Dunaszerdahely: “Soha többé rendőrterrort!”

Bugár Bélának is üzentek a szurkolók

Kitekintő, Hírszerző, Csepel.info

Ütöttek akit értek…

Dunaszerdahelyen tegnap lejátszották a Corgoň Liga korábban elhalasztott DAC-Slovan mérkőzést. A telt ház előtt játszott mérkőzésen nem született gól, így 0:0-ás eredménnyel zárult a találkozó.

A találkozónak közéleti jellege is volt, hiszen egy évvel ezelőtt ugyanitt, a DAC-Slovan meccsen a rendőrök a nézőket verték. Több transzparens is megjelent, pl.: Soha többé rendőrterrort, de Bugár Bélának is üzentek: “Bugár Vojtech takarodj, Most!”.

Bugár neve úgy kerülhetett összefüggésbe a mérkőzéssel, hogy a tavalyi rendőri brutalitást követően a szlovák törvényhozás egy olyan jogszabályt alkotott, amely megtiltja, hogy “idegen” zászlók lobogjanak a szlovákiai (nem nemzetközi) mérkőzéseken. A törvény szavazásakor Bugár Béla még az MKP képviselője volt, az összes jelen lévő MKP-képviselő közül csak ő nem szavazott ellene. Bugár egyébként a mostani mérkőzés előtt Kaliňák belügyminiszterrel folytatott eszmecserét a DAC-Slovan mérkőzésről.

kitekinto.hu

Kapcsolódó hírek:

“Üsd a magyar fejét!” – Magyarellenes rigmusok a DAC-Slovan meccsen

A tavalyi magyarverésről bővebben itt olvashat:

Kitiltja a dunaszerdahelyi stadionból a piros-fehér-zöld zászlót a szlovák parlament

Nem akarták látni a szlovákok a dunaszerdahelyi filmet

35 hozzászólás “Dunaszerdahely: “Soha többé rendőrterrort!”” bejegyzésre

  1. bolemann lajos szerint:

    Soha többé futballhuliganizmust!

  2. miska72 szerint:

    Soha többé Gergényi TERRORT!
    Soha tobbé Draskovics TERRORT!

    Maffia az állam!
    Gazemberek vezetik az országot!

  3. miska72 szerint:

    soha többé boleman lajost! 🙂 🙂 🙂

  4. miska72 szerint:

    soha többé atlétaat! 🙂 🙂 🙂

  5. miska72 szerint:

    soha többé csepelit! 🙂 🙂 🙂

  6. miska72 szerint:

    sohat többé MSZP-t!

  7. miska72 szerint:

    És egyszer se Szenteczkyt! 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  8. Papi szerint:

    bolemann lajos!
    Egyet értünk!

  9. miska72 szerint:

    “Soha többé futballhuliganizmust!”

    Ezzel én is egyetértek, csak itt most szarul jon ki!
    A Szlovákoknál NEM TÖRTÉNT SEMMI!
    ÁRTATLAN EMBEREKET VERTEK!
    Miért nem mutatták meg a BIZONYÍTÉKOT a szlovákok a mai napig?
    Jó a kérdés mi? 😉

  10. Gordon szerint:

    Amit tavaly a szlovákre rendőrség szerdahelyen művelt az mindennek a legalja. Egy éve várjuk a beígért “perdöntő” bizonyítékokat.

  11. atlétaa szerint:

    Te miska73: Te nagyon hüjje(ly),érted?
    Mert orvosaink már szerte Európában gyógyitanak..

  12. atlétaa szerint:

    miskának vannak bizonyitékai,Ő minden pert megnyert.

  13. Attila szerint:

    Szlovák rendőrök ütöttek magyarokat, pontosabban mert magyarok. Magyarokat vernek, mert magyarul beszélnek.
    Ma már gyakorlatilag nem lehet magyarul beszélni. Ma csonkaországból úgy lehet belépni felvidékre, ahogy az a szlovákoknak tetszik.
    Milyen futballhuliganizmusról beszéltek itt nagy egyetértésben? Elmentek ti a pics@ba.

  14. atlétaa szerint:

    miska73-
    Te gyagyás…….

  15. miska72 szerint:

    atléttatrikó úgy ahogy mondod!
    MINDEN PERT MEGNYERTEM! 🙂 🙂 🙂 🙂

    atlétaatrikó “Mert orvosaink már szerte Európában gyógyitanak..”

    Akkor kezeltesd magad.

  16. miska72 szerint:

    Azt nem tudom, hogy te fizetett ,vagy született, hülye vagy-e?

  17. bolemann lajos szerint:

    Kedves Attila!
    Menjél te a picsába az egész b közepeddel együtt. Jó érzésű ember miattatok már meccsre se tud járni. Balhéztok, tomboltok, verekedtek, nyomjátok a rasszista dumát. Söpredék vagytok, de a legalja. És leszarom ha péppé vernek benneteket, mert megérdemlitek.
    És persze szégyellem hogy ti is magyarok vagytok.

  18. hlajos szerint:

    az ilyen és hasonló válasz-sorozatok dióhéjban: http://i35.tinypic.com/9sgk05.jpg

  19. miska72 szerint:

    Bolemann mi meg téged szégyellünk, hogy magyar vagy.
    Megverve jobb lenni mint felakasztva! 😉

  20. miska72 szerint:

    Mert ezek lábatlanban fognak lábatlógatni! 😉

  21. Csepel-sziget szerint:

    Fogjátok már fel, hogy a futballmeccs nem színház! Szerdahelyen pedig nem történt semmi! Rengeteg beszámolót olvastam, videókat láttam, semmi nem indokolta a rendőri fellépést!

  22. Gordon szerint:

    Ebben egyetértek Csepel-szigettel, a mai napig nem láttuk Kalinak úrék bizonyítékait. Vajon miért? Talán mert nincs is semmilyen bizonyíték?

  23. bolemann lajos szerint:

    futballmeccs nem színház!

    50-60-70-80-as években még családi program volt kijárni a meccsre. Valóban nem színház volt, hanem sportesemény.

    Ma már normális ember a fordulókon messziről elkerüli a stadionokat. Botrány, erőszak minden mennyiségben. Nem a pályán, hanem a lelátón.
    Magatok alá szartok, aztán csodálkoztok hogy büdös van.

  24. Csepel-sziget szerint:

    Bolemann! A normális ember alatt a beszari liberális 50 kilós pöcsöket érted?

  25. bolemann lajos szerint:

    Nem, dehogy is. Én a hozzád hasonló hurkás fejű, kurtapöcsű retardált homo scrofákat tartom normálisnak.
    Természetesen.

  26. nagyapó szerint:

    Bolemann butaságánál csak a trágársága nagyobb. Összekeveri a kecsesen ringó fecskét a recsegve f… kecskével, a futball huliganizmust, a magyarellenességgel. Magyarul beszél pontosan, mint Rákosi (igaz Rákosi nem volt ilyen ocsmány). Jól érezhető az igazi, Gyurcsány-féle, baloldaliság, ami a hazudozásban, trágárságban jelenik meg ( az országgyűlésben trágár Szabó, ocsmány Kuncze, és a többiek)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  27. Gordon szerint:

    Nyakó első számú helyettese lehetne.

  28. bolemann lajos szerint:

    “Bolemann butaságánál csak a trágársága nagyobb.”
    Kedves nagyapó!
    Kéretik az előttem hozzászólót is elolvasni.
    Nem akció, reakció.

    Magyarellenesség pedig az, amit ezek a sötét bunkók csinálnak. Lejáratva hazánkat bármerre amerre járnak.
    Nézz utána pl. mit műveltek Romániában, Szerbiában, Szlovákiában.
    Arról nem is beszélve, amit itthon csinálnak.

    Innentől ignore. Mentálisan sérült, elhülyült nyögdíjasokra nem pazarlok karaktereket.

  29. nagyapó szerint:

    bolemann!
    Jónak tűnik az ignore kifejezés, ami magyarul figyelmen kívül hagyott-ot jelent. Szép kifejezés, legalább olyan szép, és annyira ide kívánkozik, mint a salem alejkum.
    Próbáljon elmenni Kassára, Újvidékre, Kolozsvárra,, és beszéljen magyarul, ha mer, majd utána várom beszámolóját.
    A bunkóságot viszont továbbra is fenntartom.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  30. csepeli szerint:

    nagyapó:

    “A bunkóságot viszont továbbra is fenntartom.”

    Hát azt észrevettük.

  31. Öreg halász szerint:

    Ezeket a szurkolókat pusztán azért verték meg, mert magyarok. Nem gondoltam volna, hogy az MSZP drukkerei itt megint a saját népükkel fordulna szembe, de hát mit lehet várni az MSZP-szavazóktól?

  32. Attila szerint:

    Öreg halász!

    Többet ne is remélj. Aki mind a mai napig támogatja ezt a rablókormányt, az milyen ember lehet?

  33. Kovács Ernő szerint:

    A rettegő edző örül, hogy vége! A játékosok is félnek
    http://www.kommentalok.hu/news.php

  34. Kovács Ernő szerint:

    Botrány a Debrcen-Fiorentina BL meccsen “Magyar” magyarra támadt! Erdélyből jött, sepsiszentgyörgyi drukkerek támadtak budapesti fiatalokra
    http://www.kommentalok.hu/news.php

Itt lehet hozzászólni !