A “zűrök” ellenére kitart a kormány a sukorói kaszinóüzlet mellett

“A sukorói projekt nem más, mint a kormány által támogatott nagy lopás”

Inforadio.hu

Várhatóan semmisnek minősíti a Velencei-tó partjára tervezett King’s City megépítése céljából létrejött telekcsere-ügyletet az Állami Számvevőszék. Ez derült ki abból a vizsgálati jelentés-tervezetből, amelyet a Népszabadság ismertetett. A kormány továbbra is kitart a beruházás mellett, miközben egyre több aggály jelentkezik a tervezett kaszinóvárossal összefüggésben.

A sukorói kaszinó-beruházás kezdetei 2007 elejére nyúlnak vissza. A Veres János vezette Pénzügyminisztériumban elkészült a vagyontörvény tervezete, mely kimondta, hogy “a vagyon tulajdonjogának átruházását versenyeztetéssel kell megkísérelni”. A két évvel ezelőtt elfogadott jogszabály azonban kiskapukat hagyott a verseny kiiktatására, például az állam tulajdonában álló ingatlan cseréje esetén.

2007 nyarán Joav Blum földfelvásárlásba kezdett Albertirsán, de az érintett ingatlanok tulajdoni lapján ekkor már sukorói lakcím szerepelt az üzletember neve mellett.

Az izraeli befektető az év végén két céget alapított King City Management Kft., illetve King City Ingatlan Kft. néven. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ezután jelezte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, hogy az M4-es autópálya nyomvonal-kijelöléséhez Blum földjeire is szüksége volna.

Az MNV tehát – a vagyontörvény által lehetővé tett földcserés konstrukcióban – egy 70 hektáros, addig az állam kezelésében lévő, több mint egymilliárd forint értékű sukorói ingatlanhoz juttatta az üzletembert a 787 millió forintra taksált albertirsai telkek ellenértékeként.

A helyi civilek és politikusok szerint a Pest megyei földeket túl-, a sukoróiakat alulértékelték, s ezzel az államot jelentős vagyoni kár érte. Ezeket a vádakat az Állami Számvevőszék vizsgálata nem erősíti meg, a Népszabadság által megismert, az MNV működéséről szóló jelentéstervezet megállapításai ugyanakkor komoly jogi és értelmezési vitákat válthatnak ki.

Blumtól Lauderig

A történet idén februárban folytatódott, amikor a Pénzügyminisztérium a közép-dunántúli térségben is kiírta az első kategóriás kaszinóváros létesítéséről és működtetéséről szóló pályázatot.

A Heti Válasz tavasszal számolt be arról, hogy noha a sajtó eddig Joav Blum izraeli-magyar kettős állampolgárt nevesítette a King’s City atyjaként, a fejlesztés vezetői összefoglalója szerint valójában Ronald S. Lauder a projekt első embere.

A dokumentum Laudert nemcsak a cseh, román és ukrán tévécsatornákat – korábban a magyar TV3-at – működtető Central European Media Enterprises Ltd. főrészvényeseként, hanem műgyűjtőként, “adakozó filantrópként”, illetve a Zsidó Világkongresszus elnökeként mutatja be.

Joav Blum nevénél szintén nem az üzleti, hanem a társadalmi szerepeken van a hangsúly. Nála azt tartják fontosnak, hogy az izraeli Likud párt “életre szóló tagja”. Az ugyancsak a befektetői körbe tartozó Fred H. Langhammer és Itzhak Fisher esetében viszont a vállalatvezetői rutint emelik ki.

Kamarás: az állam nem tűr több szabálytalanságot

A tranzakciót szinte minden ponton kritizálja az ÁSZ a még nem véglegesített jelentéstervezetében. A 12 oldalas vizsgálati anyagban sommás megállapítást tesznek a számvevők: a csereingatlanok teljes területe tekintetében szerintük nem állt fenn a Nemzeti Földalapról szóló törvényben meghatározott közérdekű cél, és a csereszerződéssel sem jutottak maradéktalanul érvényre a Nemzeti Földalap rendelkezései, így a létrejött szerződés – figyelemmel a Ptk. 200. paragrafusának második bekezdésében foglaltakra – semmisnek tekinthető.

