karrierista embertípus. Ugyanúgy személyes célok vezérelték a MIÉP IT-be való belépésekor, mint a Fideszhez történő csatlakozásakor. Nem volt véletlen, hogy éppen G. Nagy Lilla egyetemi tanulótársával került -fogalmazzunk így- közeli kapcsolatba, aki G. Nagyné Maczkó Ágnes leánya (egyébként a kisasszony előkelő helyezése sem volt véletlen a Fásy-féle szépségversenyen). A Fideszben nem számít, kinek milyenek a képességei, elsősorban a jó kapcsolatokkal rendelkező párttagok képesek előrébb jutni.

  215. nem jani szerint:

    Troll: “A troll erőt merít abból, ha látja hogy foglalkoznak vele, az élteti, hogy érzelmeket vált ki másokból. A közösség utálatát, és a moderálást személyes szabadságharcként éli meg, és elképesztő dolgokra képes: lehetetlen időpontokban, hétvégén kora reggel regisztrál új nevet, és írja tele a kommenteket, amikor tudja, hogy nem figyel a moderátor; ha kitiltják, visszajön új néven, új emaillel, új ip-címről, új proxy szerver mögé bújva.”

  216. nem jani szerint:

    Aki nem trollja, nem veszi magára.

  217. bendegúz szerint:

    Huba! Már azok sem vállalják. Nyáron a római metróban ráköszöntem egy magyarnak látszó koldusra. Szevasz magyar testvérem! A válasz: No ungara! Tehát már ő is szégyellte! Eléggé szomszéd országbelinek tűnt, de előtte a gyereket magyarul szidta!

  218. vermes szerint:

    zed!

    “Az MSZP világosan szakított a kádári örökséggel,”

    http://www.youtube.com/watch?v=Ofj7Q_rUNnw
    (2009-es felvétel).

    Menj már a bánatba a hülyeségeiddel!

  219. Huba szerint:

    Gordon!
    Ha hivatalosan Gulyás G. Gábor, akkor nem Gulyás Gábor. Egyik a nikneve, ragadvány, bece…stb.
    Nekem mindegy, hogy hivatalos, vagy niknéven tesz eleget a jogerős ítéletnek. Beszéljék meg egymással.
    A Magyar Gárda néven hivatalosan bejegyzett……nem ugyanaz az Új Magyar Gárda néven hivatalosan bejegyzett………….el.
    Ez a különbség a G.G.G. – G.G. és a M.G. – Ú.M.G. között.

  220. csepeli szerint:

    Huba, szerintem te nem vagy magyar.

  221. vermes szerint:

    csepeli!

    Szerintem te nem akarsz magyar lenni.
    Elég jól csinálod.

  222. Gordon szerint:

    Huba! Nem tudom, hogy Gulyást hivatalosan hogy hívják, nem láttam az igazolványát. De nem is érdekel, mert tudom, hogy kiről van szó. Mint ahogy az úgynevezett “Új Magyar Gárda” esetében is egyből tudjuk kikről van szó (szimbólumok, pártkötődés, meghatározó személyek). A rendőrség is tudja, hogy ez ugyanaz a gárda.

    Szerződés is kötetthet szóban, írásban, ráutaló magatartással. Ha holnap én nevet változtatok, attól még a korábban kötött szerződéseim érvényesek. Nem mondhatom (mert nem igaz), hogy én egy új ember vagyok. A gárdánál sem változott semmi. Majd ha az Új Magyar Gárdát is feloszlatják, akkor megalakul az “Legújabb Magyar Gárda” ??? Ne! Ne nevettessük egymást… 🙂

    Egyébként az első videón 0:19-én a pali így kezdi: “Először is a Magyar Gárda felépítéséről…”

    Akkor most új, vagy nem új? Nem új, dehogyis. Vagy a saját nevüket se tudják? Pedig illene legalább ennyit tudni. 🙂

  223. zed szerint:

    Vermes! Mi a bajod az Internacionáléval? A nemzetközi munkásmozgalom himnusza az emberiség közkincse, erőt ad, lelkesít. Fürdés közben gyakran szoktam énekelni, sőt néha a szomszédom is rákezdi!

  224. vermes szerint:

    zed!

    Nem hiszem, hogy ezt komolyan gondolod.

