Emlékezzünk eltávozott szeretteinkre!

Budapesti Temetkezési Intézet, BKV, Új szó

Őszi temető

Több központi kegyeleti megemlékezést is szervez idén a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. (BTI Zrt.), hogy segítse a gyász feldolgozását a sírkertekbe látogatók számára. Mindenszentek ünnepe és Halottak napja előtt meghosszabbítják a temetőirodák nyitva tartását és az ügyintézési időt is.

Október utolsó hétvégéjén és november első napjaiban sok százezer ember indul az emlékezés virágaival a kezében a budapesti temetőkbe. Többnyire a család, a volt barátok, ismerősök együtt látogatnak el a sírokhoz, de bizony nagyon sok magányos lépés is koppan a hantok között. Nehéz a gyászban egyedül maradni, segíti az itt maradókat, ha másokba, egy közösségbe is kapaszkodhatnak. Ez a gondolat vezeti a BTI Zrt. vezetőit, amikor idén először több helyszínen is központi kegyeleti megemlékezéseket szerveznek Mindenszentek ünnepén.

BKV temetői járatok közlekedése Halottak napja alkalmából
Budapesti Temetkezési Intézet

Kegyelet.lap.hu
Temetkezés.lap.hu

A központi megemlékezések időpontjai:

Újköztemető, 53-as szóróparcella, 2009. október 30., 16.30
Fiumei úti sírkert, ravatalozó előtti tér, 2009. október 31. 14.00
Farkasréti temető, Makovecz ravatalozó, 2009. október 31. 17.00
A zenés irodalmi összeállítás keretében Helyey László színművész mond verseket, Hevesi Tamás előadóművész pedig saját dalait énekli.
A polgári búcsúztató után ökumenikus megemlékezés veszi kezdetét.

Kegyeleti megemlékezéseket, ünnepségeket további nyolc temetőben tartanak Budapesten. November 1-jén vasárnap délben a Pesterzsébeti temetőbe, 13 órára a Rákospalotai temetőbe, 15 órára pedig az Angeli úti, a Tamás utcai temetőbe, és a Kispesti temetőbe várják az emlékezőket. Még ugyanezen a napon, vagyis vasárnap kereshetik fel a sírkerteket mindazok, akiknek hozzátartozója, volt barátja Csepelen vagy Pestszentlőrincen nyugszik. A csepeli megemlékezés 16.00 órakor kezdődik, míg a lőrinci temetőbe 17 órára várják a látogatókat.

November 2-án, hétfőn a Cinkotai temetőben lesz közös megemlékezés 14 órától, majd 16 órakor a Csepeli temetőben megismétlik az előző napi emlékműsort.

A Budapesti Temetkezési Intézet már október 23-tól meghosszabbított nyitva tartással várja a látogatókat mind a tizenöt fővárosi köztemetőben. A kapukat már reggel 7 órakor kinyitják és október 29-ig este 18 óráig tartják nyitva. Október 30-tól pedig négy napon át még tovább, este 20 óráig lehet ellátogatni a sírkertekbe. November 3-ától már ismét a megszokott rend szerint, vagyis reggel fél 8 és délután 17 óra között lesznek nyitva a fővárosi temetők.

Október 31-én és november 1-jén csak a Fiumei úti Sírkertbe és az Újköztemetőbe lehet autóval behajtani, a többi sírkertbe csak a mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezők mehetnek be járművel. Az intézet arra kéri a nehezen mozgó, idős emberek rokonait, hogy autóval elsősorban a délelőtti órákban vigyék ki hozzátartozójukat a sírokhoz, amikor még biztosan megközelíthetik azokat gépkocsival. A délutáni és esti nagyobb forgalom idején már a mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezők is csak akkor tudnak behajtani a temetőbe, ha járművük még nem zavarja a gyalogosan érkezők haladását. Az Újköztemetőben október 30-án 16 óra után, valamint a következő két napon: 31-én szombaton és november 1-jén vasárnap egész nap díjmentes a gépjárművek behajtása. Az Újköztemetőben október 26-a és november 2-a között 3 mikrobusz is segíti a közlekedést, a Fiumei úti Sírkertben pedig a két hétvégi napon indul kisbusz a főbejárattól.

A fővárosi köztemetőkben található temetőirodák meghosszabbított nyitva tartással segítik az ügyintézést: október 29-e és november2-a között reggel fél nyolctól délután ötig lehet sírhelyek megváltását vagy éppen sírgondozást igényelni.

