Ünnepi koncert a magyar zászló és címer napja alkalmából

Csepel.hu

Ünnepi hangversenyen emlékeztek a magyar zászló és címer napjára március 16-án a Királyerdei Művelődési Házban. Az Országgyűlés 2014-ben fogadta el Németh Szilárd országgyűlési képviselő javaslatát, hogy március 16-át nyilvánítsák a magyar zászló és címer napjává.

A csepeli megemlékezésen mások mellett megjelent Wittner Mária 56-os hős, Csepel díszpolgára, Németh Szilárd, Borbély Lénárd polgármester, valamint Csepel elöljárói és a testvérváros Nagyszalontából érkező vendégek. A hangversenyen a Csepeli Szimfonikus Zenekar adott elő klasszikus műveket Péntek János karnagy vezetésével.

Wittner Mária köszöntőjében arról beszélt: ez a nap alkalom arra, hogy emlékezzünk azokra, akik harcoltak és az életüket áldozták a magyar szabadságért. Felemelő érzésként említette a március 15-ei ünnepséget, amelyen rengeteg ember vett részt, és az összetartozás élményét nyújtotta. „Soha ilyen csodálatos március 15-ét nem éltem át. Amerre jártam, jókedvet, mosolyt és boldogságot láttam. Sok-sok szeretetet tapasztaltam, és ezt kell továbbadni másoknak is” – mondta.

A Csepeli Szimfonikus Zenekar először Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának nyitányát játszotta el. Ezt követően Joaquin Rodrigo: Concierto de Aranjuez című darabja csendült fel Csáki András gitárművész előadásában. Nagy sikert aratott Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiájának előadása. A közönség hosszan tartó tapsa megkövetelte, hogy a zenekar ráadást is játsszon. Ekkor Brahms: Magyar táncok című népszerű darabját adták elő. A művelődési ház telt házas közönsége nagy tetszéssel fogadta a zenekar játékát.

cs. a.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !