Csepel.hu
Beszélgetés Laurencz Lászlóval kézilabdáról, edzői feladatokról, az épülő csarnokról.
Nyolc éve alakult meg a Csepel Diáksport Egyesület. Szakmai irányítására a magyar női kézilabdaválogatottal világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmet nyert Laurencz Lászlót, Csepel díszpolgárát kérték fel. A hamarosan megépülő új kézilabdacsarnok a mesteredző nevét fogja viselni.
A Csepel Művek fénykorában a csepeli kézilabda is az élvonalban volt, a rádió rendszeresen közvetített mérkőzéseket, alig lehetett bejutni a nézőtérre. „A Csepel DSE létrehozásával egyik álmunkat, a csepeli kézilabdás hagyományok felélesztését már megvalósítottuk. Most már ki kell szolgálni a kézilabdára éhes közönséget” – jegyzi meg lapunknak Laurencz László, akit otthonában kerestünk fel.
Épül a csarnok
A 2017/2018-as NB II-es bajnokságban a felnőtt női csapat a második helyen végzett. Jövőre kitűzött cél az aranyérem és ezzel az NB1/B-be való feljutás. Azt mondja, az új kézilabdacsarnok iránt hatalmas a szakma érdeklődése, az újságírók is folyamatosan érdeklődnek nála. Az önkormányzati támogatással megvalósuló új csarnok az ÁMK tornacsarnoka mellett épül meg, a beruházás során a két létesítményt összekapcsolják egymással.
Laurencz László elmondta, az új csarnokra égető szüksége van az egyesületnek, hiszen mintegy kétszázötven gyerekkel foglalkoznak. A Csepel DSE tizenkét fős edzői gárdával rendelkezik, köztük olyannal, aki a válogatottban Laurencz László játékosa volt. Azt mondja, még soha nem dolgozott olyan megszállott és elhivatott emberekkel, mint Csepelen. „Az egyoldali lelátóval épülő csarnok tervezett átadása bő egy év múlva várható, ezt kellene valahogyan túlélnem. De jó hír, hogy az építkezés hosszú várakozás után remélhetőleg október elsején megkezdődik. Nyilván az építési munkák járnak majd kellemetlenségekkel, ezért ezúton is kérem a környékbeli lakosok türelmét, megértését a kivitelezés alatt. Ők ezzel tudnak bennünket, kézilabdásokat támogatni.”
Itt óhatatlanul is a szakmáról, az edzői feladatok összetettségéről kezdünk el beszélgetni. Ezzel kapcsolatban elmesél egy történetet: Németh Helga, a válogatott egyik kulcsjátékosa az atlantai olimpia alatt annyira szerelmes volt, hogy az már-már a játéka rovására ment. Laurencz László megkérte a szövetség főtitkárát, vegye rá a fiút arra, hogy a következőket mondja Helgának: „Nekem az lenne a legnagyobb ajándék, ha éremmel jönnétek haza az olimpiáról.” A terv bejött: a válogatott – Helga irányításával – bronzérmet szerzett.
Sportos család
Kevesen tudják, hogy Laurencz László futballistaként kezdte, de a pályáját kettétörte egy betegség. Csontvelőgyulladással három évig feküdt kórházban, a fél combcsontját ki kellett metszeni. A felépülése után is a sportot, a kézilabdát választotta, és egészen a válogatott kerettagságig vitte. Nem kis kockázatot vállalt, ugyanis ha eltört volna a lába, amputálni kellett volna. Mint mondja, a legjobban az dühíti fel, amikor egy egészséges ember nem becsüli meg azt, amit az élettől kapott.
A legemlékezetesebb számára az 1995-ös vb-döntő, amelyet a válogatott Bécsújhelyen játszott. „Annyian jöttek ki szurkolni Ausztriába, hogy nem lehetett közlekedni az autópályán” – idézi fel. A mai napig szembesül azzal, milyen sokat jelentett a magyaroknak a válogatott eredményes szereplése. „Ismeretlen emberek hálálkodnak, hogy milyen sok örömöt szereztem nekik. Pedig a sikereket nem egyedül értem el, kellettek hozzá a lányok is” – mondja.
Igazi sportos család az övék, hiszen felesége atléta volt, fiuk pedig a magyar és német első osztályban is kézilabdázott, jelenleg a PLER-Budapest NBI/B felnőtt csapatának egyik edzője. Laurencz László az 1996-os atlantai olimpia után költözött Csepelre, Királyerdő városrészbe. Azt mondja, annyira szeret itt lakni, hogy a világon semmiért nem költözne el.
Lass Gábor
