Az Országgyűlés 2014. december 16-án a magyar zászló és címer napjává nyilvánította március 16-át
Magyar Nemzet, Librarius.hu, Infostart.hu, Csepel.info
A képviselők 155 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett fogadták el a határozatot, mely szerint „az Országgyűlés, fejet hajtva mindazon emberek, közösségek és emlékük előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt, Magyarország zászlaja és címere iránti tisztelettől vezérelve, megbecsülésének kifejezése érdekében a nemzeti színről és ország címeréről szóló 1848. évi XXI. törvénycikk elfogadásának emlékére, március 16. napját a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja”.
Az indoklás kifejtette, hogy a magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld zászló, valamint az alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része, tiszteletük az intézmények, a szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége.
A magyar zászló és címer napjának a beterjesztők – Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és Németh Szilárd frakcióvezető-helyettes – eredetileg március 23-át, az 1848-as XXI. törvénycikk elfogadásának napját javasolták, de mivel ez a nap 2007 óta a magyar-lengyel barátság napja, végül március 16-át jelölték ki az ünnep megtartására. (A mindössze két paragrafusból álló 1848. évi XXI. törvény tette kötelezővé nyilvános ünnepek alkalmával az összes középület, közintézmény és magyar hajó esetében a nemzeti lobogó és az ország címerének használatát.) A magyar zászló és címer napja alkalmat ad az oktatási, tudományos és kulturális intézményeknek, a médiának, a civil szervezeteknek, közösségeknek nemzeti jelképeinkhez kapcsolódó hagyományaink, irántuk érzett megbecsülésünk kinyilvánítására. A napot 2015-ben ünnepelte először az ország.
Az Alaptörvény értelmében Magyarország zászlaja három egyenlő szélességű, sorrendben (felülről) piros, fehér és zöld színű vízszintes sávból áll, amelyben a piros szín az erő, a fehér szín a hűség, a zöld szín a remény jelképe. Magyarország címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak aranykoronás, kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt látható. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.
A korábban használt vörös és fehér színhez a 15. században kapcsolódott a zöld, a nemzeti színeket együtt először 1608-ban, II. Mátyás király pozsonyi koronázásakor használták. Zászlón – nemzeti jelképként – a reformkorban jelent meg együtt a piros, a fehér és a zöld szín. Az 1848. évi követelések egyike volt, hogy „a nemzeti színek régi jogukba visszaállíttassanak”, amit a XXI. törvénycikk szentesített.
A címer alapelemei mai formájukban a 16. századra rögzültek, a népszerű értelmezés szerint a kettős kereszt az apostoli királyságra utal, a hármas halom a három hegységet: a Tátrát, a Mátrát és a Fátrát, a hétszer vágott mező négy ezüst sávja a négy folyót: a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát jelképezi.
Az 1849-ben keletkezett úgynevezett Kossuth-címeren nem szerepel a Szent Korona, alakja a szokásos egyenes oldalú pajzs helyett tetején és oldalán befelé ívelt, sajátosan magyarnak tekintett pajzsforma. Ez volt Magyarország hivatalos címere 1918-19-ben, 1946 és 1949 között, majd 1956-ban.
Az Országgyűlés 1990-ben komoly vita után döntött a koronás címer alkalmazása mellett.
A csepeli önkormányzat idén ünnepi hangversennyel emlékezik meg a magyar címer és zászló napjáról.
Kapcsolódó:
A nap fotója: 1848 méter hosszú zászló készül a nemzeti ünnepre
Tudta, hogy nem is piros-fehér-zöld a magyar zászló hivatalos megnevezése?
“Megrendítő – Ezt mondta Apáti Bence a résztvevőknek, mielőtt elindult a vonulás a magyar zászlóval
A magyar zászló és címer napját jöttünk megünnepelni
Szombaton 1848 önkéntes 1848 méter hosszú szakaszon menetelt egy 1848 méteres magyar nemzeti zászlóval Budapesten. A vonulás előtt Apáti Bence szólt a résztvevőkhöz. A Magyar Nemzet főmunkatársa, a Budapesti Operettszínház balettigazgatója beszédét változtatás nélkül közöljük.
