Köszöntötték a jubiláló óvodai dolgozókat és elbúcsúztak a nyugdíjba vonulóktól

Csepel.hu

Egy régi, ám újként felelevenedő hagyományt hívtak létre a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda nevelési értekezletén, amikor méltatták a 25, 30 és 40 éve jubiláló dolgozókat, valamint búcsút vettek a nyugdíjba vonuló pedagógusoktól. A Királyerdei Művelődési Házban Hierholczné Faragó Tünde intézményvezető emléklapot adott át, Morovik Attila alpolgármester pedig virágcsokrot.

Az önkormányzat éves szinten 140 millió forintos keretösszeget hozott létre az óvodákban végzett munkáért és a dolgozók megbecsüléséért – hangsúlyozta az alpolgármester megnyitó beszédében.

Megköszönte a dolgozók egész évben kitartó, fáradságos munkáját, amelyet Csepelért s a csepeli gyermekekért tettek.

Az intézményvezető éves szakmai beszámolója után külön kiemelte Metz Tímea intézményfelügyeleti-ágazatvezető és Kaszásné Baráth Anikó tanügyi ügyintéző tevékeny munkáját, valamint az alpolgármesternek is megköszönte a segítő szándékú jótékony együttműködését.

Ezután Szűcsné Gál Etelka intézményvezető-helyettes szerzett örömteli és egyben megható pillanatokat az óvodák irányítójának, akit egy pedagógusnapi verssel és szép virágkosárral köszöntött. Őt követték a Kádár Katalin Tagóvoda pedagógusai, akik meglepetésszerűen énekműsorral léptek színpadra.

A nevelési értekezlet közös fotózással zárult.

AZS

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !