Ötéves lett a Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház

Csepel.hu

Ötödik születésnapját ünnepelte a Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház. A jeles jubileum alkalmából vidám zenés programok, jó hangulatú táncest és az elmaradhatatlan ünnepi torta tették emlékezetessé a szép napot.

A 2014. október elsején nyílt nyugdíjasház mára üde színfoltja lett Csepelnek, azóta számos barátságok, szerelmek szövődtek és az épület egy összetartó csapat közösségformáló helyszínévé is vált. Komoly háttérmunka és rendkívül sok energia rejlik a színfalak mögött, hogy a lelkes munkatársak sok-sok választékos programokkal gazdagítsák a szépkorúak mindennapjait.

Kezdetektől fogva népszerű a torna és a tánc, de sokan szívesen bekapcsolódnak az irodalmi estekbe, a kvízjátékokba, az úti beszámolókba és a képzőművészet világába. „Örömmel mondhatom, hogy a két évvel ezelőtt indult angol tanfolyamunkat létszámnövekedés miatt bővítettük, s igény merült fel kisebb túrák szervezése iránt” – tájékoztatta lapunkat Babics Sarolta intézményvezető.

Borbély Lénárd polgármester gratulált és egyben megköszönte az intézményvezető eddigi munkáját, amelyet a csepeli nyugdíjas közösségért csapatával együtt végez. Köszöntésében hangsúlyozta, hogy a jövőben is számíthatnak a közös együttműködésre az elkövetkezendő újabb tartalmas évekért.

A már hagyományos születésnapi rendezvény programja most is nagy érdeklődésre tartott számot, amelyet ezúttal is a Csepeli Városkép szervezett az önkormányzat támogatásával. A szervezők ünnepi műsorral kedveskedtek a nyugdíjasoknak. Kellemes percekkel telt az első pár óra, hiszen a programok sorát az idei kerületi nyugdíjas táncversenyről készült filmvetítés nyitotta. Utána Sayaka Kubota japán zongoraművész komolyzenei dallamokat játszott, majd Kemény Gábor jól ismert Beatles számokat adott elő. A fellépő vendégművészek (dr. Kunsági Andrea, Varga Gábor, Zsuzsa Mihály) örökzöld slágereket, kedvelt melódiákat, régi jazz dalokat énekeltek, valamint hazai és külföldi sanzonokkal, retro dalokkal és világslágerekkel szórakoztatták a közönséget. A születésnapi ünnepség kitűnő hangulatban telt és késő estig tartó táncmulatsággal zárult.

A.Zs.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !