Weiss Manfréd Terv – Csepel újjászületik

Csepel.hu

Tisztelt csepeliek!

A 2010 óta eltelt két ciklusban Csepel új erőre kapott. Magunk mögött hagytuk a rendszerváltást követő évtizedek súlyos terheit. Csepelt lendületbe hoztuk! Csepel most újra nagy lehetőség előtt áll! Az itt élők igényeit figyelembe véve megszületett Csepel középtávú fejlesztési terve: a Weiss Manfréd Terv. Ez a terv garanciát jelent rá, hogy Csepel az egyik legfejlődőbb, legsikeresebb budapesti kerület legyen.

Ehhez azonban a kormányzat támogatására is szükségünk van. Németh Szilárd országgyűlési képviselő úrnak köszönhetően a Kormány már meg is kezdte Csepel jövőjét garantáló Weiss Manfréd Terv tárgyalását. Az itt élők nevében köszönöm Németh Szilárd képviselő úrnak Csepelért és a csepeliekért végzett parlamenti munkáját. Hathatós támogatására a jövőben is számítunk!

 

1. rész: hidak a jövőbe

Csepeli gyárváros – méltó régi nagy híréhez

Újjáélesztjük a csepeli és a magyar ipar bölcsőjét jelentő, báró Weiss Manfréd által alapított gyárvárost, a nagy múltú Csepel Műveket. Megszépülő ipari műemlék épületek, új termelő és szolgáltató cégek, üzemek, inkubátorház, technológiai park és még több csepeli munkahely. Évtizedekig elhanyagolták, most újjáépítjük – mert Csepel többet érdemel! Új Duna-hidat és Pest-budai villamosvonalat kap Csepel .

 

 

 

Az M0-ig visszük a csepeli gerincutat

Csepel belvárosának gépkocsiforgalma, a zaj- és levegőszennyezés is csökkenni fog a csepeli gerincút továbbépítésével. Az M0-ás felhajtó az autók és kamionok számára a lakott területek elkerülésével is elérhető lesz. A fejlesztés során a II. Rákóczi Ferenc utat is felújítjuk, kerékpársávval és forgalomcsillapító technikákkal látjuk el.

 

 

Meghosszabbítjuk a hévet a pesti belvárosig

A csepeli HÉV vonalát a Kormánnyal és a Fővárossal közösen észak és dél felé is meghosszabbítjuk. A sínpályát, a peronokat és a kocsikat is modernizáljuk, újakra cseréljük. A Csepeli Temetőtől egyészen a Jászai Mari térig utazhatunk majd átszállás nélkül. A klimatizált, alacsony padlós, akadálymentes új szerelvényekkel az idősek, a babakocsis kismamák és a mozgáskorlátozottak is kényelmesebben és biztonságosabban utazhatnak majd.

 

 

Újjáépítjük és kiszélesítjük a Gubacsi-hidat

Kibővítjük és felújítjuk a leromlott állapotú Gubacsi-híd közúti és vasúti oldalát. Sőt, egy harmadik, új kerékpáros híd is megépül a jelenlegi két híd mellett. A megújuló közúti pálya 2×2 sávosra bővül és korszerűsödnek a hídhoz vezető utak is. Autóval és kerékpárral is gyorsabb, biztonságosabb lesz az átjutás.

 

 

Hajóval a belvárosba

Új expressz hajójárattal kötjük össze Csepelt a pesti belvárossal. A csepeli Duna-parton tömegközlekedéssel jól megközelíthető új kikötőt tervezünk, ahonnan a Kossuth térig közlekedő expressz hajó szállítja majd az utasokat. Csepelről a belváros vízi úton is könnyen és gyorsan elérhetővé válik.

 

Kerékpáros és gyalogos hidat építünk a Kis-Dunán

Közvetlen kerékpáros és gyalogos híddal kötjük össze a csepeli és soroksári Kis-Duna-partot. A csepeli Kis- Duna-part az elmúlt években újjászületett, 5 km hosszan kiépítettük a Kolonics György sétányt. Az új híddal teljessé válhat a csepeli és a soroksári családok kis-dunai élménye a folyó mindkét oldalán.

 

Felüljáró a Corvin-Csomópontra: megszűnnek a forgalmi dugók

A Corvin-csomópont átépítésre kerül, a kereszteződést kétszintűvé tesszük. A közúti forgalom a vasúti sínek fölött átívelő új felüljárón fog áthaladni. Megszűnnek a vonatok miatti forgalmi dugók, folyamatossá válhat az autós közlekedés a Weiss Manfréd úton.

 

65 km új útburkolat, járda és csapadékcsatorna épül

Csepelen eddig saját forrásból 12 km utcát, járdát, csapadékcsatornát építettünk újjá. A következő években a Kormány segítségével a csepeli útépítések teljes körűvé válnak: további 65 km burkolatlan vagy leromlott állagú utca kap új szilárdburkolatot, járdát és esővíz-elvezetést a kerületben.

 

A Weiss Manfréd Terv bemutatását folytatjuk!

Csepel.hu

22 hozzászólás “Weiss Manfréd Terv – Csepel újjászületik” bejegyzésre

  1. Csányi László szerint:

    Sokk
    al többet érne ha a szigeteléseket oldanák meg a rossz panelházakon !

  2. mind_the_gap szerint:

    Vannak itt évtizedes ígéretek. Ha eddig nem valósult meg, akkor miért majd ezután valósulna meg? Igazából hiányzik a garancia vagy a számon kérhetőség. (minden pártra igaz). Nekem ez a legnagyobb bajom az egésszel. Persze örülnénk neki ha megvalósulna(főleg ha a hév elmenne a városhatárig, hogy ezzel is csökkenjen az agglomerációs autós tömeg). Ha jól számolom ez már a 7. választás lesz, amin részt veszek, elég nagy a meg nem valósult választási ígéretek aránya. Ha pl. a kormány aláírná és garanciát vállalna az elkészülésre (és a milliárdok rendelkezésre bocsátásáról), akkor sokkal hihetőbb lenne. Így csak álmodozás..

  3. propaganda szerint:

    Kb. ugyanez már 2010-ben is meg lett ígérve.

  4. barvagarbalarka szerint:

    Ennyire ne nézzétek már hülyének az embereket, a csepeli HÉV-et senki nem fogja a Jászaiig meghosszabbítani. Az már akkor rég nem HÉV lesz, hanem villamos. Ha meg HÉV lenne, akkor nem a Jászai felé menne (és pláne nem a felszínen, tehát fúrni kell így is, úgy is), mert az a kutyát sem érdekli, a HÉV-en utazók alig 10%-át, a 80% a nagykörút irányába megy. Persze nem a nagykörút miatt, hanem mert ott közelíthető meg gyorsan a 2-es és a 3-as metró is. Szóval ez egy lószar ígéret ebben a formában, az emberek a borároson ugyanúgy át fognak szállni a 4-6-osra.

  5. barvagarbalarka szerint:

    Fasza azér, hogy a 17. kerületben egy ma nem létező szárnyvonallal tudnak kampányolni meg ígérgetni, itt meg egy lassan 70 éve létező HÉV 1-2 km-es hosszabbítását nem tudják még ígérni sem, pedig az embereket a Kálvin térig, Astoriáig hosszabbítás az, ami tényleg érdekelné, nem a Jászai Mari tér, hogy a 3-as metróra továbbra se legyen közvetlen átszállási lehetőség, a 2-esre meg átszállhatnak fent valahol a Kossuth téren, a 4-es metró meg megint alig érint pár embert.
    Ezt érdemlik a csepeliek, hogy csinálnának valamit, ami megint nem hoz érdemi előrelépést a többségnek? Csepel nem érdemel többet?

  6. barvagarbalarka szerint:

    Arról nem is beszélve, hogy képesek voltak az újságba is meg ide is a csepeli helyett a ráckevei HÉV képét betenni. Na kb. ennyire vannak tisztában a dolgokkal, akik kitalálták ezt az ígéretet. Nem hogy preferált utazási irány Csepelről meg utasszám, meg a 2-es villamos utasszáma, stb. Semmit nem tudtok, csak szövegelni, de akkor legalább úgy tennétek, hogy arra minél több ember fel is kapja a fejét. Ehhez meg nem ártana utánanézni pár alapvető dolognak.

  7. Betke szerint:

    Merjünk nagyot álmodni😉

  8. Johnny szerint:

    Hagyjuk már.
    Ez túl szép, hogy bármi is igaz legyen.
    Meg kell nézni a Kossuth Lajos utcát, 3 év alatt széthullott.

