Tisztelt Csepeliek! Tisztelt Soroksáriak!

Németh Szilárd

A vasárnapi EU parlamenti választáson Magyarország győzött, és Csepel-Soroksár is megőrizte múltját, megvédte  jövőjét.

Csepelen 46,6 %-os részvétel mellett 11.444 szavazatot kaptunk, ami 41,48% arányú győzelmet jelentett. Ugyanez Soroksáron: a részvétel 46,13%, a ránk leadott szavazat és aránya: 3.573; 43,78%.

Gratulálok és köszönöm mindkét kerület választópolgárainak, hogy ilyen magas arányban részt vettek a választáson.

Külön köszönöm a szavazatát azoknak a csepelieknek és soroksáriaknak, akik a Fidesz–KDNP listájára és Orbán Viktor hétpontos európai uniós programjára szavaztak.

Hűségüket, bizalmukat EU képviselőink meg fogják szolgálni, választói akaratukat, a magyar érdeket maximálisan fogják képviselni Brüsszelben. A Kormánnyal közösen mindent megteszünk azért, hogy megállítsuk a bevándorlást, megvédjük keresztény kultúránkat, megőrizzük európai életformánkat és nemzeti önállóságunkat!

Tisztelt Önkénteseink! Kedves Barátaim!

Hálásan köszönöm Nektek – segítőinknek, munkatársainknak, szavazóköri biztosainknak,  támogatóinknak az egész kampánycsapatunknak – az áldozatos munkát, az értékes támogatást és azt, hogy mindent megtettetek a Fidesz-KDNP és Magyarország győzelméért!

Tisztelettel:

Németh Szilárd
választókerületi elnök

64 hozzászólás “Tisztelt Csepeliek! Tisztelt Soroksáriak!” bejegyzésre

  1. Dagobert bácsi szerint:

    Én nem büszkélkednék a 41.48 %-kal, ez elég Németh Szilárd kétszeri bukásához, de elég Borbély bukásához is!

  2. Potter szerint:

    És természetesen köszönjük azoknak is akik nem ránk szavaztak, mert amikor tízmillió magyar nevében pofázunk akkor bizony őket is beleszámoljuk.

    És elgondolkodunk azon, hogy hová a ménkűbe tűnt el majd’ nyolcszázezer szavazónk, amikor Európát kell megvédeni a bevándorláspárti erőktől.

    Ja, és ha már bevándorlás, sajnos Európában bizony kurvára alul maradtunk!

  3. királyerdei szerint:

    Eeeeetááásakk!Veszíteni (is) tudni kell(ene)!!!!!

  4. magyar wotan szerint:

    nem, te büszkélkedjél inkább a 16 százalékotokkal, ennyi fogatlan proli vette be gyurcsányné negédes dumáját az európai minimálnyugdíjról.
    javaslom vegyétek fel a programba az európai minimálsegélyt, hátha elszipkázzátok a maradék mszp rajongót is.

  5. Dagobert bácsi szerint:

    Ugyan kedves magyar wotan! Ne nevettess, hogy te ezzel a névvel a Fideszért aggódsz! Ha meg igen, nem visznek el a walkürök a Walhallába!

  6. Nagyapó szerint:

    Eetásak! Savanyú a szőlő, meg még rohadt is!! Marad a hadova.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Potter szerint:

    Nagyapó!

    Marad a fidesz a Néppártban, kitessékelik, vagy kilép? Mi a forgatókönyv? Mire lesz elég most ilyen átrendeződések után a fidesz 14 mandátuma?

  8. Potter szerint:

    Akarom mondani a 13 mandátuma.
    Elnézést.

  9. PU szerint:

    @Potter! “hogy hová a ménkűbe tűnt el majd’ nyolcszázezer szavazónk, amikor Európát kell megvédeni a bevándorláspárti erőktől”? A nihilbe. Gondolod, hogy egyáltalában elmentek szavazni? Bárkire is ebből a fényességes választékból? – Az ellenzék se növekedett, csak átrendeződött.
    Az emberek nem szeretik, ha agymenesztő zajokkal őrjítik őket folyamatosan. – A Kétfarkúak azonban egész jól szerepeltek. (Kampány címén csináltak pár normális dolgot, amit a hatalmak siettek kigyomlálni. A józan ésszel egyetemben.)

  10. Jobban szerint:

    “Magyarországon 500 ezer embernek rendben van a szemkilövetés – 555 286 magyarnak ez tetszik
    2006 régen volt, nem mindenki emlékszik már arra.
    Nem ártana emlékeztetni a magyarokat az eseményekre, újra és újra.
    Mert ha emlékeztetjük az embereket, akkor bizony emlékezni fognak, ha emlékezni fognak, nem lesz 500 ezer szavazója a szemkilövető Gyurcsánynak.
    13 év elég volt, hogy már félmillió ember megbocsássa, hogy mit művelt 2006-ban Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként, amikor hatalmon volt: saját népére lövetett, és 13 ember szemét kilövette, majd a többieket a földön rúgdosták, ütötték vágták. Nőket, papokat, olimpikonokat, Fideszes képviselőket, mindenkit, válogatás nélkül.
    Aki most a DK-ra szavazott, erre szavazott.
    555 286 magyarnak ez tetszik.
    “Gratulálunk!”
    mindenszo.hu

  11. Jobban szerint:

    “a magyarok nem akarnak nyílt társadalmat…Ez a kérdés eldőlt
    Persze nem ilyen egyszerű a kérdés, de a nyugat-európai viszonyokhoz képest itt sokkal jobb a helyzet. Kimondatott ugyanis, hogy a magyarok nem akarnak nyílt társadalmat. Egy ratyi tüntetésre is már csak 500 embert tudtak kivinni a választások előtt 1 héttel. Nyugaton e tekintetben sokkal rosszabb a helyzet.
    Azt már biztosan tudjuk, hogy mit nem akarnak a magyarok itthon:
    nem akarnak nyitott határokat
    nem akarnak nyílt társadalmat
    nem akarnak multikulti társadalmat
    nem akarnak genderpropagandát
    nem akarnak ratyipropagandát
    nem akarnak bevándorlást
    nem akarnak liberális demokráciát
    nem akarnak Európai Egyesült Államokat
    Ez a kérdés eldőlt, a többi már csak erőszakoskodás lesz az ellenzék részéről, de ők természetesen erőszakoskodni fognak.
    MI PEDIG ELLENÁLLNI!”
    mindenszo.hu

  12. Johnny szerint:

    Budapest XXI. kerület 41.48% 44.36% +2.88%
    Most az a +2,88%, aki több szavazatot adott a “nem fideszre”, akkor hogy faszomban van többségben a kerületi fidesz? 😉

  13. Johnny szerint:

    jobban, Te kutya!
    Anyád nem akar nyílt határokat!
    Mit akartok? Vasfüggönyt?
    …és még ti komcsiztok?

  14. Jobban szerint:

    Johnny: “A gonoszság nem más, mint a karakterré dermedt gyűlölet.” Ancsel Éva

  15. Jobban szerint:

    “…történelmi Fidesz-győzelem született, példa nélküli ugyanis, hogy egy párt nem kétpárti rendszerben 53% körüli eredményt ér el – ugyanis ennyire számít a beérkező levélszavazatokkal együtt –, ez pedig szerint kiemelkedő, párját ritkító eredmény…Főleg azért is „történelmi” a fideszes győzelem, mert egy évvel az országgyűlési választások után a kormányzó párt megszerzi az emberek több mint felének támogatását. Mint elmondta, ez azt mutatja meg, hogy „valamit nagyon-nagyon jól csinál” a Fidesz. Soha ilyen jó eredményt nem ért el a Fidesz EP-listás választáson, eddig 1,6 millió szavazat volt a rekord, most közel 1,8 millió” Lánczi Tamás
    https://mandiner.hu/cikk/20190527_xxi_szazad_lanczi

  16. Dagobert bácsi szerint:

    41,48% ? Nem sok, ennél jobb eredménnyel győzött dr. Szabó Szabolcs 2018 tavaszán (42,34%)! Az eredményetek alig jobb Németh Szilárd 2018 tavaszi eredményénél (37,31%)! Hiába költöttétek el propagandára a MI PÉNZÜNKET! Tavaly Németh Szilárd azzal dicsekedett, 0 Ft-ból kampányolt! Persze, mert az ő kampányát is a MI PÉNZÜNKBŐL fizették!

  17. PU szerint:

    Dagobert! a DK szédületes csepeli eredményéről miért nem lelkendezel? Az egész országban itt volt a legmagasabb (a XV. kerület után). Mitől e vakító siker?

  18. PU szerint:

    XXI. kerület:
    FIDESZ-KDNP 41,48 százalék – 11 444 szavazat
    DK 22,54 százalék – 6220 szavazat
    MOMENTUM 13,06 százalék – 3604 szavazat
    MSZP-PÁRBESZÉD 8,75 százalék – 2414 szavazat
    JOBBIK 4,86 százalék – 1342 szavazat
    MKKP 3,12 százalék – 862 szavazat
    MI HAZÁNK 2,87 százalék – 792 szavazat
    LMP 2,74 százalék – 757 szavazat
    MUNKÁSPÁRT 0,56 százalék – 155 szavazat

    Budapest:
    FIDESZ-KDNP 41,20 százalék – 281 004 szavazat
    DK 19,78 százalék – 134 942 szavazat
    MOMENTUM 17,34 százalék – 118 304 szavazat
    MSZP-PÁRBESZÉD 9,02 százalék – 61 525 szavazat
    MKKP 3,83 százalék – 26 114 szavazat
    JOBBIK 3,18 százalék – 21 699 szavazat
    LMP 2,98 százalék – 20 356 szavazat
    MI HAZÁNK 2,32 százalék – 15 842 szavazat
    MUNKÁSPÁRT 0,34 százalék – 2310 szavazat

    Megyei jogú városok:
    FIDESZ-KDNP 47,97 százalék – 341 126 szavazat
    DK 18,26 százalék – 129 847 szavazat
    MOMENTUM 10,70 százalék – 76 100 szavazat
    MSZP-PÁRBESZÉD 8,02 százalék – 57 001 szavazat
    JOBBIK 6,15 százalék – 43 757 szavazat
    MI HAZÁNK 3,26 százalék – 23 151 szavazat
    MKKP 2,79 százalék – 19 850 szavazat
    LMP 2,45 százalék – 17 395 szavazat
    MUNKÁSPÁRT 0,40 százalék – 2831 szavazat

    Városok:
    FIDESZ-KDNP 53,39 százalék – 570 555 szavazat
    DK 16,29 százalék – 174 093 szavazat
    MOMENTUM 8,38 százalék – 89 576 szavazat
    JOBBIK 7,43 százalék – 79 355 szavazat
    MSZP-PÁRBESZÉD 6,04 százalék – 64 557 szavazat
    MI HAZÁNK 3,67 százalék – 39 256 szavazat
    MKKP 2,37 százalék – 25 377 szavazat
    LMP 1,97 százalék – 21 083 szavazat
    MUNKÁSPÁRT 0,45 százalék – 4790 szavazat

    Községek:
    FIDESZ-KDNP 61,06 százalék – 567 160 szavazat
    DK 12,40 százalék – 115 222 szavazat
    JOBBIK 8,03 százalék – 74 634 szavazat
    MOMENTUM 5,82 százalék – 54 047 szavazat
    MSZP-PÁRBESZÉD 4,80 százalék – 44 574 szavazat
    MI HAZÁNK 3,78 százalék – 35 084 szavazat
    MKKP 1,95 százalék – 18 124 szavazat
    LMP 1,68 százalék – 15 626 szavazat
    MUNKÁSPÁRT 0,48 százalék – 4418 szavazat

  19. Dagobert bácsi szerint:

    Magyarországon tapasztalatok szerint az emberek NEM PÁRTOKRA, HANEM PÁRTOK ELLEN szavaznak! 1990: MSZMP ellen, 1994: MDF ellen, 1998: MSZP-SZDSZ ellen, 2002: Fidesz ellen, 2010: MSZP-SZDSZ ellen! Lényegében a kormányzó párt ellen, van amikor sikerrel, van amikor sikertelenül!

    Az EP választást a Fidesz is kormánykoalíció-ellenzék párharcnak állította be! ÉN MIÉRT TENNÉK MÁSKÉNT? A “mi győztünk” szlogen hangoztatása a Fidesz részéről, ugyanaz mint amikor a kisgyermek “nem félek a sötéttől” emlegetéssel bátorítja magát! A Napnál is világosabb, napról-napra közelebb van Orbán, s így a Fidesz bukása is! Olyanok vagytok mint az utolsó kosár kukorica alatt rejtőző egerek, végsőkig reménykedtek, hogy nem fogy el a kukoricahalom!

  20. Dagobert bácsi szerint:

    KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

    Tisztelt Csepeliek! Köszönöm mindenkinek, hogy elment szavazni! Köszönöm azoknak akik az ellenzéki pártok valamelyikére szavaztak, hogy segítettek megakadályozni a Fidesz többségre jutását! Köszönöm a DK-nak a nagyszerű eredményt, amivel az ellenzék legerősebb pártjává vált! Nem azt én dolgom eldönteni, hogy ebből mennyi Dobrev Klára asszony érdeme, s mennyi a csepeli híveié! Ha hozzászólásaim valakit arra ösztönöztek, álljon ellen a Fidesz mindent besöpörni akaró törekvéseinek, azt tisztelettel köszönöm! Köszönöm hogy Önöket szolgálhattam! Tisztelettel, Dagobert bácsi, egyszerű csepeli lakos.

  21. PU szerint:

    Dagobert köszöni a csepelieknek, “hogy segítettek megakadályozni a Fidesz többségre jutását!”
    Dagobert alternatív matematikai teóriája szerint szerint tehát 13 csúf kisebbségben maradt 6-hoz képest.
    Mandátumok: Fidesz 13 – DK 2 – Momentum 2 – MSzP-P 1 – Jobbik 1

    Egyébként: szép dolog ez a hála az egyesületlen teljes ellenzéknek, de tartok tőle, hogy a Momentum vagy a Mi hazánk, vagy a Kétfarkú kutyák szavazóközönségét nem Dagobert bácsi lángzó szavai ihlették…

    Körülnézhetne más európai országokban is, ahol nem kizárólag ellenzék létezik és vitriol, hanem sok párt, sok különböző programmal, ami nem kizárólag a másik megfojtásának nemes vágyát tartalmazza, hanem az ország javát szolgáló különböző elképzeléseket.

