Átütő siker volt a budaörsi haditechnikai bemutató

Origo

Nem titkolt cél, hogy a honvédség még inkább közeledjen a társadalomhoz, különösen a fiatal generációhoz – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka. Korom Ferenc altábornagy közölte: ebből a szempontból a múlt hét végén Budaörsön tartott haditechnikai bemutató elérte célját.

Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt, a hétvégén – becslések alapján – csaknem hetvenezren látogattak ki a budaörsi repülőtérre – tette hozzá. Egyértelmű sikernek számítottak a dinamikus bemutatók – mondta, ezért a programon kicsit alakítottak is, hogy délután is láthasson katonai bemutatót a közönség.

Korom Ferenc hangsúlyozta, hogy a katonáknak is hasznos volt a budaörsi bemutató, mivel megismertek más alakulatokat is, erősödött bennük az összetartozás és a bajtársiasság.
A katonákat büszkeséggel töltötte el, hogy a társadalom ennyire kíváncsi rájuk és a munkájukra. “Érezhették, hogy fontos feladatot látnak el az ország védelmében, és ezt a társadalom értékeli is” – mondta a parancsnok.

A kilátogatók megnézhették a Magyar Honvédség új technikai eszközeit, amellyel a hadsereg elérheti azt a célt, hogy “a régió egyik legütőképesebb haderejévé váljon” – jegyezte meg.
Úgy fogalmazott: “Rég nem volt olyan korszerű Magyar Honvédség, amelyet építünk”. Hozzátette, meg kell felelni azoknak a kihívásoknak, amelyek a 21. századi biztonsági környezetet jellemzik.
Korom Ferenc kitért arra is, hogy 2019. januárban a Honvédelmi Minisztériumból kiválva önállósodott, átalakult és újjászerveződött a Magyar Honvédség vezetési rendszere, megalakult a Magyar Honvédség Parancsnoksága, biztosítva azt a fejlődést, amely képessé teszi a Magyar Honvédséget arra, hogy “a kor biztonsági kihívásainak megfelelő módon haderővé, így az önálló állam garanciájának egyik pillérévé váljon”.

Kiemelte: szeretnék kimozdítani a sereget abból a zárt világból, amelyben 2004 – a sorkatonaság felfüggesztése – óta van.

Ezért gondolták, hogy a budaörsi haditechnikai bemutatón “markánsabban” demonstrálhatják a társadalom egészének, honnan indultak, hol tartanak most és mit tartogat a jövő – mondta Korom Ferenc.

Forrás: Origo

6 hozzászólás “Átütő siker volt a budaörsi haditechnikai bemutató” bejegyzésre

  1. Potter szerint:

    “A március végi állapotok szerint bár 519 fő dolgozhatna a HM-ben, mindössze 411 pozíció van betöltve – derül ki a kormany.hu-ra frissen feltöltött dokumentumból.

    Eszerint ezek a dolgozók jövedelme – munkabérek és egyéb juttatások – valamivel több mint egymilliárd forintot tett ki az első negyedévben, ami azt is jelenti, hogy fejenként 2,5 millió forintot kerestek ebben az időszakban a dolgozók. Az egymilliárdból egyébként 41 millió forintot tett ki a 8 vezető bére.

    Érdekesség, hogy a munkabéreken túl 214 millió forintot költöttek egyéb személyi juttatásokra, amiből a költségtérítések és támogatások fejezet 64,2 millió forintot tett ki. Ebbe a kategóriába egyebek mellett a béren kívüli juttatás, a ruházati költségtérítés, a közlekedési költségtérítés, az egyéb költségtérítések, a lakhatási támogatás és a szociális támogatás is beletartozik.

    Mindez azt is jelenti, hogy egy év alatt a dolgozók átlagos havi fizetése 29 százalékkal, bruttó 660 ezer forintra ugrott, ami közel a duplája az országos átlagnak – számolgatott az Mfor.hu. A vezetők még jobban jártak, hiszen 1,052 millió forintról 1,454-re ugrott a bérük, ami 38 százalékos bérnövekedést jelent.”

  2. Johnny szerint:

    Tényleg, mire kellett a Dessault Falcon 4X a “haderőnek”??? 🙂

  3. Johnny szerint:

    A 606-os lajtstrom nem is magyar, most néztem… 🙂
    A HA-LKX-el meg mi van??? 😛

  4. lutria szerint:

    Hát nem azért hogy fegyveres katonákat szállítson bevetésre…

  5. Nagyapó szerint:

    Johnny! Ugyanarra kell a Falcon 4X, amire a szocik által hőn szeretett AN-24 szolgált! Érthető?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Johnny szerint:

    Vén Fasz!
    Megne dumálj már, te hülye…
    10 személyes, nagy hatótávolságú gép, alhangon egy lelakott öreg darab is 20M$… Kimondott Business Class felső kategória!
    Antonov 24 helyett ott vannak Saab kisgépek, olcsóbban, hamár úgyis a svédektől veszünk gépeket. De van még itt-ott leharcolt Airbus is. 😀
    Nem jött össze… 😛

Itt lehet hozzászólni !