Szervusztok!
Isten áldjon titeket!
A magyar zászló és címer napját jöttünk megünnepelni.
Méltóságteljesen. Büszkén. Csendben.
De makacsul.
A zászlót, a magyar zászlót, amely a mienk. Amely a magyarságunk, az összetartozásunk jelképe.
Most is büszkén és méltóságteljesen szorongatjuk zászlóinkat.
És dacosan.
Kifehéredett ujjakkal szorongatjuk a magyar zászlót.
Talán nem értjük az idők szavát.
Vagy talán nagyon is értjük.
Értjük, hogy miért is fontos, hogy kifehéredett ujjakkal kapaszkodjunk a magyar zászlóba.
Mindig is értettük.
Még kisfiú voltam, mikor 1989-ben édesapám elvitt a kommunisták utolsó évében tüntetni.
Büszkék voltunk, büszkén vonultunk.
Bátor voltam.
A fiatalok naiv, semmitől sem félő bátorságával szedtem a lábaimat, miközben szorítottam édesapám kezét. Én őt fogtam, ő pedig a magyar zászlót.
Nem tudtam, csak éreztem, hogy valami rendkívüli történik.
Egyszer csak egy helikopter hangja zúgott fel. A tömegen izgalom lett úrrá.
Édesapám, aki semmitől sem félt, ijedten rám tekintett.
Félelem csillogott a szemében. Megszorította a kezem, és fedezéket keresve, sietve egy kapualjba húzott minket.
Kifehéredett ujjakkal szorította a kezem és a zászlót tartó botot.
Nem lőttek. Nem lövetettek.
De akkor, ott megéreztem, hogy mi az a büszkeség, Mi az a dac.
És, hogy mi az a félelem.
Amit egymás kezébe kapaszkodva és még valamibe, amit talán hazafiságnak hívnak, le lehet győzni.
És ki tudná elfelejteni 2006-ot, amikor azért vadásztak ránk a símaszkos, viperás bűnözők, mert a három színt – a pirosat, a fehéret és a zöldet – viseltük. Féltünk?
Igen.
De le nem vettük volna a kokárdát, el nem dobtuk volna a magyar zászlót.
Büszkén és dacosan viseltük el az ütéseket a rúgásokat, a gumilövedékeket.
Elfehéredett, reccsent az ujjunk, amikor bilincselés közben eltörték a símaszkosok.
Azt mondták az ujjainkat törők, a szemeinket kilövők, hogy kisajátítjuk, elraboljuk azt, ami mindig is a miénk volt. Azt ordították, hogy félelmet kelt, hogy büszkék vagyunk a magyar zászlóra, azt mondták fasiszták és kirekesztőek vagyunk, amiért büszkék vagyunk arra, hogy magyarnak születtünk.
Egymás kezét kell fognunk, egymás kezét kell szorítanunk ma is, amikor a megtévesztettek zilált, de agresszív csapatai eldobták a magyar zászlót, hogy vörös és kék lobogókra cseréljék azt. Látjuk, ahogyan vörös és kék zászlókkal vonulnak, halljuk, hogy már nem a magyar, hanem a európai birodalom himnuszát éneklik.
Mert nekik már nem tetszik, hogy “Isten áldd meg a magyart”.
Nekik az, hogy magyar, már semmit sem jelent.
Itt vannak ők, újra előbújtak, akik szerint nem baj, ha fogy a magyar, akik Európai Egyesült Államokban és nem pedig nemzetben gondolkodnak.
Most kell csak igazán egymásba és a magyar zászlóba kapaszkodni.
Bátran, dacosan,
kifehéredett ujjakkal!
Hajrá magyarok!”
(forrás:www.origo.hu)
http://mindenszo.hu/ezt-mondta-apati-bence-a-resztvevoknek-mielott-elindult-a-vonulas-a-magyar-zaszloval/