Ezekkel az indokokkal akar Bangóné új választást

Csepel.info

Úgy tűnik vádaskodással és abszurd vádakkal akar Bangóné Borbély Ildikó új választást Csepelen. De csak ott, ahol nem az ellenzéki pártok képviselői nyertek. Ahol az ellenzék nyert, ott nem okoz nekik problémát ugyanaz, ami a számukra vesztes körzetekben.

A Csepel.info úgy tudja, hogy Bangóné és Szenteczky János beadványai időnként önmaguknak is ellentmondanak. Németh Szilárd képviselő már reagált a vádakra, ő orvosi kezelést javasolt azoknak, akik ilyeneket írnak.

Bangóné és Szenteczky szerint az ellenzéki pártok választási bizottsági tagjai kedden tették le az esküt, nem pedig hétfőn, amikor a fideszes delegáltak. A probléma ezzel az, hogy hétfőn nem volt eskü, csak kedden és csütörtökön. Így azokon vegyesen voltak jelen a kormánypárti és az ellenzéki delegáltak. A keddi eskütétel egyébként a világ egyetlen országában sem számít választási csalásnak vagy másfajta eskünek, mint a hét más napjain tartott eskütételek.

Egy másik vád szerint egy MSZP-s delegált reggel jelezte, hogy részt vesz a mozgóurnás szavazásban, ám délutánra meggondolta magát. Úgy tudjuk, hogy az MSZP-s pártközpont utasította őt arra, hogy mégse vegyen részt a mozgóurnás szavazásban. Ő azt kifogásolta, hogy számítottak volna a munkájára, és ezt szóvá tette valaki – ez pedig Bangóné szerint nyilvánvalóan a fideszes választási csalás gyanúját veti fel.

Egy harmadik esetben az volt az MSZP-s delegált baja, hogy – szerinte – túl könnyű munkára kérték fel a bizottságban, és nem ő kezelte a névjegyzéket. A negyedik kifogás ennek az ellentéte volt: ott az MSZP-s delegált pont azt kifogásolta, hogy számítottak volna a munkájára, amire ő nem volt hajlandó. Bangóné és Szenteczky János szerint ezek az esetek kirívó csalásra utalnak. Azt nem magyarázták meg, hogy miért.

Hol lehet az ismeretlen elhunyt szavazata?

Az ellenzéki szövetség újabb vádpontja szerint egy 2013-ban elhunyt személy is fenn volt a névjegyzékben, és úgy tudjuk arra is utalást tettek, hogy szavazhattak az elhunyt nevében. Ez biztosan komoly vád lenne, hiszen könnyen bizonyítható volna, ha volna ilyen eset. Ám azt nem tudták megmondani, hogy az eset kivel történt, vagyis ennek a vádnak sincs semmi konkrétuma.

Egy mozgóurnás papír esetében az volt a kifogás, hogy az érintett – állítólag – nem írta alá, ráadásul – állítólag – egy fideszes képviselő felesége vitte be a papírt. Sajnos itt sem tudták felidézni, hogy az eset kivel történt meg, és ki az állítólagos képviselő és a felesége.

Az ellenzék szerint emellett magas volt az érvénytelen szavazatok száma, ami miatt szerintük kizárólag az általuk elvesztett körzetekben kellene új választást tartani. Azokban a körzetekben, ahol ők nyertek, nem gond az érvénytelen szavazatok száma.

Azért is panaszt tettek, mert egy idős apácák által lakott otthonban az urnás szavazáson – szerintük – segítették az ott élő demens lakókat a szavazásban. Ezzel úgy tudjuk egy  vagy kettő szavazatot kérdőjeleznek meg egy olyan körzetben, ahol egyébként az ellenzéki jelölt nyert. De ott nem is az ő szavazását ismételnék meg, hanem a polgármesterit, méghozzá az egész kerületben. Ezzel az is gond, hogy Borbély Lénárd jelentős fölénnyel nyerte a polgármester-választást, nem pedig egy-kettő, vagy akár pár száz szavazattal.

Bangónénak orvoshoz kellene fordulnia?

“Bangóné, a hivatásos patkányozó nem bírja elviselni a csepeli választók döntését, Borbély Lénárd és a Fidesz győzelmét. Most a baloldali többségű Fővárosi Választási Bizottságot akarja felhasználni a csepeli választási eredmény meghamisítására.

Ez a demokrácia teljes lábbal tiprása.

Mindenfélét összehazudozik, alaptalanul vádaskodik, a tőle megszokott módon üvöltözik. Úgy viselkedik, mint – aki a hatalomvágytól vezérelve – megőrült. Üldözési mániában szenved. A Tóth Ilona Egészségyügyi Szolgálat épülete előtt a választás megismétléséért gyűjt aláírást. A tértől csak pár lépés az ideggyógyászati rendelés. Javaslom, sürgősen forduljon orvoshoz!” – fogalmazott a történtekről Németh Szilárd.