  9. barvagarbalarka szerint:

    Hát amit a HÉV-vel terveznek, hogy villamost csinálnának belőle, az minden, csak nem szép. Hiába nem mondják ki, nem merik kimondani, nem nehéz összerakni, hogy arról lenne szó. Kapják be, akik csak ilyen ostoba ötletekkel tudnak előállni, aminek köze nincs az emberek valós utazási igényeihez!

  10. Katalin szerint:

    Hát ez hányinger! Mernek nagyot ígérni! De mit tettek az elmúlt nyócévben? Mi van a pavilonokkal a Szent Imre téren? Mi van az agyonfoltozott utakkal? Mi van a Csepeli Kórházzal, a Csepel SC-vel? Épül már a birkózó csarnok? Sorolhatná az ember, de felesleges! “Álmodj királylány” 😀

  11. csak úgy ... szerint:

    Nem találom a “Csepeli Hírmondó V/17.szám”-t.

    Pedig ebben jelent meg az új polgármester 35 pontos ígérete. Kedvem lett volna összehasonlítani a mostaniakkal. Helyette az alábbit találtam.

    Jelentős fejlesztések kormányzati segítséggel – programot hirdetett Borbély …
    http://csepel.info/?p=36878
    This entry was posted on 2014. szeptember 17. szerda at 12:20

    részlet..

    Teljes egészében elkészül a gerincút az EU, a kormány és a főváros támogatásával, így már a kerület összes belső lakónegyede megszabadulhat az átmenő gépkocsiforgalomtól. Felújítják és 2×2 sávosra bővítik a Gubacsi hidat, hogy csúcsidőben is gyorsabb legyen az áthaladás rajta. Gyalogos és kerékpár hidat építenek a Kis-Duna fölé, a mai „csőhíd” helyén.

    Egyszer, majd, talán. Arra azért gondosan ügyelnek, hogy határidő ne nagyon legyen.

  12. csak úgy ... szerint:

    http://www.csepelivaroskep.hu/kategoria/csepeli-hirmondo/archiv/page/9/
    Nem találom a “Csepeli Hírmondó V/17.szám”-t.

    Innen tényleg sikerült eltüntetni, de azért itt-ott fellelhető!

  13. Dzsinácska szerint:

    Elbontották a buszmegállót a csikó sétányon majd biztos raknak oda valamit és akkor jaj, csináltak buszmegállót ami eddig is volt, csak most így dícsérgethetik magukat

  14. Nagyapó szerint:

    Dzsinácska! A buszmegállók a BKK-hoz tartoznak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. Tündér Ilona szerint:

    Nagyapó!

    Abban azért segíthetne nekünk tudatlanoknak, hogy a Csepeli Hírmondóban miért nincsenek dátumok a fejlesztésekhez rendelve.
    Ugyanúgy ahogy a Napközis Tábornál is csak dátum nélküli óriás plakát áll.
    Természetesen nem napra pontos időpontokat hiányolok.

  16. Búg a Jakab szerint:

    “A Csepeli Temetőtől egyészen a Jászai Mari térig utazhatunk majd átszállás nélkül.”

    1)
    múltkor még a 4-6os valamelyikét akarták csepelre hozni, most már a kettes lesz az?
    a 2-es villamos mérete a pesti rakparton való közlekedése miatt be van határolva. nem tud ott egy 50m-es villamos közlekedni, márpedig csúcsidőben ekkora kéne.

    nem kell a HÉV helyett villamos, legyen csak szépen 5-ös metró, ahogy lassan 50 éve be van tervezve.
    első körben mondjuk az is elég, ha astoriáig, vagy kálvinig beviszitek a vonalat, a kálvinon eleve lett neki hely kihagyva, amikor a 4es épült.

    2)
    temetőig?? 5 éve Taplós a Bp2030 terv kihirdetésekor még kemény 1 megállónyi hosszabítást ígért délre: erdősor utcáig. ez ám a haladás.
    temetőig már valamivel jobb, de inkább Auchan/Bauhaus/M0-ig érjen, hogy végre csepel déli része is fejlődésnek induljon, és ne cigánytanyákkal legyen tele.