Az állam nem fog sokkal több szabálytalanságot eltűrni a sukorói kaszinóprojekttel összefüggésben – mondta Kamarás Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában, hozzáfűzve: biztos benne, hogy a döntéshozók biztosan érvénytelenítik a projekt engedélyeit, ha kiderül, hogy az eddig megkötött, az ingatlancserékről szóló szerződések valóban problémásak.

“Abban szinte 100 százalékosan biztos vagyok, hogy ha bármi olyan merül fel ezeknek az eddig kötött szerződéseknek az érvénytelenségét illetően, akkor a döntéshozók meg fogják hozni az érvénytelenítését” – fogalmazott.

Kormányszóvivő: a “zűröket” ki kell vizsgálni

Szollár Domonkos kormányszóvivő szerdán azt mondta: nem kívánják kivenni a sukorói beruházást a kiemelt projektek közül.

Ha “vannak zűrök” egy beruházással kapcsolatban, azt ki kell vizsgálni mindenkinek: ügyészségnek, Nemzeti Vagyonkezelőnek, Pénzügyminisztériumnak, Állami Számvevőszéknek – mondta, hozzátéve, hogy a kiemelt fejlesztési státuszt addig fenn kell tartani, amíg ezek az ügyek elrendeződnek. “Hiszen, ha minden aggály elhal, minden kérdésre megnyugtató lesz a válasz van, akkor oktondiság lenne ezt a kiemelt státuszt most visszavonni; lehet ezt még később is” – fogalmazott a kormányszóvivő.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója az InfoRádióban azt is mondta, hogy az elcserélt ingatlanok egyenértékűségét szakértőknek kell megvizsgálniuk, erről nem a politikának kell döntenie.

Forrás: Németh Zoltán, Inforadio.hu

“A sukorói projekt nem más, mint a kormány által támogatott nagy lopás”

Hétszázmillió forint kár érte a magyar adófizetőket a Sukoróra tervezett kaszinó-beruházás során – állítja a Fidesz. Budai Gyula szerint a projekt egy nagy kormányzati lopás, s ezt szerinte több hatóság is megállapította.

A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a szocialisták nem nyugodtak bele, hogy Sukoróra tervezett King’s City nevű kaszinóváros nem épülhet meg. Budai Gyula felidézte, hogy az Állami Számvevőszék kiszivárgott jelentése semmisnek nyilvánítja a projekt alapjául szolgáló telekcsere-ügyletet. A vagyonkezelő útján ugyanis az állam egy albertirsai és egy pilisi telket kapott cserébe a sukorói ingatlanért.

“A sukorói projekt nem más, mint a kormány által támogatott nagy lopás. A hatósági álláspontok szerint a kormány továbbra is támogatja a lopást. Nem veszi figyelembe az ÁSZ, a földhivatal és az ügyészség álláspontját, és a kaszinót továbbra is kiemelt projektként kezeli” – fogalmazott.

Budai Gyula szerint Oszkó Péter pénzügyminiszter is a lopás mellé állt, mivel a fideszes képviselő levelére a tárcavezető állítólag azt válaszolta, hogy a beruházással kapcsolatban minden rendben van, és később kiderült: Oszkó Péter eredményesnek nyilvánította a pályázatot, amelyre egyetlen cég jelentkezett.

Ennek a tulajdonosa Joáv Blum, az az izraeli üzletember, aki ellen vádat emeltek közokirat-hamisítás miatt. Ebben az ügyben egyébként 500 millió forintos hűtlen kezelés miatt is nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség. A fideszes Budai Gyula szerint kár érte az államot.

“Kiszivárogtatott, de nem hivatalos ÁSZ jelentés alapján a magyar államot 700 milliós kár érte azáltal, hogy olyan cserét hajtott végre a vagyonkezelő, ami nem volt indokolt. Az indoklást, amely szerint a későbbi autópályához szükséges lesz majd az albertirsai és a pilisi telek, az ÁSZ megcáfolta” – tette hozzá.

A Fidesz szerint a pályázatot meg kell semmisíteni, a felelősöket pedig meg kell nevezni. Budai Gyula ígéretet tett arra, hogy az ellenzéki párt kormányra kerül, felelősségre von mindenkit, aki az ügyben érintett.

Forrás: Inforadio.hu

10 hozzászólás “A “zűrök” ellenére kitart a kormány a sukorói kaszinóüzlet mellett” bejegyzésre

  1. lolka szerint:

    Az a gyanum, nagy hanggal futnak kétkört és amikor már nem lesz hirértékü a dolg, megállapitják kissebb szabájtalanságok voltak, de mehet a beruházás. Szerintem mire ez kiderül az alapok már le lesznek téve…/hazudtunk reggel, délben,és még este is/ ezzel úgy át van ivódva minden, olyan ez mint a parlagfü nem lehet kiirtani…kiirthatatlan…

  2. Vátesz szerint:

    Bajnai úr! Ön is érdekelt, miután az előkészítésben Ön is részt vett, még mielőtt miniszterelnök lett, az Ön távozával a King Casino bukni fog, Yoav Blum pedig hazamegy mielőtt okírathamisítás miatt a törvény ítélne felette.
    Szíveskedjék hozzá csatlakozni, mert Izraelnek nincs kiadatási szerződése Magyarországgal, így Ön békességben költheti az off-shore cégekben kimentett pénzét, azt is amely miatt több libatenyésztő felkötötte magát.

  3. hollósi szerint:

    A tranzakciót hiába vizsgálja ki az összes impotens sóhivatal- minden marad a régiben?
    Széllel szemben egyik sem….Akkor minek ez a nagy felhajtás?

  4. Kovács Ernő szerint:

    A magyarok már nem hisznek nektek, most külföldön hazudtok
    / Mohácsi, Göncz / Kommentalok.hu

  5. CsepeliXXI szerint:

    Jaj elftásak,hát van itt pénz!Kaszinóra,(mutyi) 4-es metróra,lelépő bolsevik górék zsebébe,szinte mindenre van.Csak olyasmire,mint a csepeli kórház,arra nincs.Mert pl. jóval messzebbre volt rá pénz.Valakiknek.Vagy elfelejtettétek?

    http://nibiru.hu/holapenz.htm

  6. miska72 szerint:

    Csepeli ez egy Vetélkedő a politikusoknak.
    Fogd a pénzt és fuss. 😉 🙂

  7. miska72 szerint:

    CsepeliXXI neked írtam.
    Bocsi a XXI lemaradt.

  8. lolka szerint:

    Ma aszt mondta az mr1 Ronald S. Lauder a projekt első embere.
    nem adja a nevét olyan üzlethez ahhol problémák merülnek fel. Igy 2011 elkészül a sukoroi projekt…

  9. CsepeliXXI szerint:

    Naigen.Kaszinóra szükség van.Miközben ilyenek történnak ma Magyarországon:
    “Hétfõn délelõtt egy budapesti multinacionális cégnél rosszul lett és nem sokkal késõbb meghalt egy ötvenhárom éves munkásasszony, O. M.-né. A segítségére sietõ munkatársainak annyit még el tudott mondani, hogy négy napja nem evett. Hiába érkezett gyorsan az orvosi segítség, már nem tudták újraéleszteni. Késõbb kiderült, hogy önkormányzati lakásából rezsitartozásai miatt lakoltatták ki, egy ideig hajléktalanszállón élt, az utóbbi idõben már albérletben lakott. Hetvenezer forint körüli fizetésébõl kellett törlesztenie a fennmaradt rezsitartozását, minden hónapban automatikusan levontak tõle 40 százalékot, a maradékból kellett volna megélnie, de az albérlet kifizetése után a betevõ falatra már nem sok jutott. Nyolc éve dolgozott a cégnél.”

    Nagyon rossz vége lesz ennek!

  10. lolka szerint:

    A kaszinók fogják az országot kihúzni a sz…..ból, (ja meg az olimpia) szerintem a jővőre bukó elitnek akarnak egy nagyon jó kis pénzforrási lehetőséget, ami nagyon alkalmas egyéb pénzügyi müveletekre is…

Itt lehet hozzászólni !