1,7 milliárd forintos pályázatot nyert Csepel városrehabilitációra

Nem csak az épületek és a terek újulnak meg, kamerarendszer is épül

Csepel.info

A kerületi városrehabilitációs pályázatok közül az elmúlt évek eddigi legnagyobb összegű támogatását sikerült elnyernie Csepelnek. Csillagtelep 14 lakóháza, közintézmények és közterületek újulnak meg így egyszerre – derül ki az önkormányzat közleményéből.

A fővárosi kerületek közül egyedül Csepel az, amelyik három Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) kiírásban is sikeresen szerepelt, a most elnyert összeg pedig az eddigi legnagyobb a kerület életében.

A pályázaton elnyert 1,7 milliárd forintot Csillagtelep városrész megújítására fordítja az önkormányzat. A pénzből megújul többek között tizenegy lakóépület, továbbá közterületek és közintézmények. Emellett térfigyelő kamerarendszer is kiépül, egy használaton kívüli épületet pedig közösségi központtá alakítanak. Az összegből jut munkaerőpiaci-integrálódást elősegítő programokra is. A beruházás önerő nélkül, 100 százalékban pályázati forrásból valósul meg.

A Borbély Lénárd vezette csepeli önkormányzat egyik fő célja, hogy a kerületben minden panelépület és az összes városrész megújuljon. Köszönet a Fővárosi Önkormányzatnak a támogatásért, Németh Szilárdnak a sikeres pályázat érdekében nyújtott közbenjárásáért, valamint a magyar kormánynak a döntésért – áll a közleményben.

Csepelen ez sorrendben a negyedik nyertes városrehabilitációs pályázat. Az elsőt az MSZP-s vezetés idején nyerte a kerület, és még önerős volt. Vagyis a lakosságnak is ki kellett vennie a részét a fejlesztési kiadásokból. Jellemző, hogy a választások után felülvizsgált projektben 216 millió forintot “talált” az új vezetés, amiből egy kiegészítő városfejlesztési projektet tudtak végigvinni. Ha nincs a felülvizsgálat, ez a 216 millió forint jó eséllyel MSZP-s politikusok zsebeibe vándorolt volna. A második és harmadik városfejlesztési projektet már a fideszes vezetésű önkormányzat nyerte meg, és hajtotta végre.

Csepel.info

34 hozzászólás “1,7 milliárd forintos pályázatot nyert Csepel városrehabilitációra” bejegyzésre

  1. Oregedobandi87 szerint:

    Meginta panelprolik vannak elonyben.Mivan a Kiralyerdo ut aszfaltozasava?Puder au egesz?Meg alig esett,de mar u.szunk.

  2. királyerdei szerint:

    Tőbbszöri kérdésem:
    Kinek a tulajdona a Királyerdő út?Ki rendelkezhet felette?

  3. Kérdező szerint:

    Kinek a tulajdona a Medve utca, vagy a Daru utca, pl….
    Vagy a Badacsonyi út…

  4. Nagyanyó szerint:

    Köszönet a Fővárosi Önkormányzatnak a támogatásért, Németh Szilárdnak a sikeres pályázat érdekében nyújtott közbenjárásáért, valamint a magyar kormánynak a döntésért – áll a közleményben.

    Ideje lenne szentté avatni a közbenjárót, ugyanis mi a szentek közbenjárását szoktuk kérni az Atyánál (Orbánnál)!

  5. Dzsinácska szerint:

    A Királyerdőben nem laknak C.-k max a királymajorban, úgyhogy azt nem kell különösebb képpen fejleszteni mert akinek annyi pénze van hogy a királyerdőben lakjon azoknak kocsi van rakva a seggük alá.

  6. Nagyanyó szerint:

    Ejnye Dzsinácska! Németh úr is ott lakik!

  7. Strici szerint:

    Nagyanyo!
    Nemeth szilardnak is van kocsija es nincs c.szomszedja

  8. ptibi szerint:

    Azt lehet tudni, hogy melyik házakra fordítják ezt az összeget? Ki, és mikor fogja eldönteni?

  9. genovéva szerint:

    Nem tudom, kik azok a “C”-k, de olyan nagyon nem lehetnek csókosok: a királymajori paneleket 1979-ben adták át, jóval korábban, mint az azóta csilivilire felújított/szigetelt, pl. sétáló utcai házakat. Itt a “felújítás” abban merül ki, hogy most pl. a panelek közötti hézagokból piszkálják kifelé az elfoszlott szigetelést, és gondolom, majd visszatömködnek másikat. Erre nyilván majd az a válasz jön, hogy fontosabb volt a Daru-domb kicsicsázása…

  10. Tóth kati szerint:

    Mi van a Gerincút folytatásával?Esténként,reggelente nem lehet Csepelen közlekedni.

  11. Strici szerint:

    Reggel fel nyolckor es delutan fel kettokor all a tomeg a vonatok miatt a corvinnal.

  12. Nagyapó szerint:

    Tóth kati! Csepeli vagyok, nekem nem fontos, hogy még többen jöjjenek Csepelen keresztül és még nagyobb legye a dugó.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. Tóth kati szerint:

    Nagyapó a dugók elkerülése miatt kellene a Gerincút,aminek tervezett nyomvanala kikerülné a kerület központját .

  14. nekünk ment el az eszünk szerint:

    nagyapó nem tudja mit beszél – de hát ezen miért lepődünk meg?!

    IDIÓTA! A gerincút az elkerülőutat jelent!!!

  15. Nagyapó szerint:

    Tóth kati! A temető és az Árvai csárda között hány csepeli lakik? Ők nem okoznak dugót. A dugót az átmenők okozzák, akik között nincsenek – 7-8 óra között – a kamionok. Az elkerülő út továbbvitele legfeljebb a dugót helyezné át a Corvin csomópontra ill. a hidakhoz. A Kossuth L. úton, a Rákóczi úton kicsi a dugó. A megoldás nem a forgalom növelése, hanem csökkentése. Nem az, hogy jobb bevezető utakat létesítsünk, hanem a forgalmat csökkentsük. Hasonló ez ahhoz, hogy építsünk hidat Budafokra. Kinek lenne ez jó? A Csepelről a budafoki Élesztőgyárba, meg a Gyufagyárban járó dolgozóknak? Egyébként egy óriási átmenőforgalmat generálna. Kell ez nekünk?
    Én csepeli vagyok, a csepeliek érdekét nézem.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. LARSEN-NIELSEN szerint:

    N. B.: A Budafoki Gyufagyár 20 éve bezárt!

  17. LARSEN-NIELSEN szerint:

    N. B. : A Budafoki Gyufagyár 20 éve bezárt….

  18. Tündér Ilona szerint:

    Nagyapó!

    Azt javaslom egyszer keljen fel korábban és próbáljon meg 7 és 8 óra között felmenni a nullásra csepelről. (biztos itt aludtak a miklósiak és akkor akarnak hazamenni)

    Nem tudom honnan szedi azt a baromságot, hogy az átmenőforgalom miatt van dugó csepelen, ha pedig ennyire aggódik a forgalom növekedése miatt akkor nem tudom mi a fenéért tapsikolt a Metransz beruházása miatt.

  19. csak úgy ... szerint:

    “Jelen felhívás forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.”

    https://www.palyazat.gov.hu/vekop-621-15-a-leromlott-teleplsrszeken-l-alacsony-sttusz-lakossg-letkrlmnyeinek-javtsa-trsadalmi-s-fizikai-rehabilitcija

  20. Strici szerint:

    Nem a cikkhez szolok de felvetem a temat.
    Amikor irtatok milyen szobor lessz a palya elott azt gondoltam ez igen vegre ertelmes es csepeli.
    Most hogy latom keszulni mar gondokat latok (lehet csak nekem erthetetlen de legalabb belatom ha igen)
    A szobor nagyon a szelen lessz szerintem nehany meterrel a stadion fele kellett volna rakni.
    Elotte a jarda 100%-ban rossz. Az autok kozott fog atszaladni tilosban aki oda szeretne menni? Vagy a lampatol 3 meterre gyalogosatkelo epul. Hatha lessz jo par csattanas es gazolas.
    A jardat a bejarat felol kellett volna letre hozni.
    Egyebbkent a terulet nagyon szepen meg lett csinalva.

  21. Nagyapó szerint:

    Tündér Ilona! Néha korán kelek, sőt utána éber is vagyok, így a Csepeli út felé megyek, ahol kisebb a dugó. Mivel oly nagyon érti a közlekedés-szervezést, észre vehette volna, hogy a lámpa okozza a Rákóczi úti dugót, mert szükséges a Sziget felől érkező áradatnak is közlekedni. Kisebb a gond a Csepeli útnál, ahol körforgalom van.
    Tündér Ilona stílusában, a szőke nő csak locsog, mert nem tudja, hogy a METRANS (nem Metransz!) a fő közlekedési időkben nem szállít!! De jó szoclib szöveg, el lehet a vasútnál is sütni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. csak úgy ... szerint:

    A “Sziget felől érkező áradat”, az a nullás felől érkező kamion áradat, mely bejön a HÉV végállomásig, nevezzük úgy, hogy Csepel központjáig, és keresztül megy a kertes házak, óvodák, iskolák, emberek lakta területek között.
    A szerencsésebbeknek erről tudomásuk sincs, mert “kiemelt – úri” övezetben laknak.
    Könnyű onnan támogatni az önkormányzati terveket, mint a METRANS.
    Ja, és mi újság az 500 millióval, nem látom, hogy mire használták fel. Vagy még az év végi jutalmak nem publikusak?!
    Most, a harmadik választásra is csak ígérik a Gerincút folytatását, amely kerülőútra terelné a kamionokat.
    Jó lenne, ha valaki kompetens szólna hozzá!

  23. Nagyapó szerint:

    csak úgy …! Remek szoci troll szöveg, minden adat nélkül, de ütős! Mi az a “nullás felől érkező kamion áradat”? Talán kamion cunami, tornádó! Mit jelent a ” kertes házak, óvodák, iskolák, emberek lakta területek”? A temetőt, a nyomdát, vagy azt a néhány házat, ami az úttól ~8 m.-re van?
    Hol van Csepelen a “kiemelt – úri” övezet? A Weiss Művek által kizsákmányolt munkások által épített Királyerdő, Kertváros, Csillagtelep? Talán az Ófalu, avagy a panelházak? Természetesen jó szöveg, akárcsak a 4 millió nyomorgó magyar, csak éppen nem igaz.
    Árulja el, mire adta a METRANS az 500 milliót? Tudja, vagy csak véli?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  24. barvagarbalarka szerint:

    Nagyapó:

    Az elkerülő út az pont arról szól, hogy Csepel lakott részét elkerülje az átmenő forgalom. Itt ágál az átmenő forgalom ellen, és közben megkérdőjelezi a gerincút létjogosultságát. Okos.

  25. barvagarbalarka szerint:

    Nagyapó:

    “Hasonló ez ahhoz, hogy építsünk hidat Budafokra. Kinek lenne ez jó? A Csepelről a budafoki Élesztőgyárba, meg a Gyufagyárban járó dolgozóknak? Egyébként egy óriási átmenőforgalmat generálna. Kell ez nekünk?”

    Megint a hülyeség. Ha nem építettek volna anno hidat Pesterzsébetre, természetesen nem menne oda ma a kutya sem óriási kerülővel. Pesterzsébetre miért mennek ma az emberek? Talán azért, mert anno felépítettek egy hidat, amin könnyen elérhetővé vált, ezáltal vonzó célpont lett. Ugyanez lesz Budafokkal is idővel. Ön miért akarja Csepelt elzárni a külvilágtól? Gondolkozzék már 4-dimenzióban. Hidat nem a mának épít az ember, hanem a holnapnak.

  26. Lili Züllig szerint:

    http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/futetlen-mosokonyhaban-el-az-arva-rakbeteg-fiu-megis-segiteni-akar/g7swnxl

    OLVASSÁTOK EL KÉRLEK!
    Nem szoktam reklámozni semmit, de ez most egy olyan írás, képekkel, ami sírásra késztet.

    Ma reggel egy szívszaggató cikket olvastam Blikkben. Nem tudom abbahagyni a sírást.
    Egy tucat ember kér SZÁMLASZÁMOT ill ELÉRHETŐSÉGET!
    Egy 22 éves fiatalemberről van szó, akinek 0 éves korától csak a rossz jutott ki. Csillag Bence.

    Anyagilag FELTÉTLEN szeretnék segíteni. És agyalok miként tudnánk ide Svájcba hozni őt, kezelésekre.
    AZÉRT AKAROK SEGÍTENI MINDENKÉPP BENCÉNEK, MERT Ő A SAJÁT HELYZETÉT ILYEN KEMÉNYEN KIÁLLJA ÉS MÉG ERRE AKAR MÁSOKON SEGÍTENI. Ez több mint emberség számomra és az ilyen embereket, mint Bence – nekünk fel kell karolni. Segítsetek kérlek, hogy Bence ne csak egy cikk maradjon.

    Köszönöm ha elolvastátok!

  27. kilgore trout szerint:

    A majori Spar előtti területet mikor kívánja rendezni a t. önkori? Részeg csövesek fetrengenek minden padon, a burkolat össze-vissza áll, a hajdan szebb napokat látott növénytartókban ma már csak föld van. olyan, mintha valahol Harlem északi részén lennénk. Szégyen.

  28. csak úgy ... szerint:

    Nagyapó!

    https://www.csepel.hu/hireink/fejlesztesek/item/10234-atadtak-a-metrans-uj-telephelyet-a-salak-utcaban

    „A Csepel.info hírblog információi szerint a 24 órás nyitva tartásnak köszönhetően a kamionforgalom is jobban eloszlik.”

    „A Metrans ezen kívül 500 millió forintot ad az önkormányzatnak közútfejlesztésre, de azt is vállalta, hogy a vonatközlekedést a csúcsidőn kívül bonyolítja le.”

    „A kamionok az M0-ás autópályáról közlekednek a telep felé, tehát Csepel belső városrészeit elkerülik, ami jelentős javulást hoz Csepel közlekedésében. A terminálra érkező konténerek átlagosan kevesebb mint 24 óráig tartózkodnak a telepen, utána továbbszállítják őket rendeltetési helyükre.”

    Vagyis, éjjel-nappal – jönnek, mennek.

    http://iho.hu/hir/gozerovel-epul-a-metrans-csepeli-terminalja-160308

    „Az még egy érdekes kérdés, hogy követi-e kellő infrastrukturális fejlesztés a Metrans építkezését. A Csepelre szabaduló kamionforgalom elvezetésében a gerincút meglevő szakasza nem releváns, el sem éri a Metrans létesítményét.”

  29. csak úgy ... szerint:

    Nagyapó!

    “Természetesen jó szöveg, akárcsak a 4 millió nyomorgó magyar, csak éppen nem igaz.
    Árulja el, mire adta a METRANS az 500 milliót? Tudja, vagy csak véli?”

    Szóval nem igaz! Fáj az igazság? A csepel.info, vagy inkább csepel.pártinfó oldalán jelent meg.

    Gondolom már hazaért a krumpliosztásról (bár szerintem Magának házhoz viszik).
    Várom szíves hozzászólását.

  30. Nagybátyó szerint:

    Rendkívül jól szórakoztam az előző kommenteken. Viszont mi a valóság? Reggelente a Vízmű lakotelepről próbálok a belvárosba bejutni. 7-kor már masszív a dugó mindkét irányban(autósok, akik egyedül ülnek az autóban, rengeteg kamion és néha 1-1 busz). Hazafele délután ugyanez a helyzet, szinte bármelyik időpontban katasztrófa a közlekedés.

    Nagyapónak pedig javaslom, hogy utazzon egy kört a 138-as busszal és csodálkozzon rá, hogy az M1 híradójával ellentétben mi is az igazi mély magyar valóság.

  31. mandaf szerint:

    Szerintem adják oda az 1,7 milliárd forintot Csepel-Soroksár országgyűlési képviselőjének név szerint Szabó Szabolcsnak, ő mindent megold! Pontosabban mindent ellop!!!

  32. Vazul néni szerint szerint:

    Éves szinten 36.000 ezer kamionnal több fordul meg a csepeli utakon ,és 60.000 ezer konténer változtat helyet hajón, vasúton ,kamionon a cég tevékenységének következtében nyilván a Metrans cég tevékenységét is akadályozza fékezi a forgalmi dugó.

  33. Vazul néni szerint szerint:

    Naponta 98 darab teherautóval több ,elosztva a Csepeli és a Rákóczi út között utanként 49 darabbal több naponta .

  34. Ágnes szerint:

    Valaki tudja-e, hogy miért nem müködik a Csillagtelepen lévő Fodor József Egészségügyi Szakközépiskola?

Itt lehet hozzászólni !