A kegyeleti emlékezés napjaiban a BKV is sűrített járatokat közlekedtet több vonalon október 24.,25.,29.,30.,31., és november 1-jén. A korábbi évek tapasztalatait felhasználva a megszokott villamosok és autóbuszok mellett rendkívüli temetői járatokat is indít a közlekedési vállalat (a 28A, 37B jelzésű villamosok, valamint a 30B, 36A, 38B,58A, 68A, 218A jelű autóbuszok csak október 31. és november 1-jén járnak). A nagy temetőket érintő villamosok járatait a fentebb megjelölt napokon sűrítik, így a 28-as és a 37-es és 59-es villamosok ötpercenként közlekednek.

A várhatóan rendkívül nagy forgalom és a parkolás nehézségei miatt javasoljuk, hogy aki teheti, villamossal közelítse meg az Újköztemetőt és a Farkasréti temetőt. A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. szolgáltatásairól, valamint a Mindenszentek és Halottak Napján érvényes menetrendről tájékozódjanak a Budapesti Temetkezési Intézet honlapján.

Halottak napja

Mindenszentek és Halottak Napja

Több mint ezer évvel ezelőtt Szent Odilon, a clunyi apátság elöljárója arra kérte a bencés apátság szerzeteseit, hogy mindszentek másnapján “imádkozzanak különös buzgósággal az elhunytakért”.

A clunyi apátságból kiindulva lassanként elterjedt a halottakról való megemlékezés szokása, mindenszentek napjának jelentősége pedig “elsorvadt”, mára a két ünnep hagyományai összemosódtak.

A mindszentek ünnepének kezdetei a 4. századba nyúlnak. Szent Efrém szíriai egyházatya (373-ban hunyt el) és Aranyszájú Szent János már tud a mindenszentek ünnepéről, melyet május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. E vasárnap neve a görög egyházban ma is a szentek vasárnapja. Nyugaton 609-ben tűnik föl először ez az ünnep, mikor május 13-án a “Szűz Mária, Vértanúk Boldogasszonya és minden vértanúk” tiszteletére avatják föl a római Pantheont.

Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-jén Írországban és Angliában kezdtek ünnepelni a 700-as években, és ez az ünnep hamarosan általános lett. A november másodikai halottak napja azonban Szent Odilon clunyi apáttól (962-1048) ered, aki 998-ban kiadott rendeletben emléknapul bevezette minden bencésházba. Hamarosan a bencés renden kívül is megülték, a XII. és XIII. században egész Európában elterjedt, s a 14. század elejétől Róma is átvette.

Mindkét napot számos hiedelem övezi. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen sokfelé számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, és a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak osztották szét. Szeged környékén “Mindenszentek kalácsa”, “kóduskalács” néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek.

Sokfelé úgy tartották, hogy a mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, a holtak hazalátogatnak. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére.

E hiedelmek már kiveszőben vannak, de mindkét nap a városokban és falvakban ma is egyaránt a halottakra való emlékezés ünnepe. Ilyenkor benépesülnek a temetők, s a virággal borított hantokat körülállják a hozzátartozók.

Forrás: Új Szó

Egy hozzászólás “Emlékezzünk eltávozott szeretteinkre!” bejegyzésre

  1. lolka szerint:

    Mindig, ha a temetőbe megyek azon töröm a fejem, miért nem lehet a hátsó oldalon egy kaput nyitni. Általában nem érdekes, mert van megállási lehetőség. De igy Mindenszentek és Halottaknapja tájékán legalább ideiglenesen. Elhiszem, hogy a virág nagy üzlet, de amikor a lakotelepről gyalog elmegy az ember, Kivül a temető melett 1km, bent a temetőben vissza 1km. Visszafele megint 1km, kivül megint 1km és úgyan ott vagyok ahonnan indultam. Már többszőr volt erről szó, de az önkori mindig kibuvót talált (műemlék a bejárat ami a Rákoczi útra néz…meg a virágárusok…stb) szóval ilyen átlátszó kifogások voltak. Pedig egyévben egyszer kéne egy ideiglenes bejáratot nyitni, de hát a gerincút sem sikerült 16 év alatt ezeknek a …………….., miért sikerült volna pont ez a probléma megoldás. De most már nem is érdekes, majd az új vezetés aki lessz, talán megtudják oldani ezt a dolgot is a többi elmaradt igérgettel együtt…
    (a kipontozott részre mindenki azt gondol amit akar, én oda irtam, de aztán …az indiánok sem bántják a …………..)

Itt lehet hozzászólni !