    Közkincs(?), erőt adó(?), himnusz, mely alatt százmilliókat gyilkoltak le és nyomorítottak meg… 🙁

  225. Gordon szerint:

    Huba 12:46-osára mondom, hogy az állampolgárság az egyén és egy állam viszonyát fejezi ki, nem a nemzethez való tartozást. A kérdésemet azért fogalmaztam meg így:

    “magyar-e, aki nincs megkeresztelve (zsidó, muszlim, vagy egyéb, esetleg nem vallásos kereszteletlen – magyarul és egyszerűen: “pogány”), de születésétől fogva itt él köztünk, beszéli és ismeri a magyar nyelvet (nem Radnóti szintjén, csak úgy “átlagosan”), magyarán ide szocializálódik, ennek a társadalomnak tagja, itt él, itt képzeli el a jövőjét, ezt az országot tekinti hazájának.”

    Bár Huba részben válaszolt (ezt elismerem), mégsem tért ki arra a fontos kérdésre, hogy ha egy zsidónak a magyarsághoz tartozásához meg kellett keresztelkednie, akkor egy nem zsidónak szintén meg kell-e keresztelkednie ahhoz, hogy magyarnak tekinthessük (az ő megfogalmazása szerint: ne csak magyar állampolgár legyen, hanem magyar is). Például: ha Gordonról kiderülne, hogy nincs megkeresztelve, akkor magyarnak tekinthetjük-e őt, vagy sem? Vagy a zsidókon kívüli nemkeresztényekre nem igaz az a törvényszerűség, hogy a magyarsághoz tartozáshoz meg kell keresztelkedniük? Ha igen, akkor miért?

    folyt.köv

  226. Gordon szerint:

    Durvábbat mondok: ha az nemzethez tartozást a valláshoz kötjük, akkor a kereszténység felvétele (mely egyébként nem egyik napról a másikra ment, és nem vérengzések nélkül zajlott le) előtti magyarokat vajon magyarnak tekinthetjük-e? Vajon a pogánylázadásokban résztvevő ezrek magyarok voltak-e? Vagy a nyugatról idejött térítő papok/nemesek/iparosok voltak inkább magyarok? Kérdezem: Ha igen, miért? Hanem, akkor miért?

    folyt.köv

  227. Gordon szerint:

    És vajon magyarnak (ismétlem: nem az állampolgárságról beszélek, mert az mást jelent) tekinthetjük-e a magyar nyelvet beszélő, és a népszámlálás alkalmával magukat magyarnak valló Erdélyben élő cigányokat. A legutóbbi népszámlálás alkalamával alsó hangon 1,5 millió ember vallotta magát Erdélyben, Partiumban stb. magyarnak. Akkor ebből a 1,5 millióból ki kell vonni a magyar nyelvű cigányokat ? Ha itthon kivonják őket egyesek a magyarok közül, akkor ott miért nem; vagy ha mondjuk Erdélyben az 1,5 millió magyar közé számoljuk őket, akkor Magyarországon miért nem?

    Érdekes kérdések ezek, és a valászok sem egyértelműek (remek kutatási téma lesz. 😉

  228. CsepeliXXI szerint:

    Khmm,khmm.
    Az emlitett cikk ugye.
    Naszóval beidéztem egy hölgy cikkét,aki ott volt.(Én nem vagyok csaj :-))
    Az irni-olvasni nem tudó bolsevik “értelmiség” még ezt sem tudja megérteni.
    De próbáld a hölgyet a férje előtt “frustált nyilas rivnyának” nevezni.
    Vagy menj oda Balogh-hoz (a Tihanyi söröző tulaja) és mond meg neki,hogy mérpedig te le akarod záratni a sörözőjét.A bolsevik történelmi ismereteiddel meg kiméljél meg minket.Amúgy ideje,hogy a magadfajta “értelmiség” csak fizikai munkát kaphasson.Az új nagy pöcegödörben talán kaphatsz magadnak való lapátos melót.

  229. Huba szerint:

    Gordon!
    Ha nem jött volna le – valszeg az én hibámból – természetesen a vallásnak semmi köze a kérdéshez.
    Csak magyar állampolgárok: a hazaárulók, bizonyos poziciókból annak megkárosítói, segélyeken élő gyerekgyáros munkakerülői és az íly módon nevelt utódai.
    Fentieket már-már embernek sem nevezném.

  230. Huba szerint:

    csepeli!
    Te viszont értékrendem szerint, magyar állampolgár vagy.

  231. Gordon szerint:

    Huba! És a gyerekgyilkos munka és karriermániásokról mi a véleményed? Tudod, akik inkább elvetetik a kölküket, csak nehogy elmaradjanak a “karrierépítésben”, vagy csupán azért hogy mindig meg tudják venni a legújabb lcd TV-t. Mert nekik az fontosabb… Ők is csak magyar állampolgárok? Vagy nem? Ha nem, akkor miért nem?

  232. Huba szerint:

    Gordon!
    Különbséget érzek a gyereket nem vállalók és az ország zsebére és jó példát nem látva kárára szülők között.

  233. bolemann lajos szerint:

    CsepeliXXI!
    Nem “frustált”, hanem frusztrált, te nagyon hülye!

    Gordon!
    Nem Vonáról beszéltem, hanem Lehmannról, a csepeli jobbik vezetőjéről, akit személyesen is ismerek (nem vagyok rá büszke). Egy sváb, aki büszke is sváb származására. Ezzel nincs is baj, hisz én is hasonló cipőben járok, és ez így van rendjén. De mit keres egy kisebbség a soviniszták között, xeno a xenophóbok között, labanc a kurucok között.
    Hogy üvölti majd a söpredékének: Magyarország a magyaroké!
    Saját magát rúgja tökön. Szánalmas és irracionális.
    Ez jellemző a jobbikra. Közbiztonságról harsognak, miközben Vona, erőszakos bűncselekményekért többszörösen elítélt, köztörvényes bűnözőkkel kísérgetteti magát. Tud róla és nem zavarja. Szánalmas és irracionális.

  234. Papi szerint:

    Boleman Lajos!
    Nem tudom Vona kikkel kisérteti magát! Nem is érdekel hidd el de ha már a törvényt nem tisztelőkről beszélsz miért nem említed: Gyurcsányt, Bajnait, Draskovicsot, vagyis szinte az egész magát baloldalinak hazudó MSzP vezetőség és az országgyűlési frakció kivételnélkül! Ők viszont azt mondják, hogy a Magyarország nem a magyaroké! Őket miért nem ülteted Vona állítólagos kisérői mellé!

  235. Gordon szerint:

    Huba írja:

    “Különbséget érzek a gyereket nem vállalók és az ország zsebére és jó példát nem látva kárára szülők között.”

    Jó példát? A családonkénti 1,2 gyerek lenne a jó példa? Tudod Huba az a baj, hogy így nem fog menni a “nemzeti felemelkedés”. Sem a jelenlegi Magyarországon, sem a határon túli magyarok körében. Így csak elöregedni tud majd a lakosság… de sebaj, mert lesz LCD tv. Az kell a magyarnak, a gyerek nem. Hogy 30-50 év múlva majd kinek a munkájából fogják fizetni az akkori nyugdíjasokat azzal meg ne törödjünk…

    “Örömteli” számomra, hogy az én eü-i járulékomból állambácsi az abortuszokat támogatja. Legalább már ne adjanak rá állami forrásokból pénzt, könyörgöm!

    A baj csak az, hogy még a gazdasági helyzetre sem foghatjuk a gyermekellenes hangulatot, hisz adatok bizonyítják, hogy a mélyszegénységben lévő országokban sokkal nagyobb a gyermekvállalási kedv, mint Európában, ahol pedig az anyagi lehetőségek sokkal inkább adottak a gyerekneveléshez.

  236. bolemann lajos szerint:

    “Nem tudom Vona kikkel kisérteti magát!”
    Hát akkor homályosodj fel!

    http://atv.hu/hircentrum/090705_a_koztorvenyes_szkinhed_bandi_kisergeti_vona_gabort___video.html

    Ott láthatod Szkinhed Bandit Vonát és a Zsiráfot.
    Hej, ha egyszer én is köztetek lehetnék, szép magyar vitézek, aranyos leventék.

  237. Gordon szerint:

    Bolemann írja: “Ez jellemző a jobbikra. Közbiztonságról harsognak, miközben Vona, erőszakos bűncselekményekért többszörösen elítélt, köztörvényes bűnözőkkel kísérgetteti magát. Tud róla és nem zavarja. Szánalmas és irracionális.”

    Igen, Zsiráffal, meg Szkinhed Bandival jár együtt. Két köztörvényes bűnözővel. És még a Jobbikbal beszél közbiztonságról, meg rendteremtésről. A jogerős bírósági ítéleteket sem tartják tiszteletben, bünözők vannak a Vona körül. Ez így elég hiteltelen. Tényleg szánalmas egy banda.

  238. Kovács Ernő szerint:

    A Magyar Gárda itt nyert, ennyi hozzászólás rekord!!!!!!!!!
    Hajrá Jobbik, hajrá Magyr Gárda!!!!!!!!!

  239. Vátesz szerint:

    Lehmann van kétféle, az egyik együttérez a magyarokkal, sőt sorsközösséget vállal, ő sváb létére magyar is. A másik Lehmann az amerikai Lehmann Brothers, akik miatt bedőlt az amerikai bankrendszer, ők zsidók és természetesen semmi közük a magyarokhoz. Bolemann is lehetne sváb létére magyar, ha azonosulna velünk, dehát ő kijelentette utálja a fajtánkat, tehát ő nem magyar, hanem magyarországi sváb, azaz Donauschwaben.
    Gordon nem szereti a bújocskát, kivéve ha elhagy egy témát, mint eb a szaharát. “Felhőkarcolókat álmodnak Csepelre”
    http://csepel.info/?p=7083#comments

  240. Papi szerint:

    Sajnálom boleman, hogy nem értetted meg vagy nem akartad megérteni a mondanivalómat.
    Mégegyszer: engem nem érdekel sem Vona sem az, hogy kik kisérik!, de ha valakit “leültetsz a vádlottak padjára az egyik oldalról akkor a másik oldalról az elöző hsz-ben felsoroltak ugyan úgy oda valók!
    Ezt meg te próbáld meg felfogni!

  241. fülöpke szerint:

    Hogy mik vannak! Egyes levélíróink most hallottak először arról, hogy a jogerős bírósági ítéleteket egyesek nem tartják tiszteletben.
    Még soha nem volt példa rá az elmúlt években, hogy jogerős ítélet birtokában valaki egy napot sem ült?
    Egy nagy párt holdudvarából sem volt rá példa???
    Ha leragadtatok a névsorral, majd segítek.
    Nagy az egyetértés Gordon és bolemann között. Ez már egy kis koalíció!

  242. bolemann lajos szerint:

    “Nagy az egyetértés Gordon és bolemann között. Ez már egy kis koalíció!”
    Szó sincs róla.
    Van amiben egyetértünk, nagyon sok mindenben nem. Ez így normális.
    Ez az amit te képtelen vagy megérteni. Ezért vagytok ti a szélsőség. Ezért vagytok ti elfogadhatatlanok.

  243. kispajtás szerint:

    Ezért vagy te “bolemann” kirekesztő! Bocs, hogy helyetted fejeztem be a gondolatot.

  244. lolka szerint:

    “Gordon:

    2009. november 23. 14:18-kor
    Huba! Nem tudom, hogy Gulyást hivatalosan hogy hívják, nem láttam az igazolványát. De nem is érdekel, mert tudom, hogy kiről van szó. Mint ahogy az úgynevezett “Új Magyar Gárda” esetében is egyből tudjuk kikről van szó (szimbólumok, pártkötődés, meghatározó személyek). A rendőrség is tudja, hogy ez ugyanaz a gárda.

    Szerződés is kötetthet szóban, írásban, ráutaló magatartással. Ha holnap én nevet változtatok, attól még a korábban kötött szerződéseim érvényesek. Nem mondhatom (mert nem igaz), hogy én egy új ember vagyok. A gárdánál sem változott semmi. Majd ha az Új Magyar Gárdát is feloszlatják, akkor megalakul az “Legújabb Magyar Gárda” ??? Ne! Ne nevettessük egymást…

    Egyébként az első videón 0:19-én a pali így kezdi: “Először is a Magyar Gárda felépítéséről…”

    Akkor most új, vagy nem új? Nem új, dehogyis. Vagy a saját nevüket se tudják? Pedig illene legalább ennyit tudni.”
    KÜLÖNÖSEBBEN nem érdekel a téma csak úgy “megütőtte” a szemem. Mennyi olyan eset volt már, hogy egy kft. jogutód nélkül “megszünt”- nevet válltoztatott és már ugrott is minden felelősége. Vagy egy külföldi cég élvezett minden hazai adókedvezményt, vite a hasznot és amikor letelt az őtév új név és kezdődik minden elöről…
    Ha az egyiknek lehetőséget ad a tövény, akkor a másiknak miért nem? Vagy ahhogy az érdek kivánja? Valahogy nem gömbölyű…

  245. fülöpke szerint:

    bolemann! Vádaskodsz, de a kérdés elől kitérsz.
    Kezdjük elölről: volt-e rá példa, hogy arra felétek, hogy jogerős bírósági ítélet birtokában valaki egy napot sem ült,
    Igen, vagy nem???

  246. nem jani szerint:

    lolka: Itt a lényeg. Hogy jog előtt ugyan az vagy sem(Jogállamban élünk! vagy nem?). A Kft-knél is valóban láttunk más sok át-át-át-át—–átalakulást. Lásd Mistral. Rá lehet keresni guglin!

  247. bolemann lajos szerint:

    “volt-e rá példa, hogy arra felétek, hogy jogerős bírósági ítélet birtokában valaki egy napot sem ült”

    Bocs, de ezt a zagyva kérdést nem tudom értelmezni.
    Egyszerűbben: Mi van???

  248. Vátesz szerint:

    Például Veres haverja a Kabai, aki Hárshegyen bujkált a sitt elől.

  249. fülöpke szerint:

    Érdekes módon, Vona kísérőiről mindent tudni vélsz, de a saját pártod elitélijeiről semmit sem.
    Példának okáért javaslom: olvasd el a mai Magyar Hírlapot. Véletlenül egy szoci alpolgármesterről ír, akit jogerősen börtön büntetésre ítéltek, de segítői a mai napig kihúzták onnan.
    Te meg arról papolsz, hogy a Vona emberei nem tartják tiszteletben a törvényeket.
    Nem tudom, hogy ki az a Zsiráf, meg a Szkinhed Bandi, de aligha bizonyítottak rájuk több száz millát.
    Legközelebb kevesebb demagógiával írj!

  250. Attila szerint:

    Gordon!

    Ajánlom figyelmedbe, hogy mélyebben merülj el a magyar ősvallásban.
    Ezt írod:
    “Durvábbat mondok: ha az nemzethez tartozást a valláshoz kötjük, akkor a kereszténység felvétele (mely egyébként nem egyik napról a másikra ment, és nem vérengzések nélkül zajlott le) előtti magyarokat vajon magyarnak tekinthetjük-e? Vajon a pogánylázadásokban résztvevő ezrek magyarok voltak-e? Vagy a nyugatról idejött térítő papok/nemesek/iparosok voltak inkább magyarok? Kérdezem: Ha igen, miért? Hanem, akkor miért?”
    Már az un. kereszténység felvétele előtt voltak vallásunkban olyan jelek, amik arra engednek következtetni, hogy már birtokoltuk a kereszténység egy ősibb változatát. Azért írom, hogy változatát, mert ez már csak részben hasonlít rá.
    Nézzük csak:
    Isten – ősvallásunkban ennek megfelelője: Öregisten, Atyaisten, Ős Ten
    Szűz Mária – ősvallásunkban Boldogasszony, Nagyboldogasszony
    Szűztől való születés – Ugye? Emesére rászállt a Turul(Isten követe), így fogant Álmos.
    Kereszt – Alpaja a kör osztása, kör oszt. Számos tárgyi emlék maradt fent, amelyben vagy elemk szerint osztják négy részre, vagy egy emberi alak a fő téma, széttárt karral.
    Illetve Itt áll példának Nimród, Bibliában a Nagy Vadász.
    Lényeg a lényeg, csak akkor ha tudod is miről írsz.

  251. Papi szerint:

    Fülöpke!
    Dicséretes a probálkozásod bolemannal de tejessen értelmetlen! Bolemann csak azt érti meg amit ő akar neki természetes salyát pártján belül a törvénytelenség lásd a bíróság semmibe vétele! többek között. Ez a tipikus más szemében a piko szálkát is észre veszi a saját szemében a peta gerendát sem akarja észre venni!

  252. Papi szerint:

    Attila!
    Nem nagyon voltak pogánylázadások a kereszténység felvételének idelyén pontossan azért amit írtál mert a Magyar ősvallás nagyon hasonlított az őskeresztényvalláshoz!

  253. Gordon szerint:

    He-he. 🙂 A végén még kiderül, hogy mi terjesztettük el a kereszténységet Európában. Ez badarság. I. (Szent) István halála után két jelentős pogánylázadás is volt:

    “A feudalizmus és a kereszténység magyar ellenzőinek felkelései a XI. sz.-ban. Az 1046 körüli pogánylázadás vezetője, Vata és az 1061-es lázadás feje, Vata fia: Janus valószínűleg az uralkodó osztályba beilleszkedni nem akaró urak voltak, akik meg tudták szervezni a tömegeket az erősödő állam, a fejlődő, kibontakozó feudalizmus osztályelnyomása ellen. Ideológiájuk a pogányság, a nemzetségi “szabadság” lényegében reakciós elmélete volt, amely a fejlődő újjal szemben az elhaló régit akarta fenntartani, ill. új életre kelteni. Az 1061-es felkelésben már részt vettek a kialakuló feudális osztályrend összes elnyomottjai, a parasztok és a rabszolgák is. Az első lázadást I. András király, az utóbbit I. Béla verte le; az elszegényedett szabadok jobbágysorba kerültek és a feudális rend megszilárdult.”

    http://www.kislexikon.hu/poganylazadasok.html

    A kereszténység felvételére elsősorban politikai okokból volt szükség. Nem a jóságról és a szeretetről szólt.

    folyt.köv

  254. Gordon szerint:

    Azt írja nagy lendülettel Attila: “Már az un. kereszténység felvétele előtt voltak vallásunkban olyan jelek, amik arra engednek következtetni, hogy már birtokoltuk a kereszténység egy ősibb változatát.”