Csepel.info

32 hozzászólás “Ezekkel az indokokkal akar Bangóné új választást” bejegyzésre

  1. pusssh szerint:

    Németh Szilárddal ebben az esetben történetesen még én is teljességgel egyet tudok érteni. Ez már tényleg közveszélyes elmebaj. (És akkor még jóhiszemű voltam.)

  2. keménylegény szerint:

    Csepelen nyert a FIDESZ?
    Mint ha az olvastam volna, hogy egyenlő számú képviselője lesz a két oldalnak Csepelen.

  3. pusssh szerint:

    keménylegény!
    Bangónéninek az a baja, hogy nem ők nyertek, és nem nagyon. Most azon ügyködik, hogy még jobban lebőgjenek.

  4. szar szocik szerint:

    megülte a gyomrát a moslék.

  5. Gyula szerint:

    Ilyet még itt nem írtam, de most megteszem:
    – egyet értek Németh Szilárddal
    😉

  6. Tóth kati szerint:

    Bangóné Oatkány Ildikó menjen a p..csába!

  7. keménylegény szerint:

    pussh!
    A kérdésemre senki nem válaszolt.
    Mennyi lett a képviselő testületben az “eredmény”?

  8. Gyula szerint:

    …ha semmi nem változott, akkor még ez a meccs mindkét félnek 1-1 pontot ér, bár Pákozdin múlik minden. 😉
    No, róluk még nem olvastam, mert egy honlapra sem futotta. 😀

  9. pusssh szerint:

    keménylegény! ne majrézz má, mint egy analfabéta Malvinka! Nem bírtad megnézni a választási honlapon?
    Polgármester : Fidesz
    Képviselők: 8 Fidesz, 8 ellenzék, 1 független.

  10. keménylegény szerint:

    “Bangóné, a hivatásos patkányozó nem bírja elviselni a csepeli választók döntését, Borbély Lénárd és a Fidesz győzelmét.”

    Akkor szerinted is hazudik a csepel.info?
    köszi…a csali bekapva.

  11. Szar szocik szerint:

    Minek a választás ha végül egy “független” nímand dönthet mindenben?

  12. pusssh szerint:

    keménylegény! Ne engem cseszegess a poszt szövegezéséért! Hol írtam én egy szóval is a Fidesz gyózelméről? Csak a választási eredményt közöltem a 8:8-as döntetlen + egy fideszes polgi és egy független képviselő felállást. És azt bátorkodtam vélekedni, hogy ha Bangóné most ettől megint földhöz verdesi magát és sikerülne elérnie egy újrázást (amit nem fog elérni), akkor azzal eldöntené a döntetlent, de tuti, hogy a Fidesz javára. Amúgy szerintem ők tudják a legjobban, hogy a cirkuszt most mosakodás gyanánt rendezik. Értelmesebb választóik alighanem ezért is elundordhatnak tőlük a továbbiakra nézve.

  13. pusssh szerint:

    Szar szocik szerint teljesen mindegy, hogy a “független” nímand milyen ügyben hogy fog dönteni, mert amit a “független nímand” dönt, az csak sz@r lehet, és nem kér belőle? Vagyis még egy kéjesen gyűlölhető sz@r került a céltáblára? – Ezzel a logikával a végén még a Fideszből is egy sz@r lesz… (Fő az optimizmus.)

  14. Volt már ilyen szerint:

    Pussh, Pákozdi nem független, hanem civil! Független az aki önmagát indítja, összeszedi a megfelelő számú aláírást és polgármester- illetve képviselőjelöltként indul a választáson! Pákozdi képviselő és polgármesterjelöltként is a Bucka Egyesület színeiben indult. Az egyesület mind a 12 körzetben állított jelöltet, plusz polgármester és listát is! Egyéni mandátumot nem nyertek, csak egy listás helyet!

  15. pusssh szerint:

    Volt már ilyen!
    Igazad van, pontos és fontos a különbség. Köszönöm a kiigazítást.

  16. pl szerint:

    Németh Szilárd ezt azok után írja ilyen felháborodva, hogy a Fidesz és kapcsolt részei újra akarták, illetve akarják számláltatni a szavazatokat

    az I. kerületben
    a IV. kerületben
    a VIII. kerületben
    a IX. kerületben és
    a X. kerületben is,
    hogy maradjunk most mi is csak Budapesten.

  17. Volt már ilyen szerint:

    Németh Szilárd a mondanivalóját versformába tördelve adta közzé! Miért nem így teszi közzé a Csepelinfó?

