Nem sértett választási törvényt a Csepeli Hírmondó

Csepel.info

A csepeli ellenzéki pártok – főként az MSZP – állításaival ellentétben semmilyen választási törvénysértést sem követett el a Csepeli Hírmondó. Így természetesen bírságot sem fizetnek – értesült a Csepel.info.

A Kúria csütörtöki döntése szerint a Csepeli Hírmondóban nem sérült a pártok esélyegyenlősége. A Kúria szerint a vizsgált lapszámban

“az egyoldalú tájékoztatás alapelvi sérelem ténye nem rögzíthető, még a Ve. 152.§ (4) bekezdés esetleges alkalmazásával, az ezt megelőző lapszám együttes, egymásra tekintettel történő vizsgálatával sem.”

szögezi le a Kúria határozata.

A csepeli szocialisták azt használták ki, hogy a választási bizottságokban – az összetételükből adódóan – ellenzéki többség van, és minden olyan javaslatot megszavaznak, amely a Fideszt és fideszes vezetésű önkormányzatokat próbálja elmarasztalni. A bíróság azonban már nem politikai, hanem jogi szakmai alapon dönt, így a választási bizottságok határozatát – ez esetben a Csepeli Hírmondó elmarasztalását és megbüntetését – a Kúria végzése felülbírálta és semmisnek mondta ki.

Csepel.info

8 hozzászólás “Nem sértett választási törvényt a Csepeli Hírmondó” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Az archívumban végiglapoztam az ominózus 3 újságot. A Fidesz mindenhol 1 teljes oldalt
    kapott, míg az összes ellenzéki párt kapott ugyan ennyit, nem beszélve az elé mögé tett
    önfényező cikkekről.

  2. Potter szerint:

    Ennek a dolognak semmi jelentősége nincs, mert az emberek 90%-a (még a legelvakultabb fityisz szektások is) olvasás nélkül dobják a szemétbe a hírmondót.

  3. PU szerint:

    @Potter! A legelvakultabbak aligha. De a korábbi Fidesz-szavazók zöme már sikít, ha meglátja a propagandát. (Persze, az ellenzéki agitproptól ugyanúgy sikít. – A siramas csak ez az UGYANÚGY.)

  4. keménylegény szerint:

    Én meg vagyok elégedve a minőségével.
    Ablak pucoláshoz és begyújtáshoz kiváló!

  5. Dagobert bácsi szerint:

    Én is meg vagyok elégedve vele, a papírvastagsága megfelel a kerti pottyantósban! Legfeljebb megfordítom használat előtt, attól függően, ki van a fényképen! 😛

  6. Nagyapó szerint:

    Eetásak hasonlítanak a skótokhoz, mert:
    – Honnan lehet felismerni a skót házát?
    – ???
    – Ki van akasztva a WC papír száradni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Dagobert bácsi szerint:

    Te is benne voltál a Csepeli Hírmondóban! Szerinted a színével vagy a hátával használtam! 😛

  8. pubi szerint:

    A józan ésszel szembemenést sajnos a választási törvény sem bünteti.

Itt lehet hozzászólni !