    Ősibb változatát? Akkor a zsidók mit olvasnak? Csak nem szintén a Bibliát? Dehogynem.

    “Az Ószövetség vagy Ótestamentum a Biblia első része a keresztény vallás szerint. Rendszerint három részre osztják: 1. Tóra (törvény), 2. Próféták könyvei, 3. Iratok. Mindegyiket Jézus – a keresztény Újszövetség főszereplője –, születése előtt írták.

    Az Ószövetség a zsidó vallás szerinti Biblián alapul, amely az Újszövetséget nem tartalmazza, mivel a judaizmus azt nem fogadja el szentírásnak. Ezért a zsidók nem nevezik Bibliájukat Ószövetségnek, egyszerűen csak Bibliának. Ennek könyveit nagyrészt héberül, kisebb részben arámiul írták, ezért ma héber Bibliának is nevezik. A héber Biblia elnevezés teológiai szempontból semleges, míg a Tanakh a zsidó vallás szerinti, az Ószövetség pedig kifejezetten keresztény megjelölés. A Tanakh szó a Tóra, Nebi’im és Ketubim szavak rövidítése (azaz „Törvény, Próféták és Írások”, a Biblia három fő része a zsidó felosztásban).

    Katolikus és ortodox Ószövetség

    A katolikus egyház és az ortodox egyházak szerinti Ószövetségben több könyv van, mint a jelenlegi héber Bibliában (amelynek a kánonja csak a kereszténység és a zsidó vallás szétválása után véglegesült). Benne vannak ugyanis az úgynevezett deuterokanonikus könyvek is, amelyek elsősorban ógörög nyelven maradtak fenn (bár időközben megkerült héber vagy arámi eredetijük is), a legkorábbi ókori bibliafordításban, a koiné görög nyelvű Septuagintában. Ez a fordítás képezte a korai keresztények számára a Bibliát, és ezt idézik a leggyakrabban az Újszövetségben (350 idézet közül 300, köztük Jézus saját szavai is). Ez a bővebb görög biblia lett a latin bibliafordításoknak is az alapja.”

    stb. stb. stb.

    http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93sz%C3%B6vets%C3%A9g

    Tudtommal az első keretények is zsidók lehettek. Jézus és az anyja is zsidó volt, de Pál apostol is zsidó családban született. Sőt:

    “A Kilikia (Kis-Ázsia, ma Törökország) tartományban található, Nagy Sándor alapította kereskedelmi és kulturális központban, Tarsus városában született 1 körül, Benjámin törzséből származó hellenizált zsidó családban. Eredetileg Saulnak hívták. Római polgárjoggal rendelkezett, melyre hivatkozott is. Zsidó neveltetésben részesült, Gamaliél rabbi tanította Jeruzsálemben (ApCsel 22,3). “Polgári” foglalkozása sátorkészítő volt.

    A farizeus irányzatot követte, részt vett a korai keresztények üldözésében: jelen volt István vértanú kivégzésénél (ApCsel 7,58). Később a Damaszkuszban lévő keresztények ellen indult, de útközben (a „damaszkuszi úton”) csodás eseményben volt része (ApCsel 9,2-8), és ő is Jézus Krisztus követőjévé vált (ezt nevezzük Pál-fordulásnak).”

    http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1l_apostol

  255. Vátesz szerint:

    Gordon nem szereti a bújocskát, kivéve ha elhagy egy témát, mint eb a szaharát. “Felhőkarcolókat álmodnak Csepelre”
    http://csepel.info/?p=7083#comments

  256. csepeli szerint:

    A magyarok akkora keresztények, hogy ők már akkor is keresztények voltak, amikor Jézus még csak meg sem született.

  257. Gordon szerint:

    A magyarok jelentős véráldozatot hoztak a muszlim félholdasokkal való mintegy 250 éven át tartó harc során. Ebben az időszakban pusztult el a népesség jelentős része, vagy legalábbis nem fejlődött olyan gyorsan mint nyugaton. Kimaradtunk a gyarmatosításokból is.

