Határidőn túl is szennyez a galvániszap Csepelen

Origo.hu, Csepel.hu

Németh Szilárd és Illés Zoltán

Még mindig van 500 tonna szennyező galvániszap az egyik csepeli telepen, hiába járt le az elszállítási határidő tavaly év végén. Kiderült ugyanis, hogy alábecsülték a mennyiséget. A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatója szerint nem volt okuk megkérdőjelezni a korábbi szakértői véleményeket. Illés Zoltán, a Fidesz környezetvédelmi politikusa belső vizsgálatot követel a környezetvédelmi tárcánál az ügyben.

Illés Zoltán, a Fidesz környezetvédelmi politikusa szerint még legalább 300 tonna galvániszap vár elszállításra a csepeli telephelyen, miközben az eredeti szerződés szerint december 31-re meg kellett volna tisztítania a területet a Terszol Kft.-nek. A Terszol becslései szerint ugyanakkor 400-500 tonna galvániszap van még a helyszínen. Illés az [origo]-nak azt mondta: reméli, hogy belső vizsgálat indul a környezetvédelmi tárcánál az ügyben.

A politikus szerint a cég vagy nem teljesítette határidőre a szerződésben foglaltakat, és ez esetben kötbért kellene fizetnie, vagy rosszul becsülték meg a galvániszap mennyiségét és rossz adatok alapján írták meg a szerződést. A szerződésben – két szakértői véleményre alapozva, melyek szerint 1200 tonna galvániszap van a telepen – 1100 tonna plusz 30 százalék galvániszap elszállítása szerepelt, ha azonban még valóban a telepen van 400-500 tonna, ahogy a Terszol becsülte, akkor körülbelül 2000 tonna veszélyes hulladékról van szó, amit 1200 tonnára becsültek korábban. “Ha ezt készakarva tették, hogy a cég több pénzt kérhessen, akkor az baj” – közölte Illés Zoltán.

Váradi József, a tendert kiíró és a Terszollal szerződést kötő Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (VKKI) főigazgatója az [origo]-nak azt mondta: a szállítás csúszását az okozza, hogy a tényleges mérések szerint több anyag volt a helyszínen, mint amennyit az előzetes felmérések alapján vártak. “A galvániszap lerakott mennyiségét két olyan tanulmány tartalmazta korábban, amelyet a pályázatírók felhasználtak. Egymástól függetlenül mindkettőben 1200 tonna szerepelt. Nem volt ok arra, hogy megkérdőjelezzük a becsült mennyiséget” – közölte Váradi. Hozzátette: veszélyes hulladék szállításakor a telephelyen és a befogadónál is mérlegelni kell, és a csomagokon fel kell tüntetni a szállítmány pontos súlyát. Szerinte a becslés nehézségét mutatja az is, hogy Illés 300 tonnáról beszél, miközben szerintük lehet, hogy 500 tonnánál is több galvániszap van még a telepen. A főigazgató hozzátette, több műszaki ellenőr is megvizsgálta, hogy a mérlegelés pontos volt-e, és mindent rendben találtak.

Mivel a galvániszap mennyisége meghaladta azt, amiről az eredeti közbeszerzési kiírás szólt, így új, közzététel nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást kell lefolytatniuk a vállalkozóval a többi elviteléről. Váradi azonban azt mondta, hogy a Terszol már nagyon szeretne levonulni a telephelyről, mivel az eredeti szerződésben foglaltakat teljesítette, a VKKI-nak pedig az az érdeke, hogy ezt a céget bízza meg újra, hogy mielőbb elszállíthassák a galvániszapot. Váradi reményei szerint sikerül megállapodniuk, és január végére megtisztítják a csepeli telepet. Ha nem egyeznek meg a céggel, akkor viszont új közbeszerzési eljárást kell kiírni.

Az [origo] megpróbálta elérni a Terszol illetékesét is, eddig sikertelenül. A környezetvédelmi tárcánál pedig annyit közöltek, hogy Fodor Gábor miniszter korábban vizsgálatot indított a közbeszerzési eljárással kapcsolatban, amely jelenleg is folyamatban van.

A galvániszapot több éven keresztül tárolták szakszerűtlenül, rozsdás tartályokban Csepelen. Az elszállítás költségeit a felszámolás alatt álló cég nem tudta rendezni, a galvániszap pedig idővel szivárogni kezdett, beszennyezve a talajvizet és a Dunát is. Elszállításáról végül a környezetvédelmi tárca döntött.

Forrás: Origo.hu

Levelet írt a polgármester

Tóth Mihály csepeli polgármester is levelet írt Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszternek – számol be a Csepel.hu. A levél szerint Tóth Mihály december 21-én járt a nagyobbik galvániszap-telephelyen, ahol arról győződött meg, hogy az előírt, 10 nappal későbbi határidőre sem fog megtörténni a galvániszap elszállítása. A polgármester arra kérte Fodor Gábor minisztert, hogy a galvániszap elszállítását az előírt határidőre teljesítse.

Forrás: Csepel.hu

4 hozzászólás “Határidőn túl is szennyez a galvániszap Csepelen” bejegyzésre

  1. Csaba szerint:

    Gratulálok Polgármester úr! Megint minden öntől telhetőt megtett a csepeliek érdekében! Többet használt volna a kerületnek, ha beáll maga is csomagolni.

  2. Nándi szerint:

    Csaba, az semmi! Nézd meg a csepel.hu-t most, újabb hőstett.

  3. miska72 szerint:

    Nemhogy hazavitték volna! A gazember munkájukért igazán vehedtek volna egy jó galvániszap pakolást.

  4. ZsiványZoli szerint:

    Arra volt eszük a vezetőknek hogy a működő magyar üzemeket tönkretegyék,bezárják de hogy a ganét összetakarítsák maguk után,arra már nem.

Itt lehet hozzászólni !