  22. PU szerint:

    Végül, pedig, kedves Dagobert! Köszönöm, hogy elárultad győztes taktikád titkát: “Magyarországon tapasztalatok szerint az emberek NEM PÁRTOKRA, HANEM PÁRTOK ELLEN szavaznak!” Igen. Nem az eszükkel és az érdekeik szerint, hanem kizárólag frusztrált indulatból, a gyűlölet gyönyörében, akkor is, ha az a jobbik értelmük ellen, saját érdekeik és maguk ellen fordul. Bizony, így szavaznak, köszönhetően Neked és a hozzád hasonló cirkuszmestereknek. Egyetlen bökkenő van a dologban: az “emberek” úgy általában lehet akár a többség, de nem jelenti azt, hogy “mindenki”. Én ezekkel a sorból kilógó többekkel-kevesebbekkel azért számolnék a helyedben…

  23. PU szerint:

    A matematikai probléma jellege nem változik, ha az elírásaimat javítom:

    Fidesz 13 – DK 4 – Momentum 2 – MSzP-P 1 – Jobbik 1.
    A 13 még így sem kerül látványos kisebbségbe a 8-cal szemben. (Még kevésbé, mint a 12 a 9-cel szemben 2014-ben.)

    Mellesleg az országos 51.14% a 2018-as országgyűlési választásokhoz képest +1.87%. Az ellenzék összességében pedig -0,62%-ot javított. Különösebb “megakadályozás” nyoma valahogy ebben sem mutatkozik…

  24. Dagobert bácsi szerint:

    Kedves PU! Jó hogy javítottál, mert én is hibát találtam volna a matematikádban!

    Az a baj a hozzászólásoddal, HOGY MELLÉBESZÉLSZ, mint Bodóné, amikor a bor árát kérték!

    1. Én kifejezetten a CSEPELIEKHEZ szóltam, kifejezetten a CSEPELI EREDMÉNYRŐL! Még Soroksárt sem vettem bele, mert nem akartam az ő eredményeikkel és problémáikkal foglalkozni! Hogy egy választókerületbe tartozunk, az a Fidesz választási törvénymódosításának az eredménye! Annyi a közünk van egymáshoz, hogy ott is laknak svábok, meg a Kis-Duna mentén a területeink (nem a lakóterületeink!) a folyót leszámítva, összeérnek! Én CSEPELEN lakom, Csepel problémái érintenek, a csepeli városvezetés költi a mi, csepeliek által befizetett adónkat! Soroksár vezetői és pártjai semmilyen hatással nincsenek a csepeliek életére!

    Az ORSZÁGOS eredménnyel sem foglalkozom, mert az nem tükrözi a CSEPELI élet körülményeit, nekünk az itteni politikusok tetteit kell ELSŐSORBAN elviselnünk! Nem a másutt élő politikusok és városvezetők költik a pénzünket CSEPELI szobrokra, játszóterekre, sportcentrumokra, a saját maguk fényezésére a helyi médiumban! Nem a csepeli nyugdíjasokat és családokat vesztegetik meg a szavazatokért a hajókirándulásokkal! Nem egyes csepeli intézményeket hagynak lerohadni, míg más, csepeli intézményeket meg kistafíroznak! A csepeli vezetők nem kérdezik meg a csepelieket valamely beruházás előtt, csak akkor próbálnak módosítani, ha áll már a bál! Szóval, nekünk a csepeli vezetéssel van legnagyobb bajunk, ezért minket elsősorban a csepeli politikai helyzet érdekel!

    2. Engem egyáltalán nem érdekel, hogy a Fidesz 13 mandátumot szerzett az országos eredményének köszönhetően! SZERENCSÉS SZÁM, bizonyára elrontja vele az Európai Néppárt szája ízét! Addig, amíg ki nem vágják, mint macskát szarni! Így aztán az országos eredmény sem érdekel! Érdekelt volna ha valódi matematikai 2/3-ot ért volna el most, a migránsokkal való megfélemlítéssel, és a propagandára elköltött milliárdokkal! A saját párteredményének javítására nem a saját pártpénzét vagy tehetős támogatói pénzét költötte el, HANEM AZ ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉSBŐL FIZETETT, burkolt állami hirdetés gyanánt!

    3. Amit köszönök a csepelieknek, hogy a Fidesznek adott 41.48%-kal jelezte, hogy az 58.52%-kal LE LEHET GYŐZNI A FIDESZT AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSON!

    Természetesen minden csepeli választókörzetben közös ellenzéki jelölttel! Biztos lehet benne a Fidesz, minden csepeli pártot és annak híveit megkérdezünk, s a jelöltállításnál figyelembe veszünk! Mi nem Fidesz vagyunk, hogy letapossunk másokat! A kicsiket sem, mert a kicsik is felnőhetnek, meghatározó pártok lehetnek! A lehanyatló pártokat sem kell a kukába dobni, mert ott is sok ember becsületesen dolgozott a köz érdekében! Ezenkívül, civilek és független lakosok véleményét is meghallgatjuk, érdekeiket képviselni kívánjuk! Mi bizony a fontos ügyekről is ELŐRE kikérjük a helyi lakosság véleményét! A fideszes városvezetés MEG SEM JELENT a METRANS és a CSEPELI HÉV ügyében tartott lakossági fórumokon!