    Majd a későbbi Habsburg betelepítések során kerültünk behozhatatlan demográfia hátrányba. Ezért alakulhatott úgy, hogy a 19. század első felében az ország lakosságának már csak a 30%-a volt magyar ajkú. Ugyan a század második felében az asszimilációs törekévések kezdtek sikerrel járni, így a 20. század elejére a magyarok aránya már elérte az 50%-ot, de aztán jött az I. világháború, melyből vesztesként kerültünk ki.

    De még ekkor sem volt egyértelmű, hogy elveszítjük az ország 2/3-át, de a politikai elit gyakorlatilag megbénult. A hadsereget ostoba módon szélnek eresztettük, egyedül a kommunisták voltak képesek részben ütőképes hadsereg verbuválni, mely északon jelentős sikereket ért el. Később az antant hamis ígéreteinek engedve azonban visszavonulnak.

    folyt.köv

  258. Gordon szerint:

    Keleten a románok ekkor már a Tiszánál állnak. Szegeden francia védnökséggel Horthy úr vezetésével ellenkormány működik. A magyar vörös hadsereg támadást tervez a román vonalak ellen is, de érdekes módon valahogy a románokhoz kerülnek a hadműveleti tervek, és a kezdeményezés végül elbukik. Egyes történészek szerint a Horthy úr vezette szegedi ellenkormány is benne volt a tervek román kézre juttatásában (ez egyébként hazaárulással felérő tett, ha egyszer beigazolódik).

    Aug 4-én a románok bevonulnak Budapestre, Horthy pedig az antant (mellyel akkoriban Magyarország hivatalosan még háborúban állt) támogatásával átveszi a hatalmat (megkapta a fizetségét az árulásáért?).

    Hát így lett Horthy tengerész úrból (akinek sikerült már első bevetésén elveszíteni a Szent István csatahajót – ezúton is gratula érte) kormányzó.

    folyt.köv

  259. csepeli szerint:

    Jézus is magyar volt.

  260. Gordon szerint:

    Visszatérve az elejére: a mai jobbikbalosok nagy barátai és példaképei lettek mostanság azok a muszlim vallási szélsőségesek, akik ismét Európát fenyegetik szóban és tettekben (a történelem során már harmadszor). Európai és É-amerikai városokban robbantgatnak repülőgépeket, metróállomásokat, épületeket. Valamint muzulmán országokban nyugati keresztény turistákat.

    Sőt, ha a civilek elleni támadásokról van szó, akkor saját véreiket sem kímélik. Előszeretettel robbantgatnak muszlim országokban zsúfolt piacokon, közösségi tereken. Pusztítják az egyetemes kultúrális értékeket, akadályozni kívánják hogy a tudás szabadon eljuthasson a társadalom jelentős részéhez, támogatják, hogy emberek milliói éljék életüket megalázottként (pl.: a férjük tulajdonaként), és hazugságnak valamint ellenségüknek nevezik a keresztény vallást. Közben mindezt “szent háborúnak” hazudják. E tetteiket a mai jobbikbalosok “szabadságharcosnak” tekintik őket.

    Közben Dobó István, Zrínyiék, stb. meg forognak a sírjukban… Többek között (szolgáltatnak rá még okot bőven) ezért is van nekem okádhatnékom a mi jobbikbalosainktól.

  261. csepeli szerint:

    “Az emberi faj DNS-ének adott hosszegységén 2-3 csavarodása van, míg a magyarnak (és japánnak, akikkel távoli rokonok vagyunk) 9, ami megegyező a Szíriuszról a Földre jövő fény megcsavarodási számával. Ebből is származik a magyar elme, lélek, szellem kivételes volta, kozmikus származása, a magyarok “kiválasztottsága”. Az Orion csillagképből való származásunk misztériumára utal többek között a három gizai nagy piramis és a Pilisben bizonyos helyek pozíciója, léte is.”
    (Grespik László: Szkíták törvénye)

  262. Gordon szerint:

    Döbbenetes amit leír ez az agyalágyult grespik (na ő a kövi ok, ami miatt okádhatnékom van a mi jobbikbalosainktól), de el fogom olvasni ezt a szemetet. Esküszöm, tényleg! 🙂

  263. admin szerint:

    Ernő, az állandó offolást légyszi fejezd már be!

  264. Kovács Ernő szerint:

    Vona: Elvárjuk Orbántól, hogy álljon az igazság oldalára!

  265. Kovács Ernő szerint:

    Vona: Elvárjuk Orbántól, hogy álljon az igazság oldalára!
    http://www.kommentalok.hu/news.php

  266. Attila szerint:

    Gordon!

    Sok helyen pontatlan vagy, és olyan forrásokat jelölsz meg, amelyek egyenértékűek egy finn-ugor elmélet alátámasztásával.
    “…végén még kiderül, hogy mi terjesztettük el a kereszténységet Európában..”
    Ilyet senki sem mondott. Én azt mondtam, vallásunk sokkal régebbről maradt ránk, mint ahogy azt például te is előadod.
    Alátámasztja ezt az is ,hogy különböző kontinenseken azonos tárgyi vagy megnevezésbeli tárgyak maradtak fent.

    “A feudalizmus és a kereszténység magyar ellenzőinek felkelései a XI. sz.-ban. Az 1046 körüli pogánylázadás vezetője,…”

    Kereszténység(eme formája) kényszerűség volt, hiszen a több felé irányuló kalandozások kudarcba fulladtak. Géza kénytelen volt békét kötni, így ultimátumként később felvenni a kereszténységet. Sajnos itt jön előtérbe István és Koppány közti ellentét. István apjához hasonlóan kemény kezű ember volt, megöletett mindenkit, aki ellenében volt. Koppány, táltosok jó részét is ez időszak alatt tizedelték meg.
    Lehet, hogy nálad ez rendben van. Mint, ahogy azokat pogányozod le, akik ez ellen próbáltak tenni.

    “Ősibb változatát? Akkor a zsidók mit olvasnak? Csak nem szintén a Bibliát? Dehogynem.”

    Zsidók csak és kizárólag az ószövetséget olvassák, az újszövetséget nem. Hiszen Jézust nem ismerik el, mivel Jézus nem volt zsidó. Pártus volt, aki akkori Galilea területén született. Egyébként ezzel szögesen ellentétes, hogy később a zsidók Dávid fiának hívják, ami minden keresztény emberre nézve durva sértés, hiszen Isten fia, nem Dávidé.
    Érdemes lenne elmerülnöd a Bibliában, hogy az Ószövetség mennyire ellentétes az Újszövetséggel. Az Ószövetség egyoldalú, hiszen nem szól másról, mint a “kiválasztottakról”, akikről később kiderül, hogy igazából bűnös nép. Ószövetségben Isten sokszor haragos, és sok bűnre halál az ítélet. Ezzel szemben az Újszövetség egyetemes, mivel Jézus az emberiséget váltotta meg, és nem a zsidóság megváltására jött.
    A történelem órád többi részét nem kommentálom, túlbuzgó voltál és arról is beszéltél, amiről szó sem volt. Gyakorlatilag fogalmad sincs az egészről.

  267. József az ács szerint:

    Hogy Magyarországon a komcsik a rendőrséget saját erőszakszervetükként használják ez mára már leplezetlen tény,tény.
    Persze a rendőrség is csak akkor nagyfiú, ha nincs több tüntető pár száz embernél.
    Én emlékszek arra, amikor komolyabb 100 ezres tüntetések voltak, színüket sem lehetett látni.
    Másrészt az új magyar gárda tagtoborzója nem törvénytelen. Ez egy szabad ország és nincs olyan bírói döntés amely betiltotta volna az új magyar gárdát.
    Úgyhogy a helyi MSZP kinyalhatja Vona Gábor seggét Orosz Fereccel az élen

  268. Gordon szerint:

    Attila!

    Én az Ószövetséget is a Biblia részének tekintem, és abba is bele szoktam olvasgatni. A kereszténység nem tagadhatja le zsidó gyökereit. Csak annyit tudunk, hogy Jézus is egy zsidó próféta volt (az iszlám is annak tekinti), aki 2000 évvel ezelőtt élt (vagy sem, mert sokan ezt is vitatják). Valós ókori személy lehetett, de a többi nem bizonyítható, csupán fikció. A vallás ott kezdődik, hogy ki miben hisz, és mit költ hozzá. Érdekes, hogy később a sokáig üldözött kereszténység a Római birodalomban államvallás lett.

    Az oktondi magyar szélsőjobb azért is érdekes, mert zavaros ideológiáját tekintve néha azt hihetjük, hogy inkább a mecsetekben lenne a helye, mint a templomokban. Bár lehet hogy ez a fajta lazaság Európa és az európai politika elvilágiasodásának is köszönhető.

    A végén ezt írod: “A történelem órád többi részét nem kommentálom, túlbuzgó voltál és arról is beszéltél, amiről szó sem volt. Gyakorlatilag fogalmad sincs az egészről.”

    Ez szamárság, gyakorlatilag menekülsz a vita elől. Kár hogy nem tudsz ellenérveket felmutatni. Te tudod miért.

Itt lehet hozzászólni !