Szent István-napi ünnepség a Daru-dombon

Csepel.hu

A hagyományokhoz híven augusztus 20-án a csepeli önkormányzat egész napos ünnepi rendezvénysorozatot tartott a Daru-dombon államalapító Szent István király emlékére.

A kánikulai hőség ellenére is sokan vettek részt az egész napos rendezvényen, amelyet idén is a Csepeli Városkép szervezett az önkormányzat támogatásával. A kenyérszentelést délben tartották, amelyen részt vett Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek. Kertész Péter, a Budapest-Csepel Belváros Római Katolikus Plébánia plébánosa kenyérszentelő beszédében elmondta, országalapító Szent István királyunk megérezte, hogy a keresztény Nyugat felé kell fordulnia, mert a keresztény hitben olyan eszmét látott, amely igaz értékeket őriz. A kenyérszentelést követően szétosztottak 600 cipót, amelyet Király Roland, kecskeméti pékmester ajánlott fel a csepelieknek.

A Salamon Történelmi Club középkori lovagi tornabemutató tartott, korhű fegyverekkel, középkori öltözékben. Lebek Bence, a Salamon Történelmi Club vezetője elmondta, az egyesület már 1991 óta létezik. „A 14-ik századi lovagi kultúra és harcmodor életben tartását tűztük ki feladatul, mind fizikai, mind kulturális értelemben. Fontosnak tartjuk, hogy a testmozgás és a tudatos élet aktívan jelen legyen a fiatalabb generációkban is. Igyekszünk úgy élni, hogy megfeleljünk a lovagi normáknak, az előzékenységnek, a bölcsességnek és az alapvető illemnek.”

A rendezvény egyik fő attrakciója a testvárosi üzenetek – Farkaslaka, Nagyszalonta, Tusnádfürdő – átadása volt. A településvezetők jókívánságait három ejtőernyős hozta a helyszínre, akik a Daru-domb felett ezer méter magasan köröző repülőgépből ugrottak ki. Az üzeneteket Borbély Lénárd polgármester vette át tőlük. Albert Mátyás, Hargita Megye Tanácsának képviselője köszöntőjében kiemelte: “A magyar szó a szülőföldhöz való ragaszkodás meghatároz bennünket. Ez az érzés összeköt bennünket, éljünk bárhol a Kárpát-medencében.” Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere üzenetében hangsúlyozta: “Őseink egy keresztény, független magyar államot teremtettek, amelyet mi magyar emberek megőrzésre kaptunk, és így kell tovább adjuk a jövő nemzedékének”. Nagyszalonta polgármestere, Török László pedig üzenetében kifejtette: „Mi, magyarok a lelkünkben élünk. Ettől olyan szépek az álmaink és kihívással teliek a hétköznapjaink. Mert látomásaink sokkal emelkedettebbek, mint küzdelmeink”.

A tűzijáték előtti utolsó nagy attrakció az Edda Művek koncertje volt, a kezdésre a színpad előtti tér teljesen megtelt. Molnár Krisztián, a Királyerdei Művelődési Ház intézményvezetője elmondta, az önkormányzat sikeresen pályázott a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány „Szabadságkoncert” elnevezésű könnyűzenei programok szervezésére kiírt pályázatra, amelyet a rendszerváltoztatás harmincadik évfordulójának emlékére hirdetettek meg. Az Edda-koncertet a „30 éve szabadon” Emlékbizottság támogatta, ennek jegyében a jól ismert slágerek mellett az együttes rendszerváltáskori albumairól is felcsendültek a múlt rendszert kritikusan szemlélő dalok.

A Szent István-napi ünnepségsorozat látványos tűzijátékkal zárult.

A rendezvényről készült képek itt. Az Edda koncertről hamarosan.

Csepel.hu

 

 

Itt lehet hozzászólni !