    4. Végül tisztelettel megkérem a Csepelinfó olvasóit, hogy ezen hozzászólásomat juttassák el a csepeli pártokhoz, csepeli médiumokhoz, az őszi csepeli választással kapcsolatos közérdekű véleményként!

    Tisztelettel, Dagobert bácsi, egyszerű csepeli lakos, némelyek szerint helyi véleményvezér

  25. Dagobert bácsi szerint:

    Amit kihagytam, a pártok elleni szavazás MAGYAR SAJÁTOSSÁG, a néplélekből fakad! Már pedig én a magyar népet nem kívánom lecserélni, velük élek és halok! Fidesz uralom alatt, s azon kívül is! S nem vetem meg a Fideszre szavazókat sem, kinek a pap tetszik, kinek a papné! 😉 Nekem a Fidesz politikusaival van bajom, nem a szavazóival! Nem a szavazói költik az adóforintjaimat!

    Hogy a KONTRASZELEKCIÓ is MAGYAR SAJÁTOSSÁG? Így van! EGY FAZÉK FŐVŐ LEVESNÉL IS A SZEMETJE JÖN FEL ELŐSZÖR A TETEJÉRE, MIKÖZBEN A JAVA ALUL VAN! (AZ ISTENADTA NÉP!)

  26. Jobban szerint:

    “Világsajtó: hatalmas győzelmet aratott Orbán Viktor
    Miközben a hazai bevándorláspárti média a Fidesz kudarcáról ír erőltetett cikkeket, addig a két legnagyobb európai hírügynökség nem tesz más, mint hogy beszámol a nyilvánvalóról”
    http://mindenszo.hu/vilagsajto-hatalmas-gyozelmet-aratott-orban-viktor/

  27. Jobban szerint:

    “Copy-paste átvették az egész programunkat, a saját jelszavaikkal, valamint Klárival elvették tőlünk – nyilatkozta az MSZP leszereplése kapcsán Ujhelyi István. Az MSZP kampányfelelőse az Indexnek arról beszélt: „amikor Gyurcsány Ferenc elhagyta az MSZP-t és saját pártot alakított, az volt az ígéret, hogy ezzel új szavazókat képes bevonzani az ellenzéki térbe, csakhogy gyakorlatilag semmi más nem történik, mint a mi szavazóbázisunk folyamatos szeletelése immár csaknem egy évtizede”.
    https://pestisracok.hu/ujhelyi-klari-elvette-a-programunkat/

  28. PU szerint:

    Dagobert! Szerinted Csepelen “a Fidesznek adott 41.48%-kal jelezte, hogy az 58.52%-kal LE LEHET GYŐZNI A FIDESZT AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSON!” – Nos, ha képesek lesztek találni egyetlen olyan jelöltet, aki egymaga begyűjti mind az 58.52%-ot, akkor a Világegyetem haladéktalanul leborul nagyságod előtt. Még én is. De addig, már megengedd, maradnak kétkedők… Sőt, kajánságomban megkockáztatom: most kezdődik csak a (halál)tánc!

  29. PU szerint:

    És még egy, Dagobert (amit én is kihagytam): “Amit kihagytam, a pártok elleni szavazás MAGYAR SAJÁTOSSÁG, a néplélekből fakad!” (Nagyobb dicsőségére annak a népléleknek.) – De miből gondolod, hogy a pártok ELLENI szavazás mindig csak egyetlen – ugyanazon egy – párt ellen történik? Vagy akár hogy egyetlen egyszer is történhet így? (A néplélek hogy kerülhetne ekkora ellentmondásba önmagával?)

  30. Horváth János szerint:

    Engem sokkal jobban érdekel, hogy azokban a nógrádi falvakban, ahol mélyszegénységben
    élnek, a CSOK-ról vagy az 7 személyes autóról még álmodni sem mernek, az elmúlt 9 évben
    csak elvettek tőlük, mi vitte rá az embereket, hogy majd 100 százalékot adjanak a Fidesznek!

  31. Dagobert bácsi szerint:

    Jobban, majd akkor áradozz hatalmas győzelemről, ha az MNB árfolyam 326.630-ról legalább 310-re javul!

  32. Dagobert bácsi szerint:

    Elírtam, 325.630-ról 310-re javul!

  33. Dagobert bácsi szerint:

    PU! S mi van, ha Borbély kevesebbet szerez majd ősszel, mint 41.48% 😛 Akkor is matematikai képtelenség közös ellenzéki polgármester-jelölttel elérni az 58.52%-ot? Itt általában értem, nem Takács Mónikára!

    Az a magyar sajátosság, hogy mindig valami ellen szavazunk, az bizony a magyar néplélekből fakad! Én nem állítottam, hogy ez egy párt ellen irányul! Fel is soroltam, a rendszerváltás óta, mikor melyik ellen szavaztak! A Csepelinfón linkelte valamelyik hozzászóló, hogy egy volt baloldali politikus vagy a slepphez tartozó, életében először a Fideszre szavaz! Mindenki büntetni akarja az előző “választottját”! Mint a magánéletben! Senkit sem lehet úgy utálni, mint akit egyszer szerettünk! 😛

  34. Dagobert bácsi szerint:

    Női mondás: – Nem olyan vagy, mint amilyennek gondoltalak!

    Hát bizony, nem szeretjük magunkat hibáztatni egy rossz döntésért! Pártok esetében sem! 😉

  35. Tóth kati szerint:

    T.horváth jános elvti!Aztán mit is vett el a fidesz?Amit gyurcsányiék hagytak?Az adósságot!
    Olvasom a mérvadó indexen:az ország MAJDNEM fele a fidesz ellen szavazott.Tavasszal még azt írták:az ország fele a fidesz ellen.2022-ben,vagy most októberben mit fognak írni?

  36. Tóth kati szerint:

    Miért is nem jó polgármester Borbély úr?Vagy kell a ballibsi banda?Azt fizethetünk parkolási díjat még a piacnál is.Az elvtársak ki vannak éhezve,minden pénz kell majd nekik.Csepeli fizethetsz majd még a játszótér használatáért is.Mire jó a DK?Mit adott gyurcsányi a hazának?Nyomort,pusztulatot.

  37. Johnny szerint:

    Katinka!
    Akkor nektek miért kell minden pénz? 🙂
    Na ezt kapd ki… 😛

  38. Horváth János szerint:

    Tóth kati! Feltételezem, hogy ezekben a falvakban nem azért élnek mélyszegénységben mert
    Orbánék a szívükön hordják őket! Munkahely nincs, a segélyeket csökkentették, a családi
    pótlékot 9 éve nem emelték. Ez nem elég? Ezt az adósságot mindig emlegeted, de egyszer sem
    fejtetted ki Tudomásul kéne venni, hogy az IMF hitel a gazdasági válság miatt felvett biztonsági
    hitel volt, elfogadható kamatozással. Egyébként ennek egy jelentős részét Orbánék használták
    fel. Sokkal érdekesebb a letelepedési kötvényekbe burkolt hitel, amire 5, és a Kínában kibo-
    csátott jüan alapú kötvényünk, amir 6 %-t fizetünk, akkor amikor a pénzpiacon 2%-rt lehet
    hitelt felvenni. A paksi bővítés hitelét ne is említsem. Te csak nyugodtan tapsolj Tiborcznak,
    Mészárosnak, Garancsinak!

  39. Jobban szerint:

    “Metrókorrupció a Gyurcsány-korszakban: Kiderült, kik az Alstom-botrány vádlottjai”
    https://pestisracok.hu/metrokorrupcio-a-gyurcsany-korszakban-kiderult-kik-az-alstom-botrany-vadlottjai-demszky-persze-nincs-koztuk/

  40. Jobban szerint:

    “Ismét megvillant a magyargyűlölő, ultraliberális Verhofstadt, aki rémisztő ostobaságaival és rosszindulatával hívja fel a figyelmet magára, és nemzetünk iránti fóbiáját folyamatosan a magyar kormány iránti gáncsoskodásban vezeti le. Az EP-választások előtt a Momentumhoz érkezett, akik már korábban is leleplezték valódi énjüket, de Verhofstadt meghívásával nem hagytak sok kétséget afelől, hogy hova tartoznak. Aki Verhofstadt elvtárssal fűzi szorosra kapcsolatait, nem akarhat túl sok jót a hazájának. A szociális és zöld demagógiával kampányoló Momentum országosan majdnem 10 százalékot szerzett, azonban úgy látszik, hogy a belga politikust ezt sem győzte meg a választások tisztaságáról, hiszen azt nyilatkozta az Euronews-nak, hogy itt járt nálunk és látta, hogy “Magyarországon már nincs valódi demokrácia”. Boldog lehet viszont amiatt, hogy a Momentum után a szemkilövető Gyurcsány pártja is csatlakozhat a liberális pártcsaládhoz, így egy új MSZP-SZDSZ baráti együttműködése dobogtathatja meg a magyarokat utáló belga politikus szívét, és dermesztheti meg a magyar választókét.”
    https://pestisracok.hu/a-dk-es-a-momentum-az-ujbol-hazankba-rugo-verhofstadt-karjaiban-egyesul/