    3)
    galváni úti híd ráér még pár évtizedet. albertfalvi híd kell, és ott lehet ám villamost csepelre hozni. budáról a 17est, erzsébetről a 3ast, és akkor lehet átszállás nélkül mexikói útra, vagy akár egész budára utazni.

    4)
    “Felüljáró a Corvin-Csomópontra:”
    ezt már egyszer elszabotáltátok. hisszük, ha látjuk.

    5)
    miért Weiss Manfréd terv? mi ez az álszerénység? miért nem az idióta rezsidisznóról neveztétek el?

    6)
    hajóval a belvárosba?
    kutya nem fogja használni. hacsak nem a nagyszerű villamos olyan lassú lesz, hogy hajóval is gyorsabban lehet majd beérni.

  17. Búg a Jakab szerint:

    elárulok egy ‘titkot’: a 2-es villamos a közvágóhídról ér 6 perc alatt a borárosra. a HÉVnek a szentimréről kell 9 perc úgy, hogy sebességkorlátozás van a kvassay-n, és a dunaparton az új épületek miatt is. normál esetben ez 7 perc lenne.

    aki a HÉV-ből villamost akar, az csepel ellensége, azt nem szabad pozícióban tartani!!!

    villamossal a boráros térre jutás ideje majdnem duplázódna. (a villamos nem nagyvasúti üzem, az átjáróknál nem lesz elsőbbsége. rövidebb lesz (mert a pesti rakparton nem járhatnak hosszú szerelvények), lassabb lesz stb stb.

    Csepelre gyorsvasút kell, legalább kálvinig-astóriáig, és a csepel-belvárosi szakaszon is kéreg alatt.

  18. Búg a Jakab szerint:

    barvagarbalarka: ez már legalább olyan kutyakomádia, mint amikor gyurcsány utódját kasztingolták a maszop-szadeszesek 10 éve.

    ezek is már mindent igértek a HÉV-vel kapcsolatban, és évente változik a terv mindenféle hozzáértés, hatástanulmány nélkül.

    1-1.5 éve rezsidisznó még azt ‘álmodta’, hogy milyen jó lesz a nyugatiig menni átszállás nélkül. kicsit előbb volt egy balázs mór terv, abban még arról volt szó, hogy astoriáig megy majd a csepeli és a ráckevei hév is.

    jövőre már az lesz, hogy a 4-es metró fog leágazni a kálvinnál csepelre. (ami amúgy nem is lenne hülyeség, ha már 5ös metró nem lesz…)

  19. Tündér Ilona szerint:

    Nagyapó!

    Abban azért segíthetne nekünk tudatlanoknak, hogy a Csepeli Hírmondóban miért nincsenek dátumok a fejlesztésekhez rendelve.
    Ugyanúgy ahogy a Napközis Tábornál is csak dátum nélküli óriás plakát áll.
    Természetesen nem napra pontos időpontokat hiányolok.

  20. Nagyapó szerint:

    Tündér Ilona! Én is a tudatlanok táborát gyarapítom, mivel sem a Weiss Manfréd Terv kidolgozásában nem vettem/veszek részt, sem a Csepeli Hírmondót nem szerkesztem.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  21. csak úgy ... szerint:

    Ejnye Nagyapó!

    Már ilyen régóta tudatlan?! Talán ha megkérdezte volna a főnökét (na nem a sziszit!) !

    This entry was posted on 2014. szeptember 17. szerda at 12:20
    Jelentős fejlesztések kormányzati segítséggel – programot hirdetett Borbély …
    http://csepel.info/?p=36878

    részlet..

    Teljes egészében elkészül a gerincút az EU, a kormány és a főváros támogatásával, így már a kerület összes belső lakónegyede megszabadulhat az átmenő gépkocsiforgalomtól. Felújítják és 2×2 sávosra bővítik a Gubacsi hidat, hogy csúcsidőben is gyorsabb legyen az áthaladás rajta. Gyalogos és kerékpár hidat építenek a Kis-Duna fölé, a mai „csőhíd” helyén.

    Egyszer, majd, talán. Arra azért gondosan ügyelnek, hogy határidő ne nagyon legyen.

  22. Nyolc év alatt miért nem tettek semmit a fent felsoroltakért? Van még aki hisz nekik? Farkas István Farek

Itt lehet hozzászólni !