Mise alatt törtek be a plébániára Szigetszentmiklóson

Lakihegy Rádió

A kép illusztráció

A szombat esti mise ideje alatt törtek be két helyiségbe a szigetszentmiklósi Szent Miklós Plébánián. Linde László plébános rádiónknak elmondta, hogy az ismeretlen elkövetők minden bizonnyal pénzszerzés céljából hatoltak be az altemplomi sekrestyébe és egy mellékhelyiségbe.

Nagy értékű kár nem keletkezett: mintegy 6-7 ezer forintnyi készpénz tűnt el, de templomi tárgyaknak, kelyheknek, egyéb kellékeknek nem veszett nyoma, így rendőrségi feljelentést sem tettek az ügyben.

A plébános hozzátette: valamilyen mértékben ők maguk is hibásak, mert az esti misék alkalmával nem szokták nyitva hagyni az altemplom bejáratát, most mégis így történt. A közeljövőben azonban erre jobban ügyelnek majd.

lakihegyradio.hu

3 hozzászólás “Mise alatt törtek be a plébániára Szigetszentmiklóson” bejegyzésre

  1. lolka szerint:

    Akkor ez nem betörés ez besurranásos lopás, de reménykedjünk, hogy majd meggyonják a gaztettüket…

  2. titok szerint:

    Isten verje meg őket!

  3. Nagyapó szerint:

    Három csapás törvényt!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !