Pénz beszél, az autós meg ugathat? Felvásárolták a parkolókat az OBI-nál!

Csepel.info

2010 óta szerény becslések szerint több mint 80 ezer gépkocsival több jön-megy Budapest utcáin. Ennek egyenes következménye lett, hogy egyre kevésbé tudják a csepeliek, soroksáriak valamint a Csepel-szigeti agglomerációban lakók letenni az autóikat. Mostantól egy pénzintézetnek “köszönhetően” még kevesebb lesz erre a lehetőség – értesült a Csepel.info.

Bár az ellenzék közleményei alapján a budapesti utcákon autók helyett éhező munkanélküliek százezreit várnánk, a valóságban az elmúlt években akut parkolóhiány alakult ki Budapest belső kerületeiben – és most már Csepelen és Soroksáron is. Kell a hely annak a több százezer autósnak, akik muszájból vagy kényelmi okok miatt nem a tömegközlekedést választják. A helyzet annyival romlott, hogy becslések szerint több mint 80 ezer autóval többet használnak most Budapesten, mint 2010-ben.

A környékbeli kerületek és települések gépjármű-tulajdonosai jó ideig tudták az OBI parkolóját és a 2-es villamos végállomásának környékét P+R parkolásra használni. Ám ebben egy idő után a telektulajdonosok is lehetőséget láttak. Néhány éve korlátozták, majd fizetőssé tették az OBI-nál a parkolást. Egészen eddig viszonylag kedvezményesen még így is lehetett parkoló bérletet venni – illetve szükség esetén itt parkolni. De csak eddig – értesült a Csepel.info.

Információink szerint most egy pénzintézet bérelte ki az OBI melletti parkolóhelyeket. Akár van annyi autójuk, akár nem, mostantól új helyet kell találnia a többségnek. A parkolóbérleteseket a napokban kezdték el tájékoztatni arról, hogy megszűnt számukra ez a lehetőség.

Csepel.info

12 hozzászólás “Pénz beszél, az autós meg ugathat? Felvásárolták a parkolókat az OBI-nál!” bejegyzésre

  1. mind_the_gap szerint:

    A kérdés jogos. A népet a tömegközlekedés felé kell terelni, ehhez pedig színvonalas, fejlődő hálózat szükséges és az, hogy az autós már a városhatárnál letegye az autóját. Csepel is elgondolkozhatna a parkolási díj bevezetésén. Még akár úgyis, hogy az első 1-2 óra ingyenes. Aki tényleg ügyet intéz, az nem fizet, aki meg kocsi tárolónak használja az értékes területeket az vagy fizessen, vagy járjon tömegközlekedéssel. A víztorony környéke, a piac környéke, a Szent Imre tér jelenleg P+R parkoló, pedig annak valahol az Auchan környékén kellene lennie.

  2. csak úgy ... szerint:

    “Bár az ellenzék közleményei alapján a budapesti utcákon autók helyett éhező munkanélküliek százezreit várnánk”

    Ezt muszáj volt hozzátenni?

    “egy pénzintézet bérelte ki” – neve nincs ?

  3. mind_the_gap szerint:

    A cikk kettősséget hordoz. Egyrészt valamelyik ismerősnek fájhat, hogy nem tudja letámasztani az autóját. Amúgy sosem került volna említésre ez a terület. Nem mellesleg a Budapest Park területén terveztek P+R parkolót, de egyelőre a fiatalok állnak nyerésre (amúgy is kintebb kell a P+R, nem oda).
    Másrészt valóban egy nagyon komoly probléma a várost elözönlő autók. De ha ezektől eltekintünk, nézzük csak meg lakótelepeinket. Az autók elszaporodtak, napi küzdelem megy a parkoló helyekért. Az ember gyomorideggel megy haza, hogy le tudja-e tenni majd az autóját.