  41. Jobban szerint:

    “Új frontot nyitott Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azzal, hogy egy keddi lapinterjúban Gyurcsány Ferenc nélküli Demokratikus Koalícióról beszélt. Ismert, ez a két párt szerepelt a vasárnapi EP-választáson az ellenzéki oldalon a legjobban, kedden azonban már egymásnak is estek. Az új erőviszonyok kialakulása miatt kezdetét vette az ellenzéki pozícióharc, a Momentum hirtelen nagyon éhes lett – írta az Origo.”
    https://pestisracok.hu/megjott-a-momentum-etvagya-fegyor-mar-gyurcsanyt-kostolgatja/

  42. Jobban szerint:

    “Hivatalos: arányait tekintve a Fidesz aratta a legnagyobb győzelmet Európában
    A Fidesz-KDNP a máltai kormánypárt mellett az egyetlen olyan politikai erő Európában, amely 50% feletti eredményt ért el az EP-választáson”
    http://mindenszo.hu/hivatalos-aranyait-tekintve-a-fidesz-aratta-a-legnagyobb-gyozelmet-europaban/

  43. Dagobert bácsi szerint:

    Jobban, a hatalmas győzedelmetek hatására estére az MNB árfolyam 327 fölé gyengült, 10 órakor még 325.630 volt! Ócsítjátok a forintot!

  44. Tsepeli szerint:

    Kár hogy az mszmp káderek nem lettek felakasztgatva 90ben.

  45. Dagobert bácsi szerint:

    Tsepeli, Orbán apját is felakasztottad volna? MSZMP-párttitkár volt, a Fejér megyei pártbizottság tagja, ifjúságpolitikai referens! Csak nehogy olvassa ezt a posztot Németh Szilárd, Orbán alelnöke! Akkor neked lőttek, ugye ma már nem AMD-65-öt használnak?

  46. Jobban szerint:

    “Guy Verhofstadt és pártja, a Nyitott Flamand Liberálisok és Demokraták (Open Vlaamse Liberalen en Democraten – Open VLD) óriási vereséget szenvedtek el.”
    https://www.origo.hu/nagyvilag/20190528-guy-verhofstadt-partja-csufos-vereseget-szenvedett-a-belga-valasztasokon.html

  47. Jobban szerint:

    “Az előző EP-választáshoz képest idén 600 ezerrel többen szavaztak a Fideszre
    A Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján közzétett hivatalos számok alapján kijelenthető, hogy az öt évvel ezelőtti európai parlamenti választás eredményéhez képest több mint 600 ezer új szavazó ikszelt a Fideszre”
    http://mindenszo.hu/hoppa-az-elozo-ep-valasztashoz-kepest-iden-600-ezerrel-tobben-szavaztak-a-fideszre/

  48. Jobban szerint:

    “Fegyőr durván elszólta magát: „európai hálózat áll mögöttünk”
    http://mindenszo.hu/fegyor-durvan-elszolta-magat-europai-halozat-all-mogottunk/

  49. Tóth kati szerint:

    T Horváth elvtárs!Mit kaptak a mélyszegénységben élők gyurcsábyiék 8 éve alatt?Az imf hitel nagy részét a bankok kapták és mi fizettük vissza.A szoci kormányok senkit soha nem segítettek,csak a saját és a bankok feneketlen zsebét tömték ki.És eltelt 9 év hatalom nélkül és újra nagyon éhesek az elvtársai és természetesen maga is.Hatalmon már nem sajnálkozna a szegények miatt.Esetleg tarthatna egy kis éhségmenetet, mondjuk czeglédi csabával az élen.yJól mutatnának együtz.

  50. Horváth János szerint:

    Tóth kati! Ez történik veled, ha rájössz, a vita nem a te műfajod!

  51. Jobban szerint:

    Horváth János! “Más szemében a szálkát is meglátja, a sajátjában a gerendát sem.”

    Tóth katinak teljesen igaza van…

    Minden rászorulónak tornacipőt – addig ne rendezzen Magyarország jelentős sport eseményt…2002 és 2010 között jutott-e vajon minden rászoruló gyermeknek tornacipő? Persze, hogy nem…
    Üléspontjuk meghatározza az álláspontjukat… Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, nem lesz gázáremelés….Hazudtunk reggel, délben és este…
    Gyurcsány Ferenc: “Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt el sem tudtuk korábban képzelni. (…) És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit!”

  52. Tóth kati szerint:

    T.Horváth elvti!Nem kell ez a lekezelő stílus,én magával nem vitázok,nem is akarok vitázni.Én a tényeket írtam le.A tények kemény dolgok.Nem a maga műfaja.

  53. Jobban szerint:

    “Salvini: köszönet a magyaroknak, hajrá Fidesz! – Videó
    Matteo Salvini videóüzenetben gratulált Orbán Viktornak”
    http://mindenszo.hu/salvini-koszonet-a-magyaroknak-hajra-fidesz-video/

  54. Jobban szerint:

    „Ha három szóban kéne összefoglaljam, hogy miért kellett kilépnünk ez EU-ból, akkor annyit mondanék: Jean-Claude Juncker.”
    A Monty Python-sztárja, John Cleese ma reggel 5,6 millió követőjével osztotta meg gondolatait a Twitteren.
    „Néhány évvel ezelőtt rájöttem, hogy London többé már nem egy angol város. Azóta ebben gyakorlatilag minden külföldi barátom megerősített. Szóval, kell, hogy legyen benne valami igazság… Megjegyzem, London az Egyesült Királyság azon városa, amelyből a legtöbben szavaztak az EU-ban való maradásra.Az okokat is kifejtette, amiért a távozásra szavazott: „Nem akarom, hogy Brüsszel bürokraták irányítsanak, akik szuperállamot akarnak létrehozni. Ezért voltam Brexit-párti.”
    https://mandiner.hu/cikk/20190529_monty_python_sztar_

  55. Dagobert bácsi szerint:

    Már Huxit is lenne, ha nem lenne szüksége az Orbán-klánnak lenyúlható pénzre! Nigel Farage nyomán, a Fideszt átnevezhetitek Huxit Party-nak!

  56. Horváth János szerint:

    Tényeket? Ne röhögtess! Te legfeljebb a Jobban által idecitált baromságokat ismételgeted.
    A tényeket indokolni kell.

  57. Jobban szerint:

    Horváth János, savanyú a szőlő?

  58. Horváth János szerint:

    Akkor mi a f..nak szopogatod?

  59. dühös magyar szerint:

    Írja már le valamelyik hívő legalább 5 pontban, hogy miért jó nekik a fityesz? Csak úgy kíváncsiságból, mert érdekelne hogyan látni szemellenzővel.

  60. Jobban szerint:

    “A nyílt társadalomért küzdő globalista társaság nem adja fel, elvakult, gonosz embereit nem érdekli a tudomány, a szellem világa.

    „Nos, lelkiismeret-vizsgálatot bizony nem fognak tartani azok, akik csődbe vitték Európát. Mert hogy csődben van, az nem kétséges. Mi pedig újabb harcokra készülhetünk. A nyílt társadalomért küzdő globalista társaság nem adja fel. A pénzhatalom, az úgynevezett háttérhatalom elvakult, gonosz embereit nem érdekli a tudomány, a szellem világa. A Jókai Anna-féle gondolkodású emberek meg végképp nem. Még azt is gondolom, nem igazán érdekli őket az uniós választási eredmény sem.

    Dörzsölik a kezüket elégedetten, s van is nekik miért. Olvasom ugyanis a hét eleji legfrissebb híreket, miszerint tucatnyi migránshajó indult meg Európa felé az elmúlt napokban. Valamint azt is, hogy nem javasolják a Németországban élő zsidóknak a kipa nyilvános viselését. A két friss hír már kommentárt sem ér a világsajtóban. Megszoktuk. Egyelőre minden megy tovább. Jókai Anna egyszer azt mondta – sajnos nem tudom pontosan idézni –, nagyon várja már, hogy üzemzavar keletkezzen a gyűlölködésben. Ezt várjuk mi is. És hátha akkor a lelkiismeret is megszólal, s a gyónás, elszámolás is bekövetkezik.
    Addig meg Magyarországot, vezető pártjának több mint ötvenszázalékos sikerével, s azt persze irigyelve, újból lehet elrettentő példaként a világ elé állítani. Na jó, Lengyelországgal együtt.”
    https://mandiner.hu/cikk/20190529_kondor_katalin_gyonas

  61. Jobban szerint:

    “A „haladó” sajtó vért izzad az erőlködéstől, hogy bagatellizálja a választási eredményeket.
    “Amúgy rendkívül szórakoztató látni, ahogy ez a „haladó” és „független” sajtó vért izzad az erőlködéstől, hogy úgy állítsa be a dolgokat, mint ha semmi rendkívüli nem történt volna, minden maradt volna a régiben, az európai establishment érintetlen maradt, és „nem sikerült áttörnie a szélsőjobbnak.
    Ó, hát persze!
    Először is: ezeknek mindenki automatikusan szélsőjobboldali, aki merészel bármilyen néven nevezhető nemzeti identitással rendelkezni. Ebben a cipőben jár az ócska, szürke, gyáva, aljas és pitiáner Manfred Weber is, aki elhitte, ha készségesen odatérdepel a „haladók” elé, és megtagad mindent, ami nemzeti, akkor majd bizottsági elnököt csinálnak belőle. Erősen figyelünk! Tehát nincs itt semmi látnivaló, minden rendben, visszük tovább a boltot, vagyis Európa felszámolását, üzeni a „haladó” sajtó.!
    https://www.flagmagazin.hu/jobbegyenes/bayer-zsolt-zajos-forradalmacskak-europaban

  62. Horváth János szerint:

    Látom megtaláltad a hozzád illő szemetet!

  63. Jobban szerint:

    Horváth János! Fáj az igazság? Piszkálódással nem lehet elhallgattatni a tényeket. Van aki kimondja.

  64. Horváth János szerint:

    Hol vannak itt tények?

Itt lehet hozzászólni !