  18. Horváth János szerint:

    Ha joga van hozzá, megteheti. Majd az illetékes eldönti és lecseng. Ez a cikk csak a
    feszültség fenntartására jó.

  19. Nagyapó szerint:

    A szuper intelligens dada, Bangóné – az MSZP arca (jól néz ki a zMSZP vele) – összehord minden hülyeséget, hátha….
    Ennyit a szoci “szagértelemről”.😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. Szar szocik szerint:

    Moslék senkik fújják a passzátszelet. De nem sokáig. Kormányra kerülésről ne is álmodjanak, nem fogjuk hagyni.

  21. Magánvélemény szerint:

    Láttam a sajtótájékoztatót, elolvastam minden szavát! Hát ez egyszerűen közbotrány hogy mi zajlik ott!!! Mivel legjobb tudomásom szerint, mint felelős választópolgár, aki volt szavazni, úgy tájékozódtam, hogy Csepel minden egyes szavazókörébe az Összefogás minimum 1 főt delegált!
    Erősen javaslom az Összefogás vezetőinek, akik a sajtónak ezt a nyilatkozatot tették, hogy minimum azt a 70 embert (úgy emlékszem 70 szavazókör van Csepelen), akik a szavazás és a szavazatok számlálása alatt végig jelen voltak, a sajtónyilatkozatban megjelölt eseményekben elhangzottak szerint azonnal vonják felelősségre, hozzák nyilvánosságra nevüket, arcukat, mert ez egyértelműen árulás, amit az Összefogás ellen elkövettek! Azt is javaslom, hogy azokat az embereket is vonják felelősségre, akik ezt a 70 delegáltat, aki szemmel tartotta a szavazás és a számlálás körülményeit, és aláírásával azt jóváhagyta, szintén vonják felelősségre bármiféle bizottság vagy akármi döntésétől függetlenül! Részemről felülvizsgálnám azt is, hogy akik a sajtónyilatkozathoz adták az arcukat, a nevüket, minimum rendőrségi szinten kerüljenek felelősségre vonásra, mert ekkora méretű csalást egyszerűen nem hiszem el, hogy vezetői szintű egyeztetés nélkül fű alatt végig tudtak vinni!!!
    Az a magánvéleményem, hogy ez pártállástól függetlenül minden embert, aki legjobb állampolgári felelőssége tudatában leadta a szavazatát, mélységesen megsért, és a választások tisztaságába vetett hitet ingatja meg a jóhiszemű emberekben, akik akaratot nyilvánítottak október 13-án!
    Amennyiben a leírtakkal kapcsolatban az Összefogás nem indít vizsgálatot a saját beépített emberei ellen, akik személyes részvételükkel elszabotálták a szavazás eredményét, úgy le fogok tudni vonni egy elég egyértelmű következtetést a sajtónyilatkozatban elhangzottakkal kapcsolatban, és az Összefogás valódi összetartásával kapcsolatban is…
    Nagyon nagyot csalódnék személy szerint, mert bennem azt a képet tudták kialakítani, hogy ők VALÓBAN IGAZI ÖSSZEFOGÁS!

  22. Guriga szerint:

    Mikor szedik már le az oszlopokról ezt a sok GYÖNYÖRŰSÉGET!!!!!!!!!
    Ki kíváncsi még rá??:(((
    Jelezze itt…………

  23. Magánvélemény szerint:

    Kedves Guriga!

    Amennyire tapasztaltam az elmúlt években, azért 2-4 hét alatt el szokták takarítani a választási hirdetéseket, ha arra gondoltál a “gyönyörűségek” alatt… 🙂

    Én meg arra lennék kíváncsi, hogy a péntek délutáni Összefogás-féle sajtónyilatkozatra tudtommal most vasárnap 16:00 óra volt a kötelező határidő, amikor a (sajnos számomra ismeretlen) valamilyen bizottságnak a csepeli választások újra kiírásával kapcsolatban tudtommal sajtónyilvános döntést kellett (volna?) hoznia. Erről nem találtam a neten semmit (pedig azt hittem, rutinos keresgélő vagyok). Valamilyen döntésnek muszály volt születnie, és nem értem hogy ezzel a döntéssel miért nem látok legalább a nem kormánypárti oldalakon, valamit de hát mintha mindenki várna valamire, vagymi. (???) A hatalmas arccal előadott sajtónyilatkozat után minimum elvárnám a nyilatkozó felelős döntéshozóktól, akik Csepelen új szavazás kiírását követelték, hogy nyilatkozzanak valamit! HAHÓ, ÖSSZEFOGÁS, HOL VAGYTOK?

    Ha valaki tudna segíteni, hol találom ennek a számomra igen maradandónak bizonyuló sajtónyilatkozatnak a folytatását, azt megköszönném!

  24. Csepeli Kérdező szerint:

    Lesz itt pofára esés, ha újra kiírják a választást Csepelen, és nem fog még ennyi mosoly sem lenni az MSZPsek arcán.
    Az én olvasatomban arról van szó, hogy megijedt Sz János, és az alatvalói, hogy innentől rendesen 7 és 15 óra között valódi munkát kell végezniük, mindennap.

    Amúgy egy független elmeorvosi szakértő tényleg vizsálgja már meg Bangónét…

  25. Horváth János szerint:

    Csepeli Kérdező!
    Vagy lesz pofára esés vagy sem, a munka végzés fogalmát tisztázd először Némethtel,
    Borbéllyal meg a többivel!
    Az elmeorvos ügyében felhívnám figyelmedet azokra az esetekre, mikor Németh próbált
    a jogra hivatkozni, persze a jog teljes ismerete nélkül!

  26. Guriga szerint:

    “Amúgy egy független elmeorvosi szakértő tényleg vizsgálja már meg Bangónét…”
    Maximálisan egyetértek :))

  27. tsepeli szerint:

    bangónének hadházyval együtt elmeorvosnál a helye. remélem még lehet rajtuk segíteni, bár a viselkedésükből ítélve nem sok esélyt látok.

  28. Csepeli Kérdező szerint:

    Horváth János,

    Ahogy én látom Sz János nem tud belenyugodni abba, hogy dolgoznia kell.
    Hozzáteszem, nem vagyok elájulva a másik oldaltól sem, de ez, amit a csepeli MSZP művelt eleve a kampány időszakában, azzal már lejáratta magát. Bölcsebb lett volna, ha csendben maradnak az eredmények ismeretében.

  29. Volt már ilyen szerint:

    Németh semmihez sem ért, ezért bátran beleavatkozik mindenbe! Egy képzett ember ismeri a saját határait, ezért csak olyan feladatot vállal el, amihez valóban ért!

  30. Magánvélemény szerint:

    Tisztelt olvasók!

    Látok egy raklap hozzászólást, meg mindenféle “érdekességet”, fogalmazzak úgy: véleményt a hozzászólások között. De azt valamiért nem látom, hogy azt a tengernyi felújítási, fejlesztési, újjáépítési, ésatöbbi dolgot, amit a sajtóban olvasottak szerint elsősorban Borbély Lénárd polgármester MUNKÁJÁNAK köszönhet Csepel, de legalábbis azok, akiket érint, hogy az általa elvégzett munkát miért nem értékelik? Gondolok itt csak egy példaként a Rákóczi-kertre. Szerintem az ebet nem érdekli, hogy a “kötelező” politikai szinten ki szerint kinek milyen az elmeállapota, lövésem sincs, hogy miért azt kell pl. ide idézgetni…

    A valódi, elvégzett MUNKA értékelését miért nem találom itt a jobbnál jobb hozzászólások között?

    Azért pl. “Horváth János” hozzászólótól megkérdezném, hogy végigjárta az összes felújított óvodaudvart, játszóteret, volt-e a Rákóczi-kertben, vagy a kalózhajós játszótéren???
    Utóbbit mint családapa kérdezem, tökre nem érdekel, hogy “ki milyen színű” hozzászólást ír, engem az érdekel, amit látok, pontosabban láttam megvalósulni, azért érdeklődnék…

  31. Horváth János szerint:

    Csepeli Kérdező!
    Nem azt mondtam, hogy rosszul látod, hanem azt, hogy van “fontosabb” emberke is,
    aki haragban van a munkával.
    Véleményem szerint az MSzP a polgármester jelölt cserével cseszte el a dolgot, de
    persze nem mellékes az sem, hogy a Hírmondóban folyamatos volt a lejáratás,

  32. Horváth János szerint:

    Magánvélemény!
    Ha már kérdeztél, válaszolok. Nem, nem jártam végig az összeset, de egy kerület fejlődé-
    sének ez csak egy töredéke és nem a mércéje. Azért a “tengernyi” meghatározással erő-
    sen vigyáznék. Mint korábban már leírtam, bő 40 éve vagyok gyakorló építész, el tudom
    dönteni mi a tervszerű karbantartás, s mi az új. Lehet, hogy téged most elsősorban az
    érdekel, hogy a kalózhajós játszótéren a csemetéd jól elvan. Másokat meg az érdekli,hogy
    miért kell CT-re a Rókusba menni, mammográfiára a Dél-pestibe, vagy épp miért olyan
    okádék a Mátyás iskola kerítése. A kerület vezetőinek kutya kötelessége, munkaköri fel-
    adata az állagmegóvás, ezért kapják a nem kevés fizetést, és pont.
    Folyik a parasztvakítás.

Itt lehet hozzászólni !