  4. kajakos szerint:

    csak úgy… A mai napra rendelt CAP kipipálva. De majd jön még Nagyapó is röffenteni egyet…

  5. Johnny szerint:

    Esetleg az OBI parkolója nem lehet, hogy az OBI-é? Innentől azt csinál vele, amit akar. Csepelen, a lakótelepek sincsennek megoldva, parkolásügyileg, de van ahol több (üres) játszótér épül(t). P+R-t itt hol lehetne kialakítani? Szerinem az ex-Duna TSZ területén, ott a HÉV. A csillagtelepi “KRESZ park-tanpályát” nem lehet megadóztatni?

  6. Autós szerint:

    Esetleg a Kvassay út másik oldala, ahol ma őssusnyás kupleráj van? Az egykori Nagybani Piac és környéke? Ha lenne vér a XXI. kerület pucájában, akkor ütné-vágná a IX. kerületet, dehát ugye ez már a dzsumbuj felszámolásakor megmutatkozott, hogy itt mindenkinek csak a szája a nagy.
    Az OBI parkolója meg NEM P+R! Egy magáncég azért építette, mert vásárlókat vár, akik valószínűleg autóval érkeznek (ajtót, WC csészét, járólapot nem a buszon fogok egyensúlyozni), akik azért nem tudnak megállni, mert egyesek ott “felejtik” az autót fél 8-tól fél 5-ig.

    Amúgy, papírforma szerint, Csepel központja most is fizetős parkolás szempontjából, csak az órákat nem rakták ki. A hivatalos állásfoglalás szerint a mindössze 175 forintos díj és a terület nagysága egyszerűen nem gazdaságos: http://www.origo.hu/ingatlan/20080919-budapesti-parkolas-no-a-fizetozona-pr-parkolok-epulnek.html

  7. bhu szerint:

    Az elmúltnyolcévben be kellett volna fejezni a gerincutat, fejleszteni a HÉV-et és oltárinagy P+R-eket létrehozni az említett ős-susnyásban.

    Nem a szemét multi OBI-t hibáztatni, hogy azt csinál a parkolójával, amit akar.

  8. Strici2 szerint:

    A hev vegallomasnal a matav szekhaz korul az elmult 8- evben megcsinaltak az osszes parkolot!
    Igaz egy darabbal sem lett tobb hely de lehet villogni.

  9. barvagarbalarka szerint:

    Régóta amondó vagyok, hogy a csepel plazából kellene parkolóházat csinálni, ami p+r parkolóként menne. A HÉV-et meg fejleszteni. A plaza helyén régen parkoló volt (meg zöldfelület), ami a következő évtizedekben egyre inkább hiányozni fog. Hova tegyenek még a HÉV-vá. környékén p+r parkolókat? Mert igen, bővítettek rajta, régen pl. a víztorony körül nem lehetett parkolni, és az a régebben fizetős parkoló a völgy utca és kossuth l. utca kereszteződésében is a p+r-hez került. Szóval bővült, de ez messze nem fedezi az igényeket.

  10. barvagarbalarka szerint:

    Megjegyzem, a volt matáv-székházból is lehetne parkolóházat csinálni.

  11. gusty szerint:

    Én mondjuk az 5 munkanapból négyszer HÉV-vel járok (Szigetszentmiklósról), de az 5. nap is megtenném, ha nem óránként járna a HÉV este. Aki nem éri el a 21:35-ös HÉV-et (mint például én), az várhat egy órát. Így meg 25 perc alatt otthon vagyok. Az OBI-nál szerintem jellemzően nem a csepeliek parkolnak, hanem inkább az agglomerációból érkezők.
    Talán ha jobb lenne az agglomerációk tömegközlekedése, akkor nem járnának ennyien kocsival.

  12. propaganda szerint:

    Ott van a Rákóczi Ferenc úton egy elég nagy parkoló. Az Ábel Jenő utcánál. Ha még valaki nem vette volna észre.

Itt lehet hozzászólni !