MTVA Archívum
Csepeli családokat fényképezett 1945. október 13-án az MTI/Mafirt fotósa szegényes otthonaiknál. Ezekből találtunk és mutatunk most be négyet. Az első, fent látható kép címe: csepeli idős asszony otthonában.
“Fiatal édesanya lép ki szegényes háza ajtaján két gyermekével az udvarra” a kép címe: ennél nem írták, hogy Csepelen készült, ám a sorozat része.
“Egy csepeli házaspár áll földbe vájt házuk előtt.”
“Csepeli zsáner: egy férfi ül szegényes házának ajtaja előtt az udvaron, az ajtóban családtagjai állnak.” A fotók készítőjének neve sajnos nem ismert.
Forrás: MTVA Archívum
“1945. október 13. szombat
Délelőtt Gál Sándorné hagyatéki felvételét intéztem el, utána felmentem a makói takarékpénztárba, hogy befizessem a 35 ezer pengő egyházközségi tartozást. Azonban nem fogadták el mint kiegyenlítését a tartozásnak, hanem csak, mint betétet, mely kamatozni fog, természetesen 4-5%-kal, míg a tartozás után 40%-ot fizettünk. De hát ez a világ sora a pénzügyek terén!
Menet a takarékpénztárba találkoztam Szőnyi Imrével, a kisgazdapárt elnökével, és mondja, a helyi orosz parancsnok gratulált neki a budapesti választási győzelem után, mert ő örül, bármely demokratikus párt sikert ér el, tehát ezzel is – úgymond Szőnyi – az orosz sem kizárólag a kommunista párt mellett áll.
Délután az újvárosi iskolánál volt tantestületi ülés, mely alatt az iskolások énekoktatásáról és énekeltetéséről különösen szóltam, miután délben Kiss Ferenc úr említé, hogy Ágota nővér adandó énekrend nélkül akarna énekelni a templomban, holott Kiss Ferenc most éppen az elemi és a polgári iskolások egyöntetű éneklése tekintetében dolgozott ki énekrendet, amiről Kubinyi Zoltán polgári iskolai igazgató is szólott éppen ma. Ezt helyeslem is. A tantestületi ülés keretében M. Petra újvárosi nővér megfontolatlan módon tette szóvá az iskolai takarítás és fizetésük ügyét, mely utóbbira nézve panasz nem lehet, mert hogy drágaság van, az nem az iskolafenntartó egyházközség bűne; utóbbin pedig segítünk lehetőség szerint, és az ő ujjáról sem esik le az aranygyűrű, ha segítene nehéz időkben a takarításnál, és azt néhány jóindulatú szülő gyermekével együtt végzik. Azt meg éppen nem vártam, hogy most az imaház takarítását a nővérek nevében felpanaszolja. A leégett templomtető miatt veszik igénybe az egyik tantermet istentiszteleti célra, mely lakásuk mellett van. A nehéz helyzetre való tekintettel ennek takarítását elvárjuk tőlük. Megtekintettem a templom körül felhalmozott fa- és fedőanyagot. Az áccsal ma tárgyalnak.
Visszatérőben az Apaffy és Kórház utcák sarkán találkoztam Génes Mihály állami építészeti főtanácsos és nejével, akik tegnap este jöttek meg Karinthiából, ahová menekülésük során jutottak. Megviselte őket az otthon hiánya, de bizakodóak, amint mondották, bútoraikat és felszerelésüket részükre megmentették. Fiukról – tiszt – nem tudnak semmit.”
https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/egyhaztortenet/dr_csepregi_imre_naplo_1_1944_1946/
Nagyon büszke vagyok, Csepelre, és, hogy milyen nehéz lehetett az élet de, mégis boldpgoknak néznek ki, a II Világhaború végén!
Manapság,ma már nem nagyon látszanak, annak!
A képek láthatóan a Csepelhez tartozó Királyerdőben készültek. Csepel, mivel nagyközség volt, nem tartozott Bp.-hez, ezért a Királyerdőben sok olyan ember talált helyet, akik nem lehettek pesti lakosok.
Csepelen a “Faluban”, de még a Szabcsin sem voltak ilyen lakások. (Érdemes Versitz Úr képeit tanulmányozni)
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
A földbe vájt ház tetszik. Szerintem akkor 45-ben, ami föld volt, ott volt munka. Amit lehetett szerintem termeltek, spájzolták is, és azt is ették.
Más korszak volt, más feltételekkel. Szerintem a Férfi és a Nő egymásra volt utalva, nem volt ott rivalizálas, meg féltékenységi roham, meg egymással való kibaszásch. A cél az volt, hogy “együtt” szinten maradni. De azt is írhatnám, kiegészítették egymást, és az anyósok lehet nem is ismerték egymást, így nem volt nagyon veszekedés se, mert akkoriban szerintem vagy korábban haltak az emberek, vagy qrwa messze egymástól, és csak max táviratot küldtek 1 évben 1-2 alkalommal. De ha mégis laktak együtt, kénytelenek voltak valami kompromisszumot kötni, vagy ha volt templom, lehet betértek egy misére és keresztény hitben élve próbáltak tovább boldogulni. Szerintem örültek annak, hogy vége a háborúnak, nincs több bombázás, félelem, kilátástalanság, és próbálták újjáépíteni az életüket.